Ez a mai második rész nem konkrét hírről vagy hírekről fog szólni, inkább csak egy laza eszmefuttatás lesz úgy általában az ukrajnai háborúról, és arról, miért van az Oroszországi Föderáció katonai vállalkozása eleve halálra ítélve.
Az egész arról jutott eszembe – mármint napi munkám végzése közben – hogy egy kolléga úr, a nethuszar.ro munkatársa átküldte kifejezetten jó, eltalált írását nekem, melynek már a címe is magáért beszél:
„Ez a háború véget ért, Ruszijá vesztett, és mi sem vagyunk túl jól”
Egy percig nem tudnék és nem is akarnék vitatkozni az írással, ugyanis én is így látom a kérdést, inkább csak arról merengenék, hogy nekem más szempontjaim is vannak. Hogy kifacsarjam kicsit infanteriszt Svejk szavait: ilyen hülye háborúnak nem is lenne szabad léteznie.
Sőt, még abban sem vagyok biztos, hogy ez egyáltalán háború.
Már Clausewitz megmondta, hogy a háború a politika folytatása más eszközökkel, ez eddig még rendben is volna, de a háborúknak célja szokott lenni, olyan célja, amit először politikai, aztán katonai eszközökkel próbálnak elérni. Persze az ellenfél sem habozik, aztán a végén úgyis győz valaki. De ennek a háborúnak már az elején sem volt világos célja.
A szakadár népköztársaságok „felszabadítása”? Őszintén szólva jobban érezték magukat február 24. előtt. Lövöldöztek akkor is, de az teadélután volt szalonzenekarral a mostani állapotokhoz képest. Például nem volt szétlőve számtalan helyen a Donbássz vízellátása, amit évek munkájával kell majd egyszer újjáépíteni, ha ugyan lesz kinek, lesz még egyáltalán lakosság. Voltak milíciák Donyeckben, Luhanszkban a háború előtt is, de nem volt kényszersorozás, nem vitték el a lajtoskocsi előtti sorból a férfiakat, nem vitték el a tizenéves srácot, aki leszaladt samponért (tényleg volt egy szerencsétlen luhanszki hadifogoly, aki elmesélte az ukrán csapatoknak, hogy ő csak samponért szaladt le tegnapelőtt, elkapták és most itt van…), sőt, horribile dictu, még sampon is volt. Büszke emberek élnek arrafelé, de azért arra ők sem gondoltak valószínűleg, hogy a háború azzal fog járni, hogy a legtöbb települést, amin átvonul, negyven centiméternél nem magasabb romokká lövik, és nem is mindig az ellenfél teszi.
Ukrajna „denácifikálása”? Ugyan már. Pont annyi szélsőjobboldali él ott, mint bárhol máshol. Ukrajna megfosztása nukleáris fegyvereitől? Hiszen maga mondott le róluk, épp a Budapesti Memorandumban. Annak megelőzése, hogy belépjen a NATO-ba? Fel sem merült, tovább megyek: most sem merül fel. Ezt a háborút igazából nem is Ukrajna ellen indították, hanem azért, hogy alapja lehessen más, későbbi háborúknak. Világos, hogy Putyin az Európai Uniót és a NATO-t kívánta provokálni, láthatjuk a tavaly karácsonyesti ultimátumából, amiben azt követelte, hogy egyetlen országban se állomásozzanak NATO-csapatok és ne lehessen NATO-fegyverzet, amely határos az Oroszországi Föderációval. A terv az lehetett, hogy maximum egy hét alatt lerohanja Kijevet, két hét alatt elfoglalja az országot, két hónap alatt „konszolidálja” a helyzetet (Bucsában láthattuk, milyen az orosz konszolidáció), egy ál-népszavazáson belépteti Ukrajnát az Oroszországi Föderációba, aztán hajrá, lehet követelni a NATO teljes kivonulását Magyarországról, Romániából, Lengyelországból. Majd kezdi a meccset elölről valamelyikkel az említett országok közül (gyanús, hogy mi lettünk, esetleg leszünk a legkényelmesebb célpont) és következik Ausztria, Németország, Franciaország, míg el nem ér az Atlanti-óceánig, közben pedig állandóan csak államának „jogos önvédelmére” hivatkozik.
Ez a terv meglátásom szerint a hosztomeli repülőtérért vívott elkeseredett küzdelemben bukott el. A repülőteret visszafoglalták az ukránok, nem indulhatott meg a légi utánpótlás, azóta szenved a világ második hadserege, mint malac a jégen, semmiben sem bír megkapaszkodni, de megközelíteni sem tanácsos, mert ha nem karmol, hát harap. De visít is, mint a veszett fene.
Ha már elővettem Clausewitzet, előveszem a másik nagy stratégát, Szun-ce-t is. Egyik kedvenc könyvem a Háború művészete (más fordításban: A hadviselés törvényei). Nem is okvetlenül a tárgya miatt, hanem azért, mert a szerző ritka szépen, logikusan és – mondjuk ki – békeszerető módon gondolkodik. Élvezet olvasni, de nem is csoda, hogy akinek ilyen esze és természete volt, sosem vesztett csatát, annak ellenére, hogy nem igazán szeretett hadakozni. Mit ír Szun-ce?
„Több számítás: győzelem; kevesebb számítás: nem-győzelem; hát még ha teljesen hiányzik minden számítás! Ha ezek segítségével vizsgálom a dolgokat, a győzelem és vereség okai feltárulnak előttem.”
Esetünkben szó sem volt semmiféle számításról. De menjünk szépen tovább.
„Minden háborús vállalkozásnak törvénye, hogy ha van ezer könnyű harci kocsink és ezer nehéz hadiszekerünk, valamint százezer pajzsos emberünk, de számukra az élelmet ezer mérföldről kell szállítani, akkor a belső és külső kiadásokra, vendégek és látogatók fogadására, lakkra és enyvre, kocsikra és fegyverekre naponta el kell költeni ezer kin pénzt, mert csak így állíthatunk ki egy százezer főnyi hadsereget.
Ha úgy vezetjük a háborút, hogy a győzelem sokáig várat magára, akkor eltompítjuk fegyvereinket, letörjük a hegyüket; fallal körülvett városokat ostromolva erőnk megtörik; ha seregünket sokáig tartjuk távol (a fővárostól), az ország nem bírja majd el a költségeket.
Ha pedig eltompítottuk fegyvereinket, letörtük a hegyüket, megroppantottuk erőnket és kimerítettük a javakat, akkor a különböző fejedelmek kapva kapnak ezen s fellázadnak ellenünk, és hiába minden bölcsesség, nem tudjuk többé jóra fordítani azt, ami következik.”
Szó szerint ezt látjuk az orosz gazdaságban és hadvezetésben. A fegyverek eltompultak, a hegyük letört, az ország nem bírja el a költségeket. Ma már idéztem a Forbes jelentését máshol, de megteszem újból:
„Oroszország 82 milliárd dollárt költött az ukrajnai háború első kilenc hónapjára, ami a teljes 2021-es, 340 milliárd dolláros éves költségvetésének egynegyedét teszi ki. A vizsgálat kiemelte, hogy a mozgósítás október óta milyen hatással volt a hadsereggel kapcsolatos kiadásokra, és megállapította, hogy a 300 000 mozgósított ellátása havonta további 1,8 milliárd dollárba került a lőszer, a felszerelés és a mozgósított újoncok fizetésének megnövekedett költségei mellett, ami összesen 2,7 milliárd dolláros növekedést jelentett a mozgósítást követően.”
Ez jövő februárra el fogja érni az éves költségvetés harmadát is. Ha úgy fordul a hadiszerencse, eljuthat a feléig is. Nincs ország, aminek a gazdasága ezt kibírná, főleg nemzetközi szankciók terhe alatt nyögve, munkaerő- és alkatrészhiány idején. A „közvélekedés” az, hogy „az oroszok igénytelenek és nagyon tudnak szenvedni” – nos, ez egy köztévedés: egyáltalán nem igénytelenek. Lehet, hogy valamivel többet viselnek el, mint az európai átlagember, de kicsit sem szeretnek szenvedni. Más dolog meghalni a Rogyináért egy rohamban (az is elég nagy ostobaság, de ha kell, hát kell), és megint más szép lassan éhen halni, megfagyni (amit most Ukrajna népének szánnak). Mondhatja a magyar kormányfő akár egymilliószor is, hogy szerinte a szankciók nem működnek – működnek azok, csak nem két hét alatt fejtik ki a hatásukat. De ám legyen: mutasson nekem egyetlen lövegcsövet, ami február óta orosz fegyvergyárból került ki. Térjünk vissza Szun-ce-hez.
„Aki ért a hadvezetéshez, az katonákat nem soroztat másodszor, élelmet pedig nem szállíttat harmadszor. Ha a hadifelszerelést saját országunktól kapjuk, de élelmünket az ellenségtől szerezzük, akkor a hadseregnek mindig lesz elegendő élelme.
Az ország elszegényedik, ha a seregnek messzire kell (élelmet) szállítani; a messzire való szállítás: a nép szegénysége.”
Ehhez képest mai hír – alig hittem a szememnek (ezt is idéztem már) – miszerint Oroszországnak ötmillió katonát kell mozgósítania ahhoz, hogy megnyerje az ukrajnai háborút, ami lehetetlen feladat az Oroszországi Föderáció számára. Olekszij Hromov ukrán vezérkari főnökhelyettes november 24-én kijelentette, hogy az Oroszországi Föderáció katonai-politikai vezetése elkészített egy dokumentumot „A NATO-val folytatott háború lezárása Ukrajnában” címmel, és megkezdte annak terjesztését az orosz katonák között. A dokumentum állítólag az orosz fegyveres erők hiányosságait állapítja meg, és megállapítja, hogy Oroszországnak ötmillió oroszt kell mozgósítania az ukrajnai háború megnyeréséhez.
Jáde Császár Mennyei Palotája, ez hogy jött ki nekik? Ahhoz az ötmillió katonához kell ötmillió egyenruha (egyelőre hónapok óta keresnek másfél millió ellopott uniformist, az újoncok „mobikok” gyakran az elesett társaik ruháját kapják, ami nem sokat használ a morálnak), kell naponta tizenötmillió étkezés, ötmillió ágy a laktanyákban, hetente legalább tízmillió óvszer, és akkor még a fegyverről, lőszerről nem beszéltünk. Meg a kiképzésről, a pár százezer szükséges tisztről, altisztről, akiket mégsem lehet olyan alapon kinevezni, hogy aki tud úszni, az már egyből korvettkapitányi rangban vonul be, aki ült már ringlispílen, az vadászpilóta, aki volt már osztályvezető, az gyalogsági hadnagy lesz. Ez maga a rémálom, háromszázezer mobikot sem bírnak ellátni, mihez kezdenének ötmillióval? De térjünk vissza az öreg kínaihoz.
„Minden hadviselésnek törvénye, hogy legjobb épségben hagyni az (ellenséges) országot, elpusztítani már nem olyan jó; legjobb épségben hagyni (az ellenség) lü-it, szétverni őket már nem olyan jó; legjobb épségben hagyni (az ellenség) cu-it, szétverni őket már nem olyan jó; sőt legjobb épségben hagyni még a wu-kat is, szétverni őket már nem olyan jó.
Ezért száz harcot vívni és százszor győzni nem a legjobb a jók között. Nem is harcolni, mégis alávetni az ellenséges sereget: ez a legjobb a jók között.
Így a legjobb hadsereg az, amelyik meghiúsítja az ellenség terveit; csak ezután következik az, amelyik szétzúzza az ellenség szövetségeseit, majd utána az, amelyik harcot vív az ellenséges sereggel, s végül az a legrosszabb, amelyik városfalakat kezd ostromolni.”
A lü, a cu és a wu katonai egységek. A wu öt (legalább öt) emberből, a cu 125 (vagy száznál több) emberből, a lü pedig 500 emberből állt. Hát, akárhogy is nézem, jelenleg az ukrán hadsereg hiúsítja meg az ellenség terveit, Mariupolban, Liszicsanszkban, Szeverodonyeckben pedig láttuk, ki ostromol városokat. Ezt a háborút a kolléga úr által felsorolt okokon kívül egyszerű stratégiai és gazdasági szempontok miatt is el kell veszítenie az orosz hadseregnek. Ez nem biztos, hogy azt jelenti, hogy az ukrán nyeri meg: de hogy az oroszok elvesztik, az egészen bizonyos.
Nem én mondom, Szun-ce mondja. Clausewitz is egyetértene. Már ha ugyan egyáltalán háború ez, és nem valamiféle gördülő, tűzokádó gumiszoba, tele dühöngő őrültekkel. Csak ismételni tudom magamat: ilyen hülye háborúnak egyáltalán nem is lenne szabad léteznie. Nem csoda, hogy Kína egyre óvatosabb a Moszkva-barátság dolgában, csak akkor segít, ha az nekik nagyon megéri: ők még olvasták Szun-ce-t.
Tessék már gyorsan elveszíteni, hogy mehessünk tovább.
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!