Az Ukrajna elleni orosz invázió harminchatodik napján vagyunk, és a helyzet bonyolultabb, mint valaha.
A harctereken dörögnek a rakéta-sorozatvetők, az üzemanyagraktárak lángolnak, a civil lakosság menekül, az orosz erők bonyolult táncukat járják Kijev és Csernyihiv térségében, az orosz politika pedig az őrület örvényeiben pörög megállás nélkül.
Vegyük előbb a harctéri híreket, azok ugyanis konkrétak, utána vessünk egy pillantást arra, hogyan forrnak egységbe a nem túl szabad köztársaságok (úgy, hogy forrasztják őket), aztán nézzük meg azt a különös és rémítő történetet, ami majdnem elkerülte Európa figyelmét, tudniillik egy Állami Duma-képviselő nukleáris fegyverek bevetését tervezgeti nyilvánosan, és még mindig szabadlábon van.
Akkor kezdjük a harcokkal.
Mint – Rigán keresztül – Moszkvából jelentik:
„Az orosz csapatok tervezett átcsoportosítása Kijev és Csernyihiv irányából folyamatban van – közölte Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. Tájékoztatójáról készült videót a TASZSZ tette közzé.
Konasenkov szerint a „különleges hadművelet” első szakaszában Oroszország azt tervezte, hogy arra kényszeríti Ukrajnát, hogy Kijev és más nagyobb lakossági központok Kijev és Csernyihiv irányában történő megtartására összpontosítsa erőit, és a városok megrohamozása nélkül (a civil áldozatok elkerülése érdekében) vereséget mérjen rájuk.
„Mindezek a célkitűzések teljesültek” – mondta Konashenkov. Ugyanakkor – folytatta – az orosz hadseregnek „meg kell teremtenie a feltételeket a donbászi köztársaságok felszabadítására irányuló hadművelet végső szakaszához”.
„Így az orosz erők Kijev és Csernyihiv irányában az összes fő feladatot teljesítették, az átcsoportosítás célja az akciók fokozása a kiemelt irányokban, és mindenekelőtt a Donbassz teljes felszabadítására irányuló művelet befejezése” – mondta Konasenkov.” (Meduza.io)
Minden attól függ, hogy határozzuk meg, én például nem látom úgy, hogy Kijevet „vereség érte volna”, bár rengeteget szenvedett, de a hal is énekesmadár, ha a moszkvai Védelmi Minisztérium annak minősíti. Viszont része volna ennek a különös „átcsoportosításnak” a csernobili zóna elhagyása is. Erről annyit tudunk, hogy:
„Az orosz csapatok megkezdték a csernobili atomerőmű elhagyását. Erről az AFP hírügynökség számolt be egy meg nem nevezett amerikai katonai tisztviselőre hivatkozva – írja a France 24.
„Csernobil egyike azoknak a helyeknek, ahol az oroszok elkezdik átcsoportosítani csapataik egy részét, elhagyják a csernobili atomerőművet és Fehéroroszországba mennek. Úgy gondoljuk, hogy távoznak. De nem mondhatom, hogy már mindannyian elmentek” – mondta a forrás az AFP-nek.
Az orosz csapatok február 24-én, a háború első napján elfoglalták a csernobili atomerőművet. Ukrajna szerint azóta már majdnem egy hónapja ugyanaz a műszak dolgozik az üzemben. A csernobili erőmű személyzetét csak a múlt héten cserélték le – mondta Iryna Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes.”
Meg nem erősített hírek szerint azért az a távozás nem is olyan zökkenőmentes, ugyanis egyes alakulatok, melyek a szarkofág után második legradioaktívabb térületen, a Vörös Erdőben állomásoztak, olyan komoly sugárfertőzést szenvedtek, hogy egyenesen a gomeli kórházba kellett őket szállítani, Belaruszba. Ez a háború tényleg a Sztrugackij-testvérek regényeire emlékeztet.
Az orosz Védelmi Minisztérium napi jelentése valóban már inkább a Donbásszra koncentrál, eszerint:
„Az orosz fegyveres erők teljes mértékben ellenőrzésük alá vonták a Donyecki területen található Zolotaja Niva falut, átkeltek a Kaszlagacs folyón, és 24 óra alatt hat kilométert haladva megszilárdították pozíciójukat.
Az LPR erői ellenőrzésük alá vonták Zsitlovka falut (Luhanszki terület), öt kilométert haladtak előre, és Kremenna külterületén harcolnak.
Este cirkálórakéták romboltak le nagy üzemanyraktárakat Dnyipropetrovszkban, Liszicsanszkban, Csuhujevben és Novomoszkovszkban, ahonnan a donbásszi ukrán csoport üzemanyagot kapott.
Az éjszaka folyamán az orosz légierő 52 ukrán katonai létesítményt, köztük négy parancsnoki állást, S–300-as és Buk-M1 föld-levegő rakétarendszereket támadott.”
Igen, a naftaháború, ami a harci cselekmények azonnali felfüggesztése esetén is éhínséggel fenyegeti a világ jó részét… és mi van ott, ahonnan elmennek? Aknamező. A március 26-án felszabadult Szumi Terület Trosztyanec városában számos földet, út menti árkot, sőt még egy temetőt is aláaknáztak – közölte Dmytro Zhywickiy, a szumi területi közigazgatás vezetője. Elmondása szerint egy civil meghalt az aknák miatt.
Az orosz csapatok nem tartják teljes ellenőrzésük alatt a Harkivi területen található Izjumot, megkerülték a várost, és most Izjumtól délre harcolnak – mondta Volodimir Matsokin alpolgármester a Szabadság Rádiónak.
Elmondása szerint az orosz csapatoknak sikerült a Szeverszkij Donyeck felé nyomulniuk, így a harcok Kamenka és Szuhaja Kamenka települések közelében zajlanak. „Állandó harcok zajlanak. Aknavetők, tüzérség, repülőgépek és helikopterek vesznek részt bennük. Ez a pokol, de az ukrán védelmi erők hatékonyan harcolnak vissza” – mondta Matsokin.
Mariupolban viszont sikerült elérni ma délelőtt tíz órától egy helyi tűzszünetet, a Vöröskereszt konvoja már útban is van a város felé, hogy annyi civilt mentsen ki, amennyit csak lehetséges. Annyit tudunk, hogy az ukrán és az orosz fél a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának közvetítésével állapodott meg a mariupoli lakosok evakuálására szolgáló humanitárius folyosóról. Iryna Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes ma reggel közölte, hogy 45 autóbusz vesz részt az evakuálásban, néhány már elindult Mariupolba. Verescsuk elmondta továbbá, hogy a Melitopol-Zaporizzsja és Energodar-Zaporizzsja humanitárius folyosók március 31-én működnek.
A háború paprikajancsija, a mosolygó gyilkos, Ramzan Kadirov viszont addig gondolkodott, míg csak sikerült találnia egy bűnbakot, akire haragudhat, amiért áthelyeződött a hangsúly a donyecki térségbe: Putyinra, ugye, nem sértődhet meg, megsértődött tehát Medinszkijre, a béketárgyalások vezetőjére. Kadirov tehát azt nyilatkozta, miszerint:
„Nem fogunk engedményeket tenni, Medinszky úr hibázott. Rosszul fogalmazott. Ezért nem kell aggódnia. Van saját parancsnokunk, a főparancsnok, aki 100 évre előre tekint. És ha azt hiszitek, hogy feladja azt, amit elkezdett, csak úgy, ahogyan azt ma elénk tárják, az soha nem igaz.”
Kadirov tehát most is a „toporzékoló seggnyalás” perspektívájából látja a háborút, ami, hogy úgy fogalmazzunk, erős alulnézet. Akkor most lássuk a politikai vonatkozásokat, mindenki kösse be magát, rázós szakasz következik.
Miután a két szakadár köztársaság, mármint az LNK és a DNK egyaránt közölte, hogy be kívánnak lépni az Oroszországi Föderációba, megjött a harmadik grácia is melléjük – a nem túl komoly politikai súlyt képviselő Dél-Oszétia az újabb jelentkező. A TASZSZ szerint:
„Dél-Oszétia a közeljövőben jogi lépéseket tesz az Oroszországi Föderációhoz való csatlakozás érdekében – jelentette ki Anatolij Bibilov elnök az Egységes Oroszország párt sajtószolgálata szerint.
„Úgy vélem, hogy az Oroszországgal való egyesülés stratégiai célunk. Ez a mi utunk és népünk törekvése. Ezen az úton kell haladnunk előre. A megfelelő jogi lépéseket a közeljövőben megtesszük. A Dél-Oszét Köztársaság a történelmi anyaország – Oroszország – részévé válik” – mondta.
Bibilov hangsúlyozta, hogy Dél-Oszétia, Oroszország és az egész világ korszakalkotó időszakot él át.”
Ennek azért Grúzia nem fog túlzottan örülni. Viszont Bibilov elnök tett egy szívességet Ukrajnának, amely épp tegnap hívta vissza grúziai nagykövetét, mivel Zelenszkij úgy találta, hogy sikertelen munkát végzett, nem tudta rávenni Tbiliszit Kijev támogatására és az Oroszországi Föderáció elleni szankciók bevezetésére – ráveszi őket most Bibilov. A nagykövet már fordulhat is vissza.
Valami hasonló következményekkel járhat az ijesztő Deljagin-ügy is, csak az örmény-azeri-orosz hármas viszony vonatkozásában.
Mihail Deljagin egy orosz politikus, az Állami Duma „Méltányos Oroszország – Az Igazságért” frakciójának képviselője, akit Azerbajdzsán a terrorizmus, a háború kirobbantására való felhívás és a gyűlöletkeltés cikkelyei alapján nemzetközi körözési listára tett. Egy Duma-képviselőt! De milyen alapon?
Az úgy történt, hogy március 27-én Deljagin közvélemény-kutatást tett közzé Telegram-csatornáján, amelyben a következő kérdést tette fel:
„Jogosnak tartja-e a taktikai atomfegyverek bevetését Azerbajdzsán olajiparának felszámolására az agresszióval összefüggésben, amelyet az a tévhit okoz, hogy Oroszország nem avatkozhat közbe, mivel katonai erőforrásait Ukrajnába irányítják?”
Hát ez bizony elég hideglelősen hangzik. Már az ötlet felvetése is, hiszen a taktikai nukleáris fegyverek nem alkalmasak ilyeesmire – Deljagin nem igazán érthet hozzájuk – de egyáltalán: nukleáris fegyverek bevetése civil, ipari célpontok ellen? Való igaz: Azerbajdzsán kihasználta, hogy a cár atyuska nem tudott odafigyelni rájuk, de hogyan is volt ez?
Március 26-án az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy azerbajdzsáni csapatok léptek be az orosz békefenntartó erők felelősségi övezetébe Hegyi-Karabah területén. Az orosz védelmi minisztérium vasárnap este közölte, hogy Azerbajdzsán kivonta csapatait a Faroukh (Paroukh) nevű hegyi-karabahi településről. Azerbajdzsán védelmi minisztériuma később közölte, hogy a köztársaság fegyveres erőinek egyetlen egysége sem vonult ki a településről.
Korábban az örmény külügyminisztérium közölte, hogy az azerbajdzsáni csapatok március 24-én moszkvai idő szerint délután 3 óra körül megszállták Paruh falut. Jereván azzal is vádolta Bakut, hogy Shushi város közelében elzárta a gázellátást Hegyi-Karabahba, így a régió 120 ezer fős lakossága humanitárius válsággal néz szembe.
Egyelőre tehát ott tartunk, hogy Azerbajdzsán valóban és kétségtelenül agressziót követett el, hogy pillanatnyilag mi a helyzet, azt csak a helyszínen lehetne megmondani, de mindennek van mértéke: nukleáris fegyvereket ennél sokkal komolyabb okok miatt sem vetnek be.
Deljagin most tagad:
„Nem szólítottam fel Azerbajdzsán bármilyen bombázására, sem hagyományos, sem nukleáris támadásra. Úgy vélem, az az üzenet, miszerint az azerbajdzsáni főügyészség nemzetközi körözési listára tett, hamisítvány vagy újságírói tévedés.”
Azonban a körkérdés most is ott virít a Telegramon, íme, itt a bizonyíték:
Most egyelőre mentik, ami menthető, Dmitrij Peszkov felkérte Deljagint, hogy:
„Uralkodjon személyes érzelmein, és ne tegyen barátságtalan kijelentéseket Azerbajdzsánról. A Kreml szóvivője azt is hangsúlyozta, hogy ez a nyilatkozat semmilyen módon nem felel meg és nem is felelhet meg az Orosz Föderáció hivatalos álláspontjának.”
Azért ezek után lefogadom, hogy Azerbajdzsán nem fogja kérni a felvételét az Oroszországi Föderációba. Pedig egyszerű lett volna az ábra: Örményország a teljes gazdasági függés miatt meg sem mukkanhat, bármit is tesz Moszkva, ha a Kreml hajlandó némi területi korrekcióra, Baku a kebelére borul hadseregével együtt, és a Föderációt erősíti, így viszont erre már nem kerülhet sor, Deljagin elintézte. Örményország nem túl lelkes híve a putyini útnak, Azerbajdzsán mostantól az ellenkező irányba tart, Grúzia a dél-oszét csatlakozási terv miatt szintén – Moszkva lassacskán csak Transznisztria belépésére számíthat, mely állam azonban nem képvisel világverő katonai vagy gazdasági potenciált.
Az külön kérdés, hogy ha egyszer majd a magyar kormánynak kell választania Baku és Moszkva között, hova áll.
Mára ennyi hír jutott ebből a szürreális, apokaliptikus háborúból.
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!