Gyakran az az érzése az embernek, hogy a mostani világméretű válság tulajdonképpen egy hatalmas malomjáték, sőt, hipermalom, amiben egymásra épülő csikicsukik működnek és lehetetlen megnyerni, ha Putyin kezd, márpedig ő kezdett.
Mi meg nézünk ki a fejünkből, próbálunk a szabályok szerint legalább egy döntetlent elérni, de nem megy.
Persze, hogy nem, úgy találták ki a játékot, hogy ez lehetetlen legyen, de lássuk, mire gondolok. A konfliktus elején már láttunk egy kiváló, kettős csikicsukit Moszkva részéről, mikor a balti államok határai mentén is csapatokat vontak össze, minek következtében előállt az a helyzet, hogy nem lehetett egyszerre kétfelé figyelni Nyugaton: ha a Baltikumban várta volna a támadást a NATO, Ukrajnát hanyagolja el, ha Ukrajnában, akkor a Baltikumot. Mondjuk nem véletlen, hogy Ukrajna lett a botrány köve: a Baltikumban ugyanis nem potenciális, hanem tényleges NATO-tagállamokat kellett volna megtámadni (a mi szempontunkból: megvédeni) és azonnal alakult volna ki az a fegyveres konfliktus, aminek a kitörését most annyi igyekezettel próbáljuk elkerülni. De az erők mindenképpen megoszlanak most is.
Sőt, maga az orosz–kínai szövetség is egy magasabb szintű, geopolitikai csikicsuki, hiszen míg Oroszországra figyel az Egyesült Államok, nem képes komolyabban foglalkozni Kínával, márpedig Pekingnek ez nagyon jól jön (a szövetség többi hozadéka már nem annyira, tehát nem is valószínű, hogy a mostani összeborulás sokáig fog tartani, Kína nem engedheti meg magának a véres verejtékkel megszerzett és kiépített európai piacok elvesztését).
Menjünk pár szinttel lejjebb, az orosz–ukrán viszony síkjára: ott is csikicsukit látunk, méghozzá rögtön kettőt is. Az első a Kreml hat nappal ezelőtti ajánlata, mely szerint – hogy a hirado.hu-t idézzem – Moszkva hajlandó lenne tárgyalni Kijevvel.
„Moszkva nem utasítja el eleve Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozójának lehetőségét, és készen áll majd erre, ha ez segít átvágni a délkelet-ukrajnai helyzet gordiuszi csomóját – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában. Megjegyezte ugyanakkor: ilyen találkozóval kapcsolatban meg kell határozni, hogy milyen célt szolgál, és milyen eredményt várnak tőle.”
Mondjuk az nem valószínű, hogy a totóeredmények kerülnének szóba, nyilván a minszki megállapodások adnák a találkozó fő témáját, de ez egyet jelentene Zelenszkij politikai halálával. Ugyanis ha ő feladja a megállapodások szellemében Ukrajna nevében a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságokkal szembeni igényét, akkor a békét ugyan kivívja, azonban a hazafias ukrán szavazók úgy hajítják ki a politikai életből, hogy a lába sem éri a földet, örülhet, ha élve megússza. Azonnal kirobban a belpolitikai válság, tömegek tüntetnek az utcákon, megbukik a kormánya és új választásokat kell tartani, amin viszont nagyon nagy eséllyel egy Moszkva-barát jelölt győz, aki olyan szimbiózist alakít ki az Orosz Föderációval, mint Fehéroroszország, tehát Putyin megkapja Ukrajnát, puskalövés nélkül.
Zelenszkij viszont azt sem tehette meg, hogy mereven elzárkózik a tárgyalások elől, tehát azt üzente vissza, hogy rendben, tárgyaljanak, de csak a normandiai formátum szerint, vagyis az asztalnál legyenek ott Franciaország és Németország képviselői is. Ez már nem tetszett annyira Moszkvának, Zelenszkij és külügyminisztere, Dmytro Kuleba pedig rájöttek, hogy a malmot ketten játsszák, és ők is felállították a maguk kis csikicsukiját.
Bejelentették még pénteken, hogy az EBESZ 1992-es bécsi dokumentuma alapján – ez már fájhat a Kremlnek, ők ugyanis a NATO-val szemben támasztott igényeiket is két későbbi EBESZ-záróokmánnyal próbálják igazolni inkább kevesebb, mint több sikerrel, hiszen kiderült, hogy a világon senki sem adta írásba Mihail Gorbacsovnak a katonai szövetség keleti terjeszkedésének tilalmát – 48 órán belül tegyék átláthatóvá a csapatmozgásaikat, azok okát, mértékét nemkülönben, sőt, beszélhetnének terveikről is a jövőre nézvést. Mit csináljunk, a hivatkozott 1992-es bécsi dokumentum ezt bizony előírja a benne részt vevő államok számára. Sőt. Még több kellemetlen apróság is van benne, nézzük csak, mi ez az irat? Az Arcanum alapján:
„Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet bécsi ülése záródokumentumának vonatkozó rendelkezései alapján folytatott tárgyalások után kiadott dokumentum, amely a bizalom- és biztonságépítő intézkedésekkel foglalkozik. Magában foglalja az 1990-es bécsi dokumentumot, kiegészítve a haderők és tevékenységük átláthatóságával, a katonai tevékenység korlátozásával kapcsolatos további intézkedésekkel. A bizalom- és biztonságépítő intézkedések alkalmazási területét kiterjeszti a hagyományos európai területen kívül eső szovjet utódállamokra (azaz Kazahsztán, Kirgizsztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán teljes területére). 1992. március 4-én fogadták el; 1992. május 1-jén lépett hatályba.”
Nem csalás, nem ámítás: ezt bizony aláírták hajdanában. Hatályos. No, de erre nem mondhatta a Kreml azt, amit Osztap Bender a „Tizenkét szék”-ben, miszerint:
„– Talán a lakásom kulcsát is akarod, ahol a pénz hever?”
tehát inkább nem válaszoltak semmit a felkérésre. Erre fel Kijev eggyel magasabb sebességre kapcsolt, a TASZSZ híre szerint:
„Kijev, február 13. /TASZSZ/. Ukrajna 48 órán belül találkozót kért Oroszországtól és a bécsi dokumentum összes többi aláírójától az ukrán határ menti csapatmozgások körül kialakult helyzet megvitatására – közölte vasárnap Dmitrij Kuleba ukrán külügyminiszter.
„Oroszország nem válaszolt a bécsi dokumentum szerinti kérésünkre. Következésképpen megtesszük a következő lépést. 48 órán belül találkozót kérünk Oroszországtól és minden résztvevő államtól, hogy megvitassuk a határunk mentén és az ideiglenesen megszállt Krímben történő megerősítését és átcsoportosítását” – írta Twitter-fiókján.”
Hát, most már a Vörös Téren pattog a labda: az világos, hogy a Kreml ezen a második találkozón sem vesz részt, Osztap Bender-i okokból, azonban ez már csak akkor nem végződhet Oroszország és az EBESZ teljes szembekerülésével, ha az EBESZ-tagállamok képviselői sem jelennek meg.
Orosz malomra ukrán malom lett tehát a válasz, csikicsuki mindkét fél részéről. Persze Moszkva elkötelezett hívei majd ezt is kimagyarázzák valahogyan, sőt, azt fogják mondani, hogy az EBESZ maga is egy úri, nyugati huncutság, csak ebben az esetben Lavrov külügyminiszter kerül kényelmetlen helyzetbe, ugyanis ő ennek az úri huncutságnak a záróokmányaira próbál hivatkozni a NATO-val szemben támasztott igények ügyében. Szóval nem jó ez sehogyan sem.
Persze, hogy nem jó, ha egyszer arra van kitalálva, hogy rossz legyen. Mondjuk azt ne feledjük el, hogy minden szerződés addig hasznos, amíg betartják, és ebben az esetben valaki óhatatlanul meg kell sértse a bécsi dokumentumot, de az a nagyon nem mindegy, hogy ki lesz az.
Ráadásul épp ma délelőtt volt az ukrán diplomáciának még egy ügyes húzása. Mint a TASZSZ írja:
„Moszkva, február 14. /TASZSZ/. Vadim Prystaiko ukrán nagykövet Nagy-Britanniában hétfőn a British Broadcasting Corporationnek (BBC) adott interjújában kijelentette, hogy Kijev feladhatja a NATO-hoz való csatlakozásra vonatkozó álláspontját, ha ez a lépés segít elkerülni egy háborút Oroszországgal.
„Lehetséges” – mondta a nagykövet arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy Kijev megváltoztathatja-e álláspontját a NATO-csatlakozásra való törekvéssel kapcsolatban.
A diplomata leszögezte, hogy Kijev megpróbálja megtalálni a legjobb megoldást az országban kialakult helyzet megoldására. Megjegyezte, hogy ha Kijevnek ilyen komoly engedményeket kell tennie, nevezetesen lemondani a NATO-csatlakozási szándékáról, akkor ezt fogja tenni.
2019 februárjában az ukrán Verkhovna Rada (az ukrán egykamarás parlament) jóváhagyta azokat az alkotmánymódosításokat, amelyek rögzítik Kijev NATO-csatlakozási kérelmét. Jelenleg az ország a kibővített képességekkel rendelkező NATO-partner státusszal rendelkezik.”
Nos, ez érdekes lépés. Ugyanis ezzel Ukrajna olyasmiről mond le, ami a jelen helyzetben amúgy is kútba esett: a NATO pillanatnyilag nem is kockáztatná a felvételét, az már tényleg casus belli volna, tehát Kijev nem sokat veszít a csatlakozási igény feladásával. Én is szívesen lemondok például a Tongai Királyság trónjáról, lévén, hogy esélyem sincs azt valaha életemben elfoglalni vagy egyáltalán, eljutni Tonga szigetvilágába. Ellenben Moszkva ezek után már nem hivatkozhat ukrán területen épülő NATO-támaszpontokra, ott állomásoztatott erőkre, ha egyszer nem csak nincsenek, de nem is lehetnek. Kijev ezzel a Donbasz (Donyec-medence) kivételével mindent megadott Moszkvának, amit kért, tehát egy katonai konfliktust már csak ezen a vonalon lehet provokálni, sehogy másképp.
Mindazonáltal még ebből is lenne kiút, ha a donyecki és luhanszki népköztársaságok egy alkotmánymódosítás árán különleges státust kapnának és ezzel járó képviseletet a radában – persze, Moszkvát képviselnék, de nem lenne a dologból háború. Igaz, hogy ez, mint említettem, Zelenszkij és kormánya bukásával járna, inkább előbb, mint utóbb, de ami elkerülhetetlen, az akkor is elkerülhetetlen, ha egy talán jobb sorsra érdemes politikus és kabinet bukásával jár.
„Peace for our time”, „Béke lesz, míg élünk” – mondta Chamberlain, a müncheni konferencia után, és biztos volt abban, hogy Európában elhárult minden háborús veszély egy nemzedéknyi időre. Röpke tizenegy hónap múlva ki is tört a második világháború, és ennek veszélyére akkortájt egyedül Winston Churchill figyelmeztetett. Chamberlain ott követte el a hibát, ahol mi is, most: az akkori béke diplomáciai szempontból teljesen megalapozott volt, bár hatalmas engedményekbe került, nagyobbakba, mint amennyit ért – de úriemberként a hajdani brit miniszterelnök úgy gondolkodott: az egyezmények azért vannak, hogy betartsák őket. Ellenben a másik oldalon Hitler kancellár meg úgy vette: arra vannak az egyezmények, hogy legyen mit megszegni.
Az eredmény közismert.
Jelenleg mutatkozik némi esély az orosz–ukrán szembenállás békés, tárgyalásos, diplomáciai rendezésére, amit az egész világ ünnepelne, de minden attól függ, hogy a felek hogyan gondolkodnak a megállapodásokról: betartani kell-e őket vagy megszegni.
Mindenesetre mintha látszana már az alagút a fény végén, hogy kissé kesernyésen fogalmazzak.
És a világnagy, pokoli malomjáték megy tovább.
Újabb csikicsukik készülődnek.
Frissítés:
Mint a BBC jelenti:
„Ukrajna londoni nagykövete visszavonta a BBC-nek tett korábbi kijelentéseit, amelyekben azt mondta, hogy Ukrajna hajlandó „rugalmasan” kezelni a NATO-csatlakozási törekvéseit.
Vadym Prystaiko a BBC Breakfastnek nyilatkozva elmondta, hogy Ukrajna alkotmányos kötelezettséget vállalt a NATO-csatlakozásra, de hozzátette, hogy az ország további kétoldalú megállapodásokat is keresne az Egyesült Államokkal vagy az Egyesült Királysággal.”
Ezek szerint csak megnézték, mit szólna Moszkva egy ilyen lépéshez. És Moszkva nem szólt semmit – akkor meg minek tennék meg?