Unom, édes polgártársak. Ez az igazság: unom. Unom a „kollégák” írástudatlanságát, az összes szakértőt, a napi rémüldöztetéseket és rémüldözéseket, a rémüldöztetések és rémüldözések magyarázatát, az egész magyar ellenzéket, még a polgár-, akarom mondani ellenzékpukkasztó részét is.
„A NER mindent hibátlanul csinált az elmúlt tizenkét évben”, mondja az egyik prominens okosember, aki kivételesen tényleg okos, kivéve, amikor nem, például ebben. Nem tette hozzá ugyanis, hogy „a maga szempontjából”.
Csak ennyit nem tett hozzá.
Mert ha hozzátette volna, akkor egészen más fekvése lenne a gyereknek. Így is más fekvése van, de persze a kollégának sem lehet megtiltani, hogy NER-szemüvegen keresztül nézze a történéseket, és a „hibátlant” úgy definiálja, hogy „a maga szempontjából mindent kihozott belőle, ami kihozható”. Megpróbált elkóricálni a dzsindzsásba, azaz vidékre, ahol szerinte valóban jobban élnek az emberek, mint azelőtt, csakhogy…. csakhogy azelőtt egyrészt gazdasági válság volt, nem akkora, mint ami várható, illetve már van, kreált vagy nem kreált, mindegy, de van, és innentől nem fognak majd jobban élni, másrészt pedig az, hogy egy előző kormányzat rossz volt, nem azt jelenti, hogy ez jó. Az se jelenti, hogy ez jó, vagy jobb, hogy az emberek jobban élnek, ugyanis kihagyja az általános fejlődést. II. Miklós cár alatt is jobban éltek a jobbágyok, mint Ivan Groznij, azaz Rettegett Iván alatt, vagy Nagy Péter alatt, de ez a „jobb” messze nem „jó”, noha azt sugallja.
Adnék néhány támpontot azért a megítéléshez. Rendelkezésre áll X összeg. Tegyenek fel néhány egészen egyszerű kérdést ezzel kapcsolatban:
– Mik a források?
– E források milyen arányban oszlanak meg?
– Mennyi származik belőlük az államtól független, piaci termelésből?
– Mekkora a legnagyobb keresőcsoport átlagjövedelme (tehát nem az átlagjövedelem), és az vásárlóerő szempontjából hogyan alakul (például a mai inflációs viszonyok között)?
– Hogy alakul a nyugdíjak vásárlóértéke?
– Miből keletkeznek a legnagyobb vagyonok?
– Milyen állapotban vannak a stratégiai fontosságú területek, amelyek a jövő zálogai (kiemelten az egészségügy, oktatás), milyen állapotban voltak az akkori viszonyokhoz képest elébb, sokkal elébb, és milyen állapotban vannak most? Görbével ábrázolva?
– Működőképes volna-e ugyanez a rendszer egy közepes politikus irányításával?
– Működőképesek volnának-e az e rendszerben kialakult vállalatbirodalmak kizárólag piaci viszonyok között?
– Ha az előbbi kérdésre nemleges választ adnak, akkor lapozzanak vissza az első kérdésig, és tegyék fel maguknak az utolsó előttit: ha a források zömét hazai vállalatbirodalmakra költötték, de e vállalatbirodalmak nem életképesek valódi piaci viszonyok között, akkor mire kellettek?
– Végül kérdezzék meg maguktól: ha az egész NER néhány Krőzus gazdagodását szolgálja, miközben az ország folyamatosan amortizálódik, az önök szempontjából is hibátlan a Krőzusok szempontjából hibátlan?
És képzeljék, ha egy következő kormányzat is rossz lesz, vagy inkább alatta lesz rossz, és még ha nem emiatt a kormányzat miatt lesz alatta rossz, még az se jelenti, hogy ez jó, pláne nem azt, hogy hibátlan.
A többit, a történelem menetét már annyiszor megrágtuk, hogy nem rágjuk tovább. Majd meglátják, ha meglátják. Reméljük, meglátják, bár csak emiatt reméljük. Az orosz–ukrán háború hálás téma lenne, de azt inkább Szele kollégára hagyom. Ő szereti az ilyesmit, én azt is unom. Hiába teszem fel Vlagyimirnak gondolatban százszor is a kérdést: „Sto ti hócses?”, nem kapok rá választ. Akkor inkább megpróbálom érezni az oroszokat, de abból se jutok semmi másra, mint A hét mesterlövész meztelen fenekű kaktuszbokorba ugrására („eleinte jó ötletnek látszott”). Most is azt mondom, hogy ebből nem lehet jól kijönni, hacsak nem orbáni számítással, ha az egész cirkusz azért van, hogy a fosszilis energiahordozók árát emelni lehessen. Félig-meddig meggyőződésem, hogy az egész „zöldmizéria”, a „zöld” energiákkal, elektromos autókkal (melyek amúgy sokkal kevésbé „zöldek”, mint benzinnel-gázolajjal működő társaik), megmentendő Földdel, biológia lábnyomokkal, utolsó másodperccel a katasztrófa előtt a világórán, Grétácskával ezeknek a kilövését szolgálta. Ám jött ez a háború, és felülírt mindent, legalábbis egy ideig.
Szinte Orbán. Én is ritkán írok ilyet. Hadd dicsérjem egy kicsit pocakos fenoménunkat. Az ő szemszögéből és nézéséből, mert a járását inkább hagyjuk.
Szóval nem akarok tovább rágni. Lesznek új rémüldözni valók, a harci delfinek után mondjuk harci fókák (vannak olyanok is), Zelenszkij ugyanúgy kitesz majd magáért, mint Putyin, Habony meg tobzódhat az új ötletekben. Én közben gondolkodom a Malmon (csinálom, csak most lelassult, olyan terepre jutottam, mint egy esőerdő, ahol csak machetével lehet lépésről lépésre tovább vergődni), járom az utat, a macskaköves utat, a léptem kopog esős éjszakán, de ezeket meghagyom azoknak, kiknek az izma még acélos, s rendet vágnak a jövőnek.
Látják, még Vámosi Jánost is lehet Juhász Gyulával ötvözni.
Hogy is énekelték a címbéli nóta elejét a Csajok című filmben?
„Nem adnak, nem adnak engem galambomnak.
Nem adnak, nem adnak engem galambomnak.
Inkább adnak engem, inkább adnak másnak,
annak a száz ökrös fekete subásnak.”
Nem Kis Grófo, de még csak a Parno Graszt sem. Nem ér ez a fekete subásnak már egy árva állami fillért se így.
