A mai második rész összesen egy témával foglalkozik, de ez most nagyon fontos téma. Ma vonták be egy félreértés miatt az orosz ellenzéki Dozsgy televízió adásengedélyét Rigában és a szerkesztőség tagjait a kitoloncolás fenyegeti – Oroszországba, ahol a halál vagy a börtön fenyegeti őket. Azért, mert az egyik műsorvezetőjük nagyon csúnyát bakizott élő adásban.
Úgy is lehetett értelmezni, hogy az orosz hadsereget támogatja, csak ehhez az értelmezéshez sok rosszindulat kell – voltaképpen csak az épp a harctéren megfagyó, mozgósított mobikoknak szeretett volna segíteni. Ha a hivatalos politika félre akarta érteni – a lett titkosszolgálat már amúgy is nehezményezte, hogy menedéket adnak az ellenzéki orosz szerkesztőségeknek – akkor félreértették. De Rigában van a Meduza, a Novaja Gazeta Evropa, ha nekik is minden sorukban hibát keresnek, akkor előbb vagy utóbb találni is fognak, és ha őket is Oroszországba toloncolják, akkor vége a dalnak, nincs remény sem egy szabad Oroszországra. Akkor Putyin győzött – rövidlátó ellenfelei jóvoltából. A Lubjanka téren már így is több napja dajdajoznak szerintem örömükben a gumitalpúak, hogy a lettek elvégzik ingyen az összes orosz szolgálat munkáját.
Épp ezért én ma arra szeretnék emlékeztetni, hogy igenis létezik orosz ellenzék. Nem minden orosz Putyin híve és nincsenek kevesen, akik szembeszállnak vele. Végzetes hiba ezeket az embereket egy kalap alá venni a putyini rendszer szolgáival, olyan hiba, ami vissza fog ütni, ami végleg teheti gonosszá, reménytelenné Oroszországot.
Tegnap, december ötödikén a moszkvai Mescsanszkij bíróság tárgyalást tartott Ilja Jasin ellenzéki politikus ügyében, akit azzal vádolnak, hogy „politikai gyűlöletből” „hamisítványokat” terjesztett az orosz hadseregről. Az ügy kiváltó oka Jasin áprilisi internetes megszólalása volt, amelyben a bucsai civilek meggyilkolásáról beszélt. Az államügyész azt követelte, hogy a politikust ítéljék kilenc év börtönbüntetésre, és a büntetés letöltése után négy évre tiltsák el az internet használatától. Az ülés végén Jasin zárónyilatkozatot tett az utolsó szó jogán. Ennek szövegét a politikus Telegram-csatornáján tette közzé. Jasin ítélethirdetését december 7-re tűzték ki.
Ezt a záróbeszédet idézem most, szó szerint.
Kedves hallgatóim!
Biztosan egyetértenek velem abban, hogy az „utolsó szó jogán védekezni” kifejezés nagyon komorul hangzik. Mintha a bírósági beszéd után összevarrnák a számat, és örökre megtiltanák, hogy beszéljek. Mindenki megérti: ez a lényeg. Elszigeteltek a társadalomtól, és börtönben tartanak, mert azt akarják, hogy hallgassak. Mert egyszer már száműztük a parlamentünkből a vitát, és most egész Oroszországnak csendben bele kell egyeznie abba, amit a hatóságok tesznek.
De ígérem: amíg élek, soha nem fogom elfogadni. Az én küldetésem az, hogy elmondjam az igazságot. Elmondtam városi tereken, televíziós stúdiókban, parlamenti emelvényeken. Még a rácsok mögött sem fogom feladni az igazságot. Végül is, hogy a klasszikusokat idézzem, „a hazugság a rabszolgák vallása, és csak az igazság a szabad ember istene” (Gorkij).
Beszédemet azzal szeretném kezdeni, hogy a bírósághoz fordulok. Tisztelt bírónő, hálás vagyok azért, ahogyan ezt a tárgyalást megszervezték. Önök nyilvános tárgyalást tartottak, megnyitották a sajtó és a közönség előtt, nem akadályoztak meg abban, hogy szabadon beszéljek, és nem akadályozták meg az ügyvédeimet abban, hogy dolgozzanak. És úgy tűnik, hogy semmi különöset nem tettek: a bíróságoknak minden normális országban így kell zajlaniuk. De az orosz igazságszolgáltatás felperzselt mezején ez a folyamat valami szokatlanul elevennek tűnik. És higgye el: értékelem.
Megmondom őszintén, Okszana Ivanovna: ön is szokatlan benyomást tett rám. Észrevettem, hogy milyen érdeklődéssel hallgatta az ügyészt és a védőügyvédet, hogyan reagált a szavaimra, hogyan kételkedett és gondolkodott. A hatóságok számára ön is csak egy fogaskerék a rendszerben, akinek panasz nélkül kell tennie a dolgát. De látok magam előtt egy élő embert, aki este leveti a talárját, és ugyanabba a boltba megy vásárolni, ahol anyám túrót vesz. És nincs kétségem afelől, hogy ugyanazokkal a problémákkal küzködünk. Biztos vagyok benne, hogy Önöket is ugyanúgy megrázta ez a háború, mint engem, és imádkozom, hogy ez a rémálom minél hamarabb véget érjen.
Tudja, Okszana Ivanovna, van egy elvem, amelyet már évek óta követek: tedd, amit tenned kell, és lesz, ami lesz. Amikor a harc elkezdődött, egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy mit kell tennem. Oroszországban kell lennem, hangosan ki kell mondanom az igazságot, és minden erőmmel meg kell állítanom a vérontást. Fizikai fájdalmat okoz nekem, hogy hány ember halt meg ebben a háborúban, hány életet nyomorítottak meg, és hány család vesztette el az otthonát. Ezt egyszerűen nem lehet eltűrni. És esküszöm, hogy nem bántam meg. Jobb 10 évet rács mögött tölteni becsületes emberként, mint csendben égni, szégyenkezve a kormányom által kiontott vér miatt.
Természetesen, tisztelt bírónő, nem várok csodát. Tudja, hogy ártatlan vagyok – és tudom, hogy ez a rendszer mekkora nyomást gyakorol önre. Engem nyilvánvalóan el kell ítélni. De nem neheztelek, és nem kívánok önnek semmi rosszat. Annyit kérek, hogy tegyen meg mindent annak érdekében: ne legyen igazságtalanság. Ne feledje, hogy nem csak az én személyes sorsom múlik az Ön döntésén – ez társadalmunk egy részének ítélete, amely békésen és civilizáltan akar élni. A társadalomnak az a része, amelyhez talán ön is tartozik, Okszana Ivanovna.
Ezt a pódiumot használva szeretnék Oroszország elnökéhez, Vlagyimir Putyinhoz is szólni. Ahhoz a személyhez, aki felelős ezért a mészárlásért, aki aláírta a „katonai cenzúráról” szóló törvényt, és akinek akaratából börtönben ülök.
Vlagyimir Vlagyimirovics!
Ha ennek a szörnyű háborúnak a következményeit nézzük, akkor már magának is fel kell ismernie, hogy milyen súlyos hibát követett el február 24-én. A mi hadseregünket nem virággal fogadják. Agresszoroknak és megszállóknak hívnak minket. Az Ön neve most már szilárdan összekapcsolódik a „halál” és a „pusztítás” szavakkal.
Szörnyű katasztrófát okozott az ukrán népnek, amely valószínűleg soha nem fog megbocsátani nekünk. De önök nemcsak az ukránokkal, hanem a honfitársaikkal is háborúban állnak.
Önök oroszok százezreit küldik a csata sűrűjébe, akik közül sokan soha nem térnek haza, ott égnek porrá. Sokan megnyomorodnak és megőrülnek attól, amit láttak és tapasztaltak. Az ön számára ez csak a veszteségek statisztikája, ezek csak számok, oszlopokban. Sok család számára pedig a férjek, apák és fiúk elvesztésének elviselhetetlen fájdalmát jelentik.
Megfosztja az oroszokat az otthonuktól.
Honfitársaink százezrei hagyták el hazájukat, mert nem akarnak ölni és megöletni. Az emberek menekülnek Öntől, elnök úr. Hát nem látja?
Ön aláássa gazdasági biztonságunk alapjait. Azzal, hogy az ipart háborús alapokra helyezi, felfordítja az országot. A tankok és a fegyverek ismét prioritást élveznek, a valóságunk, az életünk pedig ismét a szegénységről és a tehetetlenségről szól. Elfelejtették, hogy ez a politika már romlásba döntötte országunkat?
Tudom, hogy szavaimat a pusztába kiáltom, de arra kérem Önt, Vlagyimir Vlagyimirovics, hogy azonnal hagyja abba ezt az őrültséget. El kell ismerni, hogy az Ukrajnával szembeni politika hibás, ki kell vonni a csapatokat a területéről, és a konfliktus diplomáciai rendezése felé kell haladni.
Ne feledje, hogy a háború minden új napja új áldozatokat jelent. Elég volt.
Végezetül szeretnék azokhoz az emberekhez fordulni, akik követték ezt a tárgyalást, támogattak engem ezekben a hónapokban, és türelmetlenül várják az ítéletet.
Nem számít, milyen ítélet születik, nem számít, milyen szigorú az ítélet, nem fog elrettenteni. Megértem, hogy milyen nehéz ez önöknek, hogy ez tehetetlenséget és reménytelenséget éreznek. De nem szabad feladni.
Kérem, ne essenek kétségbe, és ne felejtsék el, hogy ez a mi országunk. Érdemes küzdeni érte. Legyenek bátrak, ne hátráljanak meg a gonosszal szemben, és küzdjebek ellene. Álljanak ki az utcájukért, a városaikért. És ami a legfontosabb, álljanak ki egymásért. Sokkal többen vagyunk, mint amennyinek látszunk, és mi nagy erőt jelentünk.
És ne aggódjanak miattam. Ígérem, hogy mindent megteszek, nem fogok panaszkodni, és méltósággal fogom végigjárni ezt az utat. És kérem, ígérjék meg nekem, hogy optimisták maradnak és mosolyogni fognak. Mert az ellenség abban a pillanatban győz, amikor elveszítjük az élet élvezetének képességét.
Higgyék el, Oroszország szabad és boldog lesz.
Eddig a beszéd.
Nehéz utána megszólalni: Jasin kilenc év árnyékában nem alakoskodik, őszintén beszél, hiszen ha elítélik – és elítélik – arra van a legkevesebb esélye, hogy túlélje a börtönt. Nincs veszítenivalója. Láthatjuk: igenis, létezik orosz ellenzék, csak sanda rosszindulat moshatja őket össze Putyin rendszerének mamelukjaival.
Épp ezért csak annyit mondok, hogy igazságot Ilja Jasinnak és mindenkinek, akit március óta a háború ellenzése miatt elítéltek!
Kegyelmet a Dozsgy tévének!
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!