Akkor következzen ebben a második részben az a tanulmány, ami miatt az ISW kihagyta a mai harctéri híreket – rendben, a tegnapiakat, amikor nem voltak komolyabb harci cselekmények, ma azért Herszonban sikerült visszafoglalni jó pár települést – de ha ez az ISW számára ennyire fontos volt, lehet, hogy minket is érdekelhet. Izgalmas is az eszmefuttatás.
Ugyanis az orosz vereség a Harkivi Területen és Limanban, valamint a Kreml kudarca a részleges mozgósítás hatékony és tisztességes lebonyolításában alapvetően megváltoztatja az orosz információs teret. A Kreml által támogatott média és az orosz katonai bloggerek – egy prominens Telegram-közösség, amely orosz haditudósítókból, volt proxy tisztviselőkből és nacionalistákból áll – gyászolják a limani veszteséget, miközben egyidejűleg bírálják a részleges mozgósítás bürokratikus hibáit. A Kreml forrásai és a katonai bloggerek a limani és a Harkivi Terület körüli vereséget annak tulajdonítják, hogy az orosz hadsereg nem tudta megfelelően ellátni és megerősíteni az orosz erőket Észak-Donbásszban, és panaszkodnak a háború menetével kapcsolatos átláthatóság hiányára.
A Kreml október 1-jén sugárzott, erősen szerkesztett televíziós műsorainak egyes vendégei még azt is bírálták, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök négy ukrajnai terület annektálása mellett döntött, mielőtt biztosította volna közigazgatási határaikat vagy akár a frontvonalat, és kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Oroszország képes lesz-e valaha is megszállni ezen területek egészét. A Kreml propagandistái már nem rejtik véka alá csalódottságukat a részleges mozgósítás lebonyolítása miatt, gyakran beszélnek egyes férfiak illegális mozgósításáról, és olyan problémákat említenek, mint az alkoholizmus az újonnan mozgósított csapatok körében. Egyesek élő televíziós adásban megszólalva aggodalmuknak adtak hangot, hogy a mozgósítás nem fog olyan erőt generálni, amely szükséges lenne a kezdeményezés visszaszerzéséhez a harctéren, tekintettel az orosz tartalékosok alacsony színvonalára.
Az orosz információs tér jelentősen eltért a Kreml és az orosz védelmi minisztérium által preferált narratíváktól, miszerint a dolgok általában véve ellenőrzés alatt állnak. A Kreml propagandistái által a hadműveleti katonai részletekkel kapcsolatos kritikák és jelentések jelenlegi támadása az elmúlt héten a katonai bloggerek diskurzusához kezdett hasonlítani. A Kreml narratívája az előrehaladásról szóló általános kijelentésekre összpontosított, és kerülte az aktuális katonai műveletek részletes megvitatását. A Kreml soha nem ismerte el nyíltan, hogy a háborúban jelentős kudarcot vallott volna a Harkivi Területen elszenvedett pusztító vereséget megelőzően, ami a részleges tartalékos mozgósítást váltotta ki.
Az orosz védelmi minisztérium következetesen az ukrajnai orosz sikerek eltúlzására összpontosított homályos, optimista nyilatkozatokkal, miközben kihagyta a katonai hadjárat konkrét részleteinek bemutatását. A napi orosz védelmi minisztériumi tájékoztatók többször is állították, hogy ugyanazokat a falvakat foglalták el, ahogy azt az ISW és független kutatók megfigyelték, és ritkán ad ki fényképes bizonyítékokat, amelyek megerősítik az orosz előrenyomulásról szóló állításokat.
Az orosz védelmi minisztérium igyekezett ezt a fajta narratívát ráerőltetni a bloggerekre is. Az orosz védelmi miniszter tanácsadója, Andrej Ilnyickij május 26-án felszólította az orosz újságírókat és bloggereket, hogy tartózkodjanak a háborúról szóló részletes tudósítások bemutatásától, és kerüljék a negatív információk közzétételét, amelyek segíthetnek a Nyugatnak beszivárogni az orosz információs térbe és megnyerni a „hibrid háborút”.
A bloggerek nagyrészt figyelmen kívül hagyták a Védelmi Minisztérium utasításait, és úgy tűnt, Putyin támogatta őket ebben az engedetlenségben, hiszen június 17-én hosszas személyes találkozóval jutalmazta őket. A legtöbb blogger továbbra is beszámolt az orosz harctéri kudarcokról és kritizálta a részleges mozgósítás hibáit, gyakran éles hangnemben. Putyin a jelek szerint egyetlen jelentős bloggert sem büntetett meg szókimondásukért, vagy nem engedte, hogy mások megbüntessék őket. Kritikáikat azonban távol tartotta a főáramú orosz adóktól. A Kreml szócsövei a szövetségi tulajdonban lévő televíziós csatornákon továbbra is többnyire a minisztérium és a Kreml irányvonalát visszhangozták – egészen a részleges mozgósításig.
A Kreml részleges mozgósításról szóló nyilatkozata kitette az orosz közvéleményt a Harkiv körüli, majd a limani vereség következményeinek, ami megtörte a Kreml erőfeszítéseit, hogy a háborút korlátozottnak és általában sikeresnek állítsa be. A Liman körüli orosz vereség még nagyobb zavart és negatív tudósításokat generált a főáramú orosz információs térben, mint a Kijevből, a Kígyó-szigetről vagy akár Harkivból való orosz visszavonulás. Liman hatása valószínűleg azért nagyobb, mert az oroszok most attól tartanak, hogy mozgósítják őket a harctéri problémák miatt. Egy független orosz közvélemény-kutató szervezet, a Levada Központ megállapította, hogy a megkérdezettek több mint fele azt mondta, hogy attól tart, hogy az ukrajnai háború általános mozgósításhoz vezethet, míg 2022 februárjában a válaszadók többsége nem adott hangot ilyen aggodalmaknak. 2022 februárjában az oroszok valószínűleg azt is látják, hogy a Kreml a jelenlegi részleges mozgósítást – amely a minősített tartalékosok korlátozott behívása kellett volna legyen – törvénytelen és megtévesztő módon hajtja végre, ami miatt még több embert tesz ki annak a veszélynek, hogy az összeomló frontvonalak megerősítésére mozgósítják őket.
Putyin sokkal inkább támaszkodik az oroszországi információs tér ellenőrzésére, hogy megvédje rendszerét, mint arra a fajta masszív elnyomó apparátusra, amelyet a Szovjetunió alkalmazott, így az információs térben uralkodó rendetlenség potenciálisan még veszélyesebb Putyin számára, mint a szovjetek számára volt. Putyin soha nem építette újjá azt a belső elnyomó apparátust, amellyel a szovjetek rendelkeztek a KGB-ben, a belügyminisztériumi erőkben és a Vörös Hadseregben, olyan mértékben, mint amilyenre a belföldi ellenzék erőszakos leveréséhez volt szükség. Putyin egészen a közelmúltig nem is vezetett be olyan szélsőséges cenzúrát, mint ami a szovjet államot jellemezte. Az oroszok már régóta szinte szabadon hozzáférnek az internethez, a közösségi médiához és a virtuális magánhálózatokhoz (VPN), és Putyin feltűnően tartózkodott a Telegram blokkolásától, annak ellenére, hogy a platform visszautasította a tartalmak cenzúrázására vonatkozó követeléseit. Az orosz információs tér ehelyett az újságírókra és a televíziós talkshow-k vendégeire támaszkodott a kényszerített öncenzúra érvényesítésében, különösen azután, hogy a Kreml elfogadott egy törvényt, amely az oroszokat akár 15 év börtönnel fenyegeti a „hadsereg lejáratásáért.” Az orosz szövetségi televíziós csatornákon a katonai hiányosságok és a részleges mozgósítási erőfeszítések hibáinak kritikája, különösen a limani vereséget követően ezért merész és a Kreml propagandaműsorai számára rendkívül szokatlan. A Kreml hivatalos csatornáin keresztül először juttatta el az átlagoroszok otthonaiba az oroszok háborús teljesítményével kapcsolatos egyes blogger-kritikák hangnemét és hangnemét.
Ramzan Kadirov csecsen vezető és Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magáncég finanszírozója tovább rontotta a Kreml sebezhető narratíváit Liman bukása alatt és után. Kadirov október 1-jén egy „hiperliberális” eszmefuttatást tett közzé, amelyben azzal vádolta az orosz katonai vezetést, hogy nem reagált azonnal a Limán körüli romló helyzetre, és kijelentette, hogy Oroszországnak minden rendelkezésre álló eszközzel, beleértve a kis hatóerejű nukleáris fegyvereket is, fel kell szabadítania az elcsatolt négy területet. Prigozsin megismételte Kadirovnak az orosz katonai vezetéssel szembeni kritikáit. Az, hogy a Nyugat Kadirov nukleáris fenyegetésére összpontosított, elhomályosította e kijelentések valódi jelentőségét.
Kadirov és Prigozsin jóhiszemű tagjai az oroszok által szilovikoknak nevezett vezetők azon kis csoportjának, akik jelentős hatalmi bázissal és Putyin belső körébe tartoznak vagy ahhoz közvetlen hozzáféréssel rendelkeznek. Kadirovnak korábban is voltak felelőtlen kijelentései és dicsekvései, amelyek nem mindig kerültek a címlapokra vagy alakították az oroszországi narratívákat. Prigozsin sem szokott domináns hang lenni, bár az utóbbi hetekben nőtt a tekintélye, de október 1-jei kijelentéseik mélyreható hatással voltak az orosz információs térre. Együtt törték meg a Kreml narratíváját, amely megpróbálta tompítani a Liman körüli vereség okozta csapást. A szövetségi csatornák nagyrészt reményteljes hozzáállást fejeztek ki, hogy az újonnan mozgósított emberek és a bevetett erősítések a közeljövőben vagy tartani tudják a vonalat, vagy ellentámadásokat tudnak végrehajtani Kadirov nyilatkozata előtt, de a szövetségi ellenőrzés alatt álló csatornák beszélgetős műsorai azonnal felkapták a Kadirov-Prigozsin kijelentéseket, ami arra késztette a kommentátorokat az élő televízióban, hogy a magasabb katonai parancsnokságot érintő kritikát tovább fokozzák. A Kreml propagandistáinak még a volt orosz déli katonai körzet (SMD) parancsnokhelyettesének, Andrej Guruljovnak az előadását is meg kellett zavarniuk, amikor egy élő adásban a magasabb katonai vezetést kezdte hibáztatni a limani vereségért.
Kadirov és Prigozsin nyilatkozata valószínűleg nyilvánosan aláásta Putyin vezető szerepét, valószínűleg akaratlanul is. Kadirov kifejezetten a Központi Katonai Körzet (CMD) parancsnokát, Alekszandr Lapin vezérezredest vette célba, és azzal vádolta a vezérkari főnököt, Valerij Geraszimov hadseregtábornokot, hogy eltussolta Lapin limani kudarcát. Putyin nyilvánosan kifejezte a Lapinba vetett bizalmát, amikor az orosz védelmi minisztérium június 24-én bejelentette Lapin győzelmét Liszicsanszk környékén. Nyugati katonai tisztviselők arról is beszámoltak, hogy Putyin operatív katonai döntéseket hozott Ukrajnában, és mikromenedzselte a katonai parancsnokságát. Putyin tehát valószínűleg felelős azokért a döntésekért, amelyek nemhogy nem erősítették meg Limant, hanem megkísérelték tartani azt – ezek a tények valószínűleg legalábbis a belső köréből több ember számára ismertek. Kadirov közvetlen támadása Lapin ellen tehát közvetett támadás Putyin ellen, akár tudatában van ennek Kadirov, akár nem. Putyin és szócsövei rendkívül szűkszavúan nyilatkoztak a katonai parancsnokok vagy leváltóik teljesítményéről, ami különösen figyelemre méltóvá teszi Kadirov nyilatkozatát és Prigozsin visszhangját.
Putyin valószínűleg felismerte, hogy Kadirov és Prigozsin milyen veszélyes úton kezdett el járni, ami a Kreml által ellenőrzött hangok és militarista bloggerek részéről visszavágást váltott ki a katonai parancsnokok közvetlen kritikájával szemben. A szövetségi televíziós csatornák inkább „durvának” minősítették Kadirov Lapin elleni kijelentéseit, míg a bloggerek azzal érveltek, hogy a vereségért inkább az orosz védelmi minisztérium a felelős, arra hivatkozva, hogy Lapin nem volt a limani helyőrség parancsnoka.
Putyin korábban nem cenzúrázta a nacionalista bloggereket, Kadirovot, a haditudósítókat és a korábbi megbízott tisztviselőket, valószínűleg azért, mert olyan hangokat látott bennük, amelyek az általa preferált politikát szorgalmazzák, és amelyekben az őt támogatni hajlandó oroszok nagyobb valószínűséggel bíznak. Az ISW korábban úgy értékelte, hogy Putyin valószínűleg megpróbálja a maga oldalán tartani a katonai bloggereket, és felhasználni őket arra, hogy új bűnbakokat találjon az ukrajnai kudarcaiért. Putyin talán a parancsnoki láncból kapottnál sokkal kendőzetlenebb képet a frontvonalakon zajló eseményekről, ami az egyik oka lehet annak, hogy június közepén találkozott a katonai bloggerekkel. A bloggerek a közönségük körében valószínűleg pontosabb forrásnak számítanak, mint az orosz védelmi minisztérium, mivel beszámolnak a kudarcokról és hibákról, miközben háborúpárti és hazafias nézeteket képviselnek. Putyin valószínűleg arra törekszik, hogy megtartsa e nacionalista szereplők által elért közönség kegyeit, mivel a háborúval kapcsolatos grandiózus elképzeléseit népszerűsítik.
A katonai bloggerek közössége azonban az ukrajnai orosz háború vereségei és kudarcai közepette elkezdheti aláásni Putyin narratíváit a törzsközönsége számára, különösen, ahogy az általuk közvetített beszámolók a Kreml által ellenőrzött főáramú csatornákon is elterjednek. A bloggerek a harkivi frontvonal összeomlását követően egyre gyakrabban jelennek meg az orosz állami televízióban és a Kremlhez kötődő csatornákban, és bátran rámutatnak az orosz katonai kampány kudarcaira, miközben eltúlozzák, hogy Oroszországnak meg kell nyernie a háborút, és hogy az oroszoknak milyen árat kell fizetniük. Putyin valószínűleg megpróbálta visszahódítani a bloggerek egy részét azzal, hogy meghívta őket a moszkvai annexiós beszédére, és integrálta őket a mainstream médiába. A bloggerek azonban lehetetlen elvárásokat táplálnak, és olyan követeléseket támasztanak, amelyeket Putyin és az orosz kormány valószínűleg nem tud teljesíteni. Ragaszkodnak ahhoz, hogy Putyin foglalja el egész Ukrajnát, miközben az orosz erők csak fokozatos területi nyereségre képesek Bakhmut és Avdiivka környékén. Felszólítják az orosz katonai toborzóközpontokat és az orosz védelmi minisztériumot, hogy oldják meg a részleges mozgósítást sújtó több generációs bürokratikus problémákat. Valószínűleg tovább növelik azokat a belpolitikai problémákat, amelyekkel Putyinnak a következő hónapokban szembe kell néznie, bármennyire is úgy tűnik Putyinnak, hogy átsegítik őt a nehéz időszakon.
Putyin talán a Mihail Gorbacsov által meghirdetett „glasznoszty” (nyitás) politikájából eredő problémák egy furcsa változatával szembesül. Gorbacsov az 1980-as évek közepén részben megnyitotta a szovjet információs teret abban a reményben, hogy a szovjet állampolgárok betekintést engednek neki a szovjet államon belüli bürokratikus működési zavarok okaiba, amelyeket felülről nem tudott azonosítani. A szovjet polgárok azonban nem álltak meg ott, ahol Gorbacsov akarta vagy várta, hanem az egész szovjet rendszert kezdték támadni. Az általa kezdeményezett reformok (peresztrojka) a „glasznoszty” időszakát követően végül inkább tönkretették, mint megerősítették a Szovjetuniót.
Putyin kétségtelenül teljes mértékben tisztában van ezzel a mintával, és bizonyára nem áll szándékában megismételni azt. Soha nem alakított ki szovjet szintű ellenőrzést az orosz információs tér felett, még akkor sem, ha azt folyamatosan szűkítette az általa tolerált platformokra. Felmentette a katonai bloggereket a Kreml által jóváhagyott narratívák betartása alól, miközben nyitva tartotta azt a platformot, amelyen egy olyan alapvető választói csoport számára prezentálnak, amelyre ő támaszkodik, és most még inkább előtérbe helyezi őket. Meglátjuk, hogy Putyin mennyire fogja tolerálni, és mi fog történni, ha és amikor megpróbálja leállítani a bloggereket és az általuk megfogalmazott kritikákat – egyre inkább a saját döntéseiről –, amelyeket egyelőre hagyott Oroszországban keringeni.
Érdekes gondolatok: vajon tehát sikerült Putyinnak kitenyésztenie azokat a szuperputyinokat, akik még nála is radikálisabbak és esetleg végeznek vele, hogy aztán Oroszországot még a mostaninál is nagyobb bajba keverjék? Vagy ennél a mostaninál nagyobb baj már orosz földön nem lehet? Esetleg Putyin is elég az ország végső tönkretételéhez?
Jó kérdések, melyekre csak az idő adhat választ. Mindenesetre érdemes volt megírni ezt a tanulmányt, érdemes elolvasni is.
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!