Szele Tamás: Ukrajna jövője

Örömmel értesítem a közönséget arról, hogy megtaláltam azt a módszert, amellyel az Ukrajna ellen folytatott orosz hadjárat eseményei a legnagyobb biztonsággal megjósolhatóak. Ez sem tökéletes, de megfigyeléseim alapján elég pontos.

Csak az a kár, hogy nem jó semmire.

Az eddigi több, mint kétszáz nap eldöntötte ugyanis, hogy a háború híreinek legpontosabb, legtárgyilagosabb, pártatlan forrása az ISW (Institute for the Study of War). Mindig van egy nap késése, de épp azért, mert ez a nap arra kell, hogy az összes hírüket több forrásból is leellenőrizzék, és ezt nem érzem től nagy árnak a hiteles tájékoztatásért. Azonban vannak napok – ritkán, de előfordulnak – amikor az ISW munkatársai valamiért úgy látják, hogy „nem történik semmi fontos” és elméleti anyagokat közölnek a megszokott, pontos napi jelentésük helyett.

Módszerem lényege az, hogy pont ezeken a napokon szokott kivétel nélkül valami nagy fontosságú esemény történni. Csakhogy az ISW munkarendje miatt ez a megfigyelésem használhatatlan: az a jelentés – vagy elméleti anyag – amit ők tegnap este zárnak le és a tegnapi állapotokat tükrözi, nem jelenik meg azonnal, a közléssel várnak másnap, tehát ma reggelig, mikor is a nagy fontosságú disznóság – esetünkben a mai tömeges dróntámadás – többnyire már javában zajlik. Ha egy annyit megtennének, hogy este előre kitesznek a felületre egy értesítőt:

Kedves olvasóink, holnapra elméleti merengést tervezünk”

minden rendes külpolitikai újságíró tudná, hogy másnap ötkor kel és három kávéval kezd, mert ha az ISW nem figyel oda, akkor baj van, és neki kell figyelnie. Így viszont akármilyen biztos is a módszer – a harkivi áttörésnél és Liman elesténél már bevált – igazából használhatatlan. Ma ugyan lesz pár rövid hír az elméleti anyag végén, teljesen nem szakadunk el az eseményektől, de nem tudom magamba fojtani a megjegyzést: „Urak, ti is jókor lettetek elméleti szakírók, gyertek le a lila ködökből, bombáznak…”

Pedig az írás érdekes, ugyanis arról szól, milyennek kéne lennie egy fegyverszüneti- vagy békeszerződésnek, és milyen kell legyen a jövő Ukrajnája ahhoz, hogy meg is lehessen védeni és gazdaságilag is megállhasson a lábán.

Ezen kevesen gondolkodtak még el, mindenki adottnak veszi, hogy ha az általa preferált fél győz, azonnal kék lesz majd az ég, dalolni kezdenek a madarak, hirtelen mindenki szőke lesz, kék szemű, maximum huszonhat éves és felső középosztálybeli, valamint helybe jön a Kánaán. Mint majd látni fogjuk: a jó fenét. De lássuk, mit ír erről az ISW-nél Frederick W. Kagan, a hadtörténet professzora?

Ez az esszé a jelenleg orosz megszállás alatt álló ukrán terület azon részeire összpontosít, amelyek fontosak a független Ukrajna hosszú távú életképessége szempontjából. Az ukrán hadsereg jelenleg október 16-tól ellentámadást folytat a Herszoni Területen. Térképeinket frissíteni fogjuk, miután az új frontvonalakról szóló információk egyértelműen bekerülnek a nyílt forráskódú környezetbe.

Tehát: Ukrajnának vissza kell szereznie bizonyos, jelenleg orosz megszállás alatt álló területeket, hogy hosszú távon biztosítsa biztonságát és gazdasági életképességét. Ahhoz, hogy Ukrajna képes legyen megvédeni magát egy jövőbeli orosz támadással szemben, fel kell szabadítani a Herszoni és a Zaporizzsjai Terület nagy részét. Ukrajna gazdasági egészségéhez fel kell szabadítani a Zaporizzsjai Terület többi részét, valamint a Donyecki és Luhanszki Terület nagy részét, beleértve legalább néhány területet, amelyet Oroszország 2014-ben foglalt el. Ukrajna biztonsága jelentősen javulna a Krím felszabadításával, ami a NATO azon képességének is kedvezne, hogy biztosítsa délkeleti szárnyát.

Ukrajnának minden joga megvan ahhoz, hogy harcoljon az Oroszország által jogtalanul elfoglalt összes terület felszabadításáért, különösen annak fényében, hogy Oroszország folyamatos atrocitásokat és etnikai tisztogatást követ el az általa megszállt területeken. Kijev ragaszkodik ahhoz, hogy visszaszerezze az ukrán területek feletti ellenőrzést a nemzetközileg elismert határokig, ami nem abszolutista vagy szélsőséges követelés – ez egy olyan állam normális álláspontja, amely egy háború részeként védekezik egy provokálatlan támadás ellen. Ez a nemzetközi közösség alapértelmezett álláspontja is a nemzetközi jog szerint, ahogy annak is kellene lennie. A következő vita során semmi sem értelmezhető úgy, hogy az támogatna bármilyen kísérletet arra, hogy Ukrajnát arra bátorítsák, vagy akár kényszerítsék, hogy feladja követeléseit vagy a földje és népe felszabadítására irányuló erőfeszítéseit.

Ukrajnának azonban tisztán stratégiai katonai és gazdasági okokból is szüksége van a fent említett területek felszabadítására. Az ISW továbbra is úgy értékeli, hogy Putyin Ukrajnával kapcsolatos szándékai valószínűleg nem fognak változni, akár tűzszünetre, akár más rendezésre kerül sor. A Kreml a harcok bármilyen felfüggesztését arra használná fel, hogy megszilárdítsa a megszerzett előnyeit, és a frontvonalat a Putyinnak elérhető legmegfelelőbb helyzetben befagyassza, hogy felkészülhessen az Ukrajna elleni jövőbeli nyomásgyakorlásra és agresszióra. Az Ukrajnában tartós békére törekvőknek ellen kell állniuk a kísértésnek, hogy a harcvonalakat Ukrajna nemzetközi határainál rövidebb időre befagyasszák oly módon, hogy az Oroszország feltételei szerinti újbóli konfliktus feltételeit teremtsék meg. E rövid esszé célja, hogy megvizsgáljuk, miért olyan fontosak a még mindig orosz megszállás alatt álló ukrán terület egyes részei egy olyan független Ukrajna hosszú távú életképessége szempontjából, amely nem a nemzetközi közösség pénzügyi gyámsága alatt áll, és hatékonyan meg tudja védeni magát egy újabb orosz invázióval szemben.

A Dnyeper folyó félelmetes akadályt jelent egész ukrajnai szakaszán. Bármely hadseregnek nehézséget okozna átkelni rajta a felkészült védőkkel szemben. A jelenlegi orosz támaszpont a nyugati parton, a Herszoni Területen ezért létfontosságú terület. Ha egy tűzszünet vagy valamilyen megállapodás felfüggeszti a harcokat, miközben az oroszok még mindig birtokában vannak ennek a támaszpontnak, akkor a dél-ukrajnai orosz offenzíva megújításának kilátásai jelentősen javulnának. Ha viszont Ukrajna visszaszerzi az ellenőrzést a folyó teljes nyugati partja felett, az oroszok számára valószínűleg rendkívül nehéz lesz a Délnyugat-Ukrajna elleni szárazföldi támadás. Mikolajiv, Odessza és az egész ukrán fekete-tengeri partvidék hosszú távú védhetősége tehát nem kis részben Nyugat-Herszon felszabadításán múlik.

A Dnyeper keleti partján fekvő Herszoni Terület egyes részei azonban szintén kritikus stratégiai jelentőséggel bírnak. A területi határ a folyó vonalát követi a torkolatáig, majd kiugrik a Fekete-tenger felé, és körülbelül 40 mérföldnyire megközelíti Odesszát. A Kinburn-nyárs csúcsa, a Herszoni Terület ezen részének legészaknyugatibb pontja, kevesebb mint 4 kilométerre van Ocsakiv városától a Dnyeper nyugati partján. Az orosz katonai állások ezeken a területeken lehetővé teszik az orosz erők számára, hogy tüzérségi, drón- és rakétatüzet vezessenek be az ukrán fekete-tengeri partvidék nagy része ellen számos rövid hatótávolságú rendszerből anélkül, hogy drága, nagyobb hatótávolságú eszközöket kellene használniuk, amelyek mindig rövidebb távon állnak majd rendelkezésre. Ezek a rövid távolságok a kétéltű hadműveletek kilátásait is sokkal reálisabbá és tűzzel könnyebben támogathatóvá teszik, mintha az oroszoknak a krími bázisokról kellene azokat végrehajtaniuk. Ukrajna befolyása a Fekete-tenger teljes nyugati partvidékére mindaddig ingatag marad, amíg Oroszország a 2014-es vonalaknál jóval északabbra lévő délnyugati Herszonban tart területet.


A védhető vonalak követéséhez folyamatosan hivatkozni kell a 152 mm-es tüzérségi rendszer nagyjából 25 kilométeres maximális hatótávolságára. Minden modern hadsereg rendelkezik ennél jóval nagyobb hatótávolságú szárazföldi rendszerekkel. De a 152 mm-es lövegek viszonylag könnyen és olcsón gyárthatók tömegesen, akárcsak az általuk kilőtt lövedékek. Ezek ellen gyakorlatilag lehetetlen védekezni, ha nagy mennyiségben használják őket. Léteznek olyan rendszerek, amelyek le tudják lőni az egyes tüzérségi lövedékeket (valamint a rakétákat és a drónokat), de olyanok nem, amelyek egyszerre több ezret tudnak belőlük elhárítani. Az oroszok megmutatták, hogy az ilyen fegyverek tömeges bombázása mennyire hatékony lehet Szeverodonyeck és Liszicsanszk elfoglalásakor, ahol tüzérséggel bombázták az ukrán csapatokat, és lehetővé tették a viszonylag gyenge orosz erők előrenyomulását. A tervezőknek abból kell kiindulniuk, hogy az orosz vonalak 25 kilométeres körzetében lévő ukrán állásokat a harcok kiújulásának kezdetétől fogva tömeges tüzérségi sortüzeknek lehet kitenni.

A jó katonai doktrína azt is tanítja, hogy egy pozíciót nem úgy próbálnak megvédeni, hogy őrzik – a megbízható védelmet jóval a megtartandó pontok vagy vonalak előtt kell kiépíteni. A Dnyeper folyónak nem Ukrajna első védelmi vonalának kellene lennie, hanem inkább az utolsónak. A küzdelmes folyami átkelések nagyon nehezek, de megkönnyíthetők, ha a támadó minden előkészületet közvetlenül a folyónál tud elvégezni, beleértve a védett tüzérségi állások kialakítását, a hídépítő felszerelések előzetes elhelyezését, a szükséges ellátmány felhalmozását és általában az összes olyan infrastruktúra kiépítését, amely ahhoz szükséges, hogy átkelhessenek egy széles folyón, miközben a védők visszavágnak. A folyó akkor a legmegbízhatóbb védelem, ha az oroszoknak először előbb oda kell előrenyomulniuk, majd fel kell készülniük az átkelésre, miközben az ukrán védők megzavarják az erőfeszítéseiket.


Ezért Ukrajnának képesnek kell lennie arra, hogy a folyó keleti partján állásokat alakítson ki és megtartsa azokat. Ezek az állások azonban nem lehetnek egy keskeny sávban a folyó mentén. Elég messze kell lenniük a folyótól ahhoz, hogy egy összehangolt orosz támadás ne tudja őket könnyen visszavetni magához a folyóhoz – ami potenciálisan katasztrofális helyzetet jelentene a védők számára. Elég messze keletre kell lenniük ahhoz is, hogy az oroszok ne legyenek a nyugati part tüzérségi hatótávolságán kívül (kb. 25 kilométerre), hogy az oroszok ne bombázhassák az ottani ukrán védőket egy újabb invázió kezdetétől fogva. A Krímtől északra húzódó 2014-es érintkezési vonal közel volt ahhoz a határvonalhoz, ameddig az orosz erők délen tarthatták magukat anélkül, hogy veszélybe kerülne a Dnyeper ukrán védelme és a mögötte fekvő területek. Az említett vonalak legészaknyugatibb részétől a folyó legközelebbi megközelítésekor a folyótól mért távolság körülbelül 70 kilométer, ami elég messze van ahhoz, hogy Ukrajna az érintkezési vonalnál frontvonalbeli védelmet, majd a csőtüzérség (152 mm) hatótávolságán kívül egy fő védelmi területet alakítson ki, ahonnan az ukrán védők szükség esetén némi távolságra visszavonulhatnak, miközben az oroszok továbbra is a folyó tüzérségi hatótávolságán kívül maradnak, és elkerülhetik, hogy közvetlenül a folyóhoz szoruljanak.

A keleti Herszon és a nyugati Zaporizzsjai Terület kulcsfontosságú terepviszonyainak mérlegelése során a biztonsági és gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni, mivel a Zaporizzsjai Atomerőmű (ZNPP) Enerhodarban található. Az erőmű a 2022-es invázió előtt Ukrajna villamosenergia-termelésének jelentős részét biztosította, és elvesztése jelentős beruházásokat igényelne a termelőkapacitás pótlására és esetleg az ukrán elektromos hálózat egyes elemeinek átalakítására. Enerhodar felszabadítása oly módon, hogy az erőmű újra üzembe helyezhető legyen, ezért központi jelentőségű az ukrán gazdaság helyreállítása időbeli és anyagi költségeinek visszafogása szempontjából, ami viszont központi jelentőségű ahhoz, hogy Ukrajna ne váljon a nemzetközi közösség költséges kiszolgáltatottjává.


Oroszország ukrajnai nukleáris létesítményekkel szemben tanúsított felelőtlensége biztonsági szempontból is elengedhetetlenné teszi a ZNPP ukrán ellenőrzés alá helyezését. Az orosz erők megrongálták az inaktív csernobili létesítményeket, radioaktív port vertek fel, és közben saját magukat is sugárfertőzötté tették. Az orosz hamis zászlós műveletek és a ZNPP területének hagyományos katonai műveletek bázisaként való felhasználása hasonlóan könnyelmű hozzáállást mutat a háború veszélyeivel szemben, amelyek egy hatalmas atomerőműre leselkednek. Azzal, hogy Moszkva megtartja az ellenőrzést a ZNPP felett, Ukrajna és az összes fekete-tengeri állam állandóan ki van téve annak a veszélynek, hogy Oroszország hajlandó a nukleáris tűzzel játszani. Az oroszokat ezért az Enerhodar tüzérségi hatótávolságán kívül kell tartani. Ha a szükséges pozíciók kiszámításához a fentiekhez hasonló megközelítést alkalmaznánk, akkor az ukrán erők számára a ZNPP megbízható védelméhez szükséges vonal elvileg Enerhodartól 50 kilométerre délre húzódna. Ez a vonal körülbelül 40 kilométerre északnyugatra lenne Melitopoltól, a következő jelentős földrajzi tényezőtől, amelyet figyelembe kell venni.

Melitopol kritikus csomópontja azoknak az utaknak, amelyek egyrészt a Dnyepertől a Nova Kakhovka gát körül az Azovi-tenger partjáig és végül Mariupolig, másrészt a Krímtől északra Zaporizzsja városáig futnak. Ha az oroszok megtartják az ellenőrzést Melitopol és a tőle délre és keletre futó utak felett, akkor jelentős katonai bázissá alakíthatják és valószínűleg át is alakítják, ahonnan gépesített támadásokat indíthatnak az északra és nyugatra fekvő, nagyrészt sík sztyeppékre. Egy ilyen bázis, amely az oroszországi Belgorodhoz hasonlóvá válhat az ott található katonai létesítmények és képességek kiterjedését tekintve, állandó fenyegetést jelentene a ZNPP-re, a Dnyeper keleti partján lévő ukrán állásokra, valamint Zaporizzsja és Dnyipropetrovszk nagyvárosaira is. Ha viszont Ukrajna visszaszerzi a Melitopol feletti ellenőrzést, akkor az oroszok a Krímre és a Krímet a szárazföldtől elválasztó Perekop-szoroson átvezető keskeny és sebezhető közúti és vasúti összeköttetésekre korlátozódnának. Egy ilyen támadás elleni védekezés sokkal könnyebb, mint egy olyan offenzíva ellen, amely Melitopolt jól felszerelt és teljesen felkészült támaszpontként használná.


Kelet felé haladva a megfontolás súlya gazdaságosabbá válik. A Donbássz – a Donyecki és a Luhanszki Terület, amelyet 2014 óta az érintkezési vonal választ el – évszázadokon át egyetlen integrált gazdasági egység volt. Ásványi lelőhelyeit kitermelték és vasúton szállították egyrészt a mariupoli kikötőbe, másrészt a nyugati ukrán iparnak. A Donyecki Terület nagy részének 2014-es orosz elfoglalása megzavarta ezt a gazdasági tevékenységet Ukrajna kárára. A teljes Donbássz végleges eltávolítása sokkal súlyosabb gazdasági károkat okozna Ukrajnának. Egy életképes ukrán gazdaság újjáépítéséhez, amely nem igényel nagy mennyiségű, hosszú távú nemzetközi pénzügyi támogatást, a donbásszi gazdasági régió Kijev ellenőrzése alá történő visszaállítására van szükség.

Ennek a helyreállításnak a katonai feltétele Mariupol és a közúti és vasúti hálózatok ukrán felszabadítása északra, Volnovakhán keresztül Donyeck város felé, valamint nyugatra, Melitopol és Zaporizzsja városok felé. A Mariupol feletti biztos ukrán ellenőrzés megteremtéséhez fel kell szabadítani az oroszok által 2014-ben elfoglalt területek legalább egy részét. Az említett invázióból eredő érintkezési vonal túl közel volt a városhoz ahhoz, hogy a védők elszánt támadások esetén elkerülhessék a bekerítést. A 152 mm-es tüzérségi lőtávolságokkal kapcsolatban fentebb használt számítások szerint Ukrajnának valójában a nemzetközileg elismert határig az összes területét vissza kell foglalnia.

Hasonló gazdasági érvek érvényesek Donyeck, Szeverodonyeck és Luhanszk történelmileg ipari városaira is. A megszállt Északkelet-Ukrajna fennmaradó területein a mérleg nyelve elsősorban a mezőgazdaság felé tolódik el. A gabona olyan kritikus szerepet játszik Ukrajna gazdaságában, hogy egyszerűen ki lehet számítani minden egyes elveszített hektár költségét, és a veszteség hosszú távú ellentételezésének követelményeit az Oroszországnak történő átadás árának részeként lehet figyelembe venni.


Északkelet-Ukrajna azonban tartalmaz néhány stratégiailag fontos területet. Szvatove, Sztarobilszk és Bilovodszk városok fontos útkereszteződéseknél helyezkednek el, amelyek ellenőrzése részben meghatározza, hogy az oroszok milyen bázisokat használhatnak a saját Oroszországukban, hogy a jövőben közvetlenül támogassák az ukrajnai támadásokat. Oroszországnak a Luhanszki területtől északnyugatra és északkeletre fekvő Valujki és Bogucsar településeken vannak jelentős gépesített támaszpontjai. Az orosz erők a Belgorod környéki bázisokról Valujkin keresztül áramlanak a Luhanszki Terület északi részébe a Sztarobilszkba vezető úton, majd onnan nyugat felé Szvatovén keresztül Harkiv területére. A Luhanszktól északra, Sztarobilszkon keresztül az orosz határig vezető vasútvonal különösen fontos, mivel az orosz erők nagymértékben függnek a vasúttól a felszerelés és az utánpótlás szállításában. A bogucsari támaszpontról azonban a Bilovodszkon keresztül vezető úton is be tudnak juttatni erőket Ukrajnába. Ha Oroszország megtarthatná az ellenőrzést e kulcsfontosságú csomópontok, valamint a hozzájuk tartozó közúti és vasúti hálózatok felett, az jelentős előnyt jelentene Moszkvának egy északkeletről induló újabb invázióra való felkészülésben.

A Krím félsziget végül stratégiai szempontból fontos a NATO és Ukrajna számára is. A félsziget orosz birtoklása lehetővé teszi Oroszország számára, hogy 325 kilométerrel nyugatabbra telepítsen légvédelmi és hajóelhárító rakétákat, mint ahogyan azt a jogilag általa ellenőrzött területet használva megtehetné. Ez lehetővé teszi Oroszország számára, hogy repülőgépeket helyezzen el Szevasztopolban, mintegy 300 kilométerrel nyugatabbra, mint az Orosz Föderáció területén lévő légi bázisok. Ezek a különbségek nagyban befolyásolják annak a légi és rakétafenyegetésnek a mértékét és hatókörét, amelyet Oroszország a NATO délkeleti szárnyára jelenthet, valamint Oroszország azon képességét, hogy előkészítse és támogassa Ukrajna jövőbeli invázióit. Az összes ukrán terület közül, amelyet a NATO-nak vissza kellene szereznie Ukrajnának a NATO saját érdekei érdekében, a Krímnek kellene a lista élén állnia.


Elvi jogi, erkölcsi és etikai megfontolások megkövetelik Ukrajna azon erőfeszítéseinek támogatását, hogy visszaszerezze elveszített területeit és népét, és ezeket nem szabad elvetni. Ennek az esszének az volt a célja, hogy megmutassa, hogy a tisztán katonai realitások és a stratégiai megfontolások ugyanarra a következtetésre vezetnek. Ha Ukrajna ki akar kerülni ebből a háborúból, hogy képes legyen megvédeni magát egy jövőbeli orosz támadással szemben, és hogy életképes gazdasággal rendelkezzen, amely nem függ a hosszú távú nemzetközi pénzügyi támogatástól, akkor szinte az egész területét fel kell szabadítania.

Eddig tart az eszmefuttatás, mely világosan bebizonyítja, hogy Ukrajna akkor lehet újra szuverén és életképes állam, ha újból eléri saját határait, másként szólva megint ugyanakkora lesz, mint saját maga.

Most következzenek a legfontosabb hírek röviden:

      • Több orosz forrás újbóli ukrán támadásokról számolt be Herszon irányából, ukrán források pedig az átlagosnál nagyobb számú napi ágyúzásról és rakétacsapásokról számoltak be, de az ukrán erők műveleti csendet tartanak fenn minden műveletről.
      • Ukrán katonai tisztviselők október 16-án kijelentették, hogy az orosz hadsereg hamisan állítja, miszerint az elmúlt napokban több várost is elfoglaltak Bakhmut közelében, azonban az ukrán csapatok tartották a vonalaikat az orosz támadásokkal szemben. Az orosz erők valószínűleg azért hamisítják meg a Bakhmut térségében történt előrenyomulásra vonatkozó állításokat, hogy legalább egy szektorban győzelmet aratónak tüntessék fel magukat az északkelet- és dél-ukrajnai folyamatos veszteségek közepette.
      • Az ukrán hírszerzési főigazgatóság 100 000 dolláros vérdíjat tűzött ki Igor Girkin neves orosz militarista és korábbi proxy parancsnok elfogásáért, és megerősítette jelenlétét Ukrajnában, kijelentve, hogy „köztudott, hogy az egyik leghíresebb orosz terrorista úgy döntött, hogy megújítja részvételét az államunk elleni háborúban”.
      • Orosz és fehérorosz források továbbra is arról számoltak be, hogy orosz katonák és hadianyag érkezik Fehéroroszországba.
      • Ukrán források arról számoltak be, hogy az orosz megszálló tisztviselők Herszon városában fokozzák az ukrán partizánok elleni szűrőintézkedéseket, és felgyorsítják a kulcsfontosságú anyagok és személyzet Herszonból a Krímbe való evakuálására irányuló erőfeszítéseket.
      • Ismeretlen támadók október 16-án Molotov-koktéllal megtámadtak egy katonai parancsnokságot Moszkva külvárosában.
      • A Krasznodari Körzet helyi orosz hatóságai állítólag további 1000 embert kívánnak mozgósítani 2022 decemberéig, és javaslatokat vitattak meg a szórakoztató rendezvények finanszírozásának átirányítására, hogy így lássák el a mozgósított személyzetet, ami látszólag ellentmond Putyin azon bejelentésének, hogy a mozgósítás 2022. október végéig befejeződik.
      • A rossz orvosi ellátás mind a frontvonalbeli, mind a hátországban lévő orosz egységekben súlyosbítja az amúgy is súlyos morális problémákat.

Eddig tartott a hírösszefoglaló első része (kevés hír szorult bele), de maradjanak még a Zónán, rövidesen érkezik a második.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!


Oszd meg másokkal is!