Ma megint hírbazár lesz ebben a második részben, de azért mindegyik történetnek van valami sötét, ironikus, fekete humora. Ilyen ez a háború: borzalmas, de kínunkban néha felröhögünk rajta, mert ha a szegény ember nevetni nem tudna, a sírástól meg is fulladna tán.
Kezdjük a legkevésbé nevetséges esettel: az lassan köztudomású tény, hogy Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági és védelmi tanács elnökhelyettese meghibbant. Sok esze eredetileg sem lehetett, különben nem szegődik Putyin váltótársául, de ma olyant írt a Telegramjára, amilyent – nos, amilyeneket utóbbi időben szokott. Történt ugyanis, hogy Alekszej Danilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára olyant mondott tegnap, miszerint „Kijev ellenségei a szomszédos donbásszi köztársaságoktól Vlagyivosztokig mindenhol ott vannak”. Ami nagyjából igaz, és még nagylelkű is volt a titkár, mert kihagyta Fehéroroszországot és a nyugati orosz területeket. Hanem Medvegyev erre megmérgedt, nagyot akart írni, és tudjuk, nagy akarásnak nyögés a vége – ez szaladt ki a billentyűzetéből:
„Oroszország fokozza a legerősebb, többek között új fizikai elveken alapuló fegyverek gyártását a kijevi rezsimet támogató nyugati országok ellen. Ellenségeink Európában, Észak-Amerikában, Japánban, Ausztráliában, Új-Zélandon és egy sor más helyen, amelyek hűséget esküdtek a mai náciknak, sáncolták el magukat. Ezért fokozzuk a legerősebb megsemmisítő eszközök gyártását, beleértve az új elveken alapuló eszközöket is!”
Hát, kérem, így jártunk, elsáncoltuk magunkat a Szent Oroszországtól, az meg mindjárt jön a csodafegyverrel, mint az Ezeréves Adolf. Addig is el vagyunk zárva tőle, sáncaink mögött. Nem tehetek róla, az a régi eset jut eszembe, amikor még a tizenkilencedik században egy különösen hideg télen befagyott a La Manche-csatorna. Másnap milyen szalagcímmel jelentek meg a londoni lapok?
„A kontinens elszigetelődött!”
Nem Anglia, mely eleve sziget, hanem a kontinens, Angliától. Körülbelül így vagyunk mi, mármint a világ ezzel az elsáncolódással: Medvegyev őszintén hiszi, hogy Oroszhon nagyobb a világnál, annak ellenére, hogy benne van.
Ilyen vezetők mellett nem csoda, hogy mindenkire szüksége van az orosz fegyveres erőknek, akár fegyverfogható, akár nem. A Krasznojarszki Területen fekvő Kanszkban például a minap behívót kapott egy tizenkét éves fiú is. Az idézésben az áll, hogy a gyermeknek jelentkeznie kell a katonai nyilvántartó hivatalban az első katonai nyilvántartásba vétel céljából. Bár itt lehet, hogy tévedés történt: a krasznojarszki NGS24.ru felhívja a figyelmet arra, hogy az idézést A. Kiszelev, kapta akinek vezetékneve és monogramja megegyeznek Alekszandr Kiszelev kanszki katonai komisszáréval. A fényképen látható katonai nyilvántartó és sorozási hivatal címe is megegyezik a valósággal. A „Katonai kötelezettségekről és a katonai szolgálatról” szóló törvény szerint az orosz férfi állampolgároknak abban az évben kell jelentkezniük katonai szolgálatra, amikor betöltik a 17. életévüket, január 1-jétől március 31-ig. Persze csak a következő évben viszik el őket – Muszkaföldön nem csak a posta jár lassan, a katonai nyilvántartó sem kapkodja el a munkáját. Csal elcseszi, mint látjuk. Ugyanis Kiszelev komisszár talán csak nem tévesztette össze saját magát a sráccal, meg hát ő már katona, nem lett volna értelme behívnia saját magát… némi vodkaszagát érzem a történetnek, az megmagyarázná a dolgot, más nem nagyon.
Hanem a fronton már víg lesz az élet, hiába is nyavalyognak a pacifisták. Merő egy mulatság. Annyira az, hogy a védelmi minisztérium hangszergyűjtést hirdetett a frontra küldendő zeneszerszámok számára. Az embereket arra kérik, hogy hozzanak magukkal tangóharmonikát, szájharmonikát, gitárt és balalajkát. A védelmi minisztérium erről szóló levelet küldött a szentpétervári kulturális bizottságnak. Szerintük a hangszerekre szükség van a harci szellem, a kohézió, a hősies tettekre való ösztönzés, valamint az erkölcsi és pszichológiai megkönnyebbülés támogatásához.
Hát, bátyuska, meglehet. De az a harci szellem meg az összes többi is inkább meglenne, ha nem tangóharmonikával meg balalajkával csalogatnátok, hanem volna téli egyenruhája az összes mobiknak. Ha nem játéksisakokat kapnának valódi helyett, ha a testpáncéljuk nem paintball kellék volna, ha kapnának enni, inni, és így tovább. Szóval, ezt nem oldjátok meg balalajkázással. Különben sem érem: Wagnert nem lehet játszani se harmonikán, se gitáron, ezek a mai srácok meg nem fognak belelkesülni a Bunkócskától vagy a Poljuskától. Nektek viszont amúgy is Wagner kell…
A végére hagytam a legtitokzatosabb esetet. Már két napja tudni, amit az ISW-jelentésben is kiemeltem, hogy Vlagyimir Putyin úgy döntött: új várost épít az Arabatszkaja sztrelkán, a Krím és Henicseszk közötti földnyelven. Ezt Vlagyimir Szaldo, a Herszoni Terület Oroszország által kinevezett vezetője közölte, tehát hivatalos információ. Éspedig – ezt már az Agentsztvo hírügynökség vette észre – azért, mert így egy sorba kerülne Nagy Katalinnal. Szaldo elmondta, hogy az új városban egy „kormányzati negyedet” terveznek, ahol a regionális hatóságoknak kellene helyet kapniuk. Így kiderül, hogy a Herszoni Terület orosz ellenőrzésű része új fővárost kaphat. Márpedig Ukrajna déli régióinak többi központját Nagy Katalin alatt alapították. Herszon, Nyikolajev és Odessza 1778-ban, 1789-ben és 1794-ben jött létre. Nagy Katalin alatt épültek a Krím legnagyobb városai is – Szevasztopol és Szimferopol.
Putyin eredetileg Nagy Péternek képzelte magát, sőt időnként most is ebbe az állapotba kerül. „Az Azovi-tenger az Orosz Föderáció beltengerévé vált. Ezek komoly dolgok. Nagy Péter mindig az Azovi-tengerhez való hozzáférésért harcolt” – mondta az elnök december 8-án a „különleges művelet” eredményéről. Putyin júniusban szintén a cárhoz hasonlította magát, megjegyezve, hogy Péter „visszaadta” az orosz anyaföldeket. „Úgy tűnik, a mi sorsunk is az volt, hogy visszatérjünk és megerősödjünk” – mondta Putyin.
Csak aztán megint szedelőzködni kellett, vase velicsesztvo, hol vannak már azok a „visszaszerzett” földek… Putyinnak nyár végén, ősz elején volt egy olyan periódusa is, mikor Alekszandr Nyevszkijhez hasonlította magát, aztán az elszakított területek annektálásakor leglább két hétre Rettegett Iván lett belőle, még az opricsnyikok „Gojda!” csatakiáltását is bevezették a hívei között. Szóval, gondolta ő már magát a fél orosz történelemnek, de ez új. Mármint, hogy most Nagy Katalinnak képzeli magát. Reméljük, nem lesz tartós nála ez a kényszerképzet, mert ha állandósul, a műtéte előtt át kell írni az orosz büntető törvénykönyvet.
De van egy érdekes mondat az ISW -jelentésben. „A megszálló hatóságok azt állították, hogy a településen, Niu Vaszjukiban új kórházak lesznek.”
Niu, vagyis Új-Vaszjuki? Álljon meg a verekedés, ezt a helységnevet én ismerem, de honnét? A mai Oroszországban két Vaszjuki is van, mindkettő a Szmolenszki Területen, de ami nekem beugrott, az Ilf és Patrov „Tizenkét szék” című regényében fordul elő (az irodalomtudósok szerint a városka valódi modellje vagy Kozmogyemjanszk, vagy Vetluga lehetett. A történet szerint Osztap Bendernek és Ippolit Matvejevicsnek égető szüksége támed a világvárosnak egyáltalán nem mondható Vaszjukiban ötven rubelre, amit Osztap Bender, a Nagy Kombinátor úgy teremt elő, hogy nemzetközi sakkverseny szervezését ígéri a helyi lemezpapírgyár sakk-klubjának és ezáltal hatalmas fellendülést egész Vaszjukinak. Igen ékes szavakkal:
„Elgondolásom a termelőerők hallatlan felvirágozását biztosítja városuk számára. Képzeljék csak el, hogy mi lesz, amikor a verseny véget ér, s amikor valamennyi vendég elutazik. A moszkvaiak, akiket lakásínség köt gúzsba, egyenesen meg fogják rohanni az önök pompás városát. Vaszjukiból automatikusan főváros lesz. A kormány ide költözik át. Vaszjuki nevét New-Moszkvára, Moszkváét pedig Ó-Vaszjukira változtatják. A leningrádiak és harkoviak fogukat csikorgatják de semmit sem tehetnek. New-Moszkva legelegánsabb központjává válik Európának, sőt hamarosan az egész földnek. Igen! És utána az egész világmindenségnek! A sakkeszme, amely a járási székhelyet a földgömb fővárosává fejlesztette, praktikus tudománnyá változik, és kitalálja az interplanetáris érintkezés módszereit. Vaszjukiból jelzések fognak repülni a Marsra, a Jupiterre és a Neptunra. A Vénusszal ugyanolyan könnyű lesz érintkezni, mint Ribinszkből Jaroszlavlba utazni. S ki tudja… nyolc-tíz év múlva Vaszjukiban talán megtartjuk a világtörténelem első interplanetáris sakk-kongresszusát!”
Aztán persze lelépnek az ötven rubellel, ahogy kell.
Putyin lehet, hogy őrült, a döntései alapján mindenképpen annak mondható, de hogy kicsit sem ostoba vagy műveletlen, és hogy a „Tizenkét szék” című regényt tökéletesen ismeri, az biztos. Ha ő „Új-Vaszjukinak” akarja nevezni a várost, akkor bizony az Ilf és Petrov-féle Vaszjukira gondol.
Még nem tudni, kinek képzeli jelenleg magát, Osztap Bendernek vagy Nagy Katalinnak, de remélem, az utóbbinak, mert elég szórakoztató lenne, ahogy nagyestélyiben tartja a sajtótájékoztatót. Bár azt a szerencsétlent sem irigylem, akit kinevez Potemkinnek, Tavria hercegének, mert ára lesz annak a címnek, nagy ára…
Á, inkább hiszem, hogy megmarad Osztap Bendernél. Az olcsóbban megoldható. Bár neki meg elvágják a torkát a történet végén.
Ennyi fért a mai második részbe, holnap folytatom az esmeények krónikáját.
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!