Nem tudom, feltűnt-e, hogy minden köznapi mai tapasztalat ellenére szeretett kormánypártunk sorozatosan nyer itt és ott. Szép lassan szorítja ki a…. mit is? Közben, mondja Pista bácsi, ha az ember leáll szinte bárkivel beszélgetni… szóval, az ember nem akárkivel áll le beszélgetni.
Ösmerőssel áll le, vagy ha nincs a közelben ilyen és panaszkodnivalója van, egy másik panaszkodóval.
Megerősödnek lélekben.
De ez nem reprezentatív minta. Pont tegnap beszélgettünk itt (hol „itt”? hát ott, ahol) az intelligencia-hányadosról. A magyar átlag a nem túl erős középmezőnyben van, az olyan 100. Hogy egy bantué vagy busmané (szané) hol van, nem tudom, lehet okos bantu is, és okos busman (szan) is, azzal a megjegyzéssel persze, hogy az intelligencia és az okosság az kettő. Szóval tegnap beszélgettünk ezekről, megjegyezve, hogy egy gorilla IQ-ja, intelligensebb gorilláról van szó, olyan 50-70, egy top border collie-é vagy belga juhászkutyáé mondjuk 40. Nem érdemes vitatni, már vitatták, és elbukták. Nos, kanyarodjunk vissza a magyarokhoz, és úgy általában a százhoz. Ugyanabba a cseberbe kerülünk vele, mint vásárláskor. Van az olcsó, van a közepes és van a drága, meg a még drágább. Ez utóbbi egy szint fölött már csak vakuljparaszt, Rogán Cecilia táskája, karkötője, órája, bármije, se szebb, se műveltebb nem lesz tőle, inkább sőt, ezekkel nem érdemes foglalkozni. Nagy paraszt nagy merdzsóval jár, minálunk legalábbis. De nem sértegetem a parasztokat, vissza is szívom: nagy niemand. Nagy senki. Így kompenzál. Ha ő senki, marad a…
… valami.
Tehát az olcsó, középdrága és drága. Mind ritkább, hogy az olcsó nem jó, de legalábbis megfelelő legyen. Elvétve akad ilyen, régebben több akadt, most üzleti szelek fújnak, de nem jellemző. A középdrága lett az olcsó, és vette át a „régenelvétvevolt” helyét. Ezzel pedig eljutottunk oda, hogy az átlagfizetéshez képest drágának számító cumók lettek az éppenhogy megfelelők. Egy Merrell túracipő (cirka ötvenezer) nálam két évig tart, az olyan 7-8000 kilométer, egy Columbia (huszonhétezer körül most) egy évig se. Az előző telefonom Samsung (nem iPhone) S 8 plus volt, az még elment, a mostani S 10 plus, a pocséknál is pocsékabb, de kitart, fiókban az S 22 plus, talán megfelel majd. És ez a majdnemcsúcs, árban legalábbis. Közben pedig csak annyit akarok tőlük, hogy működjenek. Ne kelljen naponta ötször újraindítani, mert elmegy a net, elmegy más, ne akadozzon, ne lehessen tojást sütni rajta töltéskor, mint a szoftveresem sima S 22-esén, legalább egy napot bírjon az akku, és így tovább. Mármost mi köze az intelligenciának mindehhez? Annyi, hogy az is hasonlónak tűnik. Mintha az emberi differenciálás képessége úgy 130 fölött kezdődne. Talán erre mondta anno László András, hogy az emberek többségét bőven elég volna százig megtanítani számolni. (Nem, ez nálam nem náci alllűr, csak annyi, hogy a többivel egyszerűen nem tudnak mit kezdeni.) Aztán felnevetett: inkább száz fölött.
Azzal aztán végképp nem tudnak mit kezdeni.
De ezek a „választások” nem erről szólnak. Talán egy forgatókönyvről, Önök szeretik az összeesküvéseket, talán nem, csak egy bazi nagy letargiáról (egyelőre, a farkas még csak a jobb mellső tappancsát dugta be az ajtórésen) a hozzárendelt szavazási kedvvel és aránnyal, a hívek csakazértis virtusával párosítva.
Lássuk, Uramisten, mire megyünk ketten.
És ha forgatókönyv? Hagyjuk. Nemrégiben olvastam egy rádiózó Face-ismerősöm lapján, hogy szegény megboldogult Erzsébet gyík volt. Akkor Károly is az, meg a többiek előtte és utána! Azok hát. A királynői látogatáskor eltűnt kanadai gyerekek, akiknek a vérét… szinte Tiszaeszlár.
Mondom én, hogy a magyarok nem kivételek. Mi több. De mentségükre szolgáljon, hogy igyekeznek leérni a gorillához, ha jól vettem ki a „Donald Trump, a világ vezére” angol feliratos pólót az egyik kötcsei prominensen. Hogy neki mekkora merdzsója van, vagy más verdája, nem tudom, de a legnagyobbak közé saccolom.
Jön még gyíkra dér.
Akkor most mi van? Nagyjából az, mint Ukrajnában, csak fordítva. Szép lassan kiszorul a… a ki szorul ki? Hát ez az. Onnét szép lassan kiszorulnak az oroszok, ha kiszorulnak, remélem, Zelenszkij tanult az öbölháborúkból és nem Dabljút fogja kopírozni, ha lehetősége adódik rá, hanem az apukáját, innét meg kiszorul az… „ellenzék?”, kérdezi a nyájas Olvasó. És akkor megvalósul Alfred Jarry víziója? Egy egységes magyar nemzet, egyetlen ökör-körbe tömörülve, élén Übü királlyal? Ó, nem biztos. Mi kell hozzá, hogy ne legyen biztos? Mindössze egy felismerés. Puzsér, akit annyian utálnak minden oldalon, már régen megtette, mások is megtették, FAM? olyanok, akik nem a 2×2=5 alapján helytelenítik a 2×2=3-at. Ki kell(ene) ide? Robespierre? Danton? Az amerikai alapító atyákat nem említem, közülük kiemelten Thomas Jeffersont vagy mondjuk Benjamin Franklint különösen nem, Napóleonunk pedig már van, ugyanolyan mini-kivitelben, bár Háry Jánossal összevegyítve. Még Code Orbán is van, ha úgy vesszük. Ezt is fel kellene ismerni. Majd, ha a postás harmadszor is csenget.
Na de a gorilla képes felismerni valamit? Persze. Egy másik gorillát, szavakat is, bár ahhoz már tanítani kell, nálunk pedig tanítókból egyre kevesebb van, maholnap el is fogynak. Sebaj, majd beül helyettük a határvadász bácsi, vagy az iskolaőr. Százig neki is megy. Azért a csimpánz okosabb. Ő például eszközöket is használ, mondjuk faágakat a hangyák kipiszkálásához. Még nagy merdzsóra sincs szüksége hozzá.
Ja, és nincs minek kiszorulni sehonnan, ha még nem mondtam volna. Ellenzék ugyanis nincs. Öltönyök vannak helyettük, meg blúzok, kifordítva, hogy mindenki lássa a címkéket. És lesz? Dehogy lesz. Maradnak az öltönyök és a blúzok, itt is, ott is, csak a tulajdonosaik fognak mást mondani, mint most. De mitől?
Na, hát ez az.
Pedig így lesz.