Ne tagadjuk le, hogy volt egy rossz, sőt, nagyon rossz éjszakánk. A tegnap esti hír, miszerint orosz rakéta csapódott be egy lengyel határ menti településen, vagyis egy NATO-ország területén, és ölt meg két embert, nem volt sem kellemes, sem megnyugtató, hiszen a katonai szövetség az ötödik cikkely értelmében erre válaszcsapással reagálhatott volna.
Ami nagy valószínűséggel igen sok kárt okozott volna az orosz hadseregnek – a nyugati katonai doktrína értelmében hagyományos, és nyugati értelemben vett precíziós fegyverek alkalmazásáról lett volna szó – viszont a viszontválaszhoz az Oroszországi Föderációnak már csak nukleáris fegyverei lennének, vagyis atomháború kezdődhetett volna.
Nem így történt, de ez inkább csak késő délelőttre derült ki. Most ott tart az ügy, hogy véletlen balesetről van szó, melynek során a támadó orosz rakéta és az azt megsemmisítő ukrán légvédelmi rakéta maradványai csapódtak be szerencsétlen módon lengyel területen. Így volt vagy nem így volt – ezt egyhamar nem tudjuk meg. És talán nem is fontos. Mindenesetre Biden elnöknek lehet igaza, mikor azt mondja, hogy biztos benne, miszerint nem célzott csapásról volt szó és tévedhet is, a békesség (vagy inkább: világbékesség) kedvééért adjunk neki igazat.
Innentől következik a spekuláció.
Milyen következményei lesznek az incidensnek?
Jellemző Európára és általában a világra, hogy sokan nem tudták: ez nem az első eset volt, hogy az orosz rakéták független ország légterét sértették meg, október 31-én hatalmas felháborodást keltett Moldovában, mikor hasonlóképpen értek földet egy kis városban, Naslavceában egy szintén a levegőben megsemmisített orosz cirkáló rakéta roncsai, hat nappal ezelőtt pedig újabb légtérsértésre került sor: mint a moldovai külügyminiszter, Titu Popescu írta a Twitteren:
„A Fekete-tengerről, orosz hadihajókról Ukrajnára ma reggel kilőtt három manőverező robotrepülőgép áthaladt Moldova légterén. Utasítást adtam, hogy az orosz nagykövetet kéressék be a minisztériumba, hogy magyarázattal szolgáljon.”
Hogy erre miért nem emlékeztünk? Azért, mert Moldova nem NATO-tagállam. Különben ma ugyanígy kérették be Varsóban az orosz követet, de hogy mit mondott, mit nem, az egyelőre nem publikus. Mindenesetre orosz követ sem szívesen lennék mostanság. Közben az orosz propagandamédia feltalálta magát és kiadták a jelszót: „Lengyelországnak már megvan a maga Belgorodja” – arra utalva ezzel, hogy az ukrán határhoz közeli, de orosz Belgorodot gyakran lövik az ukrán oldalról, ugyanis az orosz fegyveres erőknek hatalmas raktáraik vannak ott, főleg üzemanyagot és lőszert tárolnak bennük.
Nem, Lengyelországnak nincs Belgorodja, Lengyelországnak Przewodówja van: az egyik körte, a másik alma. Belgorodot szándékosan és katonai célból lövik, amikor lövik – vagy arra utalnak a kedves propagandista urak és hölgyek, miszerint Przewodówot is célzottan támadták meg? Még jó, hogy közbejött az az ukrán S–300-as légvédelmi rakéta. Lenne még egy olyan értelmezés, mivel fizikailag kivitelezhető, hogy az ukránok támadták meg Lengyelországot, legfőbb szövetségesüket egy föld-föld üzemmódba állított S–300-assal (ezt különben az oroszok szokták tenni Dél-Ukrajnában és máshol is), ellenben arra járt a derék orosz H–101-es vagy H–555-ös, arra bóklászott, meglátta az ukrán rakétát és önfeláldozóan megsemmisítette. Ez a verzió a tökéletesen fanatikus Putyin-hívőknek való, tehát elég nagy szamárság pont orosz részről „lengyel Belgorodot” emlegetni, mert annak a beismerése, hogy igenis provokálni akarták a NATO-t.
De mire? Ha és amennyiben provokációt láttunk és tényleg nem balesetet, akkor világos, hogy azt kóstolgatták, meddig mehetnek el. Mi fér még bele a katonai szövetségnek. Ha így van, akkor egy dolog egészen biztosan kiderült: az, hogy a NATO nem akar sem atomháborút, sem semmiféle nyílt katonai konfrontációt az Oroszországi Föderációval. „Vagy úgy!” mondják a Kreml falai között, és ezentúl eszerint cselekszenek, vagyis szintet lépve már nem Ukrajna civil lakosságával és függetlenségével fogják zsarolni a világot, hanem a bevált, régi szovjet módszer szerint a világbékével, tesznek majd, amit akarnak meg ami épp eszükbe jut, követelnek mindenfélét és ha nem engedelmeskedik nekik a világ, ilyen incidensek történnek majd, amik emlékeztetnek minket arra, hogy mi ugyan nem akarunk kirobbantani egy atomháborút, de ők bármikor megtehetik, és távolról sem olyan pacifisták, mint mi. Jóval kevesebb gátlással küzdenek.
Mi a megoldás, ha nem akarunk a zsarolás áldozataként a Kreml dróton rángatott bábui lenni? Nyilván nem az, hogy egy gigászi csapással megsemmisíti a NATO az orosz hadsereget, egyrészt, mert ilyen csapásra képtelen volna, másrészt, mert ugyanolyan őrültség lenne, mint Putyin háborúja Ukrajna ellen. Vállalhatatlan, gonosz és embertelen ostobaság.
Az viszont sehol nincs megírva, hogy csak nálunk történhetnek „incidensek”. Csak a mi légtereink megsérthetőek, a mi településeinkre zuhanhatnak lelőtt orosz rakéták. Mindenkit érhet baleset, kérem, az lenne a követendő – bár nagyon csúszós és nagyon keskeny – út, ha a jövőben minden ilyen orosz kóstolgatás után a Kremlnek volna szerencséje egy viszontkóstolgatásban. Nem komoly anyagi károkat okozva, főleg nem emberéletben kárt téve, de volna műszaki lehetőség arra, hogy megmutassa nekik a világ: az ő légterük sem sérthetetlen, náluk is történhetnek „incidensek”. Amilyen volna az adjonisten, olyan lenne a fogadjisten is.
Igen, volt ilyen. Úgy hívták, hogy hidegháború, és azért jött létre, mert a világ akkor éppen Joszif Visszárionovics Sztálinnak nem kívánta megadni magát, hogy aztán részesülhessen a szovjet gyarmati lét minden öröméből. Sokáig tartott, hihetetlenül kiélezett helyzetben éltünk évtizedekig: de nem lett belőle atomháború, ugyanis nagyon kiegyensúlyozottak voltak az erőviszonyok. Semmi jó nem volt benne, az igaz: de a feltétel nélküli megadásnál még ez is elviselhetőbb alternatíva volt. Akkor is, ha senki sem szerette. És ha Sztálin nem kezdi zsarolni a világot, senkinek eszébe sem jutott volna ez a paranoid rendszer. De csak így lehetett megoldani a helyzetet.
Summa summarum: van egy olyan érzésem, hogy amint a fultoni beszéd idején, most is vasfüggöny készül leereszkedni a kontinensre, ha nem is „a Balti-tenger melletti Stettintől az Adriai- tenger mentén fekvő Triesztig”, de nagyon nem lesz mindegy, a függöny melyik felén kötünk ki. Fontos lenne, hogy a régi vasfüggönynél (és nálunk) jóval keletebbre húzódjon.
Mára ennyi jutott, ez sem hír volt, hanem csak elmélkedés, holnap folytatom a krónikát.
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!