Szele Tamás: Ukrán kínok, orosz válság

Ha röviden akarnám összefoglalni az ukrajnai orosz megszállás híreit, úgy fogalmaznék: Ukrajna lángokban áll, de Oroszország is recseg-ropog minden eresztékében.

Azt értem, hogy kellemesebb volna az olvasótábor egyik, illetve másik felének, ha – világnézettől, pártállástól függően – egyik vagy másik oldal hatalmas győzelmeiről számolnék be, csak sajnos nem lenne igaz. Szóval, maradunk a csúf és kellemetlen tényeknél ma is.

Mindenek előtt említsük meg a Magyarország fölött átszálló Tu–141-es drón esetét, ugyanis a honi sajtó úgy megszakértette, hogy most már senki sem ért belőle semmit. Egyrészt: nem egy ilyen berepülés volt, hanem három vagy több is. Másrészt: a Honvédség látta ezeket, egyik-másik esetben fel is küldték a Gripeneket rendet csinálni, csak azok már nem találtak semmit.

Miért nem? Mert már odébb járt, ami ott volt. De különben is komoly rizikóval járna egy ismeretlen katonai repülőeszköz lelövése, valamelyik fél egészen biztosan megharagudna érte. Persze, ettől még muszáj lenne fellépni ellenük, csak Magyarország pillanatnyilag a „stratégiai nyugalom” és a „semleges pacifizmus” politikáját folytatja, ha lelövünk valamit, ami ukrán, akkor oda a „be nem avatkozás” politikája, sőt, romlanak az uniós pozícióink is, ha orosz valamit lövünk le, megharagszik a Kreml. Mondjuk ez ráadásul egy felderítő drón volt, ami nem képes bántani semmit, csak lefényképezi a dolgokat, de ez vakszerencse dolga. Egyelőre különben mindkét hadviselő fél tagadja, hogy az övék lett volna a kósza drón: illetve az ukránok ki is jelentették, hogy semmi közük hozzá, az oroszok pedig megvetően hallgatnak.

A drón-ügyben van egy kifejezetten kínos hazai momentum, éspedig arra gondolok, hogy az Index erősen ragaszkodik az „ejtőernyős diverzáns” elméletéhez, vagyis ahhoz, hogy mivel a zágrábi landolás (inkább zuhanás) helyszínén találtak két ejtőernyőt is, valakinek vagy valakiknek jönnie kellett a géppel. Laptársunk ezúttal téved. Nézzük a drón műszaki paramétereit:

Legénység: nincs

Hossz: 14,33 m

Szárnyfesztávolság: 3,88 m

Magasság: 2,44 m

Szárnyfelület: 10,0 m2

Bruttó tömeg: 6,215 kg

Hajtómű: 1 × Tumansky KR–17A, 19,6 kN tolóerővel.

Maximális sebesség: 1,100 km/h

Utazási sebesség: 1,000 km/h

Hatótávolság: 1,000 km

Utazómagasság: 6,000 m

és nézzük meg a képét is, indítóállvánnyal együtt (ami tulajdonképpen egy átalakított katonai teherautó).

Ebbe ugyan ember nem fér bele, láthatjuk, maximum meglovagolhatná, mint Münchhausen gróf az ágyúgolyót, de attól tartok, a menetszél 1100 kilométer/óra sebességnél nem sokat hagyna az ilyen bátor dzsigitből. Akkor hogyan kerültek oda az ejtőernyők? Ne feledjük: igen régi készüléket látunk, 1974-ben repült először, 1979-ben rendszeresítették a Vörös Hadseregben. Ez még nem futóműre landol, hanem hazairányítják, és ejtőernyőn ereszkedik le. Ha nem nyílik a főernyő, a készült képanyagot ki lehet dobni egy második segédernyővel, hogy legalább az meglegyen. Azért találtak két ernyőt.

Szóval nem, nem az ukrán vagy orosz Rudolf Hess lovagolt rajta, és biztosan ugyan nem állíthatom, de erősen az az érzésem, hogy indítás után leállhatott a navigációs rendszere, aztán ment előre, a vakvilágba, míg ki nem fogyott a naftából. Volt már ilyen a történelemben, elég az 1989-es belgiumi eset példája, mikor Lengyelországban katapultált egy MiG–23-as pilótája, Nyikolaj Szkurigyin ezredes, hajtóműleállás miatt, azonban miután ez megtörtént, az az átok hajtómű magához tért. A pilóta nélküli gép elhagyta a lengyel légteret, akadálytalanul átrepült a keletnémet zónán, Nyugat-Németországban már észlelték és fel is küldtek miatta egy F–15-ös amerikai géppárt, akik döbbenten jelentették: „A gépen nincs kabintető, nincs katapultülés és pilóta sem, függesztett fegyverzetet nem hordoz.”

Azonnal le kellett volna lőni, de két okból nem lehetett: egyrészt sűrűn lakott terület fölött jártak, másrészt az incidensről értesítették ugyan Moszkvát, de az nem sietett válaszolni, nem lehetett tudni, megharagszik-e, ha kilövik a gépüket. (Valószínűleg mi is ezért csuktuk be a szemünket). Így aztán csak kísérni tudták a MiG-et, az átrepült a holland légtéren a belga légtérbe, és végül, mikor kifogyott belőle az üzemanyag, belezuhant a nyugat-flandriai Kortrijk külvárosának egyik lakóépületébe, melynek következtében egy 18 éves belga fiatalember sajnos életét vesztette.

Szóval, azért van olyan, hogy a harci repülőgépek is elkószálnak, pláne megeshet az ilyen nyugdíjas drónokkal.

Térjünk át inkább a napi események ismertetésére, eleget foglalkoztunk ezzel a háború szempontjából lényegtelen epizóddal.

A mariupoli hatóságok szerint 1582 civilt öltek meg a blokád (és ostrom) alatt. A mariupoli városi tanács közleménye a lakónegyedek „kíméletlen” bombázását nevezte meg okként. Az ostromlott városba vezető humanitárius folyosó a napokban sem nyílt meg; március 11-én éjjel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt állította, hogy az oroszok harckocsitámadást indítottak olyan helyen, ahol egy humanitárius segélyt szállító konvojnak kellett volna áthaladnia. „Egyértelmű parancsuk van arra, hogy Mariupolt túszul ejtsék, megfélemlítsék” – mondta.

Az orosz védelmi minisztérium alternatív képet mutat be a Mariupolban történtekről: a minisztérium szerint „fegyveresek járják az utcákat, válogatás nélkül lövöldöznek, és ezzel arra kényszerítik a civileket, hogy otthonukban maradjanak”, miközben a város megközelítését „nacionalisták” teszik lehetetlenné, aknamezők telepítésével. Nagy kár, hogy az utakat épp az orosz csapatok aknázták alá, itt az egymásra mutogatás ősi módszerét látjuk.


Az ENSZ Emberi Jogi Hivatala hivatalosan 564 civil halálát jegyezte fel a háború során. Az adatik szerint legalább 982-en sebesültek meg.

Az oroszok által megszállt Melitupolban elrabolták a polgármestert. Az LNK és a DNK bejelentette, hogy terrorizmus elősegítésével vádolják.

Az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője, Kijlo Timosenko szerint március 11-én délután az orosz hadsereg elrabolta Ivan Fjodorovot, Melitupol polgármesterét. Egy Timosenko által közzétett videón látható is, amint egyenruhások erőszakkal vezetnek végig egy férfit a téren.

Nem sokkal később mind a DNK, mind az LNK ügyészsége jelentette, hogy büntetőeljárást indítottak Fjodorov ellen „terrorista tevékenység elősegítése” miatt – állítólag „pénzügyi és egyéb segítséget nyújtott a Jobboldali Szektor nacionalista szervezetnek a donbászi civilek elleni terrorista bűncselekmények elkövetéséhez”.


A szöveg megjelenésekor a szeparatisták nem vállalták a felelősséget Fjodorov fogva tartásáért – éppen ellenkezőleg, az LNK közleménye pontosította, hogy tartózkodási helyének megállapítása még folyamatban van. Nem tudni, hol van most. Meg kell jegyezni, hogy Melitopol a Zaporizzsjai Területhez tartozik, vagyis még az önjelölt köztársaságok szempontjából sem része a DNK és az LNK területének.

Mindenesetre Melitupol lakói részt vesznek az elrabolt polgármester szabadon bocsátását követelő tüntetésen, a már említett Kijlo Timosenko szerint kétezer ember gyűlt össze a városháza előtti téren.

Nemcsak az ukrán, hanem az orosz oldalról érkező jelentések is azt állítják: az orosz ellenőrzés alá került ukrán városok polgármesterei nem hajlandók együttműködni az orosz hatóságokkal. A minap az orosz védelmi minisztérium egyenesen azt közölte, hogy „a kijevi hatóságok megtiltottak a városok polgármestereinek minden kapcsolatot az orosz féllel, beleértve a humanitárius folyosók szervezését”, és hogy „mindenkit lelőnek, aki nem ért velük egyet”. Ugyanezt állítja az ukrán fél is, csak az orosz megszállókról és a donbásszi milíciákról.

A csernyihivi hatóságok jelentik: a város áram, gáz, víz és fűtés nélkül maradt. Folytatódnak a polgári infrastruktúra elleni rakétatámadások, többek között repülőgépek bevetésével.


Az Ukrajna Hotel ma elpusztult.

A város reggelre áram, gáz, víz és fűtés nélkül maradt, de a városi szolgálatok dolgoznak a javításokon.

Az orosz védelmi minisztérium reggeli tájékoztatója szerint:

Nagy pontosságú fegyverek semmisítettek meg egy katonai repülőteret Vaszilkivben és egy rádiófelderítő központot Brovaryban.

Az orosz csapatok elérték Novodonyecse, Novomajorszke és Pavlovka településeket, és folytatják offenzívájukat.

A DNK-erők kilenc kilométert, az LNK-erők hat kilométert haladtak előre.

Az orosz légierő és légvédelmi erők a nap folyamán öt drónt lőttek le.

A harci műveletek teljes időtartama alatt 3491 ukrán katonai infrastruktúra-objektumot helyeztek üzemen kívül.

Jelenleg ukrán jelentés nem áll rendelkezésünkre az orosz veszteségekről, de azok sem lehetnek csekélyek.


Megmozdult a harmadik világ a szíriai önkéntesek toborzásának hírére – mint ismeretes, a közel-keleti országból nem kevesebb, mint tizenhatezer önkéntes jelentkezett, hogy az Oroszországi Föderáció fegyveres erőit támogassa az ukrajnai harcokban. Az útjukat logisztikai rémálom lesz ugyan megszervezni, de Putyin elnök parancsot adott rá, és szép sorban érkeznek a többi jelentkezők is. Először a közép-afrikai haderő jelezte részvételi szándékát, náluk hat napja oroszbarát tüntetés is volt, mint a videó mutatja:

 

utána a RIA Novosztyi szerint Madagaszkáron tört ki a Kreml iránti szimpátia, erről részletesen be is számoltak:

RIA Novosztyi. Mintegy 200 madagaszkári lakos jelent meg az ország fővárosában tartott nagygyűlésen, hogy támogassa Oroszország ukrajnai különleges műveletét, amely miatt annak átfogó nyugati szankciókkal kell szembenéznie.

Sandra Rabe, a tüntetés egyik szervezője a RIA Novosztyinak elmondta, hogy a NATO azon törekvése, hogy Ukrajnát és az USA által megrendelt biológiai fegyverek fejlesztését is bevonja, ellentmond minden korábbi nemzetközi megállapodásnak.

Helytelennek nevezte a Nyugat tevékenységét, amely figyelmen kívül hagyja Oroszország biztonsági érdekeit és hamis információkat terjeszt a médiában.

Az antananarivói orosz nagykövetség előtt tartott tüntetés résztvevői az Oroszország tevékenységéről szóló híreket követő és az orosz álláspontot elfogadó helyi aktivisták felhívására vonultak ki.

A tüntetők elmondták, hogy Oroszország iránti szeretetüket szüleik nevelték beléjük, akik Didier Ratsirak elnök alatt éltek, aki baráti kapcsolatokat ápolt a Szovjetunióval. A tüntetők elmondták, hogy tiszteletben tartják Oroszország politikáját, amely a Nyugattal ellentétben soha nem volt gyarmatosító.”





Mindeközben a Kreml falai között és Moszkvában szerteszét zsongva zajlik az élet.

Andrej Szoldatov és Irina Borogan újságírók szerint, akik évek óta az orosz biztonsági szolgálatokra szakosodtak, Szergej Beszeda tábornok, az FSZB 5. szolgálatának vezetője, aki a volt Szovjetunió államaiban folytatott orosz hírszerzésért felelt, és a Kreml érdekeit próbálta előmozdítani ezekben az országokban, köztük Ukrajnában, házi őrizetbe került.

Az 5. Szolgálat volt az, amely az invázió előestéjén Vlagyimir Putyin számára információkat szolgáltatott az ukrajnai politikai fejleményekről. És úgy tűnik, hogy két hét háború után Putyin végre rájött, hogy egyszerűen félrevezették: az 5. szolgálat, attól való félelmében, hogy feldühíti a vezetőt, egyszerűen azt az információt adta neki, amit hallani akart.

Tudomásunk szerint Beszeda tábornokot és helyettesét házi őrizetbe helyezték. Az okok között szerepel a műveletekre elkülönített pénzeszközökkel való visszaélés, valamint a hírszerzési adatok meghamisítása.


Minden jel arra mutat, hogy a Kreml megpróbálja lekapcsolni az Oroszországi Föderációt a nemzetközi internetes hálózatról, bárhogyan is könyörögjenek a szakértők az ellenkezőjéért: műszakilag ez nem kivihetetlen, Ukrajna az Elon Musk-féle Starlinknek köszönhetően továbbra is része maradna a világhálónak, csak Oroszország nem, és ez olyan hatalmas károkat okozna, amiket egyelőre fel sem vagyunk képesek mérni. Mindenesetre képzeljük el, hogy többet nem érkeznek onnan sem jó, sem rossz információk, egyszerűen semmi sem jön.

Putyin elnök már így is az új szélsőjobb mintaállamát látszik megvalósítani az elmúlt hetekben, az alt-right mennyországot, amiben nincs kóla, KFC, MacDonald’s, YouTube, Netflix, Facebook, Twitter, ateizmus és homoszexualitás: most már nem lesz világháló sem, csak belső, orosz háló.

Mindezt súlyosbítják az ellátási gondok, amik mostanra még az élelmezést is érintik, szóval én azt elhiszem, hogy van magyar állampolgár, aki képes még ezt is irigyelni (napok óta látom a hasznos idióták posztjait arról, milyen erős és egészséges lesz mindettől az orosz nemzet), nekik azt javaslom, hogy költözzenek Moszkva valamelyik külvárosába, és cserélgessék egymás között a kenyérjegyeket olaj-jegyekre – mert nem adok két hetet, lesz ott jegyrendszer is.

Legfeljebb tudni nem fogunk róla, hiszen világháló meg nem lesz.


Tegnap elterjedt a hír egy készülő terrortámadásról a csernobili szarkofág ellen: az ukrán fél az oroszt vádolta vele, az orosz az ukránt szokás szerint, aztán nem történt semmi, de az ukrán katonai hírszerzés oldala ma közzétette:

Oroszország megpróbálja nukleáris szennyezéssel zsarolni a világot és ezért Ukrajnát fogja felelőssé tenni. Ezt Kirylo Budanov dandártábornok, az ukrán védelmi minisztérium vezetője mondta az ukrán 24 televíziós csatornán. Elmondta, hogy Oroszország nem először próbálkozik nukleáris zsarolással. Volt már bombázás a zaporizzsjai atomerőmű egységei ellen és rakétacsapás a harkivi Fizikai és Technológiai Intézet épületére, ahol egy kísérleti atomreaktor található.

Most az orosz vezetés rájött, hogy a gyors hadjáratra vonatkozó terveik kudarcot vallottak, és a nukleáris zsaroláshoz fordulnak”

– mondta az ukrán katonai hírszerzés vezetője.

A GUR vezetője szerint bármilyen forgatókönyv mellett dönt is az orosz vezetés, az nukleáris terrorizmus, ökocídium és ökológiai katasztrófa lesz, amely Európát és Oroszországot egyaránt érinti. A legsúlyosabban Fehéroroszország és Ukrajna lenne érintett.”

Ennyit tudunk ma kora délután, és ezek nem jó hírek, nagyon nem azok.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!


Oszd meg másokkal is!