Akkor, hölgyeim és uraim, most egy kis háborús sajtómódszertan következik, némely komikus elemekkel. Már amennyire komikusak ezek az elemek, mert valójában tragikusaknak is vehetjük őket.
Az a lényeg, hogy a sajtóban mindig fontosak a tények, de háborús időkben a legfontosabbak. És erősen ajánlott az óra, valamint a térkép használata is.
Tulajdonképpen a kollégáknak szólna ez az írás, de meg kell állapítanom, hogy azok a kollégák, akik tegnap zöldségeket írtak össze-vissza, úgysem fogják olvasni meg nem is kollégák, mivelhogy pártkatonák, azok pedig, akik pontosan és korrekt módon írtak, lehet, hogy olvassák majd, de őket meg nem illeti a szemrehányás. Talán azonban nekik is hasznos lehet ez a néhány jó tanács, amit a 888 és a Kontra szösszenetei alapján adnék azoknak, akiknek még nincs gyakorlatuk az efféle ügyekben.
Szóval, ezeknek a markáns kormánypártiságukról ismert orgánumoknak sikerült a tegnapi események ellenkezőjéről beszámolni nagy megfelelési kényszerükben, és ez a jelen helyzetben több, mint bűn: hiba. Értem én, hogy nagyon, teljes szívükből szeretik Moszkvát, annál jobban már csak a mostani magyar kormányt kedvelik, de a tények makacs dolgok, mondták többek között a Tanúban (de már ott is John Adamstől idézték, csak nem jelezték ezt, az ismert körülmények miatt). Erre ők válaszolhatnának egy másik idézettel a filmből, mely szerint:
„Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!”
amire csak annyit lehet válaszolni, hogy a mostani állapotokban nincsenek nagy célok és igazságok, hanem harci cselekmények, evakuációk, tűzszünet-sértések, rakéta- és aknatűz van, amiknek semmi, de semmi köze az eseményekről írók politikai elveihez. Ha van, az elég nagy baj, de akkor sem nem tudósítás, sem nem elemzés amit olvasunk, és ha a szerző véletlenül kikeveredik a harctérre, saját szemével megtekinteni a dicsőséges cselekményeket, vagy az elvei fognak fénysebességgel megváltozni, vagy ha továbbra is azok vezetik, ő veszi fel nagyon hamar a „néhai” nevet. Persze ilyen „tudósítókat” nem igazán engednek tűzvonalba, mondjuk a valódiakat sem szeretik, ugyanis minden ellenkező híresztelés dacára a katonák – álljanak bármely oldalon – kifejezetten utálják, ha a környezetükben erőszakos halált hal valaki. Pláne, ha még civil is. Különben a modern háborúban nem is igazán fontos mindig és minden áron az első vonalból tudósítani, de ez más kérdés, nekünk most az a fontos, hogy a távolból dolgozó sajtómunkás milyen alapelveket kövessen.
1. Legyen órája az újságírónak. És vegye tekintetbe, az események helyszínén hány óra van éppen! Az afganisztáni krízis idején teljesen más időzónával kellett számolni, mint az ukrajnai események kapcsán, Ukrajnában a moszkvai időzóna érvényes, vagyis két órával van náluk később, mint nálunk. Ez tegnap azért volt fontos, mert míg délelőtt még úgy az ellenzéki Meduza.io mint a kormánypárti TASZSZ vagy Interfaksz hírügynökségek a Dumában zajló vitákról számoltak be, konkrétan arról, hogy a donyecki és luhanszki népköztársaságokat elfogadó javaslatok (az Egységes Oroszország Párt és az Oroszországi Kommunista Párt két különböző verziója) miben térnek el és miben vágnak egybe. Ez – ne essünk tévedésbe – nagyon fontos, de spekulatív jellegű hír, mellyel szemben minden eseményről, történésről szóló beszámoló elsőbbséget élvez. Az esemény pedig nem váratott sokat magára: orosz idő szerint 14:25-kor, tehát magyar idő szerint 12:25-kor jelezte elsőként a Meduza.io, utána az Interfaksz majd a RIA Novosztyi is, hogy megkezdődött a donyecki lakosság evakuálása. Hétszázezer emberről van szó, ami azért nagyon komoly szervezési feladatot jelent, meglátjuk, hogyan birkóznak meg vele (bár eddig összesen hétezer fő evakuációja sikerült, ők is leginkább gyermekek, árvaházak és gyermekotthonok lakói). Én magam 12:30-kor káromkodtam keserveset a hír hallatán, hagytam abba a készülő írásomat Szijjártó Péter modoráról és kapcsoltam át tudósítói üzemmódba, mert világossá vált előttem: az eseményekhez képest az, hogy Szijjártó be van oltva diplomácia ellen: nem hír.
Ellenben a 888 még magyar idő szerint 13:20-kor is olyan című írást tett közzé, hogy:
„Úgy tűnik, ismét elmarad az orosz invázió”
írta a XXI. Század Intézet egy kutatója. Akkor már egy órája ennek az ellenkezője tűnt úgy, de gondolom a szerkesztő sem a híreket nem követte, sem azt nem tehette meg, hogy a már megrendelt írást kivágja, esetleg helyesbítse, most is ott látható a felületükön, mindenfajta frissítés vagy jegyzet nélkül. Az írásnak különben röviden összefoglalható a lényege, két mondatban:
„Oroszország Ukrajna euroatlanti integrációját próbálja meggátolni, míg az Egyesült Államok az ország orosz érdekszférába való visszakerülése ellen küzd. (…) Ukrajna jelenleg teljes mértékben alkalmatlan mind az EU-, mind a NATO csatlakozásra.”
Ha alkalmatlan és nem is akarják igazából felvenni (körülbelül így is van), akkor Oroszország miért küzd? Sportból? Szereti a harcot? És ha nincsenek harci cselekmények, hova tegyük a TASZSZ által említett 500 tűzszünet-sértést (a legjava tüzérségi fegyverekkel történt) mindösszesen egy nap alatt? Mi elől menekítik ki a civil lakosságot? Egy magyarázat van csak: Moszkva már tudja, hogy ahol nincsenek egyelőre harcok, ott is lesznek majd, gondoskodik róla.
2. Legyen térképe az újságírónak! A jelenlegi konfliktuszóna nagyon nagy, hosszú az a bizonyos vonal, amit pár napon belül valószínűleg frontnak hívunk majd, illik tudni, hol is van a rosztovi és a voronyezsi oblaszty, vagyis „régió”, „terület”. Nem vagyunk mi brit külügyminiszterek, hogy szabad legyen ne tudnunk, hol vannak és mekkorák. És Liz Trussnak is tudnia kellett volna, ostobaságra nincs bocsánat. A rosztovi most különösen fontos, mert oda kell érkezzen az a hétszázezer ember, a helyi vezetés már el is rendelte a rendkívüli állapotot, mert rövidesen egészen nomád körülmények kialakulása várható: annak dacára is, hogy Vlagyimir Putyin kiadta az ukázt, miszerint minden érkező azonnal kapjon tízezer rubel segélyt. Ez ugyan csak 41 400 forint, szóval nem nagy segítség, de teljes áttelepítés esetén forintban olyan 29 milliárd, rubelben is hétmilliárd. Valamiért kilencmilliárdot különítettek el erre a célra, de ez részletkérdés: az alapvető gond az, hogyan fogja bírni a hétszázezer menekült ellátását a Rosztovi Terület? Nehezen, ugyanis a lakossága a 2010-es adatok szerint 4 181 486 fő, tehát a lakosság hirtelen, pár nap vagy hét alatt az egyhatodával növekszik meg, ugyanez Magyarországra vetítve úgy nézne ki, mintha megjelenne nálunk 1,66 millió menekült. Nem tizenötezer, mint 2015-ben: 1,66 millió. Ez a sok ember mind kéne egyen valamit, lakjon valahol, tisztálkodniuk kell, el kell látni őket, orvosra is szükségük lehet: kérdés, meddig képes ezt a feladatot ellátni egyfelől a helyi vezetés, másfelől az Orosz Föderáció. Talán kevesebb lesz a menekültek száma pár százezerrel, mert megkezdték a népköztársaságok hadköteles korú férfilakosságának sorozását – de nekik meg majd a seregben lesz szükségük ellátásra, így ez csak adminisztratív különbség. Ezt a szempontot nem lehet és nem is szabad figyelmen kívül hagyni: ilyen helyzetben a nyugati és magyar sajtót szidalmazni a tények ismertetése helyett minimum ostobaság. Márpedig ezt tette a Kontra hasábjain egy névtelen hős
„A BALOLDALI MÉDIA TÜNDÖKLÉSE ÉS BUKÁSA: NAGY ERŐKKEL TOLTÁK A HÁBORÚS PROPAGANDÁT, DE CSAK NEM JÖTT ÖSSZE A HÁBORÚ”
címmel. Súlyosbítja a helyzetet, hogy ez magyar idő szerint este hétkor, moszkvai szerint este kilenckor jelent meg, amikor már órák óta zajlott a lakosság kitelepítése, napok óta zajlottak a tüzérségi „párbajok”, szóval nem tudom, hogy ha az, amikor akna- és rakétavetőkkel lőnek, körülbelül ötszáz alkalommal egy-másfél nap alatt, amikor evakuálják a civileket és amikor állítólag szabotőr osztagokkal kerülnek szembe katonai-rendőri alakulatok, az mi, ha nem háború? Hogy néz ki a háború, ha nem így?
Mondjuk az írás célja a nem-kormánypárti magyar sajtó lejáratása lett volna, mondván, hogy háborúra uszított, de nincsenek is harcok, korábban születhetett, még akkor, amikor Moszkva bejelentette, hogy egyes csapatokat kivon az övezetből, de akkor is: ebben a helyzetben miféle szerkesztő képes nyilvánosságra hozni egy ilyen tartalmú írást? 16-án én például azt írtam, hogy valószínűbb a tárgyalásos megoldás a fegyveresnél, mert akkor úgy is tűnt (logikusabb lett volna, csak nem oroszosabb), viszont hogy lehet 18-án, mikor már szólnak a fegyverek, azt felemlegetni, miszerint:
„Bee, tizenhatodikán nem is volt harc!”
Két nap múlva, mikor ez megjelent, már bőven volt. Hogy a Kreml nem nevezi háborúnak? Az az ő dolga, attól még ez bizony az. Világos, mit láttunk: ezt valaki még korábban írta, tegnap péntek volt, a hétvége első estéje, ilyenkor senki sem szeret dolgozni. A szerkesztő időzítette a megjelenést hétre, aztán elment dolgára, ahhoz pedig, hogy mi neki a dolga péntek este, tényleg semmi köze senkinek. De ez akkor sem szerkesztés, ez a munka látszata, nem több. Háborús helyzetben nem számolunk be arról, hogy teljes a békesség, mert nem igaz – az írás egyszerre próbált egyetérteni a Kreml álláspontjával és a magyar választási kampány részeként mocskolódni kicsit a nem-kormánypárti sajtóval. Ez sikerült, a tények bemutatása nem.
3. Ne tájékozódjon egyetlen forrásból a sajtómunkás, legyen az bármennyire is szavahihető! Az egy dolog, hogy nekem személy szerint az ellenzéki és külföldre üldözött Meduza.io sokkal rokonszenvesebb, mint a TASZSZ, mások meg fordítva vannak ezzel. Ez szimpátia, nem több, gondoljunk arra, hogy a Meduzánál is megcsúszhat a penna. Nem szándékos hazugságra gondolok, hanem tévedésre vagy túlzásra (még nem esett meg velük soha, de nem lehetetlen). Ha tegnap csak ők számoltak volna be az evakuációról, azt a hírt nem lett volna szabad közreadni. Viszont mivel a velük ellentétes állásponton lévő Interfaksz és RIA Novosztyi is megerősítette: kimehetett. Hogy az ellentétes oldalakon álló orgánumok optikája mind torzít, csak az egyiké erre, a másiké meg arra? Szentigaz, csakhogy ezért kell összevetni a beszámolókat, és az egyező adatok alapján leszűrni, mi is történhetett valójában. Harci cselekmények esetében például sosem szabad készpénznek venni az elesettek és sebesültek résztvevő felek által megadott számát: ha a Pandzsír-völgyben annyian estek volna el, ahányat a tálibok jeleztek, már az egész vidék lakatlan volna. Szóval: mindig használjunk több forrást, ha lehet, egymással ellentétes érdekűeket, abból kijöhet valami, a valósághoz közel álló dolog is. Esetünkben a kormánymédia munkatársai kizárólag Moszkva két napos nyilatkozatait használták, bár igaz, őket sosem zavarták a tények.
4. Tudjunk róla: a politikai mellébeszélés mindig kiderül, és csak tábornoki vagy államtitkári szint fölött könnyű ezt megúszni. Ha nem hordunk pizsamanadrágot nap közben is és nem szolgálati Audival járunk, ne kísérletezzünk propagandával, mert a saját hitelünket romboljuk. Különben is, pár nap kérdése, és már Moszkva is háborúnak nevezi majd a dolgokat, szóval nem érdemes most békének hívni azt, amit mondjuk holnapután már mindenképpen harcnak hív a világ. Sőt, még a Kreml is. Rossz az emberek memóriája, de ennyire azért nem.
5. A háború nem játék. Legyen közel vagy távol, nem arra való, hogy a saját politikai pecsenyénket sütögessük rajta, ugyanezért nem is érdemes állást foglalni egyik vagy másik hadviselő fél mellett. A kialakult állapotokról a donyecki és luhanszki területekről kitelepítettek nem tehetnek, még a besorozott férfiak sem tehetnek, ahogy nem tehetnek sem az orosz, sem az ukrán katonák. Az egészért egy jól körülhatárolható politikusi réteg felelős, tehát nincs most olyan, hogy egyik vagy másik oldalnak lenne „igaza”. Itt és most ez már nem számít és mi sem bírónak szerződtünk, hogy eldöntsük, ki a jó és ki a rossz. Nekünk az eseményekről kéne beszámolni. Akkor végezzük jól a munkánkat, ha egyik oldal hívei sem zárnak a szívükbe érte.
Ennyit lehet egyelőre mondani a módszertanról – az eseményekről pedig majd más helyen ejtek szót, hiszen ez az írás így is túl hosszúra nyúlt.
Abban bizonyos vagyok, hogy két másik ország háborúját Magyarországon belüli politikai manipulációra használni gyomorforgató dolog, de ostobaság is.
Urak, nem jutott eszetekbe, hogy esetleg már holnap is az ellenkezőjét kell írjátok annak, amit ma írtatok?
Vagy nektek elég a ma is, a holnappal nem gondoltok?
Na, ez a baj, kérem.