Furcsa dolgok ezek a „nem harctéri” háborús hírek, mert azt lehet belőlük leszűrni, hogy háborúban ott is rossz, ahol éppen nem lőnek, de előbb-utóbb mindenhol lőni fognak. Akkor lássuk, mi említésre méltó történt a hátországokban?
Valljuk meg: nem sok, hiszen akármennyire is szombat van, hadak idején amúgy sem számít a naptár, de lassan már értelmét is veszti a „pihenőnap” vagy pláne a „hétvége” kifejezés: valami mindig történik. Mindenesetre ilyenkor kevesebb a hír, ami általában véve nem baj, az igazi az lenne, ha a harcokról sem érkezne semmi, mert nem volnának harcok. De vannak.
Azt mindenképpen a jó hírek kategóriájába sorolnám, hogy Zelenszkij elnök finomított álláspontján az orosz állampolgárokkal és a schengeni övezettel kapcsolatban. Ugyanis elég sokan félreértették, mikor azt kérte: Európa úgy általában ne engedjen be orosz állampolgárokat, ne adjon nekik schengeni vízumot. Ezt tegnap este pontosította, még időben, mert már majdnem félreértések történtek. Mint beszédében elmondta:
„Természetesen mindannyian megértjük, hogy vannak olyan emberek, akiknek valóban védelemre van szükségük, akiket Oroszországban üldöznek, és akiket akár meg is ölhetnek.
A civilizált világnak a jól ismert jogi mechanizmusokon keresztül kell segítenie őket: menekültstátusz, politikai menedékjog iránti kérelem, egyéb segítségnyújtási és támogatási lehetőségek révén. De ez azoknak szól, akik küzdenek és akiket üldöznek. És ez nem érinti az orosz állampolgárok európai nyaralását, a turizmust, a szórakozást és az üzleti életet.
Mindazok után, amit a megszállók tettek Ukrajnában, Oroszországhoz csak egyféleképpen lehet viszonyulni – mint terrorista államhoz. És egyébként ebből a szempontból kell meghatározni az orosz állampolgárokhoz való hozzáállást. (…) Garanciát kell adni arra, hogy az orosz gyilkosok és az állami terror bűntársai nem használják a schengeni övezetet. Európa eszméjét, a közös európai értékeinket nem szabad lerombolni, vagyis Európát nem szabad szupermarketté változtatni, ahová mindegy, hogy ki megy be.”
Így már egyet lehet érteni vele, korábban erősen csóváltam a fejemet. Éspedig azért, mert nap, mint nap látom, olvasom, hol tart az orosz sajtó, irodalom, művészet, kultúra. Természetesen két részre vált: éles határvonal húzódik a Putyin-kultusz felkent papjai, mint Szolovjov, Margarita Szimonjan, Tyimofej Szergejcev, és néhány hozzájuk csapódó tehetséges, bár nem túl jellemes, a realitástól elszakadt valódi művész (ilyen például Nyikita Mihalkov, aki valóságos propagandistává züllött) és a háborúval teljes mellszélességgel szembeszállók, Gluhovszkij, Borisz Akunyin, Latinyina, Dmitrij Muratov, Szoldatov, és még számtalan társuk között, akik eget-földet megmozgatnak részint a háború ellen, részint annak érdekében, hogy a világ ne tegyen egyenlőségjelet Putyin és az orosz nép közé.
Az ám, de ők már majdnem mind vagy rács mögött vannak, vagy emigrációban élnek, különböző európai országokban. Ha Zelenszkij most nem pontosított volna, a lehető legnagyobb szívességet teszi Putyinnak: hatósági úton adta volna a kezébe, toloncoltatta volna ki a teljes, még hatással bíró orosz ellenzéket, amit ő sem akart, tehát el kellett mondania a tegnap esti beszédet. Különben sem hinném, hogy mondjuk Muratov, aki a béke-Nobel díját is a háború ukrán árváinak javára árvereztette el, bármit is ártana Kijevnek. Nem árt ő még Moszkvának sem, csak a Kremlnek, de annak sokat. Szóval az a lényeg, hogy sikerült nem kiönteni a gyereket a fürdővízzel együtt, és így megmaradhatott a legszebb orosz kultúrhagyomány, vagyis az emigráció.
Hiába, Oroszország tényleg távolról szép hely, minél közelebbről nézi az ember, annál kevésbé tetszik. Ha meg a megszállt területeken szemlélődik, egyenesen ronda is tud lenni. Egy megszállás ugyanis alapvetően szervezési feladat, és csak kisebb részben katonai: kezdjük azzal, hogy minden szét van lőve, semmi sem működik, nincs víz, gáz, villany, víz később se lesz, mert magát a vízműrendszert tették tönkre, Donyeckben és Luhanszkban már hónapok óta lajtoskocsiról osztják a vizet. A lakosság sem túl lelkes, már persze, amennyi megmaradt belőle a harcok után, meg amennyit a „szűrőtáborokban” megbízhatónak találtak: bizony, még ezek a „megbízhatóak” sem tolonganak, hogy vehessenek részt a megszálló hatóságok által hirdetett különböző közmunkákban. De nincsenek is olyan fizikai állapotban, hogy nehéz munkára alkalmasak legyenek: majdnem fél éve éheznek, élnek óvóhelyen, nem jutnak gyógyszerekhez sem.
Ezt az állapotot a megszállók úgy próbálják megoldani – főként az újjáépítést, már ahol még lehetséges –, hogy orosz „védnököket” rendelnek a lerombolt városokba. Például Szentpétervár „védnökséget” vállalt Mariupol felett, míg a Zaporizzsjai Terület városai a Novgorodi és a Penzai Területhez kerültek. Ezenkívül az orosz hatóságok az egész országból közalkalmazottakat küldenek a megszállt területekre dolgozni. Orvosokat, tanárokat, akiknek dupla fizetést és nyolcezer rubel napidíjat ígérnek, miközben a kiküldetést „üzleti útnak” nevezik. (Csak halkan jegyzem meg, hogy a Wagner csoport is ezt a szakkifejezést használja, mikor az orosz határokon túli bevetésre megy). Igen ám, de az orvosokat azért viszik, hogy a sebesült orosz állományt kezeljék, ugyanis az ukrán orvosokban nem bíznak, a tanárokat azért, hogy oroszosítsák majd a gyerekeket, mikor megkezdődik a tanév, ezt meg a szülők tűrik nehezen, és gyakran esik bajuk ezeknek az újdonsült kádereknek az éji homályban… szóval elmondható, hogy nem kellemes arrafelé sem megszállónak, se megszállottnak lenni.
Rendben van, aki ilyesmire vállalkozik, az pénzért teszi, ez világos. De mi van, ha már pénzt sem kap érte? Nem állhat be haragjában ukránnak, olyan azért még sincs… pedig valami ilyesmi történt egy moszkvai munkáscsoporttal, akik egyenesen Vlagyimir Putyinnak küldték a dühös videoüzenetüket.
„Mi egy oroszországi munkakollektíva vagyunk, üzleti úton a Mosvodokanal részvénytársaságtól a Luhanszki terület Scsasztya városában. Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz fordulunk segítségért a bérproblémánk megoldásában. Amikor úgy döntöttünk, hogy eljövünk a Luhanszki Népköztársaságot újjépíteni, még csak nem is sejtettük, hogy becsapnak bennünket, tekintve, hogy a probléma mekkora figyelmet kapott a nyilvánosságtól. Munkaszerződés nélkül dolgozunk. Követeléseinket nem teljesítették. Kérjük a segítségét.”
Hát, ezt megaszondták, hogy kissé régiesen mondjam, „kérlelhetetlen proletár őszinteséggel”. Nem bonyolították túl. Lehetett volna annyi eszük, hogy ne hallgassanak a csalogató szirénhangokra, főleg, hogy kezd híre jönni: már bizony a Roszgvargyija újoncai sem kapják meg a berukkolási pénzüket. Illetve: csak három hónap harctéri szolgálat után jutnak hozzá, mely intézkedés sok pénzt spórol meg az orosz államnak, mivel a hevenyészve kiképzett, nem ritkán túlkoros, esetleg beteg újoncok nagy része nem három hónapig, de három hétig sem marad életben a harctéren. De az ötlet jó: ha a munkások tudják Putyinon követelni az elmaradt bért, a Roszgvargyija is meg fogja tenni előbb vagy utóbb, csak ők nem lapáttal, hanem fegyverrel a kezükben.
Melyhez sok szerencsét kívánok.
A megszálló hatóságok legaljasabb húzását szintén luhanszki területről jelenti a The Insider:
„Az ukrajnai Luhanszki terület orosz megszállás alatt álló városaiban az orosz katonák élelmiszerért cserébe nyugdíjasoktól kérnek információkat a hadköteles korú férfiakról. Erről a luhanszki területi katonai közigazgatás (OVA) vezetője, Szerhij Hajdaj számolt be.
Elmondása szerint a társasházi körútjaik során a nyugdíjasok bizalmába férkőznek. Az információkért cserébe az időseknek nemcsak ételt, hanem kisebb pénzösszegeket is felajánlanak.
„Katonákat hagynak szolgálatban a lezárt bejáratoknál, akik várják, hogy a férfi lakosok közül néhányan kijöjjenek, vagy megpróbáljanak hazatérni” – írja Gaidai.
Elmondása szerint a kényszersorozást folytató orosz katonaság kizárólag maszkban mozog a városokban, „hogy ne ismerjék fel őket a szomszédok és ismerősök, akiket elvisznek”.
Az orosz hatóságok nem csak a luhanszki régióban hajtanak végre titkos mozgósítást. Augusztus elején az oroszok által megszállt Mariupol lakosai SMS-eket kaptak, amelyekben arra hívták őket, hogy vegyenek részt a háborúban Oroszország oldalán. Az erre vágyók állítólag 200-300 ezer rubeles fizetésre jogosultak. A mariupoli városi tanács hangsúlyozza, hogy a valóságban az embereket egyszerűen összegyűjtik és a frontra küldik, ahogyan Donyeckben is tették.”
Ilyen az, amikor kötéllel fogják a katonát: ki se képzik, fel se szerelik, csak kikergetik a lövészárokba, a sajátjai ellen. Míg civil, bujkálhat otthon a nyugdíjas szomszédai elől is. Mert nincs már olyan bolond, aki magától katonának álljon. Azok az idők már elmúltak.
Mára ennyi hír jutott, holnapra is hagyjunk munkát.
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!