Akinek munkája a fényképezés, és gyűléseken, tüntetéseken, ünnepeken sem szórakozásként fotózik – a tömegben, és nem VIP emelvényen – közelről és pontosan érzi az emberek ritmusát, hangulatát, vitalitását vagy enerváltságát, úgy, mint a rockbanda basszusgitárosának hangfala előtt álló rajongó a zene erejét.
Az utóbbi évtizedben voltam néhány, nem kormánypárti rendezvényen. Legutóbb közel négy esztendeje. Egy kivétellel mind csalódás volt. Rossz szervezések, pocsék hangosítások, unalmas beszédek, erölködések erő helyett. És, persze, közhelyek. A résztvevők, a tömeg pedig, – amely hol nagyobb, egy esetet leszámítva inkább kisebb volt – fülét-farkát behúzva somfordált haza. Hát, ennyire volt, nem éppen semmi, de nem is sokkal több.
Ma a Műegyetem rakparton minden más volt. Jó szervezés, kiváló hangosítás, értelmes szövegek, tehetséges zene. Semmi pátosz, vagy görcsös erőlködés. Nem tudom összeszámolni hányszor hallottam már rendezvényen a himnuszunk. Kisiskolás kórus, egyetemi vegyeskar, férfi dalárda, asszonykórus, monumentális sokszólamúság, duó, trió…minden. A legjobbat ma hallottam. Ma lemosták róla a gyalázatot, kenetteljes pátoszt, álnokságot, önmegvalósítást, fiatalítást, újra- és átértelmezést. A himnuszunk ma egyszerűen szép volt, tehát szabad. A magyar műszaki felsőoktatás fellegvára elől ma büszkén mehettek haza az emberek. Reménnyel. Nem lehet tagadni, nem március 15-ei ünnep volt ez, hanem kampánygyűlés. Mi is lehetne más, néhány héttel a parlamenti választás előtt?
Az ellenzéki összefogás szónokai szépen felmondták a leckét. Bizonyították, megtanulták a leckét, szorgalmasak, elég okosak. Úgy látszik, az elmúlt tizenkét esztendő lustasága, acsarkodása, sumákolása és okoskodása után – a Műegyetem előtt – végre bizonyították,hogy elkészültek: reális esély van, hogy elég pontot kapjanak a közelgő felvételi vizsgán. Láttuk, van aki e honban lehet ateista ifjúkommunista, oroszellenes, liberális alelnök, konzervativ, néppárti, nemzeti keresztény, illiberális, szép sorban, majd – igen kreatívan – szélsőjobbos nacionalista, oroszbarát. Ez az ember, hazánk miniszterelnöke, a Műegyetemtől néhány kilométerre, hatalmas, tömeg előtt mondta el, hogy semmi sem térítheti le útjáról, sem a háború, sem a baloldal. Az egyetemi gyűlés legfontosabb szónoka, igazán jól ismerheti a magyar miniszterelnököt. A legnagyobb európai pártcsalád, a Néppárt elnöke, a legnagyobb lengyel ellenzéki pár vezetője, Donald Tusk már évekkel korábban, szinte mindenkit megelőzve bírálta az orbáni rezsim politikáját. A kivételesen tapasztalt, és kiválóan informált Tusk a műegyetem rakparton ma azt mondta, az Európai Unió felébredve sok éves szendergéséből, végre elhatárolja magát attól, amit a magyar politikai hatalom képvisel. A politikai üzletektől.
Ha Bem tábornok élne, akkor itt lett volna és nem azon a másik nagygyűlésen. A szabadság és szolidaritás ma lényegesen fontosabb, mint néhány hónapja, Ukrajna megtámadása előtt. Az ukrán nemzet nem csak saját szabadságáért harcol. A tét nagyobb. Az ukránok fegyverrel harcolnak, a magyarok a szavazatokkal küzdhetnek egész Európa szabadságáért. Európa reményteljesen várja az április harmadikai magyar választást. A magyarok kulcsszereplői Európa választásának.
A mozgólépcsőn előbb lefelé kellett mennem, hogy aztán hazaérjek. A másik lépcsön már felfelé jöttek azok a magyarok akik a másik gyűlésről igyekeztek haza. Rajtuk ugyanaz a kokárda mint rajtam, nekik is ugyanaz a zászlajuk, mint nekem. Egy formás dekoltázsú tini kezében Orbán fotó, rajta a felirat: apukám. Ebben a vérvonalban kételkedek, de abban biztos vagyok, egyikünk sem szereti jobban a hazáját, mint a másik. Mindkét irányból ugyanazt akarjuk: békét, örömet. Békés Európa, vagy háború – ez a különbség.
Tekintsék meg képgalériánkat: