Ha nem csak a napi hírekkel foglalkozunk, hanem megpróbálunk rájönni arra, miért történnek ezek a dolgok, mi a mozgatórugójuk, rövid úton rá fogunk jönni, hogy Oroszország esetében ez egészen egyszerűen megállapíthatatlan. Gyakran logikát keresni is teljesen felesleges az eseményekben, motivációt szintén nem lelünk.
Vagy mégis van valami mögöttük? Valami specifikusan orosz?
A kremlinológia alapkérdése ez, ugyanis ha létezik ez a bizonyos, egyedi orosz gondolkodás, akkor minden rendben, ha viszont nem, akkor magának a kremlinológiának sincs semmi értelme, és a dolgok csak úgy történnek, bele a vakvilágba. Sokan adnának éveket az életükből, hogy rájöjjenek, hogyan gondolkodik mondjuk Putyin, de ennek megismerésének a jelenleg rendelkezésünkre álló egyetlen módja az, hogy mindent elolvasunk, meghallgatunk, amit mond.
És mit mond? Sok mindent, nem túl kellemes dolgokat, amikből talán, de csak nagyon talán le lehetne szűrni, hogy milyen is a putyinizmus. Az orosz elnök ideológiája. Már ha létezik ilyen egyáltalán. De léteznie kell: különös keveréke hol konzervatív, hol szélsőjobboldali eszméknek, Putyin sokat idéz, de nem akárkit. Dugint például nem szokta idézni, Iljint és Lev Gumilevet annál inkább. Iljinnel foglalkozzunk máskor, de ki fia-borja Lev Gumilev?
Történész volt, és Anna Ahmatova költőnő fia is, borja is. Háromszor járta meg a Gulágot, de nem emiatt lett belőle később nagy marha, hanem azért, mert kitalálta – és történészként alkalmazta is! – a „szenvedélyesség elméletét”, amibe aztán mostanság Putyin is szerelmes lett. Sőt, egyik alkalommal ezt mondta róla:
„Az, hogy ki lesz a befutó, és ki marad kívülálló, aki elkerülhetetlenül elveszíti függetlenségét, nemcsak a gazdasági potenciáltól, hanem mindenekelőtt az egyes nemzetek akaratától, belső energiájától függ. Ahogy Lev Gumilev mondta – a szenvedélyességen, az előrehaladás és a változás képességén”
Különben Gumilev az orosz szélsőjobb ideológusa, még az Eurázsiai Egyetemet is róla nevezték el, és tény, hogy valóban történész volt, ha nem is a legkiválóbb (a forrásait meglehetősen szabadon idézte, és ha nem volt kéznél megfelelő forrás, akkor gyártott egyet, abból például közepes botrány lett, amikor Radonyezsi Szent Szergej nevében írt egy levelet a „latin” katolicizmus ellen – mármint azt állította a saját koholmányáról, hogy az a szenttől származik).
De biztonsági öveket bekötni, következik maga az elmélet!
Gumilev egyre inkább hajlott arra az elképzelésre, hogy Oroszországnak megvan a maga „sajátos útja”. Ezt egyfajta „különálló civilizációként” értelmezte, amely a keleti és a nyugati kultúra elemeit egyaránt tartalmazza. Erről írt évtizedeken át – és egy egész mitológiát épített az elképzelései köré.
Gumilevnek több központi koncepciója van. A legfontosabb a „szenvedélyesség” (Gumilev szerint ő találta ki ezt a szót). Szerinte a „szenvedélyesség” egy személy vagy egy embercsoport azon vágya, hogy megváltoztassa a körülötte lévő világot, előre haladjon, és feláldozza kényelmét vagy akár az életét bizonyos – gyakran elvont és illuzórikus – célok érdekében.
A „szenvedélyes impulzus” viszont a történelem egy konkrét pillanata, amikor a Föld egy adott területét egy bizonyos fajta nap- (vagy kozmikus) „sugárzás” „érinti”, ami hozzájárul a „szenvedélyesek” megjelenéséhez. A modern tudományban nincs bizonyíték az ilyen „sugárzás” létezésére.
Az „etnogenezis”, azaz egy bizonyos etnikum kialakulása „szenvedélyes impulzussal” kezdődik. Maga az „etnosz” azonban Gumilev leírásában homályos fogalom.
Ez az egyének kollektívája, amely szemben áll minden más kollektívával. Az etnikum meghatározására nincs egyetlen olyan valódi attribútum, amely minden általunk ismert esetre érvényes: a nyelv, a származás, a szokások, az anyagi kultúra, az ideológia néha meghatározó momentumok, néha nem. Az egyetlen dolog, amit kivehetünk a zárójelből, az az egyes emberek felismerése, hogy „mi vagyunk ezek, a többiek pedig azok”.
Hát ez már nem csak hasonlít áltudományra és elmebajra, de az is, És még csak az elején járunk!
Gumilev meg volt győződve arról, hogy nem minden ember rendelkezik „szenvedélyességgel” – csak néhány kiválasztott. Azok, akik egyrészt készek arra, hogy „vezessék az etnikumot”, másrészt megértik, hogy eközben szükség lehet arra, hogy „túllépjenek a megszokott emberi etikán”. Jól hangzik ez minden politikus fülének, ha különösen nagy aljasságokat művelt és még nagyobbakra készül. Szerzőnk különben Jeanne d’Arcot, Alekszandr Nyevszkijt, Luther Mártont, Radonyezsi Szent Szergejt és Avvakum protopópát tartotta tipikus „passzionáriusoknak”. Gumilev szerint éppen az ilyen emberek jelenléte az etnoszban biztosította annak sikerét.
Gumilev meg volt győződve arról, hogy a „szenvedélyes impulzus” után minden etnikum ugyanazokon a fázisokon megy keresztül. Először egy „emelkedés” következik be, és a „szenvedélyesek” száma megnövekszik az etnikumban, majd egy „túlhevülés” tapasztalható – az etnikum túl „szenvedélyessé” válik, ami után „összeomlás” következik be, és a „szenvedélyes feszültség” kezd lecsengeni.
„A szenvedélyes feszültségek növekedése egy etnikai rendszerben csak bizonyos mértékig tesz jót neki. Az emelkedő fázis után következik a „túlmelegedés”, amikor a felesleges energia szétszakítja az etnikai rendszert. Ez szemléletesen megmutatkozik a belháborúkban és a két-három független etnikai csoportra való szétválásban” – magyarázta Gumilev.
Ezután az etnikum az „inerciális fázisra” vagy „virágzásra” vár, amikor a társadalmat „harmonikus egyének” uralják – olyan emberek, akikben a szenvedélyesség kihalófélben van:
Az anyagi és szellemi javak felhalmozódnak, miközben a bátorság, a kezdeményezőkészség és az áldozatvállalás mint viselkedési normák a lakosság túlnyomó többsége számára visszaszorulnak. Ezt a hanyatlást gyakran az energia, a szenvedély, a kreativitás, sőt a vakmerőség új robbanása váltja fel, ami emberek halálához, de eszméik diadalához és a hőstetteik által létrehozott államok jólétéhez is vezet.
A „homályosodás” (az etnikum hanyatlásának és kihalásának kezdete) és a homeosztázis további fázisaiban a „szubpasszionáriusok” – filiszterek, akik csak a saját jólétükkel törődnek – uralkodnak. „Élesen gátolni kezdik szellemi és politikai vezetőiket” – írta Gumilev nyilvánvaló elítélő éllel. – „Ilyen emberekkel teljességgel lehetetlen bármilyen nagyobb akciót végrehajtani.”
Gumilev elmélete szerint egy etnikum 1200-1500 év alatt megy át mindezen fázisokon.
Most jön a mese pánszláv része. A szerző szerint az ókori Oroszország idején létezett az „orosz szlávok” etnikuma, amely már a tatárok-mongolok XI. századi nyugatra irányuló „szenvedélyes hadjárata” idején hanyatlani kezdett. Ugyanakkor a történész úgy véli, hogy a fejedelmek, akik aztán behódoltak a megszállóknak, helyesen és megfontoltan cselekedtek: földjük állítólag nemhogy nem szenvedett, de még védelmet is kapott a „nyugatról jövő fenyegetéstől”, amelyet a történész sokkal súlyosabbnak tartott.
„A tizenharmadik században Nyugat-Európa egyre nagyobb fenyegetést jelentett Oroszországra. A korábbi évtizedekben a nyugat-európaiak túlzott szenvedélyessége „kiégett” a gyarmati terjeszkedés első kísérleteiben – a palesztinai keresztes hadjáratokban. Most II. Frigyes császár úgy döntött, hogy német keresztes lovagokat küld Palesztinából a Baltikumba”
– jellemezte Gumilev ezt a „fenyegetést”.
Az ő számára a Nyugat általában mindig is a legfőbb „egzisztenciális fenyegetésnek” tűnt. A történész meg volt győződve arról, hogy „ősellenség”, és Oroszország területét akarja elfoglalni. Az „orosz szlávok” hanyatló, pre-mongol etnikuma helyett azonban egy új, „nagyorosz etnikum” jött létre – és megbirkózott ezzel a fenyegetéssel. Gumilev szerint az etnogenezisnek ez az új ciklusa a kulikovói csatában kezdődött: a tudós értékelése szerint ez volt az emberi történelem eddigi utolsó „szenvedélyes lökése”. A „nagyorosz etnikum” felemelkedésének csúcspontját a 17. században látta, de a „fiatalokra” – vagyis a „felemelkedőkre” vonatkoztatta. „Paradox módon, minden zűrzavarunk ellenére Oroszország felemelkedőben van. Elvégre 600 évvel fiatalabbak vagyunk Európánál” – írta.
Tehát a gumilevizmus alapvetően Nyugat- és Európa-ellenes, minek következtében viszont kifejezetten mongolbarát ideológia. Azért ez hirdetni abban az országban, ahol háromszáz évig tartott a tatárjárás, nem volt kis teljesítmény, bátor ember kell hozzá – vagy vakmerő.
Ez lenne az elmélet gerince, ha valaki engem kérdez, igen nagy ostobaság, van benne sok minden, a ciklikus történelemfelfogás Kínából származhat, a „szenvedélyesség” (voltaképpen kiválasztottság, felsőbbrendűség, törvényen felüliség) Nietzschétől és a régi orosz szent őrültektől, a jurogyivektől, az etnicizálás általában a nacionalizmusból, amiért sosem kellett Oroszországban a szomszédba menni, világ csodája, hogy a zavaros fejű történészt csak a harmincas-negyvenes-ötvenes években küldték kényszermunka-táborba, az meg még nagyobb, hogy az elmegyógyintézetet megúszta. A hatvanas-hetvenes években már volt némi hírneve, a nyolcvanasokban egyenesen divatba jött, ugyanis tudósnak lehetett csapnivaló, de szónoknak kiváló volt: tódult a nép az előadásaira, pótszékeket és pót-pótszékeket raktak be, a csilláron is lógtak. Akkor hallhatott róla először Putyin is, és most, mikor „konzervatívként” határozza meg magát, jól jönnek neki Gumilev tévedései.
De tán csak nem hiszi is ezt a sok sületlenséget?
Van egy rossz hírem: de, hiszi. Annyira, hogy már nem csak idéz Gumilevtől, hanem plagizál is. Ha nem hinné, csak használná, akkor az idézetnél messzebb nem menne. A Meduza kigyűjtött pár példát, mikor Putyin Gumilev gondolatait mondta fel sajátjaként.
„Gumilev: A hatalmas területek beolvasztása a moszkvai birodalomba nem az elcsatolt népek kiirtásával vagy az őslakosok hagyományai és hite elleni erőszakkal történt, hanem az oroszok és az őslakosok közötti kiegészítő kapcsolatok, illetve a népek önkéntes áthelyezése révén a moszkvai cár keze alá.
Putyin: Oroszország többnemzetiségű államként jött létre, és ezért már most is többvallású állam. De ezer éve létezik, és elsősorban azért stabil, mert eredetileg nagyon toleráns hozzáállás alakult ki az államot alkotó nemzetek és a különböző vallások képviselői között. Ez Oroszország létének alapja.”
Az állítás már Gumilevnél is hamis volt, de Putyin ráadásul ellopta tőle. Nézzünk más példát:
„Gumilev: Az európaizáció elmélete és gyakorlata egyaránt káros. Végül is az etnosz egy bizonyos tájhoz való alkalmazkodás folyamata, és egy idegen, civilizációnak nevezett etnosz készségei elveszik a saját gazdaságukhoz szükséges erőt; vagy ami még rosszabb, az őslakosok gyermekeibe olyan készségeket oltanak bele, amelyek nem európai körülmények között gyakran gyilkosak (alkoholizmus, drogfüggőség).
Putyin: Amit ők csináltak, az az volt, hogy egész népeket kábítószerfüggővé tettek, szándékosan kiirtottak egész népcsoportokat, és a föld és az erőforrások kedvéért valóságos vadászatot indítottak az emberekre, mint az állatokra.”
Ez a két gondolat bizony két egytestvér, Gumilev fia. Aztán:
„Gumilev: Paradox módon, minden zűrzavarunk ellenére Oroszország felemelkedőben van. Végül is 600 évvel fiatalabbak vagyunk Európánál.
Putyin: Az ország az 1990-es években és a 2000-es évek elején történelmének legnehezebb időszakán ment keresztül, de a fejlődés útján halad. Rengeteg probléma van, de más öreg vagy gyorsan öregedő nemzetekkel ellentétben mi még mindig felemelkedőben vagyunk.”
Ennél több is akadna, de ennyi is bizonyító erejű: Putyin hisz Gumilev zagyvaságaiban.
Hát, hogy is mondjam csak… van egy orosz szólás, miszerint „ott állunk, mint falu, bolond pappal”. Mindig érdekelt, hogy miként néz ki egy falu, ha bolond a papja, most már tudom.
Mint Putyin Oroszországa.
Mára ennyi fért a második részbe, hagyjunk munkát holnapra is.
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!