Tegnap sem enyhült a harcok intenzitása Ukrajnában, és minden jel arra utal, hogy ez még jó ideig így lesz: egyik hadviselő fél sincs irigylésre méltó helyzetben, és a tervezett béketárgyalások is mintha zátonyra futnának, bár még azt is nehéz megmondani, tulajdonképpen mi a helyzet velük kapcsolatban. De lássuk, mit tudunk.
Kijev ostroma folytatódik, az orosz erők részint megpróbálják bekeríteni a várost, részint megpróbálnak behatolni: ezeket a kísérleteket rendre visszaverik az ukrán fegyveres erők, ugyanakkor kissé meglepő volt, mikor jelentették, hogy a Kijevtől nem messze található, stratégiai fontosságú hosztomeli repülőtérért folyó, különösen kegyetlen és napok óta zajló ütközetben életét vesztette Ramzan Kadirov csecsen elnök egyik hadura, Magomed Tusajev. Ő volt a vezetője a 141. Kadirov Motorizált Gárdaezrednek, Kadirov egyik elit alakulatának, mely 56 páncélosból állt és melyet mind egy szálig megsemmisítettek. Az ő eleste azt jelenti, hogy Csecsenföld már nem csak a különleges, „embervadász” alakulatokkal támogatja az orosz fegyveres erőket, hanem harcoló csapatokkal is.
Tusajev halálát hivatalosan nem vallotta be senki orosz részről, de hivatalosan orosz részről senki nem is esett el ebben a háborúban, halottak szerintük csak az ukrán oldalon vannak (és az ukránok is hasonló kommunikációs politikát folytatnak). Mindenesetre az biztos, hogy Kijev rakétatűz alatt áll, és a lövedékek nagy részét Fehéroroszország területéről indítják, aminek később jelentősége lesz. Kijev egyik elővárosában találat ért egy olajfinomítót, ami jelenleg is ég. A hatóságok felszólították a polgárokat, hogy tartsák zárva az ablakaikat, mert mérgező anyagok kerülhettek a levegőbe. Egy repülőtéri olajtározó is felrobbant Kijevtől negyven kilométerre délre, Vaszilkivben.
Harcok folynak Irpiny és Bucsa térségében, az ukrán erők sikeresen felrobbantottak egy hidat, és ennek köszönhetően jelentős mennyiségű orosz páncélos ragadt Bucsában. Utcai harcok zajlanak Harkivban, a védők ma reggelre virradóan sikeresen visszaverték az orosz támadókat, de azok később mégis bejutottak a városba.
Herszon megyében az orosz csapatoknak csak nagy erőfeszítés árán sikerült előretörniük, és Luhanszk megyében is súlyos összecsapások zajlottak. Herszon környékén különben egészen abszurd események zajlanak, meg nem erősített források szerint a helyi lakosság egy kisebb csoportja egészen egyszerűen ellopott egy orosz páncélost, most keresik. A páncélost is, a tolvajokat is. Ugyanitt az orosz erők felrobbantottak egy gázvezetéket, de jelentős kár nem keletkezett.
Nova Kahovka negyvenötezres lélekszámú városa is elesett, ami ezért fontos, mert onnan indul a Krímet ivóvízzel ellátó csatorna.
Ezeknek a harci cselekményeknek rengeteg az áldozata, de hogy igazából mennyi is, azt pontosan nem lehet tudni: mindkét fél a velük szemben állók veszteségeiről számol be, így az orosz veszteségek mostanra az ukrán hadügyminisztérium szerint:
4300 halálos áldozat
27 repülőgép
26 helikopter
146 harckocsi
706 páncélozott harcjármű
49 ágyú
1 légvédelmi rendszer
4 többszörös rakéta-sorozatvető jármű
30 jármű
2 drón
2 hajó
Ezzel szemben az orosz védelmi minisztérium azt állítja:
„Az orosz csapatok összesen 975 katonai infrastrukturális létesítményt semmisítettek meg a területen, köztük „az Ukrán Fegyveres Erők 23 parancsnoki állását és kommunikációs központját, három radarállomást”. Két Tochka-U taktikai rakéta, 223 harckocsi, nyolc repülőgép és 31 Sz–300-as légvédelmi rendszer is megsemmisült. Megadta magát az ukrán hadsereg 302. légvédelmi rakétaezredének 471 ukrán katonája is. Herszon és Berdjanszk „teljes blokád alatt áll”. Henicsevszket és a Herszon melletti Csornobajevka repülőteret ellenőrzésük alá vonták.”
Egyik fél adatait sem lehet ellenőrizni. Ahogy azt a különös hírt sem, amit az ukrán Obozrevatel című lap kürtölt világgá, és amely szerint:
„Valóságos lázadás tört ki az orosz katonák között a Harkivval, Luganszkkal és a Szumi területtel határos Belgorodi területen. Mintegy 5 ezer szerződéses katona, akiket sietve toboroztak, hogy Ukrajnába küldjék őket, nem volt hajlandó Putyinért harcolni hazánk területén. A lázadó szerződéses katonák formálisan megtagadják az ukrajnai harci műveletekben való részvételt, mert ez nem szerepel a szerződésükben.”
Ez éppen elképzelhető, de az írás folytatásának erősen lelkesítő hangvétele óvatosságra int: még olyant is állítanak benne, hogy a szerződéses katonák „félnek” az ukrán erőktől, ami azért ilyen csapatoknál nem túl valószínű. Az viszont tény, hogy ez a háború nagyon nem úgy zajlik, ahogy azt eltervezhették. A villámháború lendülete megtört, a logisztika kezd teljes csődöt mondani – egész orosz páncélos alakulatok akadnak el üzemanyaghiány miatt, az utánpótlási vonalak túl hosszúak, a szállító konvojokat szabotálja az ukrán hadsereg, de szabotálják a civilek is, tehát elhúzódó, és emiatt nagyon véres háborúra lehet számítani. Michael Kofman, az orosz hadsereggel foglalkozó szakértő szerint:
„Az egyszerű tanulság az lehet, hogy az orosz hadsereg kezd frusztrált lenni stb. de azt is gondolom, hogy nem ítéltük meg elég pontosan a harcok kezdeti napjait. Az én félelmem, ha 72 óra elteltével nézzük, hogy a legrosszabb még csak most jön.”
Nagyon ideje lenne azoknak a béketárgyalásoknak. Igen ám, de miféle tárgyalásokról beszélünk egyáltalán? Röviden megpróbálom elmagyarázni, miért nem érti meg egymást a két fél.
A diplomáciai megoldásra először Zelenszkij ukrán elnök tett ajánlatot, melyet a legnagyobb meglepetésre Putyin elnök elfogadott – csak épp a maga módján tette. Nem elnöki szintű találkozót javasolt, hanem minisztériumi-bizottsági szintűt, Minszkben, és hozzátette, hogy csakis akkor tárgyalnak, ha az ukrán hadsereg megadja magát. Erre Zelenszkij nyilvánvalóan nem volt hajlandó. Tegnap már ő szabta a feltételeket, melyek szerint kizárólag elnöki szintű tárgyalásokra hajlandó, semmiképpen sem Minszkben vagy egyáltalán, fehérorosz területen, ugyanis onnan indítják a Kijev elleni rakétatámadásokat, inkább Varsóban, Budapesten, Jeruzsálemben, vagy bárhol, és a tárgyalások időtartamára tűzszünetet kért.
Ezt viszont Putyin nem fogadta el, és visszatért eredeti álláspontjához, az alacsony szintű tárgyalásokkal és a fehéroroszországi helyszínnel, bár annyi engedményre hajlandó volt, hogy ne Minszkben folyjanak a megbeszélések, hanem Gomelben. Sőt, az utolsó pillanatban hozzátette az orosz fél: ahhoz viszont ragaszkodnak, hogy az ukrán hadsereg a tárgyalások megkezdése előtt tegye le a fegyvert.
Itt szó szerint kell idéznem forrásomat, a Meduza.io-t, ugyanis diplomáciatörténeti választ kapott Szerhij Nyikiforovtól, az ukrán elnök sajtószóvivőjétől:
„Nyikiforov megerősítette a Kreml kijelentéseit, miszerint a fehéroroszországi Gomel valóban szóba került a felek találkozójának helyszínéül. Elmondása szerint azonban az utolsó pillanatban az orosz tárgyalófelek azt követelték, hogy az ukrán hadsereg először tegye le a fegyvert. Válaszul az ukránok felajánlották Oroszországnak, hogy menjen az orosz hadihajó után.”
Hova is ment az orosz hadihajó? A Kígyó-sziget védői küldték el két nappal ezelőtt, egészen konkrétan a férfidíszbe. Mindazonáltal az orosz delegáció mégis elutazott, ha nem is egészen oda, ahova küldték, de Gomelbe már meg is érkeztek. Mint Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője mondta:
„Az elért megállapodással összhangban a külügyminisztérium, a védelmi minisztérium és más ügynökségek, köztük az elnöki adminisztráció képviselőiből álló orosz delegáció érkezett Fehéroroszországba, hogy tárgyalásokat folytasson az ukránokkal. Készen állunk arra, hogy Gomelben megkezdjük ezeket a tárgyalásokat.”
Tehát nem tágítanak, gyerekes makacssággal ragaszkodnak ahhoz, hogy csak úgy és ott lehessen tárgyalni, ahogy és ahol nem lehet. Az orosz álláspontról a régi vicc jut eszembe, mikor Móricka megkéri az ismerőseit: délután ne zavarják, mert randevúja lesz egy csodálatos nővel. Az ismerősök másnap megkérdik a kávéházban:
– Sikerült a randevú?
– Remekül!
– Történt is valami komolyabb?
– Ötször is, értitek, ötször!
– És a hölgy mit szólt hozzá?
– Ja, a hölgy? Hát, ő sajnos nem jött el…
Szóval, partner nélkül tárgyalni körülbelül olyan eredményhez vezet, mintha az ember egyedül élne nemi életet. Lehetséges épp, de komoly hátrányai vannak a dolognak.
Hogy mindez hova fog vezetni, azt elképzelni sem lehet. Adott a két parancsnokság, melyek saját állításuk szerint folyamatosan győznek, szó szerint elgyőzik magukat egymás mellett, adottak a politikusok, akik nem is igazán akarnak tárgyalni vagy békét kötni, és adott egy teljesen elfajuló, lassan önjáróvá váló háború, ami nap, mint nap pokoli pusztításokkal jár.
A valódi, véres harcok mellett pedig zajlik egy gazdasági és egy információs hadjárat is, amitől lassan megbolondul mindenki, aki nem főállásban tájékozódik a helyzetről. Ennek ékes példája a Kígyó-sziget védőinek esete, akikről már írtam, ők küldték el az orosz hadihajót – a nevezetes mondat elhangzása után az ukrán források szerint mind egy szálig elesett a tizenhárom fős helyőrség, a TASZSZ szerint ellenben hadifogságba kerültek, aláírták, hogy többet nem fognak fegyvert és már haza is küldték őket. Mind a nyolcvankét főt.
Én értem, hogy Oroszország a csodák földje, de az azért már nekem is kicsit sok, amikor tizenhárom hősi halottból nyolcvanketten támadnak fel… nos, ezért nagyon nehéz bármit is tudni erről a konfliktusról, ilyen mértékben mondanak ellent egymásnak a különböző források.
Mindenesetre az a bizonyos mondat klasszikussá vált pár nap alatt, bármi is legyen az igazság (tudjuk, hogy elhangzott, megvan a felvétel róla).
Bár még csak négy napja zajlanak a harcok, már mindenkinek elege van belőlük: ezekben a percekben még Novoszibirszkben is háborúellenes tüntetés zajlik.
Ukrajnában meg a tüntetésektől kicsit sem zavartatva maga a háború zajlik.
Egyelőre itt tartunk.