Mikor háborúról írunk, elsőként el kell válasszuk a tényeket a propagandától és a pletykától, szóbeszédtől. Mindezek után el kell válasszuk az elméletet a gyakorlattól, és mindkettővel külön kell foglalkoznunk. Majd el kell választanunk véleményünket és vágyainkat a valóságtól, és csak ez utóbbival foglalkozhatunk.
Kezdek olyan maximákban fogalmazni, mint a nagy kínai klasszikus, Szun Ce, de hiszen majdnem kívülről tudom „A hadviselés törvényeit” – és nem azért, mert úgy imádnám a háborút, hanem mert szép is és logikus is a tanulmány, alig több, mint 2500 éves lehet, szóval aktuális. De tény, hogy ha nem akarunk ostobaságokat írni, meg kell szűrnünk azt a rengeteg információt, ami mindenhonnan ránk zúdul. A legtöbben sajnos nem szűrik, hanem befogadják, aztán rémeket is látnak persze. Most pedig, mikor viszonylag „eseménytelen” volt a tegnapi nap az ukrajnai harctereken – viszonylag, mondom, ugyanis azért voltak harci cselekmények, a TASZSZ például beszámol egy hangos, de nem hatásos bombamerényletről a Donyeck városban működő televízióstúdió ellen, az Ukrinfo kicsit pontosabb, ők 96 támadást jelentettek orosz-szakadár oldalról az ukrán vonalak ellen, ezek közül 81-ben nehézfegyverzetet használtak. Egy ukrán katona elesett, hatan súlyos repeszsérüléseket szenvedtek. Hogy mifélék ezek a nehézfegyverek? Idézem a forrást:
„Az ellenséges erők támadásaik során BM–21 Grad MLR rendszereket, 152 mm-es és 122 mm-es tüzérségi fegyvereket, 120 mm-es és 82 mm-es aknavetőket, páncéltörő gránátvetőket, nagy kaliberű géppuskákat és egyéb fegyvereket vetettek be.”
Aki nem ismerné: a BM–21 Grad tulajdonképpen egy modernizált Katyusa a hatvanas évek elejéről, teherautóra szerelt rakétavető, egyszerű, de igen hatékony fegyver, csak nem lehet vele pontosan célozni (mondjuk pontatlanul sem). Pikantériája a dolognak, hogy tegnap még az ukrán felet vádolta a donyecki milícia ilyenek használatával, és még aznap az ő oldalukon vetettek be Gradokat. Ez csak annyit jelent, hogy mindkét fél körülbelül ugyanazt a posztszovjet arzenált használja nagy mennyiségben, bár az ukránoknak vannak nyugati fegyverei is.
A Liveuamap az eddigi vízhiány mellett (találat érte két napja a volnovakhai víztisztítót, az ukrán oldalon, harmincezren azóta sem jutnak megfelelő ivóvízhez), Popasnából is hasonlóról számol be, ott a víztornyot sikerült szétlőni, szintén ukrán oldalon. Pontosabban: a víztorony Zolote–3 faluban volt, aminek igen szép neve arra utal, hogy a szovjet időkben titkos katonai vagy ipari település lehetett.
Szóval, így néz ki a viszonylag nyugalmas nap a harctéren, amit hivatalosan még mindig „kontaktvonalnak” neveznek, a fene az ilyen érintkezésekbe. Ezek azok a bizonyos tények, amiket el kell választanunk minden egyébtől, ezek mérhetőek, megszámolhatóak, nem is tagadja őket senki egyik oldalon sem. Akkor lássuk a minden egyebet.
Talán azért nem voltak nagyobb csetepaték, mert tegnap volt az Orosz Föderációban az Anyaföld Védelmezőinek Napja (illetve ma van, csak Putyin előrehozta tegnapra) amit nyugodtan fogjunk fel a Hadsereg Napjának, ilyenkor lehetőleg ünnepel az orosz katona, ha teheti. Lehetne gyakrabban is ilyen, mondjuk az év többi 364 napján, kicsit költséges volna, de megérné.
No, de ha ilyen fontos volt az orosz elnöknek ez a nap, miképpen ünnepelte? Beszéddel, gratulációval, melyet a Krelmin.ru oldalról ismerhetünk és oszthatunk meg a nagyközönséggel. Hát mit mondott Vlagyimir Vlagyimirovics? Szokás szerint az elején megemlékezett a dicső múltról:
„Évezredes hazánk hősies történelme, dicsősége és győzelmei mindig is a nemzet hazaszeretetén és egységén, a haza iránt elkötelezett fiainak és lányainak hőstettein alapultak. Büszkék vagyunk védelmezőinek sok nemzedékére: Alekszandr Nyevszkij és Dmitrij Donszkoj polgárőreire, Minin és Pozsarszkij milíciájára, Poltava és Borogyinó, Sztálingrád és a Berlin elleni megállíthatatlan roham hőseire – mindazokra, akik őseik parancsára „bátorságukkal tették híressé hazájukat”.
Ezen a napon őszinte és szívből jövő köszönetünket fejezzük ki a Nagy Honvédő Háború veteránjainak. Mindig emlékezni fogunk arra, hogy ti voltatok azok, a győztesek bátor nemzedéke, akik legyőztétek a nácizmust, megmentettétek országotokat és az egész világot ettől a barbár, kegyetlen és gyilkos hatalomtól.”
Ez volt a kötelező kűr, ezt megugrotta, most jönnek az aktuálisabb, bonyolultabb figurák a jégen.
„Az elmúlt években sokat tettünk a fegyveres erők korszerűsítése érdekében. Mozgékonyabbá váltak, új harci tapasztalatokat szereztek. A szíriai művelet során a gyakorlatban is bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk a legösszetettebb feladatok megoldására is.
Az egységek és alakzatok kiképzése és kohéziója jelentősen javult. Ezt egyértelműen bizonyítják a meglepetésszerű ellenőrzések, a manőverek, a rendszeres nagyszabású gyakorlatok, beleértve a szövetségeseinket is, valamint a felelős békefenntartó műveletek.”
Épp egy ilyen „békefenntartás” zajlik, jó, de milyen eszközökkel? Miféle fegyverzettel?
„Olyan fegyvereket helyeztünk készenlétbe, amelyeknek nincs párjuk a világon. Folytatjuk az ígéretes fegyverrendszerek fejlesztését, beleértve a hiperszonikus és az új fizikai elveken alapuló fegyverrendszereket, valamint kiterjesztjük a fejlett digitális technológiák és a mesterséges intelligencia elemeinek alkalmazását. Ezek a rendszerek valóban a jövő fegyverei, amelyek sokszorosára növelik fegyveres erőink harci potenciálját.
Ugyanakkor megértjük, hogy a legfejlettebb technológiát is emberek működtetik. A modern tudás és a kiváló kiképzés itt létfontosságú, de az orosz katonák személyes tulajdonságai, mint a hazaszeretet, a kitartás, az önzetlenség és a kölcsönös támogatás mindig is kiemelkedően fontosak voltak.”
Ne tessenek megrémülni, még akkor sem, ha Vlagyimir Vlagyimirovics ijesztget minket. Egy pillanatig nem állítanám, hogy az orosz hadi és mérnöki tudományok ne állnának világszinten, sőt. Csodálatos eredményeik vannak, le előttük az összes kalapokkal. Csak amikor ezeket a csodafegyvereket rendszerbe kell állítani, már akadozik a gépezet, a sorozatgyártás még nehezebb feladat, és habár az elmélet egy hipermodern hadsereg legendáját táplálja, a gyakorlatban látjuk, miket vetnek be a harctéren: nem a kevés PAK-FA-t, hanem a sok Grad rakétavetőt, aknavetőket, amiből még a szovjet időkből akad bőven. De mondok pár példát is.
Ott van a Sahmat, ami egy hipermodern, pilóta vezette vagy pilóta nélküli vadászbombázó kéne legyen, tulajdonképpen a Szuhoj–75-ös, olyan változat is felmerült belőle, hogy egy gépet vezet pilóta, és az alakzat többi gépét is ő irányítja, szóval hasra esett tőle a világ, de leginkább a magyar kormánymédia, mikor elkezdték a Russia Today-en reklámozni tavaly november közepén. Persze, hogy hirdették, kifejezetten exportra szánják. Egy apró hibája azért van: nem repül. A hajtóműve, az Izdelije–30 még nem került sorozatgyártásba, még csak a repülési teszteket végzi. Talán két éven belül kezdődhet magának a gépnek a gyártása, addig a kiállításokon egy műanyag makettet mutogatnak, a reklámokban pedig számítógépes grafikát látunk, az igaz, hogy csodálatosat. Írtam én erről még akkor.
Patyomkin vadászbombázója, mondanánk. Vagy ott volt a rettegett Burevesztnyik, a Viharmadár. Annak még az ötletétől is félni kellett: olyan négy éve kezdte el emlegetni a Kreml a nukleáris torlósugár-hajtóművel ellátott robotrepülőgépet. Tehát a hajtómű olyan, mint a többi, csak azt a fenenagy hőt, amitől a beömlő hideg levegő kitágul és hátul nagy sebességgel kiáramlik, nem égő kerozin adja, hanem egy kis atommáglya, egy reaktor. Csak úgy pucéron, szigetelés nélkül. Nem csak annak van vége, amit ez eltalál, hanem annak is, ami fölött elrepül. Mondjuk elég kétségesnek tűnt, hogy épeszű ember ilyesmivel egyáltalán elkezdjen kísérletezni, az amerikaiak is gondoltak rá az ötvenes években, Project Pluto néven futott egy darabig a fejlesztés, aztán rájöttek, mivel játszanak, és 260 millió akkori dollár elpazarlása után sürgősen feladták.
A Burevesztnyiknek egyetlen hajtóműtesztjéről tudunk, arról is keveset, annyi biztos, hogy volt halálos áldozata a próbálkozásnak, azóta még a propaganda szintjén sem emlegetik, szóval vagy sikerült működőképesre fejlesszék és most hadititok a léte, vagy – ez a valószínűbb – abbahagyták a tervet. Reménykedjünk az utóbbiban.
Szóval az orosz csodafegyverek létét nem lehet letagadni, a működésük azért már kicsit kétségesebb, a számuk pedig többnyire csekély, viszont remek eszközei a propagandának. Igazából arra is valók, nem valódi bevetésre. Nem véletlen, hogy nem Armata harckocsikat látunk a felvételeken, hanem T–72B-ket, nem lézerrel csépelik a víztornyokat és ukrán lövészárkokat, hanem aknavetővel, tehát azzal, amijük van és ami működik is.
Putyin elnök megint bevetette a propagandát és az megint kicsorbult – egyszerűen a napi harctéri jelentéseken.
Nem mellesleg, Putyin tegnap az ünnepi alkalomból felhatalmazásért fordult az Állami Dumához, hogy bevethesse a hadsereget az Orosz föderáció határain túl is. Lássunk csodát: húsz perc alatt megkapta, az a pár perc olyan „vitával” telt, melynek során a felszólalók, például Andrej Klisasz vagy Jurij Vorobjov szenátorok egymásra licitáltak az egyetértésben a döntéssel. Próbáltak volna nem egyetérteni… de ez fel sem merült.
Nem harctéri hír, még csak nem is katonai, de rendre hozzák a gazdasági-politikai szankciókat az Orosz Föderáció ellen, legfőképpen a Sberbankot kerülje el, aki tudja, mert ami pénzre ők vigyáznak, az befagyhat jó időre. Az Európai Unió megtiltotta a kereskedelmet a szakadár régiók, Donyeck, Luhanszk, és az unió között, és korlátozta Oroszország hozzáférését az unió tőke- és pénzügyi piacaihoz és szolgáltatásaihoz. És – tegyem hozzá szerencsénkre – a magyar vétó lehetősége most fel sem merült szerencsére. Mint Szijjártó Péter fogalmazott:
„Magyarország álláspontja egyértelmű: támogatjuk Ukrajna szuverenitását és területi integritását, mint ahogy mindig is tettük és nem bontjuk meg ez európai egységet a válasz tekintetében, mint ahogy sohasem tettük.”
A „mint ahogy sohasem tettük” szavak elhangzása után repedezni kezdett a födém, de a magyar külügyminisztert sikerült időben kimenteni a helyiségből.
Hát így néz ki egy viszonylag eseménytelen nap ebben a mostani háborúban. Főleg, ha különválasztjuk a beérkező hírekben a tényeket a propagandától, az elméletet a gyakorlattól.
Randa ez így is, képzelhető, mi lesz, mikor beindul a valódi háború.
Na, akkor lesz dolga a krónikásnak.