A lehető legnehezebb helyzetben van a krónikás, ha tárgyilagos képet szeretne nyújtani az Ukrajnában jelenleg fennálló helyzetről. Egy a biztos: háború van, orosz agresszió érte az országot és az védekezik – de ennél több egzakt tényt nehéz elmondani.
Nem csak azért, mert mindkét oldal a szokásos módon a saját szempontjai szerint mutatja be az eseményeket, azt már megszoktam, akkor néznék furcsán, ha nem így lenne. De mintha ez az egész háború haditervek nélkül zajlana. Vagy olyan haditervek szerint, amiknek a célját nem ismerjük.
Érthető lett volna – ép ésszel erre is lehetett számítani – ha a keletről érkező támadás elmegy Donyeck és Luhanszk megyék (tehát nem népköztársaságok) korábbi határáig, hiszen a szakadárok ezeket a területeket követelik, aztán ott pipára gyújt és megpihen, de ehhez képest szinte a népköztársasági határon állnak. Illetve, északabbra is megvetették a lábukat egy nagyobb területen, Bilovodszktól keletre.
Az is érthető, hogy a Krímből indult egy komolyabb offenzíva északra a Dnyeperig, hiszen ezzel biztosították a csatornát, ami a félszigetet ellátja ivóvízzel, de az már nem érthető, hogy északkeletre miért nem indult senki, hogy létrehozza azt a korridort, ami Mariupolon keresztül összekötné a Krímet a donyecki zónával? Illetve: Mariupolt megtámadták tegnap, ostromolták és bombázták is, de el nem esett – a donyecki milícia próbálkozott, nem túl nagy sikerrel. Ma a korridor lehetséges vonalában csak annyi történt, hogy a déli frontvonaltól északkeletre eső Melitopolt megtámadták az orosz csapatok, jelenleg is heves tűzharc zajlik.
De egyébként nem nagyon erőltetik a területek összekötését, pedig stratégiai szempontból fontos lenne az orosz erőknek. Északon Csernyihiv felé nyomulnak, északnyugatról pedig világos a cél: Kijev. De a megszállt területek nem érnek össze, szinte véletlenszerűek, mintha nem is akarnák egyesíteni őket, mintha az egész hadjárat valami Hadik András-féle huszárcsel akarna lenni, aminek a kizárólagos célja Kijev elfoglalása, minden egyéb mellékes – lehet így is háborúzni, csak teljesen logikátlan és szükségtelenül sok áldozattal, veszteséggel jár.
Vagy, mondom, az egész háborúnak egészen más célja van, amit nem is sejtünk. De lássuk, milyen eredményeket jelentett hivatalosan nem sokkal ezelőtt az orosz védelmi minisztérium?
Az orosz csapatok 118 katonai létesítményt foglaltak el, köztük 11 repülőteret;
5 ukrán repülőt, 1 helikoptert és 5 drónt lőttek le;
18 ukrán tankot, 7 rakétavetőt, 41 járművet, 5 hajót és 14 légvédelmi rakétarendszert semmisítettek meg;
átvették a kontrollt a csernobili atomerőmű felett, ahol állításuk szerint a sugárzás mértéke normális szinten van;
82 ukrán katona pedig letette a fegyverét és feladta magát a Kígyó-szigeten, ahol ezzel ellentmondásos hírek szerint pont, hogy többen szembeszálltak az oroszokkal és agyonlőtték őket.
És mit mondanak ugyanerről az ukránok?
Az ukránok azt állítják, az offenzíva első hullámát visszaverték, az összecsapásokban ukrán források szerint az oroszok harminc tankot, 130 páncélozott harcjárművet, hét repülőgépet és hat helikoptert vesztettek. Az észak-ukrajnai Szumi közelében az ukránok foglyul ejtettek 17 orosz katonát.
A csernobili és Kígyó-szigeti eseményekre még kitérek, de ezek akkor is különös adatok, szerintem mindkét oldalon nagyobbak kell legyenek a veszteségek, bár lehet, hogy csak a szokásos manipulációt látjuk. Kijev viszont elég nagy bajban van. A hárommilliós várost éjjel rakéta- és bombatalálatok érték (ennyit arról, hogy az orosz erők „csak katonai célpontokat támadnak meg”), a lakosság nagy része a metróban és az aluljárókban éjszakázott, melyeket óvóhelyekké alakítottak. Reggel híre kelt, hogy valamiféle „hamis zászlós hadművelet” keretében orosz alakulatok tartanak Kijev felé zsákmányolt ukrán katonai járművekkel, ukrán egyenruhában, ezek nem érkeztek meg, de nem sokkal ezelőtt megérkeztek saját zászló alatt az első orosz páncélosok, az ukrán hadügyminisztérium jelentése szerint Obolon kerületben járnak.
Sőt, nem csak a minisztérium szerint, hanem a helyi lakosság videofelvételei szerint is: a minisztérium Molotv-koktélok készítésére buzdítja a polgárokat, illetve azt tanácsolja, hogy aki nem akar harcolni, bújjon el. Az Obolon kerület összesen kilenc kilométerre fekszik a parlament épületétől: az lenne az offenzíva végső célja? Vagy igen, vagy nem, Zelenszkij elnök mindenesetre nem hajlandó egy tapodtat sem mozdulni a városból, és könnyen meglehet, hogy ez a kilenc kilométer az orosz páncélosoknak hosszabb lesz, mint az út a határtól Kijevig.
Ugyanis utcai harcokra lehet számítani, és azok borzalmasak. Egyfelől, a harckocsikat nem igazán erre találták ki, a nagy, szabad és sík terek kedveznek nekik (ami nem jelenti azt, hogy a városban könnyű ellenük győzni), másrészt viszont az utcai, városokon belüli harcoknak mindig aránytalanul sok még a katonai áldozata is, civil meg rengeteg szokott lenni, és szó szerint borzalmas képek kerülnek be róluk a világsajtóba. Emlékezzünk Szíriára: megengedheti magának a Kreml, hogy mindenki lássa a világon, amint a „békefenntartói” polgárokat mészárolnak? Lehetne mondani, hogy a Kreml a világon mindent megengedhet magának, mostanság mintha ők maguk is ezt hinnék, de Oroszország-szerte már tegnap este is komoly háborúellenes tüntetések zajlottak, lássuk csak, mit ír erről a Meduza.io?
„A legfrissebb adatok szerint 53 orosz városban több mint 1734 embert vettek őrizetbe az ukrajnai invázió elleni háborúellenes tüntetések miatt. Erről az OVD-Info számolt be.
A legtöbb tüntető – 955 fő – ellen Moszkvában intézkedtek. Szentpéterváron legalább 425, Krasznodarban 57, Jekatyerinburgban pedig 39 embert vettek őrizetbe. Más városokban egyenként kevesebb mint 30 fogvatartott volt.
Moszkvában büntetőeljárás indult a háborúellenes akció egyik résztvevője ellen, mert erőszakkal fenyegetőzött egy hatóság képviselője ellen (az Orosz Föderáció büntető törvénykönyvének 318. cikke). Molotov-koktélt dobott a rendfenntartókra – jelentette a Nyomozó Bizottság moszkvai irodája.”
Sőt, felhívást tettek közzé az orosz pedagógusok is:
„Minden háború emberi áldozatokkal és pusztítással jár. Ez elkerülhetetlenül az emberi jogok tömeges megsértését jelenti. A háború katasztrófa.
Az Ukrajna elleni háború, amely február 23-ról 24-re virradó éjszaka kezdődött, nem a mi háborúnk. Ukrajna megszállása az orosz állampolgárok nevében, de a mi akaratunk ellenére kezdődött.
Mi tanárok vagyunk, és az erőszak ellenkezik a szakmánk lényegével. Diákjaink a háború csataterein fognak meghalni. A háború elkerülhetetlenül súlyosbítja országunk szociális problémáit. Támogatjuk a háborúellenes tüntetéseket, és azonnali tűzszünetet követelünk.”
Ezt eddig háromszáz tanár írta alá, Oroszország harmincöt régiójából.
Tehát az orosz lakosságnak sem tetszik a katonai beavatkozás.
És ezen az állapoton rengeteget rontanának az utcai harcok képei: de a Kreml tudja, mit akar. Bár kezdek kételkedni abban, hogy ez mindig így van, például most sem látok túl összeszedett gondolkodást a részükről.
De vegyük elő Csernobil esetét! Mi is történt ott? Ne mondják, hogy elfogult vagyok, idézzük előbb a TASZSZ hírügynökség verzióját:
„Az orosz ejtőernyősök február 24-én ellenőrzés alá vonták a csernobili atomerőmű körüli területet. Az állomás személyzete a szokásos módon folytatja az atomerőmű létesítményeinek kiszolgálását – közölte Igor Konaszenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője pénteken a sajtóval.
„Február 24-én az orosz ejtőernyősök ellenőrzés alá vonták a csernobili atomerőmű körüli területet. Megállapodás született az ország atomerőművét őrző ukrán külön zászlóaljjal, hogy közösen biztosítják az atomreaktorok és a nukleáris óvóhely biztonságát” – mondta.
Igor Konasenkov elmondta, hogy az atomerőmű személyzete továbbra is karbantartja a létesítményeket és figyelemmel kíséri a sugárzási helyzetet. Az orosz ejtőernyősök és az atomerőmű őrzéséért felelős ukrán zászlóalj közös intézkedései garanciát jelentenek arra, hogy a nacionalista csoportok és más terrorszervezetek nem tudják kihasználni az országban kialakult helyzetet egy nukleáris provokáció megrendezésére – mondta.
Konasenkov hozzátette, hogy az atomerőmű területén a sugárzás szintje nem haladta meg a természetes hátteret.”
Hát, azért más források, például Zelenszkij elnök úgy tudják, hogy ott komoly tűzharc zajlott, erről azt írta ő maga a Twitteren, miszerint:
„Az ukrán védők életüket adják, hogy ne ismétlődhessen meg az 1986-os tragédia”
de Mihajlo Podoljak, az elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója nála részletesebben fogalmazott:
„Heves csata után elvesztettük az irányítást. A csernobili atomerőmű és a nukleáris hulladéktároló állapota ismeretlen. Lehetetlen azt mondani, hogy Csernobil biztonságban van.”
És hát a személyzetet is inkább túszul ejtették az oroszok, mint meggyőzték őket a közreműködésről. De mi volt olyan fontos azon a nukleáris pokolkapun, miért volt érdemes még harcolni is érte?
Nem tudom, de gondolom. Csernobil maga egyetlen óriási „piszkos bomba”, ha a szarkofág megsérül, fél Európa sugárfertőzést kaphat, főként a levegőben szálló radioaktív portól, aminek a szemcséit a szél mindenhová elviheti. És ahol tüzérségi harcok zajlanak, ott bizony megsérülhet egy ilyen kívül acél, belül beton szarkofág is, ha eleget lövik. Tökéletes zsarolási potenciált jelent ennek a birtoklása, ugyanis ha baj történik, még felelőse sem lesz, mint egy bevetett atomfegyvernek: majd azt írja a TASZSZ, hogy az ukrán erők lőttek rá. Nyilván az orosz vezetés is csak végszükség esetén használna ilyen eszközt, de elég Európának, ha azt hallja tőlük:
„Milyen szép kis atomszarkofág ez, milyen kár lenne, ha történne vele valami…”
De lássuk a háború másik, hősies és természetesen kétféleképpen interpretált mozzanatát, a Kígyó-szigeti incidenst. Az orosz hírforrások szerint a sziget 82 fős helyőrsége megadta magát, írásos nyilatkozatot tett, hogy többé nem fog többé fegyvert orosz katonák ellen és már haza is mentek. Zelenszkij elnök és az Ukrajinszkaja Pravda ezt egy kicsit másképp tudja. De az eset igen tanulságos. Arról van ugyanis szó, hogy a szigetet megközelítette egy orosz hadihajó, és a navigációs biztonságot szolgáló nemzetközi kommunikációs csatornán azt üzente:
„Orosz hadihajó vagyok, tegyék le a fegyvert és adják meg magukat a vérontás és a fölösleges áldozatok elkerülése érdekében. Ellenkező esetben tüzet nyitunk.”
A védők vártak pár másodpercet, aztán azt válaszolták:
„Orosz hadihajó, húzz a faszba!”
Eredetiben:
„Русский военный корабль иди нахyй!”
Aki nem hiszi, annak álljon itt a rádióforgalmazás felvétele:
és ez méltó válasz volt Götz von Berlichingenhez, aki azt üzente a császárnak Jagsthausennél, mikor annak csapatai megadásra szólították fel, hogy „kinyalhatja a seggét”. Az orosz hadihajó tüzet nyitott, és röviddel ezután megszakadt minden kapcsolat az egységgel, Kijev szerint azért, mert mind elestek: de ebből a pár szóból még legenda lesz.
Remélem, felvésik az emlékművükre is: de szó szerint ám.
A legfrissebb hírek heves harcokról számolnak be. Az Obolon negyedben orosz katonák holttestei hevernek a földön, Herszon mellett egy egész orosz konvojt semmisítettek meg feltehetően Javelin páncélelhárító rakétákkal, Kijev fölött lelőttek egy orosz Szu–27-es vadászgépet és elfogták a pilótáját, a korábban említett, ukrán egyenruhába bújt diverzáns egységet pedig sikerült semlegesíteni.
Ezek csodás fegyvertények, de… meddig fogják bírni emberrel, hadianyaggal?
Békét Ukrajnának, békét a világnak.