Még egy kicsit a számokról. Nem a „nulla” a misztérium, hanem az egy. Az „egy” ugyanis „nulla” éppen úgy lehet, mint végtelen. És mint „egy”.
Az „Egyes” maga a hármasság.
Nulla akkor lesz, ha sem előtte, sem utána nem áll semmi. Fiktív nulla – a számsor legelső száma – akkor, ha előtte nem áll semmi, de utána igen. A „nulla” csak mint „egy” értelmezhető. Szavakra lefordítva: a „nulla”, az ontológiai „egy”, vagyis a „semmi”, lételméletileg csak mint „valami” értelmezhető. Nem azt mondjuk, hogy az üres pohárban „a semmi van”, hanem azt, hogy semmi nincs benne. Nincs benne víz, bor, sör, pálinka. Nincs benne valami.
A „semmi” tagadása a valami.
Az az „egy”, ami mint fiktív „nulla” a számsor legelső száma, és ami az összes többi egész számban végtelenszer ismétlődik, tehát maga a végtelen, az „abszolút nulla” képe. Biblikusan Isten képe és hasonlatossága. Nem Isten, nem az „abszolút nulla”, csak egy fikció. Megszemélyesítve az ember. Nem János bácsi és Mari néni, hanem az, ami János bácsi, Mari néni, és az összes ember lényege. Másképpen fogalmazva, az ember ideája. A „kozmikus ember”, további megszemélyesítéssel Adam Kadmon, Manu, vagy ahogy tetszik.
Ha így nézzük, minden egyes ember a lét teljessége, egy plasztikus képben. Idealisztikusan, mosolyog az Olvasó.
Úgy.
Isten más nem lehet, mint fikció, ugyanis az egész lét fikció. S így minden emberben – legyen akármilyen – Isten fikciója ismétlődik. Hogy hogyan? Itt jönnek a képbe a nem pozitív és nem egész számok, en bloc az összes szám.
A szám a „hogyan”.
És itt köszön vissza az „egyes”. Az „egyes”, mint fiktív „nulla” (tehát mint a számsor első tagja) saját maga, mint nem fiktív „nulla” és a között az alapszám (a „lélek”, sőt, a „Lélek”) között van, amiből a lét adott „tárgya” (legyen az ember, állat, növény, ásvány, bármi) kibomlik. Az „egyes” még a törtekben is benne van. Paul Young 2007-es bestselleréből (A viskó) kölcsönözve a kifejezést, Papa csodája, hogy nem mint tört, hanem mint egész.
Az „egyes” lehet maga is alapszám. Egyessé is végtelen sok számsor redukálható. Ekkor azonban saját maga fikciójaként van jelen saját magában. Hogy jobban értsék: az „egy” az „egy” egyszerese.
A számok jelek. E jelek képei a számjegyek. Bármi más is állhatna helyettük. A számjegy az anyagi rész, a jel kifejezése. A jelek különböző tartalmakat szimbolizálnak. A számjegyek, mint e jelek képei, jelképek. bármi állhat(na) helyettük, mint fentebb írtam. Bármilyen kép. Egy matematikai kép(!)let. Bármi, amit egy egységnek (így is mondjuk) tekintünk. Bármilyen hang, érzet, szag, mert minden valamiféle képpé realizálódik bennünk. Egy hangnak is van szín/képe (ezt hívják hangszínnek, de nem merül ki ebben), egy szagnak is, egy érzésnek is. Gondoljanak például a vörösre. És ha rágondoltak, figyeljék meg, hogy belefoglalták-e valamilyen – akár geometrikus – keretbe.
A boldogság kék madarához még erre sincs szükségük.
Gondoljanak az asztrofizika fekete lyukaira. A végtelenhez tartó sűrűségre. A régi magyar (és jelenlegi, például német) osztályozásra az iskolákban. A pénz inflálódására (most úgyis aktuális). A mennyiség egységeken keresztül konvertálható értékké.
Mindennek alapja az „Egy”.
Az „Egy” fikciója, hogy a dalai láma Őszentsége feltételezett cinkos mosolyát is ideképzeljem.