Szele Tamás: Tömegsírok, rakéták, próbababák

Ma szinte csak tömeggyilkosságokról lesz szó, ez egy ilyen háború – meg persze annak az esélyeiről, hogyan fog folytatódni, mert az még nem világos. Soha nem is volt az, sőt, tulajdonképpen pont ez a baja az Ukrajna elleni orosz inváziónak: hogy teljesen érthetetlen, mi a célja.

Lehet, hogy a Kremlben sem értik. Mindenesetre ma szót ejtek a bucsai tömegsír exhumálásáról, az információs háborúról és arról, hogy jósok költöztek az orosz Védelmi Minisztériumba, vagy mi a csoda történhetett.

Mint a Meduza beszámol róla:

Április 8-án az ukrajnai Kijevi Területen található Bucsa városában megkezdődött az orosz megszállás idején, a Szent András templom közelében feltárt tömegsírban eltemetett áldozatok holttestének exhumálása.

A tömegsírban az előzetes becslések szerint összesen 67 embert temettek el – közölte Iryna Venediktova ukrán főügyész. „Közöttük háborús bűnök áldozatai és bombázások, gyilkosságok áldozatai vannak” – állította az ügyész. A bucsai városi tanács szerint „ezek az emberek az orosz megszállás alatt haltak meg”.

A holttesteket lapátokkal és targoncával távolították el a tömegsírból. Ezután kriminológusok vizsgálták meg őket, akik megpróbálták megállapítani a halál okát, és igyekeztek fellelni a halottak iratait. Az összes holttestet fekete zsákokba helyezték és megszámozták. Az exhumálást az eltűnt rokonokat kereső helyiek síránkozása közepette végezték – írja az UNIAN.

Az exhumálás napján Buchát meglátogatta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és Eduard Heger szlovák miniszterelnök. Denis Shmygal ukrán miniszterelnökkel együtt végignézték, ahogy a holttesteket kiemelik a tömegsírból.

A helyi hatóságok szerint fél nap alatt 18 holttestet távolítottak el a tömegsírból. Tizenhatuk esetében lőtt sebeket találtak, további kettőnél pedig repeszsérüléseket és lőtt sebeket – közölte Olga Stefanishina, Ukrajna európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettese. „Mit jelent ez? Azt, hogy civileket öltek meg” – mondta. Április 8-án 17:00 óráig 36 holttestet távolítottak el a tömegsírból – számol be a Mediazona.

Andrij Nebitov, a kijevi területi rendőrség vezetője április 8-án este azt mondta, hogy a bucsai tömegsírban elhunytak közül 40-en 40-60 év közötti civilek voltak. Nem részletezte, hogy hány ember holttestét találták meg a tömegsírból.

A törvényszéki szakértők a vizsgálat során előzetesen megállapították a halottak testén talált fej- és testsérüléseket. Ez arra utal, hogy sok civil közvetlenül egy automata fegyver vagy mesterlövészpuska lövésétől halt meg” – mondta a regionális rendőrség vezetője.

Az ügyészségnek vannak tanúi, akik megerősítik, hogy „ezeket a civileket az orosz hadsereg azért ölte meg, mert egyszerűen csak kenyérért vagy gyógyszerért mentek, ukránul beszéltek, önkénteseknek vagy a hadseregnek segítettek” – mondta Irina Venediktova főügyész.” (Meduza)




Ennek hatására már Orbán Viktor is feladta korábbi álláspontját, mely miatt még hűséges szövetségese, Jaroslaw Kaczynski is orvoshoz küldte volt, éspedig a követekző szavakkal:

Ha Orbán azt mondja, hogy nem látja, mi történt Bucsában, akkor azt kell neki tanácsolni, hogy forduljon szemorvoshoz.”

Mostanra valahogy meglátta, mert szóvivőjén keresztül jelezte, hogy vissza az egész – de inkább mutatom az MTI-hírt:

Orbán Viktor miniszterelnök természetesen elítéli a bucsai tömegmészárlást – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.

Magyarország mindenben támogatja azt a nemzetközi vizsgálatot, melynek célja, hogy felderítse a vérengzés elkövetőit – ismertette a kormányfő álláspontját Havasi Bertalan.
A sajtófőnök emlékeztetett, Orbán Viktor szerdai nemzetközi sajtótájékoztatóján is világosan fogalmazott, ez egy háború, amit az oroszok indítottak, megtámadták Ukrajnát, és ez egy agresszió.
„Ez az Európai Uniónak a közös álláspontja, és Magyarország ennek az álláspontnak a részese. Az összes atrocitásról pedig azt gondolom, hogy mindegyiket ki kell vizsgálni, (…) akárhogyan is, a civileket mindenképpen meg kell védeni, a civilekkel szembeni bántalmazást a leghatározottabban el kell ítélni, és az ilyen eseteket pedig ki kell vizsgálni. Független és pártatlan vizsgálatot akarunk” – idézte fel Orbán Viktor szavait a sajtófőnök.” (MTI)




Nono. Nono. Hogy is volt az a szerdai sajtótájékoztatón, mit mondott Orbán az ő saját szájával? Először is, az akkori MTI-hír szerint:

Telefonon beszélt szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Orbán Viktor újraválasztott miniszterelnök, aki azonnali tűzszünetet javasolt az orosz–ukrán háborúban.”

Aztán a csütörtöki, általam aznap is idézett TASZSZ-hír már azt mondta:

Vlagyimir Putyin tájékoztatta a magyar miniszterelnököt az orosz és az ukrán képviselők közötti tárgyalásokon kialakult helyzetről, valamint elvi értékelést adott a kijevi rezsim durva és cinikus provokációjáról Bucsa városában.”

Ezek szerint Orbánnak egy nagyon specifikus látása van, a saját szemét nem is használja, ha Putyin neki ukrán provokációnak nevezi a bucsai rémtettet, akkor elhiszi neki, míg nem látja Ursula von der Leyen és nem szól rá Kaczinsky, mert utána már nekik hisz. Az, hogy a saját szemét vagy fejét használja, fel sem merül, míg ott van neki másé is. Nem tehetek róla, a Tanú jut eszembe:

Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol?”

Inkább nem néz, csak hisz, de vannak még páran így ezzel az országban.

A tegnap délelőtti rakétatámadás Kramatorszkban szintén megrázta a világot, de Bucsa után az orosz minisztériumok edzésben voltak, lendületes tagadásba kezdtek. A TASZSZ szerint most már ott tartanak, hogy a rakétatámadás egyenesen az invázió jogosultságát igazolja.

Moszkva, április 8. /TASZSZ/. Az orosz külügyminisztérium pénteken kijelentette, hogy nyilvánvaló bizonyítékok támasztják alá, hogy az ukrán fegyveres erők felelősek a kramatorszki vasútállomás Tochka-U rakétával való bombázásáért, és a kijevi rezsim ezen embertelen cselekedetei megerősítik, hogy az orosz különleges művelet céljai jogosak.

Hidegvérrel és cinikusan elpusztítva a polgári lakosságot, Kijev megpróbálja az orosz félre hárítani a felelősséget, hogy lejárassa a DNK és LNK védelmét szolgáló különleges katonai műveletet” – áll a minisztérium közleményében. „Az ukrán fegyveres erők felelősségének bizonyítéka nyilvánvaló: ők azok, akik felfegyverkeztek és használják a Tocska-U rakétákat, amelyeknek a darabjait a tragédia helyszínén találták meg”.

A kijevi rezsim ilyen embertelen cselekedetei megerősítik az Ukrajna demilitarizálására és nácimentesítésére irányuló különleges katonai művelet céljainak helyességét” – folytatódik a nyilatkozat.” (TASZSZ)





Azért előbb nézzük meg, mit mond még csak nem is a másik fél – az ukrán fél természetesen tagad – hanem a független Konfliktusfelderítő Csoport Telegram-csatorna, mely a Bellingcat körébe tartozik. Konkrétan azt, hogy nem is olyan nagyon egyszerű dolog ez.

Április 8-án a Donyecki Terület katonai és polgári közigazgatásának vezetője, Pavlo Kijrilenko közölte, hogy egy orosz rakéta csapódott be a kramatorszki vasútállomáson, ahol civilek vártak az evakuálásra. Pavlo Kyrylenko elmondta, hogy egy orosz rakéta csapódott be a kramatorszki vasútállomáson, ahol civilek vártak az evakuálásra. A roncsról készült képen jól látható a Tocska-U rakéta hajtóműve és vezérsíkjai. A fotóból és a videóból megállapítható, hogy a roncs északkeleti irányban fekszik, ami azt jelenti, hogy a rakéta nyugat, délnyugat vagy dél felől érkezhetett.”

Az orosz védelmi minisztérium is rámutat az érkezés délnyugati irányára, azt állítva, hogy a kilövés az Ukrajna által ellenőrzött Dobropiljából történt. Ugyanakkor a Tocska-U rakéta hatótávolságán (120 km) belül vannak orosz és szeparatista állások dél-délnyugati irányban (pl. Ugledartól délre és Velyka Novoselka közelében), ami azt jelenti, hogy a kilövés akár onnan is történhetett. Ha eltekintünk a roncs fekvésének irányától, akkor feltételezhető, hogy a kilövést a DNK által ellenőrzött, Kramatorszktól délkeletre fekvő Sahtarszkból hajtották végre, ahonnan nem sokkal a találat előtt indítottak néhány rakétát – ebben az esetben talán előbb-utóbb a második rakétarész is előkerül.




Gyanúsnak tűnnek az egyik oroszbarát csatorna által április 7-ről 8-ra virradó éjszaka közzétett figyelmeztetések, amelyekben azt tanácsolják Szlovjanszk és Kramatorszk lakóinak, hogy ne evakuálják a várost vasúton. Továbbá maga az orosz védelmi minisztérium is többször beszámolt (beleértve a mai napot is) a Kramatorsztól nyugatra fekvő vasútállomásokra mért csapásokról. Még előző nap Alekszandr Kamiscsin, az ukrán vasúttársaság, az Ukrzaliznicja képviselője arról számolt be, hogy három evakuáló vonat késett a Barvenkov melletti felüljáró elleni rakétacsapás miatt.

Az orosz védelmi minisztérium arra hivatkozott, hogy Oroszország állítólag nem rendelkezik Tocska-U rendszerekkel az arzenáljában. Itt emlékeztetünk arra, hogy tavaly év végén arról számoltak be, hogy a 8. hadsereg (a Donbásztól keletre állomásozó) nem sokkal korábban létrehozott 47. rakétabrigádja Tocska-U rendszereket állított szolgálatba (ezek egy helyi televíziós riportban láthatók). A 47. dandár csak idén január 26-án, kevesebb mint egy hónappal az invázió előtt kapta meg az Iszkander-M dandárkészletet, és alig volt ideje elsajátítani azt. (…)

Az orosz védelmi minisztérium által terjesztett „ukrán provokáció” lehetősége hihetetlennek tűnik számunkra, már csak azért is, mert az ukránok nem kockáztatnának egy stratégiailag fontos vasútállomást (amelyet az utánpótlás és az erősítés átadására használnak) egy „provokáció” miatt, amikor már több mint elég bizonyíték van a lakott területek megtámadására. Ukrajnát azzal vádolni, hogy „megzavarja az evakuálást”, nem állja meg a helyét, mivel a helyi hatóságok és a kormány aktívan ösztönzi a lakosokat az evakuálásra, és bármilyen eszközzel, többek között közúton is elszállítja őket. Senki sem tett többet az „evakuálás megzavarásáért”, mint az orosz hadsereg, amely az elmúlt napokban a vasúti csomópontokat támadta.”





Szóval, hideg fejjel vizsgálva ott tartunk, hogy bármelyik hadviselő félé lehetett az állomást eltaláló két Tocska-U rakéta, ami ráadásul legendásan pontatlan fegyver, fél kilométeres-kilométeres is lehet a szórása. Nekem van ugyan egy megérzésem, el is mondom, de magam sem vennék rá mérget. Eszerint a Tocskákat már valóban leselejtezték, lecserélték az orosz fegyveres erőknél az Iszkanderekre, de annak nem volt akadálya, hogy a szakadár népköztársaságok milíciái kapjanak a meglévő készletekből. Ők ugyan nem szakértői a rakétafegyvereknek, de azért használták őket, és ez lett az eredmény… nos, nem biztos, hogy így történt, de nem is lehetetlen. Talán sosem fogjuk megtudni.

Ellenben a moszkvai Védelmi Minisztériumban mindent tudnak és a jövőbe is látnak! A TASZSZ is megírta ezt a csodás teljesítményt, meg kell osztanom nekem is a művelt közönséggel:

MOSZKVA, április 9. /TASZSZ/. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SBU) azt tervezi, hogy megrendezett videót forgat, amelyen az állítólag Irpeny városába érkező orosz katonák meggyilkolása látható, „hogy megöljék az orosz háborús bűnök tanúit” – közölte szombaton Igor Konasenkov vezérőrnagy, orosz védelmi minisztériumi szóvivő.

Az SBU tisztjei azt tervezik, hogy az ukrán ágyúzásban megölt helyiek holttesteit a Polevaja utcában található kórház hullaházából Irpen keleti külvárosában lévő épület pincéjébe viszik. Az SBU ezután a Puscsa-Vodica erdőben tervez megrendezett akciót végrehajtani, amelynek során lövöldözni fognak és „megölnek” egy „orosz felderítő csoportot”, amely állítólag azért érkezett Irpenybe, hogy „likvidálja az orosz háborús bűnök tanúit” – mutatott rá.

Konasenkov szerint „megdönthetetlen bizonyítékként” fogják bemutatni az ukrán nacionalisták által korábban megölt orosz hadifoglyok holttesteit. „Ennek a cinikusan megrendezett tevékenységnek az a célja, hogy a nyugati médiumokon keresztül videókat terjesszenek” – tette hozzá a tábornok.”





Zavaros egy történet, ráadásul csak egy kérdést kell feltenni a vezérőrnagy úrnak ahhoz, hogy megdőljön minden állítás:

Konasenkov honnan tudja az ilyen részletességgel, mire készülnek az SBU-nál?

Szoktak beszélgetni, esetleg eljárnak együtt sörözni? A hírszerzési információkat nem szokás így, sajtótájékoztatókon kiteregetni (kivéve mondjuk, mikor igen, de ez nem az az eset), az állítólagos videót még Konasenkov szerint sem kezdték el forgatni, szóval a vezérőrnagy úr vagy a jövőbe lát, ami ilyen magas rangú tisztek esetében ritka jelenség, vagy a kisujjából szopta az egészet, vagy pedig egy orosz felderítő csoport valóban likvidált jó néhány szemtanút Irpenyben, csak hazafelé elkapták őket, és most meg akarta előzni a hírt, a tudósítást az esetről.

De mindegy, az ukrán videó még el sem készült, máris leleplezik, egy orosz videó viszont elkészült és leleplezték. Történt ugyanis, hogy a Rosszija 24 tévécsatorna „ukrán hamisítványokról” szóló riportot sugárzott, amelyben egy videót mutattak be, amelyen állítólag két „katonai egyenruhás” férfi egy próbababát készít elő, hogy holttestnek adják ki. A tévécsatorna élő adásának egy részletét Roman Szuper újságíró tette közzé.


Azonban Nagyezsda Kolobajeva szentpétervári filmrendező cáfolta a tévécsatorna állításait. Elmondta, hogy a Rosszija 24 által használt videó egy tévésorozat forgatásának előkészítését mutatja be a leningrádi régióban:

Ezek itt mi vagyunk Vsevolozsszkban március 20-án, amikor az ablakból való zuhanást filmezzük a sorozatunkhoz, ez pedig a kaszkadőrünk egy asszisztenssel.”

Szuper úr úgy gondolhatta, hogy aki csinálja a tévé műsorát, az nem fogja nézni…

A csapatösszevonások Kelet-Ukrajnában folytatódnak, minden bizonnyal véres és komoly összecsapásokra számíthatunk arrafelé a közeljövőben – viszont a Donbássz területét minden áron meg kell tartsák az orosz csapatok május kilencedikéig, hogy ezek birtokában Vlagyimir Putyin kihirdethesse a győzelmet a Győzelem Napján. De addig még sok víz lefolyik a Dnyeperen.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!


Oszd meg másokkal is!

Ajánlott olvasnivaló: