Nem vagyok híve az oktalan trágárságnak a sajtóban, az erős kifejezéseknek megvan a maguk helye, és ha túl sokat használjuk őket, elkopnak: mindazonáltal van, amikor nem lehet másként fogalmazni.
Például most. Ki kell mondanom: senki nem tud úgy fingot fűrészelni, mint mi. Senki a világon. És mikor kész vagyunk vele, kezdjük elölről!
Persze, el kell magyaráznom, mit értek az űrgyűrűfütty fűrészelésén. Azt, amikor „ügy” lesz valamiből a magyar közéletben. Tulajdonképpen mindegy is, miből és az mennyire jelentős: ha egyszer „ügy” lett belőle, végigszáguld az országon, végig minden párton és médiumon, megjelenik a Parlamentben, nekimegy a falnak, nagyot koppan, azután elhallgat. Csak ma három ilyen folyamatban lévő esetet tudnék mondani, mégis Fekete Péter államtitkár történetét mutatom be, mert az a legjobban dokumentálható.
Az alfarhang még pénteken kelt útra, mikor is a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan megnyitották Budapesten, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos központjának épületében az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárat. Ez jó hír, csak az újságíró kap hideglelést az ilyen megnyitóktól, mert mind egyforma: ünneplőbe öltözött kevesek, akikről illik azt írni, hogy sokan voltak, ügyeletes nagyfejű beszél, majd átvágja a szalagot, átadja, felavatja, amit kell, utána előszárított pogácsák és buborékos vagy mentes ásványvíz meg kávé. Aztán egy-másfél flekk róla valahova, ha már kérték, és bizony nem fogják túlfizetni. Ha ilyen helyre kell mennem, azzal szoktam vigasztalni magamat, hogy a Titanic vízre bocsátása ugyan nagyobb szabású esemény lehetett, de a kiküldött tudósítók bizonyára azt is unhatták. Szóval, összeszorítjuk a fogukat, felvesszük a beszédet, fotózunk, kibírjuk valahogy.
Ebben az esetben Fekete Péter államtitkár volt az ügyeletes nagyfejű, aki a cirkuszművészetek avatott szakértője, és talán ezért, egy produkcióval picit izgalmasabbá tette a rutinból is levezényelhető megnyitót. Hát, tényleg nem hagyja unatkozni a közönségét, mint a 444 írja, így szólt:
„Megszokhatták már, hogy ha valahova meghívnak, akkor egy másik intézményből, egy másik polcról leemelek valamit és elhozom magammal.”
Rögtön megígérte azt is, hogy onnan, az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár értékes gyűjteményéből is elvisz majd valamit. Ezután elkezdett turkálni a beszéd közben a táskájában és elővett egy focilabdát. Ez a labda a Petőfi Irodalmi Múzeum katalogizált eleme, akkor került hozzájuk, amikor valaki elvitte a PIM által rendezett megemlékezésre Esterházy Péter halálakor.
„Számmal, múzeumi tárgyként a Petőfi Irodalmi Múzeumba bevételezték ezt a tárgyat… én megengedtem magamnak, hogy egy ilyen tárgyat hozzak kulturális kincsként magammal erre az eseményre” (…) Hogy hogy jut eszébe a kultúráért felelős államtitkárnak értékes gyűjtemények darabjait ide-oda elvinni, ez a helyszínen is fejtörést okozott. Szerencsére az evangélikus gyűjteményért épp az a Prőhle Gergely felel ma, aki korábban a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója volt. Ennek a pénteki eseménynek is éppen ő volt a házigazdája. Rögtön helyre is tette Fekete Pétert.
„Ugye volt idő, amikor én a Petőfi Irodalmi Múzeumból sok mindent elhozhattam volna. Nem tettem. Remélem vissza is viszed ezt a labdát, kedves Péter!” – mondta a feldúlt Prőhle.” (444)
Hát, izé. Erről sok mindent lehet mondani, gondolni, én először felháborodtam, mert mégiscsak múzeumi értékekről van szó, amiket nem okos dolog helycserés támadással áthelyezni, most képzeljük el, milyen volna, ha Fekete államtitkár megtekintené előbb a nagyszentmiklósi kincset, másnap meg mondjuk a Közlekedési Múzeumot, és hirtelen bikafejes arany ivócsanakot találnának Farkas Bertalan űrkapszulájában a gyanútlan látogatók – mondjuk ez lehetetlen, mert a nagyszentmiklósi kincset Bécsben őrzik, az űrkapszulát pedig a Közlekedési Múzeum repüléstörténeti és űrhajózási anyagával együtt csak a Jóisten tudja, hol: de egy kínai ágyú is feltűnést keltene mondjuk a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ha a játékos kedvű államtitkár oda csempészné a Hadtörténeti Múzeum elől. És ha ilyen érdekes szokásai vannak, a Parlamentbe csak őrizet alatt kéne beengedni, ott van, ugye, a Szent Korona… ki tudja, hova vinné, kereshetnénk, mint amikor Orsovánál volt elásva.
No, azért ilyen horderejű dolgok nem történtek, Fekete államtitkár játszott kicsit, Prőhle Gergely megígértette vele, hogy visszaviszi a labdát a helyére, csak azt nem tudtuk eddig, hogy az államtitkárnak ez a szokása. És azért bántja az ember fülét a „megengedtem magamnak” kifejezés: közgyűjteményről van szó, ilyesmit senki sem engedhet meg magának. Értem, hogy játék, de hülye játék.
A messzehangzó űrgyűrűfütty következő állomása az volt, hogy Brenner Koloman, a Jobbik parlamenti képviselője, az Országgyűlés alelnöke feljelentést tett Fekete Péter államtitkár ellen „folyamatosan elkövetett lopás” miatt. Itt már mélyen benne volt a fűrész a fingban, javában hasította – de a történetnek nincs vége. Erre az volt a reakció, hogy Fekete államtitkár azt mondta a Magyar Nemzetnek, miszerint:
„Ha komolyan gondolja, akkor ez becsületsértés.”
Brenner szerintem komolyan gondolja, hiszen kampány van, ilyenkor minden véresen komoly, még jó, hogy párbajozni már tilos, mert tele volnánk hősi halottal, tehát már két eljárásunk van: egy indul a lopási ügyben, egy másik a becsületsértésiben. A fűrészelés dandárjában járunk!
És lehet fokozni: tíz kulturális intézmény vezetője írta alá azt a sajtóközleményt, amiben kiállnak az államtitkár mellett, ékes szavakkal, melyek szerint:
„Azok, akik ezt a szellemes, szimbolikus és formabontó szemléltető módszert – amelynek használata során a jogszabályok szerint járt el – újságírói és jogi eszközökkel támadják, csak azt árulják el, hogy ők nem vettek részt ezeken a rendezvényeken, de nem is próbálták megismerni a valós tényeket.
Képmutató hecckampány helyett inkább járjanak az eddiginél lényegesen többet kiállításra, színházba, koncertre, táncelőadásra, operába, olvassanak sokkal több könyvet, nézzenek jó filmeket és hallgassanak sok zenét. Ha megteszik, akkor talán majd belátják, hogy nem a kulturális értékek és értékteremtők előtt tisztelgő gesztus, hanem annak tudatos félreértelmezése az elítélendő cselekedet.” (Magyar Nemzet)
Hát, holnap legyen az ő vendégük a Fekete Péter… ennek már egyáltalán semmi értelme nem volt, azt én sem állítanám, hogy itt lopást látunk, inkább egy gyermeteg játékról van szó, csak hát erre ráugrott az ellenzék, és ha ráugrott, a kormánypártiaknak még nagyobbat kell ugraniuk. A két macskám jut eszembe, mikor a labdájukon verekszenek.
De ezzel sincs vége. Az „ügy” kapcsán filippikát írt Demeter Szilárd az Origóba, melynek az a veleje, hogy a baloldalnak nincs kultúrpolitikai koncepciója, sőt. Rendben, szerinte nincs, ezt nem fogom elemezni, mert most kell megfújni a harsonákat, közeledik a finálé, a hősi vég – ugyanott, ahonnan útjára indult, a 444-ben.
Prőhle Gergely ugyanis helyreigazítási kérelmet küldött a lapnak, melyet ők természetesen teljes terjedelmében közöltek, és ha ők közlik, közlöm én is.
„A nap folyamán nem követtem a tegnapi Esterházy könyvtáravató utóéletét, és amikor este bekapcsolódtam a hírfolyamba, meglepődve láttam, hogy Kaufmann kolléga a tegnapi napon feldúltnak látott, és hogy én csúnyán helyretettem volna Fekete Péter kulturális államtitkárt. Amikor láttam, hogy mindez az agybaj rovat (?), vagy címszó alatt történt, akkor megnyugodtam, mert ez tényleg az. Ugyanakkor amikor felfedeztem, hogy Brenner Koloman az avatáson elhangzottak alapján feljelentést tett az államtitkár ellen, rá kellett jönnöm, hogy vagy a rovat (?) neve megtévesztő, vagy az agybaj valóban terjed – ami egy országgyűlési képviselő, az ELTE BTK korábbi dékánhelyettese esetében legalábbis aggasztó, de még inkább nehezen elképzelhető – régi ismeretségünk alapján legalábbis. Szögezzük le: az államtitkár nem lopta el a gesztusként még csak nem is átadott, hanem megmutatott labdát. Még a műtárgyvédelmi szempontoknak is eleget tett, amikor kesztyűt húzott a felmutatáshoz.
Amikor – nem »csúnyán helyretéve«, hanem legfeljebb kissé ironizálva, és korántsem feldúltan, inkább kedélyesen jeleztem, hogy remélem, vissza is viszi, erre ő ott helyben ígéretet tett. A történtek ilyetén átértelmezése nem válik a 444 és Kaufmann kolléga dicsőségére, ez egyszerű klikkhalász zsiványság. Brenner Koloman pedig remélhetőleg konzultál a jogászaival, még mielőtt egy ilyen »agybaj« tudósításnak felül”
A „kolléga” szó használata ez esetben érdekes, mert tudtommal Kaufmann Balázs nem igazgat semmiféle múzeumot, de hát ismerjük a kissé karcos modorú Csortos Gyula történetét, akire ráköszönt egy ünnepelt színésznő:
– Jó napot, kolléga!
Csortos bosszúsan nézett vissza:
– Hogyhogy kolléga? Hát mióta vagyok én kéjnő?
szóval vannak ilyen félreértések. Az a lényeg, hogy Prőhle mondta, amit mondott, azt mondta, amit idéztek tőle, azonban szavai nem azt jelentették, amit jelentettek, hanem egészen mást.
Világos: a fogas él átszaladt a fingon, az összeforrt, a kígyó saját farkába harapott, és lehet elölről kezdeni a munkát. A kétemberes szalagfűrész egyik végét az ellenzék húzza, másikat a kormánypárt vonja, mintha mindkettő magának akarná, csodás összhangban dolgoznak, tekintve azonban a munkadarab légnemű mivoltát, fűrészelhetnek bármeddig, és bármikor elölről kezdhetik – ahogy mi fingot fűrészelünk, nem fűrészel úgy senki!
Haszna, értelme? Az nincs, de épp ezért hívják így, ahogy hívják.
De legalább nagyipari méretekben űzzük, mint valamely óriás fatelep.
Elnézésüket kérem a kissé trágár szóhasználatért, de az ilyesmit nem nevezhetem másnak, csak annak, ami.
Ez márpedig az, aminek hívtam, nem egyéb.