„Az oroszoknak sem kell Ukrajna, csupán a régi orosz területekre és a Fekete-tenger ellenőrzésére van szükségük, valamint arra, hogy a NATO támaszpontok minél távolabb kerüljenek a határaitól. ‘Isten azért hozta létre a háborút, hogy az amerikaiak megtanulják a földrajzot.’ (Mark Twain)”
Idéztem egy kedves – nem irónia – jobboldali barátomat. Az előzményekben leírja, hogy Ukrajna egy csődtömeg, púp az oroszok hátán, dehogy kell az nekik.
2022 van. Néha nem hiszem, ilyenkor a naptárra nézek. Kerülnöm kell idén a konfliktusokat, ezért nagyon szőrmentén írom, amit írni fogok.
Tehát néha nem hiszem, hogy eltelt nyolcvanhárom év. Nyolcvannégy. Nyolcvanöt. Egészében véve kilencven. Jövőre, ha megérjük, pontosan kilencven év telik el Hitler kancellárrá kinevezése óta. Nem „megválasztása” óta, hátha ezt is rosszul tudja, aki rosszul tudja, hanem kinevezése óta, Franz von Papen exkancellár, majd (ideiglenesen) alkancellár jóvoltából. A „választásokról” ne beszéljünk, mármint az utána következő választásokról, mert azokhoz képest a putyini választások… hát azért nem maguk a sűrített demokráciák, vagy lovagi küzdelmek, mindenesetre nem annyira durvák. Vagy nem annyira nyíltan durvák. Lukasenka már közelebb van. Hogy Orbán hol lesz, rövidesen meglátjuk, szerintem még Putyinon innen. Azért egy Marinus van der Lubbe itt is lehet tartalékban. Egy Gavrilo Princip, ja, az inkább Putyin kompetenciája. Akkor egy Teréz körúti robbantó. Tényleg, mi is lehet vele? Bár mi lehetne. Talán már a saját nevére se emlékszik.
Mostanában különben nem terveznék sok családi szabadidős programot, ha lehallgatótiszt vagy fedett nyomozó volnék. Mert jó, jó, lehet utazni, nívós éttermekbe járni, például Londonban, ahol véletlenül Bajnai és Márki-Zay is vacsorázik, ebédel, reggelizik, de azért a Trafalgar térre vagy a Sohóra kevés idő jut, kivéve, ha az urak is arra sétálnak. Aztán jön Roganonymus, a Blikk, a Pesti Srácok, az elmaradhatatlan „olvasói fotók”, a nagyon komoly névtelen levelekkel, egyenesen a minisztériumból. Van persze ebben a munkában is szépség, Orbán költőiségnek nevezné, én szimpla dagonyázásnak, hivatalból, adópénzen.
Ilyenkor mindig szegény Konrád Gyuri bácsi jut az eszembe, és a Szelényi Ivánnal közösen írt „Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz”. Ez még az átkos szocializmusban történt, már a kézirat országból való kijuttatása se volt könnyű, ehhez jött a rendőrségi kálvária, amit persze megelőzött kvázi ugyanaz, ami most folyik az ellenzéki politikusokkal és mindenkivel, aki kellemetlen lehet. Nekem volt szerencsém szamizdatban beleolvasni, hát, nem egy könnyű nyári szórakozás, az ember örül, ha valahogy átrágja magát rajta. Konrád (vagy Szelényi, nem emlékszem) mesélte, hogy bevitelük előtt mindenhova követték őket, természetesen a szaunába is, ilyenkor néha elcsípték a nyomozók beszélgetését, amelyben egymásra licitálva hálálkodtak ezért a munkáért. Aztán a rendőrségen eléjük tették a könyvet, akkor még kéziratot. „Mi a gyanúsítás?” – kérdezte talán Konrád. „Izgatás”, mondta az előadó. „Olvasta ezt a könyvet?” „Persze, hogy olvastam.” „No és felizgatta magát?”
Visszatérve az oroszokra és Ukrajnára. Lehet, hogy a mai Ukrajna valóban csődtömeg. Adottságait tekintve azonban távol áll ettől, Hitler – ha már szóba került – se véletlenül térítette el a Közép-hadseregcsoport tervszerű Moszkva elleni támadását egy kijevi kitérő erejéig (amivel aztán gyakorlatilag elvesztette a háborút, bár ő ezt akkor még nem tudta). Wir siegen unsern Tod, mondták az előrelátóbb német katonák. Halálra győzzük magunkat. Csak nehogy….
Szóval van azért Ukrajnában sok minden, például búza, de most nem erről akarunk beszélgetni. A régi orosz területek. Milyen régiek? Mert a régi orosz területek régi orosz területek. A mai orosz területek régi más területek voltak, például régi magyar területek. Ezzel az erővel nekünk kellett volna Sztálingrád felé törnünk (jó, kicsit délebbre), mert volt ugyan arra egy német kisebbség (a volgai németek), node jóval előttük… A Fekete-tenger már érdekesebb felvetés, ilyenkor inkább a törökök szoktak csuklani, mert a Boszporusz és a Dardanellák olyasmi az oroszok számára, mint légynek a légypapír, stílusosabban macinak a lépesméz, vagy mint nekik a jó Szolimán alatt és után Bécs volt. Szóval, „mindössze” erre a vizecskére van az oroszoknak szüksége, meg még pár apróságra. A NATO-támaszpontokat nem értem. Ha Ukrajna orosz lesz, vagy az oroszok annektálják a mai Ukrajna újabb részét, akkor a NATO támaszpontjai a határral együtt nemhogy távolabb, hanem éppen közelebb kerülnek Szent Oroszországhoz.
És itt van még a „csupán”. Ezért írtam ezt itt, éjnek évadján. „Csupán.” És erről jutott eszembe a huszadik század első fele. Ha úgy vesszük, Hitler is csupán a régi (milyen régi?) német területeket akarta visszaszerezni. Aztán a Német-római Birodalmat, amelynek utolsó négyszáz évében egy kivételével kizárólag osztrák (Habsburg) császárai voltak, persze Hitlernek, maga is osztrák lévén, sok kifogása nem lehetett ez ellen, mindenesetre hasogatni való szőrszál lenne bőven, például ami Csehországot illeti. Aztán meg akarta szüntetni a lengyel korridort, mert micsoda dolog, hogy kettévágják Poroszországot, majd egyesíteni akarta a keleti területeket a Birodalommal, mi van ebben?
Egyre távolabb tolni a határaitól a bolsevista támaszpontokat, de mit ad az a fránya földrajz, amit Mark Twain úgy szeretett volna beleverni az amerikaiak fejébe, azok a támaszpontok is ahelyett, hogy távolodtak volna, egyre közelebb kerültek, végül olyannyira, hogy a legtöbbjüket egy nap alatt le lehetett bombázni, még az akkori technikával is. Hitlernek se kellett Ukrajna, úgy önmagában, mert hát a Volga mégiscsak izgalmasabb, ott csónakázott rajta Sztyenka Rázin, előtte a vikingek, aztán a már említett németek…. és helyben is vagyunk. Megmagyaráztuk. Mérsékelt és igazságos kívánságok, ha jól emlékszem a Führer szavaira. És ehelyett jött a támadás. Mert támadás volt, senki ne kételkedjen benne, olyan apróságokon meg ne akadjunk fenn, hogy ki és kit. Hiszen a németeknek egyáltalán nem kellett Lengyelország.
Gólya, gólya, Gliwice, mitől véres a lába? Lengyel gyerek megvágta, német gyerek gyógyítja.
Vagy így valahogy.
