Oroszország Ukrajna elleni inváziójának hatvankilencedik napján a helyzet egyre zavarosabb. Ma az általános harctéri helyzet ismertetése után kitérek arra, miért is olyan fontos a Kígyó-sziget, horrorisztikus részleteket említek Mariupolból és végül azt próbálom meg logika útján kideríteni, lehetett-e tudomása Orbán Viktornak az Ukrajna ellen készülő támadásról.
De előbb nézzük, mi történt a frontokon, szokás szerint az Institute for the Study of War napi elemzése alapján.
Az orosz erők május 2-án nem hajtottak végre megerősített szárazföldi támadást Ukrajnában. Az április 30-i ukrán tüzérségi csapás az izjumi orosz parancsnoki állás ellen továbbra is zavarhatja az orosz erőfeszítéseket az izumi tengelyen. Az orosz csapatok a Donyeck-Luhanszk frontvonalon és a déli tengelyen folytatták az átcsoportosítást, valószínűleg az újabb offenzívák előkészítése, illetve az ukrán ellentámadásoknak való ellenállás vagy azok visszafordítása érdekében.
Mindenesetre a déli tengelyen az orosz erők valóban folytatták az átcsoportosítást és a felderítést, valószínűleg a Krivij Rih, Mikolajiv és Zaporizzsja irányába indított szárazföldi támadások előkészítése céljából.
Az orosz erők tengeri tüzérségi és légi csapásokat mértek Mariupolra, miközben május 1-jén és május 2-án folytatódott a civilek evakuálása az Azovstal acélműből. Az ukrán katonai rendvédelmi szolgálat jelentése szerint május 2-án több mint 100 civilt evakuáltak Zaporizzsja városába az Azovstalból, de az ukrán védők továbbra is az üzemben maradtak. Az orosz védelmi minisztérium azt állította, hogy az orosz erők 80 civilt mentettek meg (akikről tévesen azt állították, hogy túszként tartották őket fogva az üzemben), és hogy 11 evakuált „önként” a Donyecki Népköztársaságban maradt. Mariupol folyamatos orosz bombázása cáfolja Moszkva azon állításait, hogy erői biztosították a várost.
Az orosz erők a Donyeck-Luhanszk frontvonal mentén tüzérségi támadásokon kívül nem hajtottak végre megerősített szárazföldi tevékenységet május 2-án. Az orosz csapatok továbbra is Rubizsnye és Popaszna elfoglalásának befejezésére összpontosítottak. Az ukrán vezérkar előrejelzése szerint az orosz csapatok valószínűleg megpróbálják majd ezeket a pontokat felhasználni egy Szeverodonyeck felé irányuló offenzíva megindításához.
Az ukrán vezérkar azt is közölte, hogy az orosz erők egy taktikai zászlóaljcsoportot helyeztek át Popaszna térségébe, hogy javítsák taktikai helyzetüket és felkészüljenek a Szeverodonyeck felé való előrenyomulásra. Az ukrán vezérkar észlelte, hogy az orosz csapatok megteremtik a feltételeket a Szlovjanszk elleni előrenyomuláshoz a Liman-Sziverszk frontvonal felől, amely 25 km-en belül fekszik Szlovjanszktól keletre. Ez a megfigyelés összhangban van a korábbi jelentésekkel, amelyek szerint az orosz csapatok az elmúlt napokban marginális délnyugati előrenyomulást hajtottak végre a Jampil térségében.
Harkiv és Izjum térségéből jelentik: az orosz erők folytatták az átcsoportosítást és nem meghatározott támadó műveleteket hajtottak végre Izjum térségében, de május 2-án nem történt megerősített előrenyomulás. Az április 30-i ukrán rakétatüzérségi csapás az orosz légierő (VDV) és a 2. Összevont Fegyveres Hadsereg parancsnoki állása ellen Izjum térségében továbbra is zavarhatja az orosz műveleteket az Izjum-tengely mentén.
Az orosz csapatok, beleértve a 6. Összevont Fegyveres Hadsereg egységeit, valamint a Balti és Csendes-óceáni Flotta parti csapatait, továbbra is lőtték Harkiv városát és a környező településeket. Hanna Malyar ukrán védelmi miniszterhelyettes bejelentette, hogy az ukrán erők jelentős veszteségeket szenvedtek, amikor ellenőrzésük alá vonták Ruszka Lozovát (kevesebb mint 10 kilométerre északra Harkiv városától), ami arra utal, hogy az orosz csapatok elegendő értéket láttak ebben a helységben ahhoz, hogy keményen harcoljanak annak megtartásáért.
Az ukrán vezérkar jelentette, hogy az orosz erők egy meg nem nevezett tüzérségi egységet telepítettek Tokmakba, amely valószínűleg támogatni fogja az orosz kísérleteket a Zaporizzsjai Területen található Orihiv elfoglalására. Orihiv több főútvonal kereszteződésében fekszik, és elfoglalása lehetővé teheti az orosz erők számára, hogy Zaporizzsja város, valamint Donyeck felé nyomuljanak. Az orosz erők állítólag egy eszközjavító műhelyt is létesítettek egy elfoglalt településen Zaporizzsja körzetében.
Ugyanakkor az ukrán „Dél” műveleti parancsnokság szerint az orosz erők május 2-án nem kíséreltek meg szárazföldi offenzívát Dél-Ukrajnában, de időszakos tüzérségi és aknavetős támadásokat hajtottak végre, és a jelentések szerint egy harmadik rakétacsapást mértek a Dnyeszter torkolatán át Romániába vezető hídra. Az ukrán erők azt állítják, hogy május 2-án orosz lőszerraktárakra mértek csapást a Herszon területen található Csornobajevkában; egy a közösségi médiában közzétett videóposzt megerősítheti ezt a bejelentést. Megsemmisítettek két orosz Raptor-osztályú járőrhajót, melyeket a Duna-deltában fedeztek fel (bár a támadást már a nyílt tengeren hajtották végre ellenük).
Mire számíthatunk?
Az Izjumból indított orosz támadásokat valószínűleg legalább ideiglenesen megzavarja és hátráltatja a térségben lévő orosz parancsnoki állás elleni támadás.
Az orosz erők valószínűleg megpróbálják majd kiéheztetni a Mariupolban lévő Azovstal acélmű megmaradt védőit.
Az orosz alakulatok valószínűleg arra készülnek, hogy az elkövetkező napokban újabb támadó hadműveleteket hajtsanak végre a Herszon terület egészének elfoglalására.
Ennyit a hadszíntérről, most viszont lássuk, mi zajlik a Kígyó-sziget környékén (ahol a két orosz Raptor-osztályú járőrhajó is megsemmisült)? Erre a választ az Unian hasábjain adja meg Igar Tyszkiewicz, az Ukrán Jövő Intézet politikai elemzője. Röviden: arról van szó, hogy nem csak Transznisztria és/vagy (inkább: és) Moldova orosz megszállása készülődik ott, hanem a kikötők blokádja, illetve elfoglalása is. Tyskiewicz szerint:
„A Dunán legalább négy olyan kikötő van, amely alkalmas folyami-tengeri hajók fogadására (és egy még tengerjáró hajók számára is). Folyón felfelé (folyami szállítással) biztosítottak lennének az uniós országokkal folytatott kereskedelmi útvonalak. Az Oroszországi Föderáció pedig nem tudja elzárni a kijáratot a torkolatból, mert a folyó mentén húzódik az ukrán–román határ. Más szóval, ezek potenciális exportútvonalak számunkra (amelyek jelenleg működésképtelenek). Egy elhúzódó háborúhoz pedig működő gazdaságra és pénzre van szükség. A Romániából érkező szállítmányok több mint fele ugyanezen a térségen keresztül halad át. És ez magában foglalja az üzemanyagot, a lőszert, és időnként még a felszerelést is, ha van egyáltalán. Háborúban állunk – mindenre szükség van. A régióba vagy a hivatalosan moldovai területen keresztül vezet az út (Palancán keresztül), vagy a Dnyisztrovszkij-torkolat felett átívelő hídon keresztül.”
Igen, mint az előbb írtam, azt a hidat érte nem sokkal ezelőtt rakétacsapás. De a szerző folytatja:
„Most képzeljük el, hogy a térségben több ellenséges diverzáns-felderítő csoport is tevékenykedik, amelyek az Odessza-Reni utat is fenyegetik. Elméletileg néhány alakulat Odesszából történő átcsoportosítása elegend lehet ellenük. De csak ha vannak utak. De megeshet, hogy a zatocai híd ismét megrongálódik, és Moldovában zavargások lesznek (ne feledjük, hogy a második út Moldován keresztül vezet, és a biztonsági erők átcsoportosításához legalább az ország hatóságait tájékoztatni kell). Természetesen a rendőrség és a csapatok mindenképpen bevetésre kerülnek – ez csak gyorsaság kérdése.
Látható az orosz diverziós alakulatok fontossága. Tekintsük a Kígyó-szigetet!
Kevesebb mint 40 km-re fekszik a tengerparttól és a Duna-deltától (amin keresztül a terület észrevétlen megközelítése nagyon is lehetséges). Logikus helyszínválasztás egy bázis és a csoportok koordinációs pontja számára. Ezért az oroszok légvédelmi rendszereket és kommunikációs berendezéseket telepítettek a szigetre. Kénytelenek voltak, mert korábban ezt a feladatot a „Moszkva” cirkálóra bízták, de az elsüllyedt. Ezután a „Raptor” járőrhajókat juttatták el a szigetre, amelyeket a tengerparton és a folyótorkolatokban történő partraszállásra (legfeljebb 20 fő) terveztek. Ezek méretük és sebességük miatt nem jelentenek célpontot a Neptun típusú rakéták számára – túl kicsik.”
Érthető: a valódi cél tehát nem Tiraszpol vagy Chișinău elfoglalása, hanem a kikötők megszerzése, vagy legalábbis blokád alá vétele! Ez mérne csapást az ukrán gazdaságra, keményebbet, mint akárhány Grad rakéta-sorozatvető. Hogy a hadműveletek következtében a Kreml megkapná Transznisztriát, Moldovát és konfliktusba kerülne a NATO-tagállam Romániával? Az nekik egyelőre nem számít. Hogy ez a terv mennyire lesz sikeres, még a jövő titka, mindenesetre katonai szempontból kissé kalandos elképzelésnek tűnik, tekintettel az eddigi orosz veszteségekre.
Mariupolból hátborzongató hír érkezett. A Meduza szerint:
„Pjotr Andriuscsenko, Mariupol polgármesterének tanácsadója elmondta, hogy az orosz erők képviselői a városba humanitárius segélyt szállító teherautókkal halott civilek holttesteit szállítják a tömegsírokba. Ez a gyanú akkor merült fel, amikor a DNK nyilvánosságra hozott egy drónvideót, melyen több teherautó látható, amelyek a lerombolt lakóépületek közelében állnak.
Az ukrán hatóságok kapcsolatba léptek mariupoli forrásaikkal, hogy ellenőrizzék, mire szolgálnak a teherautók. „Így ma reggelre már nyugodtan kijelenthetjük, hogy a megszállók több ezer holttestet visznek el Mariupolból… Bármilyen vadul hangzik is – „humanitárius szállítmányt” szállító teherautókon” – mondta a polgármester tanácsadója. Petro Andriuscsenko azt állítja, hogy a teherautók humanitárius segélyekkel érkeznek Mariupolba, visszafelé pedig a halottak holttesteit viszik, feltehetően a Donyeck melletti Harciszkba, egy mobil krematóriumba.”
A hír egyelőre megerősítésre vár, igaz, nem lesz könnyű feladat bizonyosságot szerezni a valóságtartalmáról: a várost megszálló orosz csapatoknak elemi érdeke, hogy az áldozataik holttestei nyom nélkül tűnjenek el. Talán a műholdas felderítés segíthet, más bizonyítékra nemigen számíthatunk.
Most értünk el az Orbán-afférhoz. Előre szólok: nem lesz egyértelmű a levonható végkövetkeztetés. Arról van szó, hogy mint a 444 is beszámolt róla:
„Az Ukrán Nemzeti Biztonsági Tanács (az elnöki hivatal részeként működő testület) titkára, Olekszij Danyilov szerint Vlagyimir Putyin előre tájékoztatta a magyar kormányt Ukrajna megtámadásáról.
„Magyarország nyíltan deklarálta, hogy együttműködik Oroszországgal. Putyin előre figyelmeztette Magyarországot, hogy megtámad bennünket” – mondta Danyilov a Youtube-on élőben közvetített nyilatkozatban.
A politikus arra reagált, hogy az orosz gáz és olaj európai embargóját Magyarország akadályozza. „Magyarország valamiért azt hitte, megszerezheti a területünk egy részét. De ez sosem történhet meg. Meglátjuk majd, milyen konzekvenciái lesznek ennek Magyarországra nézve a háború után” – tette hozzá Danyilov.” (444)
Nos, Danyilov most a Kárpátalja-verziónak adott hitelt, melyről az én véleményem annyi, hogy azt az orosz titkosszolgálatok propagandagépezete találta ki és semmi realitása. Ezt a nézetemet március 26-án kifejtettem ezeken a hasábokon, most nem ismételném meg, inkább azt vegyük górcső alá: tudhatott Orbán Viktor a február 24-i támadásról?
Igen és nem. Orbán hónapokig pedálozott egy találkozóért Putyinnal, az első változatban még arról is szó volt, hogy nem ő megy Moszkvába, hanem az Oroszországi Föderáció elnöke jön Budapestre (ennek alkalmából tette közzé a Honfoglalás 2000 nevű sóhivatal azt a nyílt levelét, amelyben behívták az orosz fegyveres erőket Magyarországra, nehogy a „gonosz ellenzékiek megmerényeljék Putyin elnököt”, jól fog még jönni egy ilyen levél a Kremlnek szükség és igény esetén…) de végül nem a hegy ment Mohamedhez, hanem Mohamed a hegyhez. Hagyjuk most a „hosszú asztalt”, eleget foglalkozott vele akkoriban a magyar sajtó, de miről tárgyalt ez a két ember igazából?
Azt mi a büdös életben nem fogjuk megtudni. A gázüzletről mindenképpen – ez válik lassan tárgytalanná, ha még tartana a választási kampány, nyugodtan nevezhetnénk kudarcnak is, de már nem tart – és Orbán szerint a békéről. Ne feledjük: akkor még hivatalosan csak „hadgyakorlatról” volt szó, bár mindenki tudta, hogy háború készül, a nyugati elemzők naponta latolgatták, mikor indul meg a támadás, de a legbiztosabb jele a közelgő hadaknak az volt, hogy Bayer Zsolt a január 30-i Sajtóklubban (két nappal Orbán moszkvai vizitje előtt) fölényesen nevetgélve bejelentette:
„Oroszország nem fogja megtámadni Ukrajnát – egy hülye is tudja, hogy ez nem fog megtörténni.”
A magvas gondolat 33:00-nál hangzik el.
Ha még olyan viszonyban lennénk – már sosem leszünk, de nagyon régen pár évig voltunk – ezentúl Bayertől kérdezném meg, hogy még mi mindent tudnak a hülyék, mindenesetre a jóstehetség ritka ellenpéldáját mutatta be élő adásban. De mit mondott maga Orbán a tárgyalások után?
„A mostani moszkvai látogatás békemisszió is, mert „elmondhattam, hogy az Európai Unió egységes és nincs olyan európai vezető, aki konfliktust akarna Oroszországgal” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Moszkvában.”
Márpedig békemisszió csak ott van, ahol háború is van. Azt készséggel elhiszem, hogy Orbán is, Putyin is kész tényként kezelték a közelgő támadást, azt viszont nem, hogy Putyin akár részleteket árult volna el róla – mondjuk az időpontját – akár „felajánlotta volna Kárpátalját”. Még szófordulat szintjén sem mondhatott ilyesmiket.
Ez a háború Putyin számára amúgy is problémás volt, ez nem egy grúziai bevonulás, amit öt nap alatt zavartak le annak idején 2008-ban, akármennyire is azt hitte, hogy a bevonuló orosz csapatokat kenyérrel-sóval várják, a megszállni kívánt terület mérete miatt nem lett volna elég 15 ezer katona, mint Grúziában, legalább 180-200 ezerre volt szükség. Azért is zajlottak a csapatösszevonások már tavaly augusztus óta. Azonban ezek nagyon látszottak: így csak a bolond és Bayer Zsolt nem tudták, mi készül. Tudta a NATO is, csak nem léphetett semmit, lévén Ukrajna nem tagállama. Ilyen értelemben tehát nem meglepő, ha Orbán teljesen sületlen módon – nyilván kampányfogásként – „békemissziónak” állította be a látogatását. Békemissziónak nem volt sikeres, különben hasonlóval kísérletezett nem sokkal később a brazil Bolsonaro is, ő sem írta be arany betűkkel az ötletét az emlékkönyvébe. Orbán egyszerűen fontoskodott, a bennfentesség látszatát keltette, azt, hogy ő „európai tényező” – Putyin meg hagyta, nem érdekelte, mit bohóckodik össze a magyar választók kedvéért.
Épp ez a hivalkodás mutatja, hogy Orbánnak fogalma sem lehetett a támadás valódi időpontjáról, hiszen ha tudja, hogy még a magyarországi választások előtt megindul, inkább elő sem veszi a békemissziós halandzsát.
De felajánlotta volna Kárpátalját Putyin?
Semmiképpen sem. Az egy dolog, hogy már az elfogadása is a mostani magyar állam végét jelentené – feladását minden eddigi szövetségi rendszerünknek, gazdasági csődöt és a 150 ezer magyar mellett hárommillió igen dühös új, ukrán nemzetiségű magyar állampolgárt, akik még csak nem is kéne gerillaháborút vívjanak ahhoz, hogy ők irányítsák Magyarországot, elég volna alapítaniuk egy nemzetiségi pártot és szép fegyelmezetten leszavazni rá, ahányan csak vannak, ők nyernének minden választást – de Putyin sem mondhatott ilyent, mert az ő narratívájában a Szovjetunió széthullása a legfőbb baj, minden későbbi okozója, tehát volt szovjet területeket ő nem kínálgathat senkinek. Neki azokat visszafoglalni kell, nem osztogatni. Arról nem is szólva, hogy ő maga sem számított a gáz- és olajkereskedelem embargójára, ilyen mértékben semmiképpen sem, tehát nem is lett volna miért veszélyes ígéretekkel kézi vezérlés alá vonnia a magyar miniszterelnököt. Engedelmeskedik az neki minden jutalomfalat ígérete nélkül is.
Tehát a helyes válasz Olekszij Danyilov felvetésére az, hogy:
-
-
- Igen, Orbán tudhatott a készülő támadásról, de csak annyit, amennyit minden más politikus, azaz pusztán valamennyivel többet az átlagembernél. Annyit viszont tudnia kellett, hogy lesz támadás: de ennyit Kijev is tudott.
- Nem, Orbán nem tudhatta, mikor és hol indul meg a támadás, márpedig ez lett volna az egyetlen valóban hasznos információ, amivel Magyarország segíthette volna Ukrajnát.
- Nem, az orosz titkosszolgálatok által terjesztett legendák világán túl, a valóságban senki sem ajánlotta fel senkinek Kárpátalját: abszurd is lett volna, de, mint vázoltam, haszontalan is a gesztus. Sőt, irreális.
-
Hogy akkor ki keverte a védelemre egyébként nem méltó Orbán Viktort ebbe a gyanúba? (Védje majd őt a Budapesti Ügyvédi Kamara, ha eljön az ideje…)
Részint az orosz szolgálatok, köszönje meg nekik, akik már jó ideje terjesztik ezt a maszlagot, részint pedig – ő maga, a fontoskodásával, kérkedésével, kampányolásával.
Csak most már nagyon nehéz lesz megmagyarázni szükség esetén, hogy nem voltak területi revíziós tárgyalások. Negatívumot nem lehet bizonyítani.
Ennyi hír jutott mára, holnap folytatom ezt a gyászos krónikát.
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!
