Egyik ámulatból a másikba esem. Nem kéne, mert nem kéne, de néha mégis. Hogy a takaró alól nem egy lóláb lóg már ki, hanem egy Tyrannosaurus Rex járólába. Valójában majdnem az egész, mert a takaró is lecsúszott, és senki nem törődik már vele, hogy megigazítsa.
Ennyire hülyék nem lehetnek az emberek.
De lehetnek.
Moszkoviták és nem moszkoviták, nyugatimádók és nem nyugatimádók, jóformán mindegy. Ez is mindegy, az is mindegy, legfeljebb annyi a különbség, hogy a nyugatimádó maszkirovka pozitív (emancipáció, demokrácia, szabadság, függetlenség, jogegyenlőség, etc.), a keletimádó maszkirovka negatív (imperializmus, háború, kirablás, szolgaság, erkölcstelenség, vallásellenesség, nemzetellenesség, etc.). A „náci” és az „oligarcha” mindkét oldalon örök sláger. Mindezek pedig csomagonként variálódnak.
A Legfőbb Jó sehol nincs betonba vésve.
Vannak azonban eredők. És vannak a kilógó lábak, meg a kitakarózó szörnytestek. Plusz vannak a közvetlen hatások. Ezekről beszélek most. Ha csak a mai kormányhíreket olvassa el a kedves Olvasó, azt látja, hogy V horribilis büntetést kapott, X, Y és Z mentelmi jogát az eddigi gyakorlattól eltérően megvonták, ellenben T mentelmi jogát nem vonták meg. A kedves Olvasó már biztosan kitalálta, hogy V, X, Y és Z ellenzéki, T kormánypárti képviselők. A kedves Olvasó, aki valóban olvasó, és nem küzd sem a demencia, sem az egyszerű emlékezetvesztés problémájával, látja azt a kaotikus összevissza beszélést is, ami itt is és ott is elhangzik, oroszokról, ukránokról, gázról, atomról, ezekről, azokról, de – úgy tűnik – nem akarja látni az eredőt. Azt, hogy ezek lényegében a napi eseményekhez vannak igazítva, mikor, mi, az eredő iránya se változik, ellenben a hossza igen. Növekszik. Annyira növekszik, hogy már nem lehet takargatni, de – ahogy írtam – nem is nagyon akarják. Mindegy, mondják. Az ellenzéknek is mindegy, beéri azzal, hogy ellenzéknek hívatja magát, a kormánynak meg még mindegyebb. Már annyit beszélt összevissza, hogy a hallgatósága teljesen rezisztenssé vált. Nem figyel semmire. De miért foglalkozom én annyit a kormánnyal, miért nem a hasonló ellenzékkel? Pontosan azért nem.
Mert hasonló.
Az eredőben ez is benne van. Két vektor, amely egy irányba mutat.
Egy rendszer végóráit éljük. Tulajdonképpen nem egy rendszerét, hanem az összes diktatórikus rendszerét, Hencidától Boncidáig. Hány éve papolom? Tizenhárom? Az rossz szám, legyen csak tizenkettő. Mint a bibliai tanítványok száma, bár egy rövid időre abból lejött még az Iskarióti.
A diktatórikus rendszerek ellenzékestől diktatórikusak, a nem diktatórikus (a kor szellemét képviselő) rendszerek fasisztoid kormányostól (a várható Olaszország) vagy hegemonisztikus elnököstől (a trumpi Egyesült Államok) sem diktatórikusak. Ráadásul tulajdonképpen a mai diktatúrák nem egy másik rendszernek tekinthetők, hanem ugyanannak a rendszernek az elfajzásaiként. Ugyanaz az alap.
De vajon jó volna, ha nem fajzanának el a „demokratikus” rendszerek? Rossz kérdés. Egyrészt azért rossz, mert nem fakultatív választás: e rendszerek alaptulajdonsága az elfajzás. Ide vagy oda. Káoszba vagy szigorba, aztán vissza. Csak egy potmétert kell hozzá elképzelni. Másrészt azért rossz, mert nem „jó” vagy „rossz” lehetőség között kell választani, hanem nem lehet választani. Erre megy a világ, és ebben lehet jó is és lehet rossz. is. Egyéni jó vagy egyéni rossz. Az a csöpp szabadság. De ezt a szabadságot kollektíve nem lehet kihasználni, már csak ezért sem, mert a „kollektív” absztrakció. Fogalom, nem manifesztum.
De ha mégis? Ha mégis erőltetjük a választ?
Akkor rossz. Azért rossz, mert egy ugyanolyan porhintés, mint a „bölcs és jó vezér” porhintése. Egy másik takaró. Utóbbitól abban különbözik, hogy ezt néha visszahúzzák, plusz a másik oldal alásegít. Ott van kire kenni. Ott konkrét basa áll az országok élén. Itt ilyen nincs, illetve ha van, akkor villámgyorsan rá is kenik az összes kudarcot. De ameddig e basa ki nem termelődik – mert ki fog, újra és újra, legfeljebb lesz az utókor! szemében lesz „jó” basa, és lesz „rossz” basa, mindig is így volt, lásd például a legpszichopatább és legvérengzőbb királyok-császárok titulusait –, tehát ameddig e basa ki nem termelődik, szorgosan és láthatóan folyik tovább az emberi szellem leépülése, amin a basa se fog változtatni.
Ő csak basáskodni akar, semmi mást.
Egy természetellenes egyenlősdi, ami nem egyenlősdi, kontra egy bebetonozásra törekvő vezéruralom, amely mint vezéruralom lehetne jó is, ha nem törekedne a bebetonozásra.
És e kettő mögött, a vezér kontra nem vezér rendszere mögött nincs semmi. Ezért szükségszerű a diktatúrák kimúlása, majd ezért szükségszerű az új diktatúrák létrejötte. Nem írom le még egyszer, hogy tessék megnézni a francia történelem mondjuk 1789-1958 közötti szakaszát. Több, mint másfél évszázad, van mit tanulmányozni rajta.
Most, itt nálunk, és tőlünk keletebbre a diktatúrák utolsó lapjainak a kiterítését éljük meg. A jogi majd nem jogi erőbevetést. Ami után, némi kis intermezzókkal, a diktatúrák összeomlása következik. Időket nem írok, mert nem vagyok jós. Annyi, amennyi.
Aztán egy újabb intermezzo, mert a történelem már csak ilyen, intermezzóról intermezzóra működik, majd jön valami újabb diktatúraféleség, arra a még a mainál is sokkal butább emberfajra szabva, ami akkor fog élni.