Szele Tamás: A Magyar Birodalom hajnalán

Ma elég sokféle hírrel lesz dolgunk, Gorbacsov tetemétől Atilla hun birodalmán át Ramzan Kadirov hadíszgyűjteményéig. Közben találkozni fogunk pétervári hajléktalanokkal és brit különleges alakulatokkal is, békaemberekkel csak azért nem, mert azokat épp kötik, ürgebőrbe. Akkor vágjunk is neki.

Mára dőlt el, hogy Vlagyimir Putyin nem vesz részt Mihail Gorbacsov temetésén a Novogyevicsij-kolostor mellett, bár nem azért, mert attól tart, hogy az elhunyt kipattan a sírgödörből, ha megérkezik és belerúgja őt – hanem, mert „nem ér rá”. Ahogy Dmitrij Peszkov sajtószóvivő fogalmazott: „a munkarendje nem teszi lehetővé”. Biztos nagyon fontos dolga lesz, de azért ma képes volt elmenni a moszkvai Központi Klinikai Kórház hullaházába, hogy még egy utolsó pillantást vessen az elhunyt vezetőre, bár szerintem nem a kegyelet vezette, hanem ellenőrizni akarta, biztosan halott-e. Mindenesetre Peszkov elárult pár részletet a temetésről is, ami úgy lesz állami, hogy nem lesz állam, ellenben:

Lesznek állami temetés-elemei abban az értelemben, hogy lesz díszőrség. Búcsúztatót szerveznek. Az ilyen esetekben az állam segít ezeknek a temetéseknek a megszervezésében.”

Sőt. Szükség esetén, ha nem volna, elhunytról is gondoskodik.

De beszéljünk valami vidámabbról is, és most nem a közmondásos odesszai kolerára gondolok, hanem a brit különleges alakulatokra. De hogy kerülnek azok Ukrajnába? Hej, nagy a sora annak, a RIA Novosztyi álmodta őket oda. Ha Tolsztoj álmodozott volna, ő Pierre Bezuhovot álmodja az égő Moszkvába, de mert csak a RIA merengett, ők brit kommandósokat vizionáltak a zaporizzsjai atomerőműhöz. A hír úgy szól, hogy:

A brit titkosszolgálatok felügyelték az ukrán szabotőrök ZNPP elleni rohamát!

A zaporizzsjai atomerőmű ukrán csapatok általi elfoglalási kísérletét a brit különleges szolgálatok irányították – mondta a RIA Novosztyinak Vlagyimir Rogov, a Zaporizzsjai Területi Főtanács tagja.

Az ukrán fél kísérlete az atomerőmű elfoglalására – a Zelenszkij környezetében lévő forrásoktól származó információim szerint – a brit különleges szolgálatok ellenőrzése alatt történt” – mondta.

Elmondása szerint az ejtőernyősöket külföldön – az Egyesült Királyságban és Lengyelországban – képezték ki. Augusztus végén Odesszán keresztül visszatértek Ukrajnába.”

Tessék? Mindezt más források kicsit egyszerűbben írják, annyit mondanak, hogy – ha igaz –, az ukrán hadsereg szeptember 1-jén megpróbálta elfoglalni a zaporizzsjai atomerőművet. A minisztérium szerint reggel 6 óra 20 perckor „két szabotázscsoport”, összesen mintegy 60 ember, akik hét motorcsónakkal érkeztek, szállt partra a Kakhovka víztározó partján, az erőműtől három kilométerre északkeletre. A Roszgvargyija harcosai és az orosz hadsereg észlelte a „szabotőröket”, és orosz helikopterek is csatlakoztak a harchoz. A 60 ukrán katona közül mintegy 40-en meghaltak – közölte Vlagyimir Rogov, a megszálló hatóságok szóvivője Zaporizzsja régióban. A TASZSZ-nek délután 1 óra körül azt mondta, hogy három ukrán katonát foglyul ejtettek, és 12 másik még harcolt délben.

Ez ugyanaz a Rogov, aki a RIA Novosztyinak a briteket mondta, csak ennél a nyilatkozatánál lehetséges, hogy még józan volt. Most már abban sem lehetünk biztosak, hogy volt-e egyáltalán deszantakció, de aki kételkedik benne, kérdezze az orosz hírügynökséget, azok majd továbbküldik Rogovhoz, Rogov Zelenszkijhez, Zelenszkij Ponciushoz, Poncius meg Pilátushoz. Mindenesetre vad és tarka arrafelé az emberek fantáziája, meg kell hagyni.

Ma különben is a Nagy és Színes Álmok napja volt a RIA Novosztyinál, nem tudom, mit ihatnak, de én is kérek belőle, mert nagyon erős lehet. De bírja az egyik vezércikküket elkövető Szergej Szavcsuk, ha víziói is vannak az italtól. Mi az írás címe?

Egy új birodalom születik Európa romjain”

Ilyenkor a tapasztalt olvasó csak legyint egyet, hogy a Szavcsuk megint beduginozott és Orosz Birodalmat lát maga előtt, de nincs igaza, nem a cár atyuska birodalmáról van szó.

Hanem a magyarról.

Jól tetszettek olvasni, a Magyar Birodalmat látja feltűnni a szerző annak kapcsán, hogy minálunk engedélyezték Paks2 alapozását (többet mondjuk nem). De idézem is, mert érdemes:

Egy tisztán politikai szempontot is szem előtt kell tartani. Orbán Viktor csapata már négy ciklus óta áll Magyarország élén, és az egyszerű logika azt diktálja, hogy a polgárok ne a semmiért válasszák újra, hanem azért, mert pozitív eredményeket látnak.

Ami mai beszélgetésünk témáját illeti, Orbán Viktor és az illetékes ügynökségek egy pillanatra sem álltak le az állam talán legfontosabb energetikai és történelmi projektjén. (…) Geopolitikai szempontból Magyarország demarche-a közvetlenül jelzi a belső kapcsolatok gyengeségét, amelyek még mindig az EU burokjában tartják az országokat. Ezt támasztja alá Szijjártó Péter nemrégiben elhangzott beszéde is, amelyben a jelenlegi uniós politikát egy aszteroidához hasonlította, amely mindent elpusztít, ami az útjába kerül. A magyar külügyminiszter is bízik abban, hogy az európaiak átlátják ezt a telet. Végül tegnap bejelentették, hogy Magyarország megállapodott a Gazprommal a Török Áramlaton keresztül történő gázszállítás napi 5,8 millió köbméterre történő növeléséről, ami szintén erősíti Budapest pozícióit a hideg időjárás és a közelgő európai politikai viharok idején.

A Kr. u. ötödik században Attila gyakorlatilag lerohanta Rómát, és kemény feltételeket szabott Bizáncnak. A huszonegyedik században a magyaroknak, akik a harcias hunok közvetlen leszármazottainak tekintik magukat, minden esélyük megvan arra, hogy megismételjék ezt a sikert, és saját viszonyaikat minden szomszédjukra ráerőltessék. Ehhez mindössze két orosz atomreaktorra van szükségük.”




Na, ehhez erősebbet kellhetett inni, mint egy átlagos whisky. Ehhez már Stroh rum kell, vagy valami hasonló. Két orosz reaktorral meghódítjuk Európát! Az egyiken lovagolunk, a másik a vezeték-reaktor, arra pakoljuk a zsákmányt. Mindenesetre Orbán Viktor is kitépte volna 1990-ben az összes haja szálát, ha valaki megmutatja neki, hogyan fogja majd őt 2022-ben dicsérni az orosz kormánymédia. Most viszont nem tépi, örül, mintha hájjal kenegetnék. Bár az is lehet, hogy már a hájat kenegetik ővele, minden relatív. De fogják még ezt a cikket az ő fejére olvasni, remélem, a főtárgyalásán.

No, mindegy, haladjunk tovább, mint a mindig dicsőséges orosz seregek. Melyek kissé fogytán vannak, és mivel jelenleg nem háború van, hanem specoperacija, nem is megoldható a veszteségeik pótlása sorozás útján, szerződéses katonákat kell toborozni. Viszont mivel ebben a nemháborúban mégsem szilvásgombóccal lövöldöznek, a jelentkező kevés, az első részben láthattuk, hogy Volgográdban már a fogyatékkal élő diplomásokat környékezik, Szentpéterváron pedig egyenesen a hajléktalanokat csábítgatják az ármádiába. Mint a The Insider írja:

A szentpétervári hatóságok szerződéses katonákat keresnek a hajléktalanok között. Erről a Rotonda számolt be egy szentpétervári és moszkvai hajléktalanokat segítő civil szervezet, a Nocslezska egyik forrására hivatkozva.

Elmondása szerint az egyik Nocslezska menedékhelyet a város Frunzenszkij kerületének közigazgatásának egyik tisztviselője látogatta meg. Azt javasolta, hogy a civil szervezet munkatársai szórólapokat helyezzenek ki a menedékhelyen, amelyeken az áll, hogy a szentpétervári hatóságok szerződéses szolgálatra keresnek embereket. Az ügyeletes tiszt ezt nem engedte, és a vezetőséghez irányította a tisztviselőt, aki azonban egyszerűen távozott.

A Frunzensky kerület adminisztrációja – írja a Rotonda – megerősítette ezt az információt. Elmagyarázták, hogy ez azért történik, hogy mindenkit tájékoztassanak, aki a szerződés alapján szolgálhat. Hangsúlyozták azonban, hogy ez az ötlet magukra a tisztviselőkre tartozik, nem pedig a kerületi közigazgatásra.

A szórólapok szerint a 19 és 59 év közötti, legalább középfokú végzettséggel rendelkező férfiak csatlakozhatnak a szolgálathoz. A szentpétervári hatóságok 300 ezer rubeles berukkolási pénzt ígérnek nekik, valamint mintegy 200 ezer rubeles fizetést.”

Azon nem csodálkoznék, hogy ha a végsőkig elkeseredett, esélytelen hajléktalanok közül páran így próbálnának meg kikapaszkodni a nyomorból, hiszen más esélyük úgy sincs. Azon viszont csodálkoznék, ha túl is élnék a próbálkozást szegények…


Mára már csak Ramzan Kadirov eszmélése maradt. A csecsen vezérnek ugyanis eszébe jutott, hogy ő voltaképpen mégiscsak igazhitű és nem pravoszláv. Eltartott neki egy ideig, hogy ezt felismerje, de most már tudja, és mi is tudjuk, mert a Mediazona szerint:

Ramzan Kadirov csecsen vezető bírálta az igazságügyi minisztérium azon döntését, hogy a Shahih al-Bukhari című iszlám művet felvették a szélsőséges anyagok listájára. Erről a Telegram-csatornáján írt.

Kadirov kifejtette, hogy a könyvet megbízható forrásnak tartja Mohamed próféta életrajzáról, amelyet a muszlim tudósok a Korán után a második legfontosabbnak tartanak.

A csecsen vezető „tétlenségnek és teljes közönynek” nevezte az „úgynevezett teológusok”, köztük a Moszkvai Iszlám Egyetem munkatársai által végzett szakértői munkát.

Most az oroszországi muszlimok milliói tanácstalanok: hogyan gyakorolják a vallást, ha elkezdik betiltani a kanonikus vallási kiadványokat az országban?” – írta.

Kadirov szerint a Mohamed próféta karikatúrái és az európai hidzsábellenes gyűlések a társadalom lealacsonyodását idézték elő, „az állatokénál is alacsonyabb szintre”. Mint a csecsenföldi vezető rámutat, most muszlimok ezrei harcolnak „az Európával való konfrontáció frontjain, ukrán földön”.

Biztos vagyok benne, hogy az állam vezetése és az elnöki adminisztráció odafigyel a bírósági ítéletre. Kétségtelen, hogy sürgősen felül kell vizsgálni a döntést hozzáértő teológusok bevonásával” – írta Kadirov.

Az Igazságügyi Minisztérium augusztus 29-én felvette a hat legfontosabb szunnita hadíszgyűjtemény egyikét, a „Sahih al-Bukhari”-t a szélsőséges anyagok listájára. A Szova Információs és Elemző Központ szerint a mű szélsőségesnek nyilvánításáról szóló határozatot a tatárföldi Laisevszkij Kerületi Bíróság 2021 decemberében hozta meg, a köztársaság legfelsőbb bírósága pedig július 5-én hagyta jóvá.”

Arra a felülvizsgálatra ugyan várhat, akármilyen hosszúra is növeszti Alláh a szakállát, de azért értékeljük, hogy életében először kért valami olyasmit, amiből nem neki származna közvetlen haszna. De mindegy: úgysem fogja megkapni.

Ennyi hír jutott mára, hagyjunk munkát holnapra is.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!


Oszd meg másokkal is!