Ma nem nagyon lehet másról írni, mint Herszon feladásáról, tehát ez a második rész teljes egészében erről fog szólni. Előre jelezném, hogy bonyolult kérdésről van szó, tehát aki egyértelmű diadalünnepre vagy gyászra számít, az keresse máshol. A legfontosabb kérdés most az, hogy mi fog történni és főleg: miért?
Igazából nem volt annyira meglepő Herszon kiürítése és ami ezzel jár: feladása, az orosz Elnöki Adminisztráció már napokkal ezelőtt kiadott egy metodicskát, módszertant, ami ennek a „magyarázatát” is tartalmazta a politikai aktivisták számára. Erről én e hónap hetedikén írtam ezeken a hasábokon, és érdemes elővenni az akkori idézeteket, mert meglepően összecsengenek Szurovikin tábornok Sojgu védelmi miniszternek adott beszámolójával. Mit mond a metodicska?
„Kijev nem számol a saját veszteségeivel – kész több tízezer saját és kívülálló embert megölni az újabb részletekért és fegyverutánpótlásért. Az orosz csapatok igyekeznek megmenteni a civilek és a személyzet életét. A nacionalisták hatalmas csoportja által a város ellen intézett nagyszabású támadás veszélye diktálta a város civil lakosságának a Dnyeper bal partjára való evakuálását.”
„Védelmi miniszter elvtárs, jelentem, sikeresen ellenállunk minden ellenséges támadási kísérletnek. A térségben augusztus és október között végrehajtott támadásainak visszaverése során Ukrajna fegyveres erői több mint kilenc és félezer halott és sebesült katonát, több mint 200 harckocsit, 500 páncélozott harcjárművet, mintegy 600 különböző rendeltetésű járművet és több mint 50 tüzérségi löveget és aknavetőt veszítettek.
Köztudott, hogy az előrenyomuló oldal nagyobb veszteségeket visel, mint a védekező. Ebben az esetben a mi veszteségeink 7-8-szor kisebbek, mint az ellenségé. Mindenekelőtt minden orosz katona életére gondolunk. Az ellenség támadja a helyi önkormányzati szerveket, iskolákat, kórházakat, egyéb szociálisan jelentős létesítményeket, a Dnyeper túlpartjára evakuált civileket és a humanitárius segélyek elosztási pontjait. Sikeresen visszavertük ezeket a támadásokat.
A rakéták mintegy 80-90 százalékát az orosz légvédelmi rendszerek lövik le. Ugyanakkor legfeljebb 20 százalékuk még mindig eléri a célját. A csapatok csoportosításának műszaki egységei szinte naponta helyreállítják a Dnyeper átkelőit, és intézkedéseket tesznek azok működőképességének fenntartása érdekében.
Ilyen körülmények között Herszon városa és a szomszédos települések nem tudják teljes mértékben ellátni katonáinkat és lakosságukat. Az emberek élete állandóan veszélyben van a lövések miatt. Az ellenség válogatás nélkül lövi a várost. A hadviselés tiltott módszerei alkalmazhatók.
A regionális közigazgatás úgy döntött, hogy emiatt a Dnyeper jobb parti részéből a lakosságot a Krímbe és más régiókba evakuálják. Jelenleg mindenki, azaz több mint 115 ezer ember elhagyta a területet. A magunk részéről mindent megtettünk, hogy az evakuálás során biztonságban legyenek.”
Milyen szépen egybevág… vegyük csak elő megint a metodicskát!
„A vízerőmű felrobbantása csapdává válhat a harcosaink számára. Ebben az esetben a civilekkel teli településeket elárasztják, a katonáink egy üstben találják magukat, és nem is tudnak majd harcolni – egyszerűen elmossa őket a víz.”
És hogy folytatja Szurovikin?
„Veszélyes következményekkel járhat az ellenség azon tervének megvalósítása, hogy a kachovkai vízerőmű alatt elárasztott területet hozzanak létre. Ezt bizonyítják a Kakhovka vízierőmű gátja, valamint a gát túlfolyócsapjai elleni folyamatos rakétatámadások. Szeptember 26-án az egyik kiömlő kapu megrongálódott és megsérült. A kijevi vízerőmű gátján és a folyásirányban lévő vízerőművön keresztül október 10-e óta történő intenzív vízkibocsátás szintén aggodalomra ad okot a folyó medrének területén történő kiöntése és a part menti területek elárasztása miatt.
Amennyiben a kijevi rezsim tovább fokozná a víztározókból történő vízkibocsátást, vagy erőteljesebb rakétatámadást intézne a kachovkai gát ellen, olyan vízáradat alakulna ki, amely kiterjedt ártereket hozna létre, és jelentős civil áldozatokkal járna. További veszélyt jelentene a polgári lakosságra és a Dnyeper jobb partján lévő csapataink teljes elszigeteltségét.
Ilyen körülmények között a legcélszerűbb megoldás a védelem megszervezése a Dnyeper folyó gátvonala mentén. Védelmi miniszter elvtárs, a jelenlegi helyzet átfogó értékelését követően a Dnyeper bal partján a védelem felvétele javasolt. Megértem, hogy ez nem könnyű döntés, de ugyanakkor a legfontosabbat fogjuk megmenteni: csapataink életét és a jobb parton csoportosuló csapatok harci hatékonyságát, a jobb parton egy korlátozott területen tartani hiábavaló. Ezen túlmenően felszabadítunk néhány erőt és eszközt, amelyeket a műveleti terület más irányú aktív műveleteihez – beleértve a támadó műveleteket is – fogunk felhasználni.”
Akármi legyek, ez a Szurovikin a metodicskából puskázott. Nyilvánvaló, hogy azt kellett mondania, ami a forgatókönyvben volt, de ez esetben mi lehet Herszon feladásának a valódi oka? Katonai szempontból érthető: egyszerűen képtelenség volt ellátni a herszoni katonai csoportosulást, egy előkészített, rendezett visszavonulással Oroszország hosszabb távon még mindig sokkal jobban jár, mintha kétségbeesetten és mindenáron, akár sztálingrádi típusú utcai harcok árán is, tartani próbálja a várost. Más kérdés, hogy mekkora presztízsveszteséget jelent a kivonulás: egyrészt az orosz politika csúcsszereplői tettek szent esküvést arra, hogy „Herszon mindig Oroszország lesz”, köztük maga Putyin is, másrészt ha Ukrajna népe belegondol abba, hogy ez az orosz örökkévalóság még egy évig sem tartott, mindjárt másképpen kezd gondolkodni a megszállókkal fenntartott bármiféle kapcsolatról. Eddig voltak kollaboránsok, ezentúl nem lesznek. Még a legendás Sztremouszov is halott, legalábbis hivatalosan az, úgy intézte a közlekedési balesetét, hogy az orosz megszállás utolsó óráiban történjen. Ahogy Pesten mondjuk, mikor azt akarjuk, hogy ne zavarjanak: „Meghaltam, vidéken vagyok eltemetve. Még a síromat se keressék.”
Az is érdekes és fontos momentum, hogy Szurovikin jelentése és Sojgu döntése előtt pár órával a szépszavú Maria Zakharova, a moszkvai külügyminisztérium szóvivője közölte:
„Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra Ukrajnával – természetesen a jelenlegi realitásokat figyelembe véve.”
Akar Oroszország tárgyalni Ukrajnával? Akar is meg nem is. Főleg annak fényében érdekes a tárgyalásra csalogató szirénhang, hogy Zelenszkij elnök már november hetedikén ismertette a tárgyalások – tehát nem a békekötés, csak a tárgyalások! – öt alapfeltételét az ukrán fél részéről. Ezek:
-
-
- az ország területi integritásának helyreállítása,
- az ENSZ Alapokmányának tiszteletben tartása,
- a háború okozta összes kár megtérítése,
- minden háborús bűnös megbüntetése és
- garanciák arra, hogy ez nem ismétlődik meg.
-
Ezek nagyon is jogos kérések, csak éppen az Oroszországi Föderáció jelenlegi politikai rendszerében nem valósíthatóak meg, mert az volna az első, hogy a legfőbb háborús bűnöösk, mint Putyin, Sojgu, Kadirov, Prigozsin és a tábornoki kar több tagja szépen beballagjanak a lefortovói fegyintézetbe és megkezdjék örökkévalóságig tartó büntetésük letöltését. Még tárgyalni sem lenne kivel, míg új választásokat nem tartanak.
Oroszország viszont Herszon kiürítését épp úgy „jóindulatú gesztusnak” akarja feltüntetni, mint annak idején a Kígyó-sziget elhagyását. Bár mondjuk attól sem indultak újra a megszakadt béketárgyalások, de egy darabig folyt a tiltitoli. Most is az a legnagyobb előnye a kivonulásnak, ami akkor, hogy ugyanis nem pusztul tovább a drága hadianyag és az emberi állomány, ráadásul a nemzetközi közösség előtt úgy lehet tenni, mintha fenenagy békevágy emésztené Putyin kebelét.
Neki azonban nem béke kell, hanem totális győzelem, ahhoz viszont most időre van szüksége. Pótolnia kell a nagyon megcsappant készleteket (első sorban precíziós fegyverekből és tüzérségi lőszerekből), ki kell képeznie azt a ki tudja, hány újoncot, akik most még ágyútölteléknek sem alkalmasak, és valahogy meg kell nyugtatnia az otthoni kedélyeket, melyeket a mozgósítás zaklatott fel. Ezért rendezte meg Herszon elhagyását, ami ugyan hatalmas csapás az egójára, és a népszerűségének sem használ, de valamit csak kellett tennie. Érdekes, hogy az eddig fogukat Sojgu torka körül csattogtató Prigozsin és Kadirov sem támadt a kivonulás miatt a védelmi miniszterre, pedig fogadni mertem volna, hogy most fogják ízekre szedni – nem, most védik Szurovikint és ezzel Sojgut is.
Hogyne védenék, ha ez van a forgatókönyvben meg a metodicskában.
Alapvetően elmondható tehát, hogy Herszon kiürítése mögött nem békevágy áll, nem is mindenféle humánus szempontok, hanem egyszerűen időt akar nyerni a Kreml, legalább jövő tavaszig, hogy aztán akkor sokkal felkészültebben, már az idei tapasztalatok birtokában indíthasson olyan offenzívát, ami sikeresebb lehet az ideinél.
Tehát nem tárgyalni szeretne, az csak porhintés: tűzszünetre törekszik. Ha azt megkapja, Kijev végzetes hibát követ el, de nem kapja meg, hiszen láttuk Ukrajna feltételeit.
Akkor most mi lesz?
Ez már attól is függ, hogy sikerült-e Patrusevnek Teheránban rakétákat lejmolnia, és ha igen, mennyit. Attól is, milyen mennyiségű és minőségű fegyvert kap Ukrajna nyugati szövetségeseitől. Attól is, mennyire rogy össze az oroz gazdaság a szankciók okozta anyag- és alkatrészhiányok és a mozgósítás okozta munkaerőhiány miatt. És még ezer és egy tényezőtől.
De ha Ukrajna most átengedi a kezdeményezést Oroszországnak: vesztett.
Nem szabad hinni a gesztusoknak, nem béketárgyalásokra törekszenek, csak levegőhöz akarnak jutni, erőt akarnak gyűjteni.
Körülbelül így értékelhető Herszon kiürítése jelenleg. Mert hogy holnap mi történik és mennyiben változik meg tőle a helyzet, azt ma még nem tudhatjuk.
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!