Szele Tamás: Külön„béke”

Nyugalom, nem tört ki semmiféle béke, a cím csak arra utal, hogy mától a katonai-harctéri híreket külön írásban közli a Zóna, a többi, háborúval kapcsolatos, de mégis más jellegűeket pedig egy másikban, tehát ebben, amit most olvasnak.

Van miből válogatni, mára valahogy főként jogi természetű témák kerülköztek: az orosz jogalkalmazás nincs a legjobb állapotban.

Kezdjük a lassan már kötelezővé váló napi kémregénnyel, ami sajnos most sem üti meg a „Tavasz tizenhét pillanata” szintjét, de hát annak az írója, Julian Szemjonov már meghalt és sehogyan sem sikerül megidézni a szellemét. Azonban próbálkoznak vele minden nap az FSZB-nél, bár egyelőre halovány utánérzéseken kívül többre nem képesek. Lássuk a TASZSZ mai hírét! 

MOSZKVA, augusztus 5. /TASZSZ/. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) meghiúsított egy terrortámadást, amelyet az ukrán Jobboldali Szektor nevű szélsőséges csoport egyik támogatója tervezett katonai személyzet és rendőrök ellen a Karacsáj-Cserkesz Köztársaságban lévő Cserkesszkben – közölte az FSZB sajtóosztálya pénteken a TASZSZ-szal.

Az FSZB ügynökei két rögtönzött robbanószerkezetet foglaltak le a gyanúsítottnál – pontosították.

A Karacsaj-Cserkesz Köztársaságban található Cserkesszkben végrehajtott intézkedések eredményeként elfogtak egy helyi lakost, aki 1992-ben született orosz állampolgár (a neonáci ideológia híve). A Jobboldali Szektor szervezet védnöksége alatt a köztársaság rendvédelmi szerveinek személyzete és a hadsereg személyzete ellen terrorcselekmények elkövetésére irányuló terveket forralt. A bűnöző azt tervezte, hogy a koordinátorok utasítására felforgató terrorcselekményt követ el, majd Ukrajnába távozik” – jelentette a sajtóiroda.

Az FSZB munkatársai a gyanúsított tartózkodási helyén és a fegyverraktárában két, egyenként mintegy 3 kg TNT-egyenértékben kifejezett robbanóanyagot tartalmazó rögtönzött robbanóanyagot, robbanószerek készítéséhez szükséges alkatrészeket, az ügyészség és a katonai komisszariátus épületének megközelítési térképeit találták meg.

A gyanúsított kommunikációs eszközeiben az FSZB tisztjei a Jobboldali Szektor aktív tagjaival folytatott levelezést találtak, amely leleplezte bűnös szándékait és a szélsőséges csoport szimbólumait – közölték.

Az FSZB ügynökei büntetőeljárást indítottak az orosz büntető törvénykönyv 30. cikkelyének 1. része, 2. részének „a” pontja, 205. cikke („Terrorcselekmény előkészítése”) és 282.2. cikkelyének 2. része („Részvétel szélsőséges szervezetben”) alapján. Az elfogott személy beismerő vallomást tesz. Az operatív, nyomozati intézkedések folytatódnak – közölte az FSZB.”




Így megy ez, kérem, az elfogott személy telefonján megtalálják a levelezést, a tartózkodási helyén a térképeket (ugyan ostoba egy terrorista lehetett, ha térkép kellett neki egy akkora épület megtalálásához, mint egy katonai parancsnokság) meg a robbanóanyagot, minden ott van, ahova tették, ezek után önként és dalolva, minden kényszer alkalmazása nélkül töredelmes vallomást tesz. Ahogy a nagykönyvben meg van írva. Hiába, a Beszeda-eset óta az FSZB bizonyítási kényszert érezhet, és van is rá oka, megrendült a legfelsőbb bizalom bennük.

Rendben, erre a fickóra legalább azt mondhatták, hogy majdnem művelt valamit. De mi van azzal, akit azért vegzálnak, mert nem művelt semmit? Aki „néma volt netán, s csak lelkesedni rest”, azt is gyűlölik, mint a pestisest? Gyűlölik bizony, szabotázzsal vádolják. Pedig csak a dolgát tette. Mint az OVD-info írja:

Kirill Belouszovot, a Nyizsnyij Novgorod-i Területen dolgozó rendőrt elbocsátották a belügyi szolgálatból, mert nem indított eljárást a háborúellenes bejegyzések miatti feljelentések ügyében. A 24 éves rendőr a Nyizsnyij Novgorod-i Szélsőségellenes Központban dolgozott – írja az Astra. A háborúellenes megszóloalásokkal kapcsolatos panaszokra Belouszov rendszerint így reagált: „Az Ön beadványa helytelen, ezért nem hiszem, hogy érdemes lenne megfontolni.” Belouszov nem regisztrálta a panaszokat, vagy nem küldött választ rájuk, esetleg biztosította a vezetőséget, hogy „nincs mit vizsgálni”.

Egy feljelentő viszont panaszt tett a rendőr ellen, ami után vizsgálatot indítottak ellene. Június 2-án a férfit elbocsátották, és az ellenőrzés anyagát átadták a vizsgálóbizottságnak.”




De miért csak most tudjuk ezt meg, hiszen egy hónapja történt az elbocsátás? Azért, mert bíróság elé is fog állni, most várható az őrizetbe vétele.

Pedig hát Belouszov nem tett semmi rosszat, azon kívül, hogy átnézte a feljelentéseket, és mivel a Szélsőségellenes Központban szolgált, azt, amiben nem volt semmi szélsőséges, egyszerűen visszadobta. Azzal nekik semmi dolguk. Tessék valódi radikálisokat hozni, ne ártatlan pacifistákat, ne raboljuk egymás idejét. Azért elképzelem a házmesterlelkű besúgók párbeszédét a feljelentés előtt:

– Látod a Szergejt, Szása?

– Látom, ott mászkál a téren.

– Hát ez az! Tegnapelőtt besúgtam pacifizmusért, és még most is szabadon sétál!

– Én mondom, botrány, ami nálunk megy. Kinél súgtad be?

– Annál a fiatal Belouszovnál.

– Az már nekem is adott vissza bejelentést.

– Jelentsük fel!

– A Szergejt, megint?

– Nem, a Belouszovot!

Valahogy így történhetett a dolog. Most akasztják a hóhért, mert nem volt elég szorgos a mészárosmunkában.

Van ennél kacskaringósabb orosz jogi helyzet? Van bizony. Az, amikor van elkövető, de nincs bűncselekmény. A Mediazona jelenti:

Egy szentpétervári képviselő ellen büntetőeljárás indult a hadsereg „lejáratása” vádjával egy február 24-i bejegyzés miatt – bár az erről szóló törvénycikk akkor még nem lépett hatályba

Szentpéterváron Dmitrij Baltrukovot, a Szmolnyinszkij kerület önkormányzati képviselőjét a hadsereg „lejáratásával” vádolták meg, mert a „VKontakte”-n egy háborúellenes gyűlésre való jelentkezésről szóló posztot tett közzé.

A képviselőt augusztus 5-én beidézték a kerületi rendőrkapitányságra. A kiadott jegyzőkönyv szerint (a közigazgatási szabálysértésekről szóló törvénykönyv 20.3.3. cikkének 1. része) a szabálysértést május 13-án észlelte a szentpétervári belügyminisztérium E központjának harmadik osztályának egyik tisztviselője „a közösségi hálózatok megfigyelése során”.

Értesítést kézbesítettek nekem a 2022. március 7-én 14:00 órakor a Lenin téren tartandó „A BÉKÉÉRT, A HÁBORÚ ELLEN” tüntetésről. A különböző pártok és mozgalmak tagjai egységes felhívást tettek közzé. Együtt állunk ki a békéért! Szentpétervár – a háború ellen!” – írta Baltrukov február 24-i posztjában.

Eközben a hadsereg „lejáratásáról” szóló cikkelyt március 4-én hagyta jóvá az Állami Duma és a Föderációs Tanács – a törvény ugyanazon a napon lépett hatályba, amikor Vlagyimir Putyin aláírta. Baltrukov úgy gondolja, hogy mivel a gyűlésre való jelentkezésről szóló bejegyzését a módosítások elfogadása előtt tette közzé, és magának a bejegyzésnek „semmi köze a fegyveres erőkhöz”, nem lehet ellene vádat emelni. Az ellene indított közigazgatási eljárást a szentpétervári Leninszkij kerületi bíróság fogja tárgyalni.”




Cifra egy ügy, annyi biztos: a cselekmény idején még nem volt tilos az, ami a rendezvény idején már tilos volt. Az most mindegy is, hogy egyetértünk-e Baltrukov pacifizmusával, jogi szempontból az a fontos, hogy a törvény nem lehetett érvényes a tulajdon hatályba lépése előtt. Olyan ugyanis nincs. Illetve van, de csak Magyarországon.

Vannak még ilyen érdekességek? Itt egy nem túl kellemes hír. A Meduza információi szerint:

Alekszandr Sipljukot, az Orosz Tudományos Akadémia Szibériai Kirendeltsége (SB RAS) Elméleti és Alkalmazott Mechanikai Intézetének (ITMP) igazgatóját letartóztatták hazaárulási ügyben. Mint Vaszilij Fomin, az intézet tudományos igazgatója a TASZSZ-nak nyilatkozta:

Ugyanazzal vádolják, mint az intézet korábban letartóztatott vezető kutatóját, Anatolij Maszlovot – hazaárulással” – mondta Fomin, megerősítve, hogy házkutatásokat tartottak az intézetben. Elmondása szerint Sipljukot a moszkvai Lefortovo előzetes letartóztatási központba szállították.

Az 55 éves Alekszandr Sipljuk a harmadik novoszibirszki tudós, akit alig több mint egy hónap alatt őrizetbe vettek hazaárulási ügyben. Anatolij Maszlov 75 éves fizikust, az ITMP vezető kutatóját június 27-én vették őrizetbe. Az Academ.info szerint Maszlovot azzal gyanúsították, hogy hiperszonikus kutatási adatokat adott át Kínának. A lefortovói előzetes letartóztatási központban börtönözték be.

Június 30-án egy novoszibirszki bíróság egy másik tudóst, az 54 éves Dmitrij Kolkert, az Orosz Tudományos Akadémia szibériai részlegének Lézerfizikai Intézete kvantumoptikai technológiák laboratóriumának vezetőjét is letartóztatta államárulás vádjával. A hozzátartozói szerint a fizikusnak négyes stádiumú hasnyálmirigyrákja volt. A kórházból elvitték, és a lefortovói előzetes letartóztatási intézménybe szállították. Július 3-án Kolker hozzátartozóival közölték, hogy meghalt.”





Sztálin óta nem volt ennyi hazaáruló tudós, elvtársaim, ráadásul mind egy szálig novoszibirszkiek: hát mi folyik abban a városban, azon az egyetemen? Semmi különös, valószínűleg a helyi FSZB nagyon el akar kenni valami disznóságot. Vagy hát, mint első példánkban is láthattuk: bizonyítani akarnak, és olyankor nem számít, ki kerül útjukba, mindenki ugyanannyira megfelel.

Végezetül egy szép, bonyolult, igazi moszkvai botrányról mesélnék. A dolog lényege, hogy az orosz igazságügyi minisztérium egy ügyvédi megkeresés nyomán elismerte: az utóbbi három év legtöbbet foglalkoztatott „nyelvészeti szakértője”, Danila Mikheev nem szakértő, sosem tanult semmiféle filológiával kapcsolatos tárgyat, pszichológiát tanult konfliktuskezelés szakon, abból sem diplomázott le. Mondjuk szerintem a bíróság körülbelül a legrosszabb hely, ahol az ember szélhámoskodásba kezdhet, mert kéznél van az ítélet: de miért fontos ez?

Azért, mert a politikai ügyekben a nyelvészeti szakértő véleménye dönti el Oroszországban, hogy egy adott kijelentés sértő, bántó, rágalmazó-e vagy sem. És ez a Mikheev nevű csaló sok derék embert segített börtönbe juttatni: többször végzett nyelvi vizsgálatokat különböző büntető- és közigazgatási ügyekben, többek között Szergej Komandirov blogger, Lucy Stein és Maria Aljohina, a Pussy Riot tagjai, valamint az OVD-Info honlap blokkolásának ügyében. A rekordja azonban mégsem ez volt, hanem az, hogy egy tévedése miatt az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Bírósága terroristának nyilvánította és betiltotta a „Columbine” mozgalmat.


A mit?

A „Columbine” mozgalmat, aminek legjellemzőbb tulajdonsága, hogy nem létezik. Columbine egy iskolai lövöldözés helyszíne volt az Egyesült Államokban, közelebbről Coloradóban, ahol két diák megőrült, és 1999. április 20-án végzett tizenkét iskolatársukkal, valamint egy tanárral, majd öngyilkosok lettek. Az eset borzalmas, de nem mozgalom. Mikheev valamit félreérthetett, mert addig fűtötte az igen magas rangú pártköröket – magát Patrusevet is! – míg idén február legelején a Legfelsőbb Bíróság be nem tiltotta a sosemvolt Columbine-szubkultúrát. Az indoklás szerint:

A Columbine olyan szervezet, amelynek tagjai tagadják az általánosan elfogadott erkölcsi elveket és erkölcsi értékeket, és a deviáns viselkedést, az öngyilkosságot és az erőszakot az élet normájaként és céljaik elérésének eszközeként hirdetik.”

Sőt, volt példa arra is, hogy ennek a tagságával vádoltak megy gyerekeket, akiket aztán meg is hurcoltak. Ilyen volt a 14 éves Aljona Prokudina Krasznojarszkból, akit az FSZB őrizetbe vett, azzal vádolva, hogy a VKontaktén feliratkozott Columbine-ra. A Prokudinát védő Vlagyimir Vasin szerint azonban ezeket a „vádakat” nem támasztotta alá semmi. A tinédzsert csak azután engedték ki a kórházból, ahol kényszergyógykezelésre kötelezték, hogy szülei panaszlevelet írtak az Egészségügyi Minisztériumnak, és a sajtónak is beszámoltak a helyzetről.

Hát, Mikheev, vastag számlát kell rendezzél, annyi biztos. Már rég kihűl a Pokol, mikor te még mindig benne laksz majd.

Mára ennyi hír jutott, holnap folytatódik az összefoglaló.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!


Oszd meg másokkal is!