„Sok függ attól…hogy (Oroszország) európai demokrácia lesz-e vagy ismét eurázsiai birodalom.” (Brzezinski)
Bayer Zsolt a Magyar Nemzetben „Volodimir Zelenszkij elnök úrnak (És a többieknek)” című cikkében összefoglalta végre mindazt, ami a facebook komment-terein naponta olvasunk. Sajnos ez a cikk szándékosan félreértelmezi Zbigniew Brzezinski a Nagy Sakktábla c. művében kifejtett elméletét, és összeesküvés-teóriát terjeszt. Ha Ön szerint is Amerika tehet mindenről, (de tényleg mindenről) akkor kérem, itt álljon meg az olvasással. Ezen a ponton túl sajnos sem Bayer, sem Drábik vagy Bogár-kompatibilis gondolatokkal nem tudok szolgálni. Azt fogom kifejteni, hogy nem a Nagy Sakktábla által felvetett úton járunk, hanem azzal szemben.
Bayer cikke azért érdemel figyelmet, mert mint mindig, most is tökéletesen összefoglalja a magyar jobboldal, elsősorban a Fidesz világképét. Ez a narratíva csorog le az átlagos kommentelőkhöz, illetve hasonló forrásokból jött létre, mint azok. Bayer tagadhatatlanul – e borzasztó szóval élve – véleményvezér. Az irányvonal tisztázása azért is fontos, mert a Fidesz most nem állhat ki teljes mellszélességgel Putyin mellett, ugyanakkor mind ők, mind a Jobbik legalább egy évtizede „érzékenyítenek” minket egy a putyini Oroszországgal szemben kritikátlan világképre. (Sebastian Gorka közben most szembesül azzal, hogy az amerikai populista konzervatívok között is elterjedt ez a Putyin- (és nem orosz!) barátság, és kétségbeesetten küzd ellene, hiszen ő még a régi atlantista konzervatív vonal képviselője. Új idők új szelei…)
Bayer Attenborough-nak tulajdonított hasonlata szerint az EU, Ukrajna és Oroszország hangyabolyát Amerika rázta fel. (Valójában ez a példabeszéd nem is David Attenboroughtól származik). E felrázás következménye a háború, és Zelenszkij Amerika majma. Itt most hagyjuk az ukrán elnök személyét, akivel szemben nagyon is lehet kritikus az ember, még ha valóban a népe túléléséért küzd is jelenleg, és menjünk be egyenesen a bayeri küpolitikai gondolkodás boszorkánykonyhájába. Figyelem: lesz itt kígyó és béka!
Bayer felfedezte a volt Carter-tanácsadó Brzezinski könyvében a bizonyítékot arra nézve, hogy az „amerikai birodalom” miképp dönti romba Európát a saját hatalmai céljai miatt. Brzezinski ugyanis 1997-ben Halford J. Mackinder alapján kifejtett egy hossztávú amerikai külpolitikai stratégiát. Mackinder, a geopolitika egyik atyja, úgy gondolta, hogy Eurázsia uralásával egy olyan hatalmi központ jön létre, amely globális hegemóniához vezet. Ugyanis Eurázsia – ez a Lisszabontól Vlagyivosztokig terjedő hatalmas térség a Föld erőforrásainak döntő hányadával rendelkezik. Aki itt hegemón, az a bolygón is az. (Ezt a „sakktáblát” négy fő térségre osztotta fel Brzezinski, egy Nyugat, Dél, Kelet és Középső Térség, A nagy sakktábla 56 o.) Világos a képlet: ezt a játszmát kell Brzezinski szerint Amerikának megnyernie: „kulcsfontosságú, hogy időközben ne jöjjön létre olyan eurázsiai hatalom, amely képes lehet a térség uralására és ezzel kihívást jelenthet Amerika számára” (id. mű 14. o.) Miért győzzön Amerika? Mert a globális stabilitás kulcsa egy hegemón demokratikus ország. (51–52. o., 269. o.) de a távlati cél a szerző szerint egy multilateriális, együttműködésen alapuló globális rendszer. Valamiféle „Pax Post-Americana”, amelyben Amerika nyilván első az egyenlő között, de nem helyezkedik már rá a hegemón szerep nyomasztó súlya. (274–275. o.) Ennek alternatívája a globális anarchia. (270.o.) Ahogy Kissinger fő kérdése az erőegyensúlyra alapozott reális hatalom és azáltal a béke megteremtése, úgy Brzezinskié egy olyan globális stabilitás, amelyben a demokratikus értékrendé a vezető szerep. Amerikának sincs azonban korlátlan ideje: „Amerikának, mint a világ első számú hatalmának nem sok idő áll a rendelkezésére.” (294. o.)
Mit ír Brzezinski Amerika és Európa viszonyáról?
„Amerika minden bizonnyal nem képes egyedül előremozdítani az európai egyesülés ügyét, – ez az európaiakon múlik főleg a franciákon és a németeken, de képes azt megakadályozni. Ez pedig végzetes lenne, mint az eurázsiai stabilitás mind Amerika saját érdekei szempontjából.” (kiemelés tőlem, 276.o)
Egy egységes Európa úgyis amerikai partnerként jönne létre, és levenné Amerika terheit a stabilitás fenntartása érdekében. Már pedig ha mástól nem, Trump volt elnöktől tudjuk, hogy Amerikának sokba kerül a NATO és a globális katonai jelenlét és azt a pénzt másra is szívesen költené. Egy stabil és erős Amerika-partner Európa felszabadítja Amerika erejét és bebiztosítja globális elsőbbségét. (Kissinger is úgy vélte, hogy Amerika és Európa egymásra utaltak.)
Viszont orosz és német vezetésű (tehát Amerikától független) egységes Európa nem lehetséges – ahogy a magyar jobboldal szeretné – mert a két ország társadalmi-politikai rendje nem fér meg egymással: rapallói egyezmény vagy a Ribbentrop-paktum már nem lehetséges egy demokratikus és liberális és egy birodalmi tudatú, nacionalista ország között. (Brzezinski is elveti, ezzel együtt a többi lehetséges kombinációt is: lásd 168-169 o. és a Stratégiai vízió c. könyvében is)
„És ki röhög a markába? Az Amerikai Egyesült Államok.” – írja Bayer. Miért is röhög akkor Amerika?
Bejön a „ki jár jól megint?” bayeri logikája. Mindig mindennel Amerika jár jól, ugyebár, és ezért mindent ők terveznek meg előre. Ezzel az állítással – abszurditásánál fogva – éppúgy nehéz vitatkozni, mint azzal a boszorkányüldöző logikával, amelyet a woke-ok is alkalmaznak: ha tagadod a bűnösséged azzal be is ismered, mert egy bűnös magától értetődően mindig tagadja a bűnösségét. Amerika mindig jól jár, maximum, ha nem, ráfogjuk, hogy mégis. Ki tudja ezt ellenőrizni? Amerika amúgy óriási segélyeket ad Ukrajnának, (16,3 milliárd dollár) rengeteget költ a háború miatti NATO-intézkedésekre, míg az olajkereskedésből adódó nyereséget még nem realizálta. A háború miatt emelkedtek a búzafélék árai is Amerikában. A Forbes szerint növeli az amerikai inflációt is a háború.
Persze lehet, hogy mindezek ellenére Amerika jól jár majd, ez azonban nem kapcsolódik Brzezinski stratégiájához, azért sem, mert hosszú távon a bejövő dollárok nem kompenzálják e stratégia meghiúsulását, sőt, felvetik a globális anarchia rémképét. Bayer nem foglalkozik azzal, hogy Oroszországnak meg Ukrajna beolvasztása áll érdekében. Úgy tűnik, ha Oroszország „jól jár” akár erőszakos módon is, azzal minden rendben van.
Brzezinski Ukrajnáról
„Ukrajna nélkül Oroszország többé nem eurázsiai birodalom” -írja Brzezinski. (72. o.) Ha onnan kiszorul, akkor ázsiai birodalom lehet már csak, ez viszont egy Kínával való konfliktust jelent. Ezt a konfliktust viszont önmagában nem nyerheti meg. Ukrajna a kulcsa Oroszország birodalmi ambícióinak Brzezinski szerint és bizony talán az eurázsiai hatalom megszerzésének is. Ukrajna az öt globális hegemóniáért vívott harcban kulcsfontosságú terület része (65. o.)
Bár semmi újdonság nincs abban, amit Bayer felfedezett most úgy tűnik, lobogtathatja a lengyel–amerikai szerző szövegét annak bizonyítékául, hogy Amerika előre eltervezett mindent. Csakhogy ez pont nem így van. Brzezinski a célja nem Oroszország megtörése volt, hanem beszervezése az amerikai világrendbe. Ez teljesen logikus egy minden morált nélkülöző kalkulatív alapon is, ha meggondoljuk, hogy a feltörekvő, népes és gazdag Kína Amerika valódi ellenfele, nem a gazdaságilag gyenge Oroszország.
Brzezinski a következőket javasolta: NATO-bővítés, amelynek nem lehet része Oroszország, mert az képes lenne megbontani a NATO-országok egységét. A nukleáris fegyverek és NATO-csapatok korlátozása az új NATO-országokban Oroszország megnyugtatására. Oroszország elveszítené birodalmi létét, (hiszen immár egy szövetség része lenne lényegében) de gazdasági előnyökhöz és modernizációhoz jutna európai támogatással. (280. o.) Magától értetődő, hogy ez Putyinnak nem tetszik, és nem fér össze az orosz nacionalista, vagy éppen a Szovjetunió iránt nosztalgikus elképzelésekkel. De nem is Oroszország eltiprása, és Brzezinski érvelése az, hogy Oroszország valójában nem lehet már birodalom. (279. o. és 300–301. o. és 169–175. o.) Reálisnak nevezi a Nato-bővítéssel kapcsolatos orosz aggodalmak egy részét is (146 o.) Brzezinski valóban azt hitte, hogy Ukrajna esetleg a NATO tagja lehet és Közép-Európa része, és bár sejtette, hogy Oroszország ezt mélyen ellenezné, hitt abban is, hogy egy demokratikus Oroszország lemondhatna érdekszférájáról, és belemehetne akár ebbe is.
E hit szerintem túlment egy határon, és inkább John Mearsheimer látta reálisan, akinek a 2014-es előadását most sokan felfedezték nálunk is. („Why is Ukraine the West’s fault?”)
De ettől függetlenül Brzezinski nem azt tárta fel, hogy milyen gonosz stratégiát fog követni Amerika a globális hegemónia megszerzése érdekében, hanem azt, hogy mik a sakkjáték szabályai, így valóban előre jelezve az Ukrajnáért kitört konfliktust, amely egyébként nem új a történelemben. (Lásd a lengyel nemesi köztársaság és Oroszország vetélkedését, a náci Németországot stb.) Emellett Ukrajnának, mint országnak önálló szerep tulajdonított, szerinte Ukrajna fogja eldönteni hová akar tartozni és erre megvan minden joga – Oroszország ellenére is. És ha Ukrajnának nincs, akkor nekünk miért lenne? Az érdekszféra-elmélet nagyon jól mutatja a biztonsági szempontokat, de ellentétes a nemzetek szabad fejlődésével. Én nem úgy látom, hogy az Ukrajnában vívott háborúban Brzezinski „doktrínája” teljesül be, hanem egy olyan tragédia, amit ő már előre jelzett. Oroszország a magányos, eurázsiai birodalom szerepét választotta, és láthatóan ez nem fog bejönni neki. Míg a másik lehetőség mindenki számára jobb volt.
Absztrakt ködképek hálójában
Furcsának találom azt a külpolitikai elemzést, amely olyan absztrakt fogalmakban gondolkodik, mint „Amerika”. Holott helyesebb lenne adminisztrációkról beszélni: Trump-kormány, Biden-kormány, és így tovább. A demokráciákban a kormányváltásokkal együtt politikai fordulatok is vannak, számos pontban különbözik a Trump és a Biden-kormány külpolitikája. Maga a Fidesz vitathatja ezt a legkevésbé, hiszen egyrészt ők sem írnák alá, hogy volt egységes magyar külpolitika az elmúlt 20 évben, másrészt Trumpot a saját „nemzeti” irányzatukkal kompatibilis, patrióta vezetőnek szokták bemutatni. Hogyan áll ez össze a világrabló, imperialista Amerika képével? Ezek szerint Trump a mi számunkra legalábbis ugyanaz volt, mint Biden?
Arról a közkeletű vélekedésről már aligha érdemes beszélni, hogy egyes országok a saját érdekeiket nézik hideg és kegyetlen számítással, (jellemzően a nyugatiak) ám mások, (jellemzően a keleti országok) valamiféle becsületkódex és barátság alapján járnak el. Nehéz lenne reálisan értelmezni mondjuk a kínai politikát ezzel az elmélettel. Helyesebb, ha belátjuk, (ezt hangoztatják a realista gondolkodók) hogy a nemzeti érdek a külpolitika alapját alkotja –minden országét. Az más kérdés, ezt ki hogyan határozza meg, és természetesen nincsenek érdekek ideálok nélkül. A sikeres külpolitika támaszkodik a propagandára és az eszmei felsőbbség megszerzésére is. Sehol nem világosabb ez, mint ma az ukrán háborúban. Könyörtelen richelieu-i politikát utoljára talán pont maga Richelieu űzhetett.
Mi a fentebb felvázoltakból a tanulság? Először: egy szöveget kontextusából kiragadni tipikus propagandista trükk. Másodszor: bírálni azt lehet, amit ismerünk. Az amerikai külpolitikai stratégák nézeteit az anti-atlantista megmondóemberek nem is ismerik és nem is akarják megismerni. Brzezinski nem írta meg előre a hangya-felrázó stratégiát. A faék-egyszerűségű Nyugat-ellenesség kellemesen megerősíti a félelmeinket, egyúttal a butaság magabiztosságával tölt el.
A Bayer-féle pátosz a szerző minden cikkében felcsendül: sötét, egyúttal dekadens hatalmak ármánykodnak mindig a virtus, az erő, a szabadság megtestesítőivel szemben: amazok leginkább Amerika és Brüsszel, ezek pedig Magyarország, és Oroszország. Ám a crescendo után mindig felébredünk, hogy itt csak egy rajzfilmbe oltott üres mitológiát láttunk, annak is a sokadik ismétlését.
A magyar radikálisok – jobb és baloldalon – vágyva vágyják az Amerika utáni Kína vagy Oroszország vezette (ez utóbbi teljesen irreális) világrendet. Itt is csak azt lehet mondani, vigyázz mit kívánsz: még a végén megkapod. Még szerencse, hogy a kormány valójában csak a népnek szánja a bayeri világképet, a gyakorlatban meg egyszerűen atlantista. Lehet, hogy Orbán Viktor is a Brzezinski-doktrína ügynöke?