Nem lehet mindig az ukrajnai megszállásról írni, az embernek elvileg van egy teljesen hétköznapi, polgári élete is, amiben jár-kel, bevásárol, intézi a dolgait, még ha fejben félig-meddig máshol jár is.
Ez a budapesti világ nem kevésbé szürreális, mint a harctér, csak mégis, másképp őrült, itt még nem lőnek (illetve, pár napja már lőttek választási plakátra, botrány is lett belőle).
Ezeket a plakátokat egyébként is érdemesebb köztéri műalkotásoknak, kiállítási tárgyaknak tekinteni, akkor talán nem kap tőlük agyvérzést az ember, mert ha mindent komolyan vennénk, velünk lenne tele a Lipótmező. Mármint, ha még ott működne az OPNI.
Csakhogy, amint látom, létezik a művelt és úri közönségnek egy része, amelyik nem csak komolyan veszi a plakátokat, hanem be is száll az alkotási folyamatba, amatőr képzőművészként mintegy továbbgondolja, befejezi a kész műveket, persze a saját politikai ízlése szerint. Hogy ez az ízlés miféle, azt ki-ki döntse el magának, én csak annyit mondanék, amennyit állítólag Aczél György mondott Csurka Istvánnak a sokadik botránya után, ami egy, a szigligeti alkotóházban tartott léböjt-kúra és vadvízi vedelés folyamán tört ki:
„Idefigyeljen, Csurka, maga mindig jobbra rúg be, rúgjon egyszer már be balra is!”
Hát ezek az amatőr képzőművészek is mindig valahogy szélsőjobbra rúgnak be, mert azt fel sem tételezném, hogy józan állapotban alkotnak ilyen maradandókat. Bár a jelek arra mutatnak, hogy időnként készülnek a művészi folyamatra, ezt be is mutatom majd, hoznak magukkal ezt-azt a nagyobb hatás elérése kedvéért.
Akkor nézzünk bele a Baross téri tárlat anyagába.
Az első továbbgondolt alkotás már eleve többszintű jelentésrétegek hordozója volt, ugyanis eredetileg és mondhatni alapvetően nem Márki-Zay Péter személyét kívánták vele népszerűsíteni, vagy legalábbis nem ez volt a művész célja, hanem azt üzente, hogy Márki-Zay, mint bonyolult lélek, voltaképpen egy másik politikussal, egy párt elnökével azonos. A képen látható portré mélán sóhajt fel Fausttal:
„Jaj, nékem kettő lakja lelkemet,
S egyik a mástól elszakadni vágyik”
Erre a dualitásra tesz rá még egy lapáttal az ismeretlen művész, aki hanyag, kissé elnagyolt, majdhogynem slampos Dávid-csillaggal látta el a miniszterelnök-jelölt homlokát. Az eszköz filctollnak tűnik, a technika szabadkezes-másnapos firkálás, a vonalak néhol elengedik egymást, néhol összegabalyodnak a spontán antiszemitizmus hevében, a népművészet ifjú vagy idősebb mesterének kezét nem a minuciózus precizitás, hanem az indulat és a tegnapi kannás bor vezethette. Eszköztelenségében pocsék, minimal art-kategóriájú kreációt látunk. Javasolható lócitrom-díjra, ugyanis mondanivalója is ködös: a lejárató plakátot tovább minősíteni mindig kockázatos. Rétegmű – csak egy szűk réteg értékeli, az se nagyon.
A második kép már profibb kéz munkája. Itt látszik a felkészülés, a kész koncepció, az előre megfontoltság, látszik, hogy a művész nem kímélte anyagi lehetőségeit sem. Drága pénzen szerezhette be a matricákat vagy cetliket, amivel Toroczkai László arcképét be kívánta fejezni, ha elrendezésük véletlenszerű is: a pártelnök jobb szemét még értem, hogy karibi kalózok módjára leragasztotta, de a bal szeme helyett miért a homlokára került a két másik cédula? Vagy szándékos formabontás, mintegy a közízlés pofonütéseként (az orosz futuristákkal szólva) vagy megzavarhatták az alkotási folyamatot durva, közelgő léptekkel a művészetre vak nyárspolgárok. Mindenesetre itt is hiba csúszott a kész műremek üzenetébe, ugyanis a cédulákon az olvasható:
„Ne vedd meg! Izraeli teremék! Szabad Palesztináért!”
Mindig tudtam, hogy a felkiáltójel a szélsőjobb kedvenc írásjele (mást nem is használnak, lehet, nem is ismernek) de fájó szívvel kell közölnöm: legjobb tudomásom szerint Toroczkai László nem izraeli termék. Igaz, tudtommal nem is eladó, és ha az lenne, óva inteném megvásárlásától polgártársaimat, mivel selejtesnek tartom, de mondom: nem az a baj vele, amit ráfogott a népművész.
Az ugyanis nem lenne baj. Csak nem igaz.
A harmadik kép talán szintén az első alkotójához köthető, erre utal a szabadkézi filctoll-technika rusztikus használata, de míg elért egyik plakáttól a másikig, a művészben megszakadhatott valami, elpattant egy húr, törést szenvedett a lelke, mert míg Márki-Zay arcképét Dávid-csillaggal egészítette ki, Jámbor Andrással már az a baja, hogy szerinte „náci”. Ezt négyszer is felírta a plakátra. Vannak ilyen kielégíthetetlen, örökké szomjazó lelkek, akiknek semmi sem jó, nyughatatlanul vergődnek a földi lét béklyójában, egyik szélsőségtől a másikig, soha meg nem állapodva a Harmónia örök révében. A két installáció ily módon ellentmond egymásnak is, a józan észnek is, az egyikkel ez volt a baja, a másikkal az ellenkezője, sőt, azt is le kell szögeznem, hogy mindkét állítás hamis: Jámbor András soha, soha de soha nem volt még rémálmában sem náci. Kicsit sem. Semennyire sem. A névtelen Filctollas Mester kezd átcsúszni a „szarva közt a tőgye” igen elterjedt, sőt kommersz irányzat követői közé.
A minimal art legminimálisabbja az, amikor nem is zajlik alkotás. Kazimir Malevics fehér négyzete jut eszembe fehér alapon, ha a farostlemez plakáthordozóra tekintek, amit még 2019-ben fújt le logójával a Magyar Kétfarkú Kutyapárt: akkor ugyan volt némi harag emiatt, de haszontalanul, hiszen ha úgy vesszük, bármit rá lehet plakátolni, és azzal már át is vették a helyet, csak akkor marad kutyapárti az üzenet, ha senki sem teszi rá a falragaszát. Az MKKP emiatt biztos nem fog pereskedni. Amúgy sem szokásuk. Nos, ez három évig így maradt, holott a plakáthordozó skatulyát kampány után elvitték a raktárba, ahová tartozik, senki le nem mosta, mert minek, így most a Baross téri kiállítóeszköz út felőli oldala kutyapárti, mondhatni alapértelmezés szerint, ugyanis senki sem kockáztatta, hogy abban a forgalomban az út felől plakátoljon.
És most, most érünk el a köztéri vernisszázs csúcsára. Amit eddig láttunk, amatőrök ügyetlen erőlködése volt csupán, a magnum opus, a Nagy Mű következik, amiért érdemes volt megállni a kínai büfé előtt. Íme:
Kollázstechnika, mégpedig több művész közös alkotása lehet. Szó sincs mindenféle banális, filctollas ügyetlenkedésről, firkamódszerről, itt profik dolgoztak. Az alap az MKKP-logo, erre helyezte el az első alkotó a Normális Élet Pártjának Gődény doktorral ékes plakátját, mely már önmagában is finom, abszurd, angolos humorral üzeni:
„Átverések helyett válaszd a Normális Életet!”
Én speciel ezt ellenállhatatlanul humorosnak találom, ugyanis a jó doktorral majdnem mindenben egymással ellenkező nézeteket vallunk, de nem is őt szeretném én bántani, hiszen katartikus erővel sújt le ránk a Mű. Már ez a plakát is egy vicc, úgy önmagában, ismervén a „Közös Nevező 2018” párt és az akkori kampánytámogatási pénz kesernyés, nagyon magyar történetét, de ez még hagyján. Viszont másnak is eszébe juthatott ez a lassan legendás történet, mert ízlésesen, a bal felső sarokban A4-es formátumú figyelmeztetést hagyott a farost lemezen:
„Tiszta szavazás. A szavazatvásárlás bűncselekmény.”
felirattal. Ez különben egy pártokon kívül álló kezdeményezés, amiről honlapjukon azt lehet megtudni, hogy:
„A Tiszta Szavazás célja, hogy felvilágosítással, figyelemfelhívással és jogi segítségnyújtással csökkentsük a magyarországi választási visszaélésekkel kapcsolatos bűncselekmények előfordulását.
A Tiszta Szavazás kampány szervezője a Civil Kollégium Alapítvány. A projektet a Political Capital (PC), a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és az aHang közreműködésével valósítjuk meg.
Mind a négy szervezet számára alapvető érték a demokrácia, az állampolgári részvétel és az ezeket biztosító tiszta politikai környezet. Ennek egyik alapvetése a visszaélésektől mentes, szabad és titkos választójog gyakorlása.
A résztvevő szervezetek mindegyike széleskörű szakmai, támogatói, aktivista és infrastrukturális hátteret nyújt a kampány kidolgozásához és lebonyolításához.
A Tiszta szavazás kampányban résztvevő szervezetek pártsemlegesen végzik a tevékenységüket. Bármely irányból érkező választási befolyásolásra felhívjuk a figyelmet, és a sértett pártállásától függetlenül segítjük az eljárásokat.”
Derék, polgári szándék, meg is süvegelem – de valljuk meg, zseni volt, aki ezt a két plakátot összeházasította, ráadásul kutyapárti alapozáson. Mindenképpen megérdemelné a Baross téri quadriennálé, a négy évente megrendezett, választási kampányisntalláció-tárlat nagydíját. Némán állok, cserben hagynak a szavak, csak a röhögés ráz, de az nagyon.
Kérem, tekintsük tárlatnak, kiállításnak.
Ne vegyük komolyan, mert akkor megőrülünk tőle.
Ahogy polgártársaink jó része már meg is tette.