Hatvanhetedik napja zajlik az orosz invázió Ukrajnában. Azért jegyzem meg gyakran, mennyi ideje tart a háború, mert amint látom, kezdjük megszokni, és nem lenne jó, ha fásultan legyintenénk egy idő után a hírekre. Már csak azért sem, mert sajnos úgy néz ki, eltart még egy ideig.
Ma az általános harctéri helyzet ismertetésén túl ki fogok térni arra, hogyan sikerült az orosz szolgálatoknak Transznisztriában egy egész hírlapot meghamisítani, és ebből mi következik. De először jöjjenek a csapatmozgások hírei.
Mint az Institute for the Study of War napi elemzése rámutat – bocsánat, de ez sokkal hitelesebb forrás, mint az érintett, harcoló felek parancsnokságainak háryjánoskodó napi jelentései – a háború zajlik, de nem tombol.
Az Izjum-tengelyre érkező további orosz erősítések támogatása ellenére sem valószínű, hogy a megrekedt orosz erők érdemi előrenyomulást tudnak elérni. Egy meg nem nevezett keleti katonai körzet egységei és több légvédelmi eszköz a jelentések szerint Belgorodból az izjumi frontra települt, hogy támogassa a várostól délre előrenyomulni próbáló, valószínűleg meglehetősen leépült orosz egységeket. Ezek az erők viszont nem teszik lehetővé, hogy az orosz erők feloldják a jelenlegi holtpontot, mivel az orosz támadások továbbra is két főútvonalra korlátozódnak (Szlovjanszk és Barvinkove felé), és nem tudnak nagyobb létszámú erőket mozgósítani. Az elmúlt 72 órában Harkiv városából több sikeres ukrán ellentámadást indítottak, ezek visszafoglalták a várostól északra és keletre fekvő elővárosok gyűrűjét, és ez arra kényszerítheti az orosz erőket, hogy az Izjum-tengelyre szánt egységeket átcsoportosítsák állásaik megtartására. Egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy az orosz erők nagyobb előrenyomulást érjenek el Kelet-Ukrajnában, és az ukrán erők az elkövetkező napokban szélesebb körű ellentámadásokat hajthatnak végre.
A Mariupolban maradt orosz erők, köztük a 810. haditengerészeti gyalogosdandár egységei továbbra is blokkolták az ukrán csapatokat az Azovstal acélgyárban, és április 30-án légicsapásokat hajtottak végre. Az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság (DNK) vezetője, Denis Pusilin április 30-án bejelentette Mariupol „nagy helyreállítását”. Pusilin azt állította, hogy a DNR erői a Kreml támogatásával újjáépítik Mariupol infrastruktúráját, amint az ukrán állások Azovstalban „megoldódnak”. Az orosz és DNK-csapatok valószínűleg erőltetni fogják az újjáépítési és áttelepítési műveleteket, hogy tovább szilárdítsák Mariupol adminisztratív ellenőrzését, és erősítsék a Kreml azon állítását, hogy teljesen elfoglalták a várost.
Az orosz erők tüzérségi és légi támogatással folytatták sikertelen támadásaikat a teljes Donyeck-Luhanszk frontvonalon, de április 30-án nem értek el semmilyen néven nevezhető előrenyomulást. Az ukrán vezérkar szerint az orosz erők célja Rubizsnye és Popaszna elfoglalása, majd e városok felhasználása ugródeszkaként a további előrenyomuláshoz nyugatra, Liman és Szlovjanszk felé. Az Izjum körüli orosz erők északról próbálják elfoglalni ezeket a városokat, hogy egyesítsék az orosz offenzívát Kelet-Ukrajnában, de az ukrán erők sikeresen megakadályozzák az orosz erők nagyobb mértékű előretörését mindkét tengelyen.
Az orosz erők folytatták a támadásokat Izjumtól délkeletre és délnyugatra, de április 30-án nem értek el haladást ezekben az irányokban. Az ukrán vezérkar közölte, hogy az 1. Gárdista Páncéloshadsereg, a 20. Összevont Hadsereg, a 35. Összevont Hadsereg, a 68. hadtest és valószínűleg a 76. légideszant hadosztály két taktikai zászlóaljcsoportja (BTG) délnyugat felé próbál előretörni Barvinkove és délkelet felé Szlovjanszk felé. Egy oroszbarát katonai forrás azt állította, hogy orosz csapatok mintegy 600 ukrán katonát kerítettek be Jaremivkában, Izjumtól mintegy 25 kilométerre délkeletre, a Szlovjanszk felé vezető úton. Ukrán források azt állítják, hogy egy Izjum közelében lévő orosz parancsnoki állás elleni tüzérségi csapás április 30-án megölte Alekszej Szimonov orosz vezérőrnagyot.
A herszoni frontról jelentik, miszerint a 8. és 49. Összhaderőnemi Hadsereg, a 22. hadtest, a Fekete-tengeri Flotta és a légideszant erők egységei hadműveleteket folytatnak taktikai pozícióik javítására (ami inkább a kulcsfontosságú terep elfoglalására irányuló helyi támadásokra utal, mint nagyobb támadó műveletekre), valamint átcsoportosítják és feltöltik az utánpótlást, hogy felkészüljenek a Herszon terület közigazgatási határainak elérésére irányuló újbóli előrenyomulásra. Az orosz erők Zaporizzsja, Dnyipropetrovszk és Mikolajiv területeken több pontot is lőttek.
Mire számítsunk?
Leginkább arra, hogy az Izjumtól délkeletre, Kreminnától és Popasznától nyugatra, valamint Donyeck városától északra támadó orosz erők rövidesen folyamatos, de pusztán taktikai előnyökre tesznek szert az ukrán védőkkel szemben.
Az orosz erők várhatóan megpróbálják majd kiéheztetni a Mariupolban lévő Azovstal acélgyár megmaradt védőit, és nem fogják hagyni, hogy a csapdába esett civileket evakuálják, de a propagandagyőzelem érdekében költséges támadásokat hajthatnak végre a megmaradt ukrán védők ellen.
Az orosz erők valószínűleg arra készülnek, hogy az elkövetkező napokban újabb támadó hadműveleteket hajtsanak végre a Herszoni Terület egészének elfoglalására.
Mindeközben valamiképpen „lekapcsolódott” a Herszoni Terület a világhálóról és leállt a mobiltelefon-szolgáltatás is, a két fél egymásra mutogat, az Ukrinform esküszik, hogy:
„Az összes mobilszolgáltatót és vezetékes internetszolgáltatót egyszerre érintő tömegzavar nem más, mint Oroszország újabb kísérlete arra, hogy az ukránok ne jussanak hozzá a valóságnak megfelelő információkhoz Oroszország Ukrajna elleni háborújáról; és hamis propagandájukat megváltoztathatatlan információforrásként népszerűsítsék, ahogyan azt maga Oroszország is teszi.
A Kreml csatlósai arra törekedtek, hogy legalább némi győzelmet biztosítsanak vezetőjüknek, amit „eladhat” választóinak. Mivel a csatatéren nem tudtak eredményt elérni, keresik a kiutat. Az egyik ilyen az új, úgynevezett köztársaságok létrehozása. Az úgynevezett „Herszoni Népköztársaság” a jelenlegi helyzetben meglehetősen illuzórikusnak tűnik – a lakosság az ellenük folytatott agresszió, az ellenük bevetett könnygáz és sortüzek ellenére ukránbarát tüntetésekre vonulnak az utcára. Ez annak a kapcsolatnak köszönhető, hogy egész Ukrajna támgatását érzik maguk mögött.”
Ezzel szemben a túloldalon a RIA Novosztyi csörteti a kardját:
„Kijev megfosztotta a Herszon régió lakóit a mobilkommunikációtól és az internettől, ezzel demonstratívan magára hagyva ezeket a területeket – mondta a RIA Novosztyinak Oleg Krjucskov, a krími információs politika vezetőjének tanácsadója.
„Most már nem fog nyugdíjakat és juttatásokat sem fizetni, valamint nem teljesíti banki kötelezettségeit, lényegében kirabolja az embereket, ahogyan azt Donbasszban és a Krímben tette.” – mondta. Szerinte a régió kommunikációs problémáját a donyecki és a krími szolgáltatók fogják megoldani.
Krjucskov később pontosította, hogy a mobiltelefon- és internetkapcsolat az összes déli felszabadított régióban megszűnt, beleértve a Zaporizzsjai terület egyes részeit is.”
Független források szerint a probléma oka egyszerű: egyszerre rongálódtak meg a harcokban az optikai főkábelek és esett ki a szerverek áramellátása. A magam részéről nagyon is el tudom képzelni, hogy az orosz tüzérség néhány, nem kellőképpen körültekintő akciója okozta a gondot, csakhogy véletlenül: ugyanis ezzel a saját kommunikációjukat is elvágták. Tudni kell ugyanis, hogy az orosz hadseregnek papíron van ugyan hipertitkos,m feltörhetetlen rádiókommunikációs rendszere, csak mivel az arra szánt pénzt (is) ellopták, a gyakorlatban ukrajnai SIM-kártyával ellátott egyszerű, átlagos telefonokat használnak…
Ennek a károkozásnak nem lesz egyhamar gazdája, éspedig azért nem, mert mindkét félnek ártott az a pár, rossz helyre becsapódó lövedék, de sebaj: majd a győztesek eldöntik, ki volt a hibás. Mi inkább tekintsük azt, miképpen lopnak az orosz szolgálatok hírlapot.
Mert ez az igazi dezinformációs háború.
Az egész azzal kezdődött, hogy május elsején megjelent a „Pridnestrovie” című transznisztriai hírlap május másodiki száma. Ez a legjobban magukat a munkatársakat lepte meg, náluk jobban már csak a főszerkesztő csodálkozott, hiszen ha sok mindenben nem is, abban az egyben egészen bizonyosak voltak mindannyian, hogy ők tegnap nem írtak holnapi lapszámot (amit egyébként is ma kellett volna megszerkeszteni, ha lenne ilyen egyáltalán). Valaki elbuzgólkodta magát az FSZB-nél vagy az SZVR-nél: ezt az álhírlapot csak holnap kellett volna nyilvánosságra hozni. Mindegy, kiment már ma, méghozzá szépen, alaposan, kinyomtatva – képünk is mutatja, hogy a hamisítvány (jobbra) ugyan nyomtatványnak szép, még szebb is, mint az eredeti, de sem papírjában, sem tördelésében, sem tipográfiájában nem hasonlít az igazira, amiről látni, hogy egy kis, helyi, ólomszedésű nyomda terméke lehet, a hetvenes-nyolcvanas évek technológiájával készült, a másik pedig még betűtípusában, tördelésében is ízig-vérig mai termék. Lusták voltak a gumitalpúak keríteni egy ólomszedésű nyomdát, azt mondták, Transznisztriába jó lesz így is.
A főszerkesztő, Alekszandr Karaszjev rémülten tiltakozik:
„Ma jelent meg a szombati szám, a következő szám pedig május 5-én jelenik meg. Nem volt további különkiadás!”
De miért van annyira megijedve, mi van abban a szerencsétlen lapban? Elég a címlapra ránézni: nyílt levél, melyet a Transznisztriai Köztársaság lakó írtak (volna), Vlagyimir Putyinnak szól, és kéri, hogy vonuljanak már be hozzájuk az orosz csapatok!
Indokolja is az ismeretlen szerző az óhajt:
„Már most is emberek tízezrei állnak készen arra, hogy a világ minden tájáról a segítségünkre siessenek, de a Transznisztriai Köztársaság blokádja miatt erre nincs lehetőségük. Hálásak vagyunk Önöknek, hogy beleegyeztek abba, hogy ezek az emberek közvetlenül az Orosz Föderáció területén csatlakozhassanak Transznisztria fegyveres erőihez. Ugyanakkor, figyelembe véve testvéri kapcsolatainkat, arra kérjük Önöket, hogy vonják be fegyveres erőinket az orosz hadseregnek a náci fenyegetés felszámolására irányuló akcióiba. A transznisztriaiaknak már nincs lehetőségük arra, hogy elkerüljék a nagy háborút. Kijev és nacionalista kezelői már meghozták az ítéletet, már minden akciójukat előkészítették Kisinyov és Bukarest ellen.”
Hát, ezt nem Moszkvából diktálták, ezt Moszkvában írták, éspedig egy bevonulás hivatkozási alapjának szánják. Hiszen maga az orosz ajkú lakosság hívja őket, kér segítséget – hogyne vonulnának be? Márpedig azért ennek az akciónak egyelőre még a politikai alapja sem több egy hamisítványnál, ami ráadásul meg is bukott, a katonai lehetősége pedig egyenlő a nullával, ha ránézünk a térképre.
Csak annyit kérdeznék: miképpen jutnának el az orosz csapatok Transznisztriába? Erre jelenleg nincs mód, minden út velük ellenséges területen vezet keresztül. És sem annyian nincsenek, hogy átvágják magukat, sem annyival nem jobb a fegyverzetük, ellátottságuk, hogy egy ilyen vállalkozásba belevághatnának.
Akkor mégis, mire volt jó a hírlaphamisítás?
Valószínűleg olyan ember adta ki rá az utasítást, aki arra számít, hogy a harcok még sokáig fognak tartani, és úgy gondolja: a hadiszerencse forgandó. Sosem árt egy eldugott ász a zakó ujjában, mindig jól jöhet egy ilyen nyílt levél, amire hivatkozni lehet szükség esetén.
Ha pedig a moldovai hadsereg preventív céllal, esetleg román és/vagy ukrán támogatással megszállja Transznisztriát, már meg is van az új casus belli, aminek alapján Moldova és Románia (ez utóbbin keresztül maga a NATO is) megtámadható. Amennyiben meg ilyesmi nem történik, megszállják az operettköztársaságot az orosz erők, mikor legközelebb arra járnak és úgy tartja kedvük: mindenképpen, valóságos Jolly Joker volt ez a kis hamis kiadvány.
Annyit mondok, hogy mocskos dolog a politika, de még mocskosabb, ha háború idején cselezgetnek vele. Bonyolítja a dolgot, hogy az esetet az ukrán hírszerzés fedezte fel és hozta nyilvánosságra, de ez épp nekik sokkal kevésbé volna hasznos bármire is, mint a Kremlnek. Ők ugyanis mindent akarnak, csak Transznisztriába bevonulni nem. Erejük se volna hozzá, okuk se sok.
Ez utóbbi megjegyzésemet meg kell magyaráznom: pár nappal ezelőtti írásomban rámutattam volt, miszerint Maia Sandu moldovai miniszterelnök vissza kényszerült utasítani Ukrajna és Románia felajánlott katonai segítségét, tette pedig a következő szavakkal:
„Biztosan állíthatom, hogy jelenleg semmi sem fenyegeti komolyan a moldovai állampolgárokat, különösen a Dnyeszter jobb partján nem.”
Tehát annyiban tényleg pontosabb lenne az az állítás, hogy Ukrajnának ereje tán volna egy transznisztriai bevonuláshoz, de kedve, miután nemet mondtak nekik: nos, talán kevesebb. Románia viszont majd eldönti. De csodálnám, ha interveniálna.
Mára ennyi hír jutott, a hadak krónikája holnap folytatódik.
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!