Ezért ugyan kár volt Szilvásváradra menni Szalay-Bobrovniczky Kristófnak. Hogy megtekintse a ménest, ami… szóval, ami.
Három évvel ezelőtt, fél éven keresztül ezt a ménest naponta kétszer volt szerencsém látni, mert Bükkmogyorósdról, a buddhista elvonulóházból a konditermem felé éppen mellette mentem el. Ha már ott voltam, megnéztem a törzsménistállót is, akkoriban írtam róla, most nem fogok. A csodalovardáról, a Szalajka völgyébe odaokádott betonmonstrumról is írtam, mellette a fedett részről is, amelyekre zusammen körülbelül tizenöten voltak kíváncsiak versenyenként (európai szintű versenyenként), ingyen.
Szilvásvárad egyébként egy körülbelül másfél ezres lakosságú település, a pisztrángokról és a lovakról híres. A pisztrángok a Szalajka völgyében lubickolnak, már amelyik, a lovak csak a bejáratnál, és csak akkor lubickolnak, ha lelocsolják őket. Van fogatos szekér, legalább három a palimadaraknak, a rituálé mindig ugyanaz: kancatelep-legelő, ahová erre az alkalomra egy beöltöztetett samesz kihajtja azt a húsz lovat, ami kihajtható, majd vissza. Simizni ott nem lehet, fényképezni lehet, utána pedig irány a kassza.
Vagy előtte, nem tudom.
Nos hát, a lovarda üzletnek nem lehetett utolsó, mondták a helybéliek, még a Fideszhez közelállók, a papíron független polgármester barátai is, hogy miért barátai, űk tudják, ahogy Matula bácsi fogalmazna, hogy pedig a polgármester kinek a barátja, azt meg ű tudja. Azért egy összetákolt edzőtermet csak csinált, ezeréves vasakkal, innét-onnét (első blikkre a roncstelepről) összeverbuvált gépekkel, és olyan szabályzatot rittyentett mellé, hogy a legrigorózusabb porosz katonatiszt is csodájára járna. Én még megúsztam a kirúgást, de éppencsakhogy. Pedig még csak negyven éve járok konditermekbe (véletlenül pontosan annyi ideje), ebből huszonnegyedik éve folyamatosan, jószerivel minden nap.
A Szalajka völgye más tészta. Az már a mi kutyánk kölykeinek van fenntartva, azaz a bennszülött kutyáknak. Idegen oda üzleti célból be nem teszi a lábát. Egy Braziliából odaszakadt kávézótulajdonossal találkoztam csak, róla is kiderült, hogy csak visszaszakadt, nem „oda”.
És hát a pisztrángok. Amiket ott tenyésztenek. Csak egyszer vetettem fel a teremben, és a helybéli edzőtársak már a hasukat fogták ekkora hiszékenység hallatán. Hogy ott? Talán a legdrágább helyen, ahol füstölik is, az erdő szélén, közel a medencékhez valóban onnét vannak a halak, de a többi Szlovákiából. „Hűtőkocsiból, barátom, nem a patakból.” De ki van írva, replikázhattam volna, ha eszembe nem jutnak rögtön a jesolói tengerparton áruló komoly fekete urak. Hát hiszen az ő portékájukra is rá van írva, hogy Rolex, Patek Philippe, esetleg Glashütte.
„Ma Szilvásváradon, az Állami Ménesgazdaságban jártam, ahol a Honvéd Huszárság újraalapításának második évfordulója alkalmából rendezett bemutatón vettem részt. Mindent meg fogok tenni azért, hogy a Honvéd Huszárság továbbra is fejlődjön. Célom, hogy minél több magyar huszár legyen magyar, szilvásváradi lipicai lovon! Hajrá, magyar huszárok!”
– nyilatkozta a jó miniszter, tartalékos százados (az olyan lehet az ő esetében, mint a díszdoktor), katona- és lovasősök lemenője. Maga is agrárt végzett, földesúri leszármazotthoz az illik, és maga is lovagol, ha minden igaz, amit írnak róla. De ez miért ne volna igaz?
Kristófunk nem Lázár János szintje. És nem is… szintje. Az ő szájából soha nem fogják hallani, hogy „Helló, röfi!”. Kár, hogy rosszkor született. Az ő igazi kora, amelyben igazán elemében lett volna, Horthy Estorilba távozásával véget ért. És az a bajusz… a szívem szakadna meg érte, ha baronessz volnék. Nem az arisztokrata csúcs, de közel hozzá. Tényleg. Egyáltalán nem gúnyból írtam. Találkoztam én Bethlen Farkassal is, meg is látogattam egyszer, jártam a Kárpát-Haza Templomában, amit nem akadt keresztény/keresztyén pap, aki felszentelte volna, persze ennek nem az volt az oka, hogy nem szimpatizálnak az alapideával. Találkoztam a bátyjával, Bethlen Bélával, még üzleteltünk is, grófokkal sem állok tehát rosszul.
De most már mindegy. Az egykori Legfőbb Hadúr az égi tengeren parancsnokolja az égi Novarát, ott kellett volna befejeznie, vagy legalábbis az SMS Viribus Unitis fedélzetén Pólában, sajnos nem így alakult, de mindegy, most már Kristófunk a Legfőbb Hadúr. Legalább annyira, mint amennyire Szergej Kuzsugetovics Sojgu Oroszországé. Csak érdekességként írom: amikor a Rózsadombon laktam, szintén naponta jártam el Tasnádi Péter Szemlőhegyi úti giccskastélya mellett. A kapurácsok mögött egy karton- (?) kalóz álldogállt, mondjuk Feketeszakáll, stílusosan falábbal és bekötött szemmel, halálfejes csákóban, a kapu fölött pedig kovácsoltvas felirat volt olvasható: „viribus unitis”. Magyarul annyit tesz: „egyesült erővel”.
Ne vonjanak párhuzamot a kormány és Tasnádi mester között, ha kérhetem. Pintér mesterrel folytatott huzakodása is már a múlté, ahogy a daliás idők is, már ami Pétert illeti. Pintér mester persze nem felejt, az idők során pedig ő került a férfi nemi szerv kellemesebb oldalára, de mindez nem ide tartozik.
Nos hát, Honvéd Huszárságra legalább annyira szükségünk van most, mint főispánra és vármegyékre, a velük járó potomságokkal. Hát hiszen mennyiből is jártam én le kedvezményes igazolvánnyal Szilvásváradra Budapestről? Ötszázért, de ha megveszem a teljes árú buszjegyet, akkor is benne lett volna ötezerben, még ma is. Oda-vissza mondjuk tÍz, nincs most időm megnézni. Legyen tíz. Kristófunk az ő giccsparádéjára éppen a hatvanszorosáért repült el, plusz a kivezényelt díszkatonák költségei, meg a járulékosak, mondjuk egy ebéd valódi magyar pisztrángból, a lókolbász is szóba jöhetne persze, ha a törzsmének életkorát nézem, de ne ízetlenkedjünk, különben is kevés van belőlük, a nyolc jegyzett lipicai törzsnél mindenképpen kevesebb, ha emlékeim nem csalnak. Favory biztos volt, mintha több is lett volna belőle, talán Incitato és az arab vonal, a többinél kisebb marmagasságú Siglavy Capriola is. (A lipicai ló NEM fehér. A fehér ló az albínó ló, a lipicai szürke. De miért hat mégis fehérnek? Ugyanazért, amiért az idős emberek többségének haja is. A kiscsikókorban pej vagy sárga lipicai azért fehér, mert korán őszül. A lipicai ősz.) Ebéd végén Dénes barátom rétese, fagyasztott, fagyasztott, de finom volt, a fagyijával együtt.
Nekem ízlett, de bódés mulatság, jut eszembe, átellenben a teremmel, a kávézóhelyem oldalán, oda meg egy főnemes nem megy. Még leenné a nyakkendőjét. A La Contessa Kastélyhotelt a törzsménistálló mellett viszont simán el tudom képzelni. Nem olcsó, a mai árak mellett pláne nem lehet az, de a repikeretbe csak belefér. Talán a zsebpénzként felvett osztalékba is beleférne, de az ember minisztere ne pazaroljon. Ki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli.
Legalább háromszor sétálgattam abban a parkban is, ott a hotel alatt. Még a gyümölcsárusra is emlékszem a hozzá vezető úton. Az is megkérte az árát, de legalább finom volt.
Nos akkor, a honvédő paripa, azaz herélt mén. Pont így. A huszonegyedik században. Pár efféle jószág, és jaj néked, Korazin! Jaj néked, Bethsaida! Mit is beszélek: jaj néked, Brüsszel! Jaj néked, Amerika! Ja, hogy ezek a szövetségeseink? Akkor jaj néked…. legyen egyszerűen jaj. Úgy jobb.
A katonalovak kora nagyjából egy évszázada lejárt. Még a második világháborúban ugyan szép számmal voltak, de már mint igásállatok, és nem az angolszász hadseregekben, a végén a szovjetben sem, hála a Bedford teherautóknak, és a Generalisszimusz ritka ihletett pillanatai egyikének, amikor azokat kért az amerikaiaktól harckocsik helyett. Ha már ott voltak, persze rögvest le is másoltatta őket, ebből lett a Zil, sokunk kedvence (még én is azon tanultam teherautót vezetni). Sikeres huszárrohamról az utóbbi nyolcvan évben egyről tudunk, a keleti fronton, mintha Ungváry Krisztián is írt volna róla, aztán slussz és passz. Ez az utolsó (sikeres) attak 1941. augusztus 16-án történt Nyikolajevnél, Mikecz Kálmán ezredes vezényletével.
De nem is erről szólnak ezek a dolgok, hanem a parasztvakításról. Ha már az úriszéket még nem vezették be.
De mit keres a képben a lipicai? – kérdeztem magamtól. Hiszen egy agrárszakembernek, aki ráadásul lovas is, tudnia kell, hogy a lipicai nem katonaló. Sohasem volt az, többek között a színe miatt. Ezzel az erővel egy céltáblát is kitűzhettek volna rá. A lipicai a spanyol iskolák, díjlovaglók és cirkuszok lova volt, meg fogatló. Létezik magyar katonaló, elég híresek is, de az nem a lipicai, ami különben sem magyar, még ha Napóleon elől ide is menekítették a ménest, aztán egy része itt ragadt. Katonalónak tenyésztett magyar katonaló a nóniusz, a mezőhegyesi félvér, a gidrán és a kisbéri félvér. Igazán van miből válogatni.
Na de ennek sem ez a lényege, ugye. Már nem is tudom, melyik régi magyar filmben mondta a fajmagyarnak aligha kinéző Kabos Gyula: „tyuhaj”. Hát akkor, sorstársak…
…tyuhaj.