Szele Tamás: Döglenek a tyúkok

Ha nem a bőrünkre menne ez a játék, azt mondanám: olcsó kutyakomédia, dőljünk hátra, kérjünk egy kávét és próbáljuk meg élvezni. De a jelenleg kialakuló világpolitikai – tehát már messze nem orosz–ukrán – válság bizony az egész bolygót sodorja vészhelyzetbe, ezzel a szándékkal is idézték elő, és pillanatnyilag semmi esély nem mutatkozik a megoldásra.

Illetve, az benne a pokoli, hogy minden nap meglengetnek a politikai vezetők valamiféle tárgyalást, egyeztetést, javaslatot, csak épp megegyezni nem hajlandóak semmiben sem. Ahogy a viccben, mikor döglenek Kohn tyúkjai, és a csodarabbitól kér tanácsot, az azt mondja, adjon nekik búzát, döglenek tovább, azt mondja, adjon nekik árpát, akkor is csak döglenek tovább, harmadnap Kohn beállít a csodarabbihoz:

– Rabbileben, minden tyúkom megdöglött.

– De kár, de kár… pedig még lettek volna ötleteim.




A tárgyalásokkal is így állunk mostanság: mikor megtudtam tegnap, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin tegnap egymás után két fontos megbeszélést is lebonyolít, az egyiket Macron francia, a másikat Biden amerikai elnökkel, természetesen lélegzetemet visszafojtva figyeltem a híreket. Éspedig elsősorban a TASZSZ híreit, mert az Moszkva hivatalos álláspontja, jobban mondva, abból lehet rájönni Moszkva álláspontjára – az Egyesült Államok esetében egyszerűbb a képlet, ott ugyanis kiállnak és elmondják a véleményüket. Ide kívánkozik egy jegyzetem, amit a tegnapi hosszú, méla lesben ülve írtam, csak a helyzetet konstatálva:

Esküszöm, ez sajtótörténeti pillanat.

A TASZSZ tudósításai:

17:54 – megkezdődött a Biden-Putyin telefonbeszélgetés.”

Részletek sehol, biztos, mert még beszélnek.

18:55 – véget ért a Biden-Putyin telefonbeszélgetés.”

Részletek most sincsenek.

Biztos még nem döntötték el, mit beszéltek.”




Azóta persze megvannak a részletek, de elképzeltem azt a gyorsított postamunkát, ami a Kremlben és a TASZSZ-nál mehetett, hogy valamiféle olyan információt adhassanak ki a megbeszélésről, amiben az orosz fél tűnik győztesnek. Holott – valljuk meg – sem a Macronnal, sem a Bidennel folytatott tárgyalásoknak nem volt győztese és nem volt vesztese sem. Minden maradt, ahol volt, előrelépés nem történt, visszalépés nem történt, a frontvonalak befagytak.

Akkor lássuk, miképpen summázta a két tárgyalást a TASZSZ? 

MOSZKVA, február 13. /TASZSZ/. Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton telefonbeszélgetést folytatott Emmanuel Macron francia és Joe Biden amerikai elnökkel. A beszélgetések Párizs és Washington kérésére zajlottak, és várhatóan az Ukrajna körüli helyzet lett a fő témájuk.

Az orosz vezető emlékeztette tárgyalópartnereit, hogy a Nyugat nem tesz eleget annak érdekében, hogy Ukrajnát a minszki megállapodások teljesítésére kényszerítse, és közölte, hogy hamarosan ismertetik az amerikai és NATO-válaszokra adott orosz választ a biztonsági garanciákról.

Párizs a beszélgetés után közölte, hogy nem hiszi, hogy Moszkva „támadásra készül” Ukrajna ellen, Washington pedig kijelentette, hogy számukra még mindig nem világos, hogy Oroszország diplomáciai úton vagy „erő alkalmazásával” kívánja-e elérni célját.”




Hát ez nem sok. És mit válaszolt a Fehér Ház? Két válasza is van, egy rövid meg egy hosszú. Lássuk a rövidet:

Joseph R. Biden elnök ma Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt az Ukrajna határainál fokozódó orosz katonai csapatösszevonásokról. Biden elnök világosan kijelentette, hogy amennyiben Oroszország inváziót indít Ukrajna ellen, az Egyesült Államok szövetségeseinkkel és partnereinkkel együtt határozottan és gyorsan fog reagálni. súlyos költségeket róva Oroszországra. Biden elnök megismételte, hogy Ukrajna további orosz inváziója rengeteg emberi szenvedést okozna, és csökkentené Oroszország tekintélyét is. Biden elnök világossá tette Putyin elnök számára, hogy miközben az Egyesült Államok továbbra is készen áll arra, hogy diplomáciai úton, szövetségeseinkkel és partnereinkkel teljes mértékben összehangolva részt vegyen a tárgyalásokon, ugyanilyen mértékben felkészült más forgatókönyvekre is.”




A hosszabb háttérkommünikében azért adnak némi kapaszkodót a sajtónak azt illetően, miről is forgott a szó, ezt kivonatolnom kell, mert igen terjedelmes.

A két elnök közötti telefonbeszélgetés tehát szakmai jellegű és tartalmas volt. Kicsit több mint egy órán át tartott. Nem történt alapvető változás abban a dinamikában, amely már több hete kibontakozott, de úgy véljük, hogy olyan elképzeléseket tettünk le az asztalra, amelyenek követése a mi és szövetségeseink érdeke lenne, amelyek erősítenék az európai biztonságot, és amelyek Oroszország néhány kifejezett aggodalmára is választ adnának, ahogyan azt is világossá tettük, hogy elkötelezettek vagyunk Ukrajna szuverenitásának, területi integritásának és az államok azon jogának fenntartása mellett, hogy maguk válasszák meg biztonsági intézkedéseiket.

De továbbra sem világos, hogy Oroszország érdekelt-e abban, hogy céljait diplomáciai úton, és ne erő alkalmazásával érje el.

Továbbra is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy életben tartsuk a diplomáciai úton történő de-eszkaláció lehetőségét. Ugyanakkor tisztán látjuk ennek kilátásait is, tekintettel azokra a nyilvánvaló lépésekre, amelyeket Oroszország a helyszínen, a szemünk láttára tesz. A tét túl nagy ahhoz, hogy ne adjunk meg Oroszországnak minden esélyt arra, hogy elkerüljön egy olyan akciót, amely véleményünk szerint katasztrofális lenne. (…) Eközben fokozzuk erőfeszítéseinket, hogy elrettentsük Oroszországot, és hogy költségeket rójunk rá, ha úgy dönt, hogy mindenképpen katonai akciót hajt végre. (…) Bárhogy is dönt Oroszország, értékelésünk szerint a stratégiai pozíciójuk javítására tett erőfeszítéseik már most kudarcot vallanak, és ez csak súlyosbodni fog, ha katonai akcióba kezdenek.

A transzatlanti kapcsolatok szorosabban kapcsolódnak egymáshoz, mint hosszú idő óta bármikor. A NATO erősebb és céltudatosabb. Oroszország már most is egyre inkább elszigetelődik a nagyvilágtól, és egyre inkább függ Kínától, miután együttesen egy alapvetően más világnézetet mutattak fel, amely ellentétes azzal az elvi, pozitív, a nemzetközi jogot tiszteletben tartó világnézettel és értékekkel, amelyeket mi képviselünk.”





Mindazonáltal a TASZSZ-nak is van egy hosszabb magyarázata, az egyensúly kedvéért azt is kivonatolom:

WASHINGTON, február 13. /TASZSZ/. A nyugati országok válasza egy feltételezett ukrajnai orosz invázió esetén gyors, egységes és szigorú lesz – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter a Koreai Köztársaság és Japán külügyminiszterével tartott háromoldalú találkozót követő sajtótájékoztatón.

Tegnap este telefonon beszéltem Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, ahol felvetettem komoly aggodalmainkat, hogy Moszkva az elkövetkező napokban katonai támadást fontolgathat Ukrajna ellen” – mondta az amerikai csúcsdiplomata.

Azt is aláhúztam, hogy ha Moszkva az agresszió útját választja és tovább támadja Ukrajnát, az Egyesült Államok és szövetségeseink válasza gyors lesz. Egységes és szigorú lesz” – jegyezte meg Blinken.

A Nyugat és Kijev a közelmúltban állításokat terjesztett Oroszország esetleges ukrajnai „inváziójáról”. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője „üresnek és alaptalannak” minősítette ezeket az állításokat, amelyek a feszültség fokozását szolgálják, rámutatva, hogy Oroszország semmilyen fenyegetést nem jelent senkire. Peszkov ugyanakkor nem zárta ki az ilyen állítások igazolására irányuló provokációk lehetőségét, és figyelmeztetett, hogy a délkelet-ukrajnai válság megoldására irányuló katonai erő bevetésére tett kísérletek súlyos következményekkel járnának.

Az Ukrajna körüli helyzet rendezésének diplomáciai útja nyitva áll, és az Egyesült Államok a deeszkalációra szólítja fel Oroszországot – mondta Blinken.”





Szóval, szófia beszéd, a Kreml nem enged, a Fehér Ház nem enged, a Kreml parittyával fenyegetőzik, bár tagadja ezt, a Fehér Ház gazdasági szankciókkal, de legalább nem tagadja. A Kreml gondolatmenete ott hibás és kalandor meglátásom szerint, hogy arra épül, miszerint egy lokális háborút képesek volnának megnyerni és megtartani lokálisnak, a Fehér Házé ott hibádzik, szintén csak az én nézetem szerint, hogy feltételezi: Moszkvában gondolnak a holnappal, holnaputánnal, tekintetbe veszik az orosz gazdaság és társadalom érdekeit is.

Általában ez így is szokott lenni, de ezt a helyzetet most a Kreml egy „va banque” játszmának látja, amiben a győztes mindent visz és ezért bolond, aki nem emeli a tétet – holott csak vesztesei lehetnek ennek a leosztásnak. Amit hamis kártyákkal játszanak, hiszen a konfliktust kirobbantó követelés – Putyin karácsony esti pontjai – eleve teljesíthetetlenek voltak. Mintha arra kényszerítenék a világot, pusztán egy balsejtelem alapján, hogy játsszon velük ötlapos pókert a saját, változó szabályaik szerint, úgy, hogy a paklit ők hozták, a tét pedig az ellenfél minden vagyona, valamint saját és családtagjai szabadsága. Őrült lenne, aki belemenne egy ilyen játszmába, főleg, ha tudja, hogy ellenfeleinek nincs valami jó híre, csaltak már a kártyán – nos, ezért kell a világot, de legfőképpen az euroatlanti övezetet kényszeríteni erre a partira.


A helyzet egyelőre tehát stagnál, a feszültség viszont fokozódik, miként a nemzetközi helyzet is. Nekem magamnak lenne azonban pár megjegyzésem.

Jelenleg a magyar társadalom – nem kis részben a hazai választási kampánynak köszönhetően is – erre a világpolitikai krízisre úgy tekint, mintha valami távoli és érdektelen konfliktusról lenne szó, a kormány és az ellenzék egyaránt maximum propaganda céljára használja fel az eseményeket. Ha egyáltalán szóba hozzák őket. Orbán Viktor például előadta, hogy „békemisszióra” ment Moszkvába, „jégtörőnek” – nos, a tárgyalásai eredményeit elnézve, semmit sem ért el, talán azért, mert ott helyben már nem is nagyon próbálta meg. Különben gázért ment és azért, hogy a kialakult válságból egy kis nyereséget kovácsoljon, nem egyébért.

De ő harmadrangú statiszta ebben a darabban. A valós helyzet az, hogy Magyarország egy fegyveres konfliktusnak kizárólag vesztese lehet. Nem oly módon, hogy támadás érné a területét, erre nem lehet számítani, hanem oly módon, hogy hirtelen megjelenik a magyar–ukrán határon egy-kétmillió háborús menekült. Akik nem Európán kívüli vallások hívei, nem tér el a bőrük színe, nem nevezhetőek világhódításra törő vallási fanatikusoknak, terroristáknak sem – mihez kezdünk velük? Azt tetszik mondani, a délszláv háborúból menekülők is sokan voltak, mégsem okoztak válságot? Valóban nem, de egyrészt ennyien nem voltak (csak tizedennyien), másrészt nem is tőlük tartok én, hanem a magyar intézményrendszer és költségvetés összeomlásától. Ugyanis erre senki sem számított, ilyen vis maior alap nincs és ha az Unió nyújtana segítséget, azt legnagyobb részt ellopnák a bevett gyakorlat szerint.

Terjed egy legenda arról is a közbeszédben, hogy „ha az ukrán állam megszűnne, Magyarország megkapná Kárpátalját”. Ez világpolitikai abszurdum, és lenne néhány súlyos következménye: az első rögtön az, hogy közvetlen szomszédunkká válna Oroszország, így minden NATO-alakulatot, fegyverzetet ki kéne vonni Magyarországról emiatt. Ezen kívül hihetetlenül erős, elkeseredett ukrán és ruszin ellenállással kéne szembenéznie Magyarországnak, valamint hirtelen teremne 1 253 160 állampolgára, melyből összesen 151 153 magyar. Ekkora méretű nemzetiségi összetétel-változással a jelenlegi magyar állam képtelen volna bármit is kezdeni. Kárpátalja revíziója a mai Magyarország gyors végét jelentené gazdasági és politikai szempontból egyaránt. Felejtsük el. Azonnal.

És ha nagyobb léptékben nézzük a dolgokat, más problémák is jelentkeznének a világban egy fegyveres konfliktus kitörése esetén. Európa és Amerika 1945 óta többé-kevésbé békében él, Magyarország területén utoljára 1956-ban voltak komoly harcok, hozzászoktunk ahhoz, hogy „a háború valahol messze történik”. Igen, de ennek a nagyon viszonylagosan békés állapotnak a hidegháború és a távoli válságok jelentették az árát, a „proxy-háborúk”, tehát világszerte rengeteg számla halmozódott fel, amiket a torzsalkodó államok egy konfliktus esetén – hiszen már nem tét a világbéke – azonnal benyújtanának egymásnak. Izrael és Irán viszonya nem felhőtlen, és akkor még finoman fogalmaztam, Kína és Tajvan relációja pattanásig feszült (ráadásul Tajvan annexiójával Kína hozzájuthatna azokhoz a chipgyártási technológiákhoz, amelyek oly fájóan hiányoznak neki) Észak-Korea a partvonalon feni a rakétáit, a Baltikum közvetlen veszélyben forog, és vele együtt a békéhez szokott Nyugat-Európa is: világméretű káosz bontakozhatna ki, ha most kirobbannának az orosz–ukrán harcok.

Körülbelül erre mondanak igent a fotelből azok, akik markáns, érzelem- és indulatvezérelt megosztásokban magyarázzák, milyen jó is lenne egy kis háború, vagy ellenkezőleg, azt állítják – mint az ultrakormánypárti Minden Szó – miszerint:

Nem lesz itt semmilyen háború – Médiahack és hisztériakeltés az egész”

Olyan ez, mintha Pompeiben azt mondta volna valaki:

Ugyan, dehogy vulkánkitörés, ne kényeskedjetek, csak kicsit koszosabb az eső, a Vezúv ártalmatlan, a hisztériát csak a parthusok ügynökei gerjesztik!”

Ha nem lesz, nem azért marad el, mert a politikai fotelhuszárok ilyen ostobaságokat beszélnek.

Ha elmarad, azért történik így, mert utolsó pillanatban valamelyik fél enged.

Egyelőre viszont, mint a fentiek mutatják: senki sem enged.

Egyelőre még döglenek a tyúkok és jönnek a rosszabbnál rosszabb ötletek.

A feszültség viszont növekszik.


Oszd meg másokkal is!