Ennek a pár hírnek a címét Villontól kölcsönzöm, mert az orosz élet apró, ijesztő képeit rakosgatom benne össze, ahogy a többiben is, míg végül nem sikerül kirakni a teljes mozaikot: de a nagy kép is inkább lesz borzalmas, mint esztétikus. Hát lássuk, mi történt az elmúlt nap folyamán a Nagy Földön?
Lássuk, de biztos távolságból. Oroszország igen szép hely, csak most senkinek sem ajánlanám, hogy odautazzon egy kis turizmus kedvéért, és nem csak én nem ajánlom, hanem az orosz sajtó legendás (most már száműzött) szerzőpárosa, Andrej Szoldatov és Irina Borogan is így vélekedik. Most igen kapós arrafelé a külföldi, csak épp nem a társaságát kedvelik, hanem Putyin elnök épít cserealapot a túszul ejtett mindenféle külországiakból. Ahogy a The Moscow Times írja:
„Az ukrajnai háború kellős közepén Oroszország és az Egyesült Államok a két ország közötti, több mint egy évtizede legérzékenyebb csereügylet lebonyolításával van elfoglalva. A tárgyalások egy hírhedt orosz fegyverkereskedőre, Viktor Boutra, az úgynevezett halálkereskedőre vonatkoznak, aki 2010 óta egy amerikai börtönben ül.
Szabadlábra helyezéséért cserébe az USA két amerikai állampolgárt kér: Paul Whelan volt amerikai tengerészgyalogost és Brittney Griner kosárlabda-sztárt, akik jelenleg orosz börtönökben ülnek.
Vlagyimir Putyin régi motoros ebben a játékban, és minden bizonnyal sokkal magasabb árat fog követelni az amerikaiaktól.”
Tekintve Vlagyimir Vlagyimirovics életpályáját, a KGB-nél és később az FSZB-nél betöltött szerepét, abban bizonyosak lehetünk, hogy kedvenc korszaka a hidegháború (azt is játssza újra épp). Volt bizonyos kémromantikája annak az időszaknak, nem mondom: zord férfiak indulnak el egy híd két oldaláról Berlinben egymás felé, és nem lehet tudni, kit lőnek hátba… kevesen tudják, de ilyen „Kémek Hídja”-típusú fogolycsere már volt 2010-ben, amikor tíz orosz beépített ügynököt – úgynevezett illegális ügynököket –, köztük a vörös hajú kémnőt, Anna Chapmant, a bécsi repülőtéren négy oroszra cserélték, akik a nyugati hírszerzés emberei voltak. A Kreml nagyon ügyesen játszotta ki az akciót. A botrányt az SZVR hatalmas győzelmeként állították be (még akkor is, ha az orosz kémeket mind elfogták), hogy azt az üzenetet közvetítsék: az orosz hírszerzés visszatért a világ színpadára. Az FSZB győzelmének is nevezték, hiszen elfogták a négy oroszt.
Ez Putyin valódi közege, elemében volt, és ehhez hozzájárultak húsz évvel korábbi tapasztalatai is. Ugye, ő az 1990-es évek végén az FSZB igazgatója volt, amikor a Kreml rendszeresen részt vett az észak-kaukázusi csecsen szeparatisták által ejtett túszokért történő csereügyletek és váltságdíjfizetések homályos folyamatában. Ez volt az az időszak, amikor az első csecsen háború már véget ért, és a szeparatisták élvezték a függetlenség időszakát, de nem volt bevételük. Hamarosan egyes hadurak külföldi és orosz újságírókat, hadseregtábornokokat és Kreml-tisztviselőket kezdtek el rabolni. Több száz embert ejtettek túszul, és akiknek szerencséjük volt, azokat kiváltották vagy Oroszországban bebörtönzött csecsenekre cserélték. Hogyan próbálta megoldani ezt a helyzetet Borisz Berezovszkij oligarcha, a Biztonsági Tanács akkori helyettes titkára és Vlagyimir Ruszajlo, a belügyminisztérium vezetője?
Egyszerűn, és oroszosan. Ahhoz, hogy a Kreml túszokat szabadíthasson ki a fogságból, mindig több csecsennek kellett orosz börtönben lennie, mint ahány túszról tárgyaltak. Ezt „túszbank kialakításának” nevezték, ami azt jelentette, hogy olyan embereket tartottak fogva, akiket a jövőbeni üzletekben elcserélhettek. Putyin mostani taktikája a csecsen tapasztalatok tanulságait is magában foglalja; azt, hogy egy ilyen játékban minél brutálisabb, annál jobb. Ez megmagyarázza, hogy Brittney Grinert miért ítélték kilenc év börtönbüntetésre, ami a büntetési tétel felső határát jelenti a kannabiszolaj birtoklásáért. Az, hogy az orosz börtönök hírhedtek brutális és embertelen körülményeikről, csak javítja Putyin helyzetét. Tudja, hogy minél nagyobb nyilvánosságot kap az ügy, annál nagyobb a lehetőség, hogy növelje a tétet, és több nagy értékű ügynököt követeljen nyugati börtönökben.
Tehát várható, hogy a Kreml ismét megpróbál egy új „túszbankot” létrehozni, amelyet most nem csecsenekkel, hanem nyugatiakkal töltenek meg. Régebben azt mondtuk, az orosz utazási irodának az a reklámszlogenje, hogy „Látogasson el a nagy Szovjetunióba, mielőtt az látogat el önhöz”, most már azt mondanám: egy ideig inkább ne járjunk arrafelé. Nagyon rossz hely tud lenni Lefortovo, de a Matrosznaja Tyisina is.
Nem tudom, hányadszor idézem Tyutcsev halhatatlan négysorosát, aminél jellemzőbbet még nem írtak Oroszhonról:
„Oroszországot, ész, nem érted;
méter, sing sose méri fel:
külön úton jár ott az élet
Oroszországban hinni kell!”
És ha nem hiszünk, akkor ügyesen kell imitálni a hitet. Senki sem mer másként tenni, így lehetséges az is, hogy, mint a The Insider írja, a Kurszki Atomerőmű dolgozóit arra kényszerítik, hogy ajándékvásárlásra szánt pénzt adományozzanak az orosz hadseregnek. A pénzadományozásra vonatkozó utasítás az erőmű közelében fekvő városka, Kurcsatov polgármesterétől, Igor Korpunkovtól érkezett. Korpunkov az erőmű igazgatójának címzett utasításában azt írja, hogy számít „a kollektíva személyes támogatására és hazafias hozzáállására”. Az igénylőlapon az áll, hogy a dolgozók a Munka órája kampány keretében „adományozzanak” pénzt a „Városi kezdeményezéseket támogató alapnak”, az majd beszerzi a katonáknak szánt ajándékokat és el is juttatja hozzájuk a javakat. A „Munka órája” kampányt Kurcsatov lakói számára indították el. Arról szól, hogy az órabérnek megfelelő összeget az orosz hadseregnek adományozzák. Az így összegyűjtött pénzt „ajándékok vásárlására kívánják fordítani a különleges katonai művelet résztvevői számára, akik a frontvonalon vannak”.
Aztán ha valahogy mégis Korpunkov polgármester zsebében ragad, akkor így jártak, nem az első eset volna a Szent Oroszország történetében. De nincs erre valami megoldás? Nincs. Ahogy az egyik, névtelenséget kérő interjúalany kifakadt:
„Ezt már egyfajta adónak érezzük. De valószínűleg még ha elkezdenek is belépődíjat kérni, mi úgy is tovább fogunk jönni – nincs más munkahely a közelben.”
Így szedte el annak idején a bojár is úrdolgába, robotba a jobbágyai egy-egy napi munkáját. De volna nekem egy ötletem, kedves Vlagyimir Vlagyimirovics!
Látja, hogy működik ez a rendszer, miért nem csinálják nagyban? Ha igazán cinikusak akarnának lenni, „önkéntes, hazafias társadalmi mozgalomnak” hívnák. Sőt, nevezhetnék egyenesen Békekölcsönnek is: aki nem jegyez ilyent, örökre elbúcsúzhat a békességtől. Korpunkov polgármester nem megbüntetni kell, érdemei szerint, hanem kinevezni a mozgalom élére.
Persze egy olyan országban, ahol a holtak is kiszállnak a sírjukból olajvezetéket robbantgatni, nem mehet minden simán. Augusztus 15-én az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat bejelentette, hogy „A volgográdi területen terroristákat likvidáltak”, akik állítólag egy olajvezeték felrobbantását tervezték. Az FSZB szerint a „szabotázst” a 2020-ban elhunyt, „Tesak” becenévre hallgató neonáci Maxim Marcinkevics társai tervelték ki. Az FSZB szerint „az ukrán különleges szolgálatok irányítása alatt álló szabotázs és terrorcselekmény megszervezését” a Tesak által létrehozott jobboldali radikális csoport, a Restrukt két tagja végezte: az orosz származású Andrej Csuenkov (1986), aki jelenleg állítólag az Uragan nemzeti zászlóalj tagjaként harci műveletekben vesz részt Ukrajnában, és az ukrán származású Jurij Ionov (1988), az Azov ezred katonája.
Csuenkov viszont egész vígan él Kijevben, ahhoz képest, hogy likvidálták. A BBC orosz szolgálatának azt mondta, hogy nem szervezett „szabotázst” a Volgográdi régióban, és nem volt tagja az „Uragan” zászlóaljnak, míg állítólagos (az FSZB szerinti) bűntársa, Ionov meghalt Mariupol bombázása során még idén márciusban.
Megfoghatatlan, elvtársaim, megfoghatatlan… ez tényleg a Csodák Földje. Nem is tudom, melyik nagyobb ritkaság: az, hogy Ionov kikelt a sírjából vezetéket robbantani, vagy az, hogy Csuenkov egyszerre volt két helyen és a kivégzése után nyilatkozik a BBC-nek? Máshol ilyen meg nem eshet, sehol a Föld kerekén, galambocskáim.
Ahogyan azt sem, hogy egy ismert magyar politológust épp csak Magyarországon nem ismer senki. Ki ismeri Keveházy Miklós „politológus szakértő” nevét Oroszországon kívül? Én, mert hallottam róla valamit harangozni régebben, de aztán nem figyeltem különösebben a tevékenységét. Hanem olvasom ma a tegnapelőtti Pravdát, azért a tegnapelőttit, mert nem hittem a szememnek, olyan furcsát olvastam a Hírklikkben. De a Pravdában tényleg azt írták, amit a kolléga is:
„Itt az ideje, hogy Magyarország kilépjen az Európai Unióból és az Észak-atlanti Szövetségből, és csatlakozzon a BRICS-hez – mondta Keveházy Miklós magyar politológus. Szerinte „van élet az unión és a NATO-n kívül is”. „A mi sérelmeink felbecsülhetetlenek: miközben mi a keresztény világ védelmében ontottuk vérünket a törökök és tatárok ellen, a nyugati birodalmak meghódítandó területként kezelték hazánkat” – magyarázta Keveházy a PolitRossia beszélgetésében. – A magyaroknak ideje azt mondani: elég volt a Nyugatból!” „Mi, magyarok nem fogjuk tudni követni a többi nyugati országot abba a szakadékba, ahová a brüsszeli adminisztráció vezeti Európát. Hiszen a magyar nemzet soha nem tudott igazán teljes mértékben integrálódni a nyugati világba” – összegezte a politológus. – Most már nem lehet kétséges: a magyar nép egyetlen esélye a túlélésre az, ha kilép az EU-ból, a NATO-ból és a BRICS-országok felé veszi az irányt.”
A magyaroknak inkább a Keveházy Miklósokból van elege, akik ki akarják őket vezetni Európából és a nyakukba akarják vetni a cár atyuska igáját – de ki a csoda ez a Keveházy? Harmincöt éve írok magyarul újságot, egyszer vagy kétszer, ha láttam a nevét. Nézzünk utána.
Kérem, az egyáltalán nem biztos, hogy Keveházy Miklós, mint személy egyáltalán létezik. Létezik valaki, aki magyar ügyekben minden Kreml-barát orosz médiumban szakért, valahogy úgy, mint egy Spöttle vagy egy Nógrádi, a Political Capital foglalkozott is vele az egyik tanulmányuk részeként:
„2018-ban egy állítólagos magyar „szakértő”, Keveházy Miklós tűnt fel a Rosszija 1 TV csatorna 60 perc című műsorában, ahol többek között azt állította, hogy Orbán Viktort állítólagos tanácsadói arra biztatják, „próbálja csak meg” elfoglalni Kárpátalját. Ezek a megszólalások természetesen hamar utat találtak az ukrán médiába is, ami kihatással lehetett az ukrajnai magyar kisebbség és az ukrán többség viszonyára is azzal, hogy muníciót biztosított az ukrán szélsőjobboldalnak. Keveházy azóta része lett a Kreml általános propagandájának is, az utóbbi időben például kisebb orosz portáloknak állította, hogy Soros György áll a Pegasus-ügy vagy éppen a bolgár kormányválság mögött. Az orosz média sok energiát ölt abba, hogy „magyar politikai tanácsadóként” adja el, így ha a Kreml újra zavart kívánna kelteni a magyar–ukrán kapcsolatokban, bármikor előhúzhatják a „Keveházy-kártyát” – főleg, ha a magyar kabinet nem utasítja vissza egyértelműen a Kreml dezinformációs narratíváit az állítólagos – de valójában sohasem létező – magyar veszélyről.”
Akkor ez a figura került elő a naftalinból, vagy lehet, hogy el sem tették, mert ha oroszul kerestem a nevére, egész kis életmű ugrott elém, igaz, hazugságból, szélhámosságból rágalomból rakva, de izgága és fantáziadús egy ember ez a „politológus szakértő”, ha rábíznák, lehazudná a csillagot az égről. Még az ötágút is! A Political Capital másik cikkéből kitetszik, hogy fogalma sem volt a netadós tüntetések okáról, ugyanis azt mondta róluk:
„Magyarországon 5-6 évvel ezelőtt volt egy úgynevezett „telefonválság”, amikor a tarifák és a lefedettségi zónák megváltoztak, ami minden állampolgárt érintett, és tömeges tüntetéseket okozott. A Nyugat ezt észrevette, és úgy gondolta, megpróbálják valahogy elmozdítani Orbánt.
Természetesen ez nem Soros és Brüsszel nélkül történt. A tüntetők tömegében megtalálták az amerikai nagykövetség egyik alkalmazottját, aki telefonon igyekezett koordinálni a tüntetők akcióit. De Magyarország nem Ukrajna, így a külső erőknek nem sikerült lakossági támogatásra találniuk, és felszítani a nacionalista érzelmeket. És ezt a nagykövetet nagyon gyorsan kirúgták Magyarországról, nem félve Washington reakciójától. A kis Magyarország így fektette két vállra az Egyesült Államokat.”
A „telefon-válság” a netadó-tüntetések félrefordítása volt, a többit a pillanatnyi politikai helyzetnek megfelelően találta ki hozzá, szerintem helyben. André Goodfriend nem akkor távozott, nem ezért távozott, és nem nagykövet volt, hanem ügyvezető… Jósnak viszont ne álljon, mert nem sokkal az invázió előtt még azt nyilatkozta az oroszbarát Ukraina.ru-nak, miszerint:
„Oroszország most józanul, energikusan és egyértelműen viselkedik, megmutatja a NATO-nak, hol vannak azok a vörös vonalak, amelyeket nem szabad átlépnie. De a liberális birodalomnak már csak kevés ideje maradt. Nagyon remélem, hogy erre nem kerül sor. És Oroszország, mint az agresszív birodalmat visszatartó fő erő, nem fogja hagyni, hogy a háború megtörténjen.”
Nu, vot: hagyta. Attól még Keveházyt nem kerülik el az orosz kormánymédia alkalmazottai, hogy hülyeségeket beszél, hiszen az neki a dolga. Nekik meg az, hogy terjesszék. Keveházy mindenhez ért, mint egy Spöttle, a Gazeta.ru-ban a rajzfilmeket szakértette meg:
„Nemrég mutatták be a Toy Story című animációs film előzményfilmjét, a Lightaire-t. A film hatalmas bukás volt a kasszáknál. A rajzfilm mintegy 200 millió dolláros költségvetéssel az első három hét vetítései alig több mint 100 millió dollárt gyűjtöttek be. Figyelemre méltó, hogy a Mása és a medve című orosz animációs film minden rekordot megdönt a jegypénztáraknál és az ajándéktárgyak eladásában magyar földön – mondta Keveházy.”
Én kérem, elhiszem, hogy az orosz hadsereg verhetetlen (az ukránok viszont nem hitték el, így hát nem is bizonyult annak), elhiszem, hogy az orosz törpe a legnagyobb a világon, elhiszem, hogy az Oroszországi Föderáció fog uralkodni előbb a világ negyedén, aztán az ötödén, sőt, hatalmas győzelmek árán, de a tizedén is – azonban ezt a kasszasikert nem hiszem el. Megnéztem az animációs film előzetesét, aranyos, persze, egy rossz szavam nincs róla, de nem lehet versenyeztetni a Toy Storyval vagy a Lightairrel, egyszerűen azért, mert ilyen verseny nincs, ez nem verseny, ez két gyermekfilm. Megbolondult netán a szakértő úr, hogy a mesék birodalmában akar győzedelmeskedni? Hadd nézze már mindenki, amit akar.
Ez a kis kilengés is sokat elmond arról, miféle ember lehet Keveházy, már persze, ha így hívják. Inkább hinném azonban, hogy a Keveházy-profilt valamelyik orosz szolgálat rakta össze nem kis munkával, ráillesztették egy magyarul valamennyire (vagy akár jól) beszélő emberükre és most vele mondatják el a propagandájukat, ami mérhetetlenül sokat árt mindenkinek. De hiszen az is a céljuk, hogy mérhetetlenül sokat ártsanak.
Muszkavezetőnek mondanám, ha nem épp fordítva állna a dolog: a muszkák vezetik, ő meg mindenki mást, az orránál fogva.
Azt viszont megértem, miért ismeretlen Magyarországon: ha errefelé ilyesmiket beszélne, akár csak a sarki kocsmában is, hogy lépjünk ki az Unióból, úgy elvernék, mint szódás a lovát.
Ennyi hír jutott mára, hagyjunk munkát holnapra is.
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!