Szele Tamás: Sajtóhamisítók

Megint bocsánatkéréssel kell kezdenem, bár előre jeleztem tegnap, hogy ma nem dolgozik az Institute for the Study of War (illetve ma dolgozik, tegnap nem dolgozott, de náluk egy nap a hírek átfutási ideje), viszont így nincsenek ellenőrzött, megerősített híreim, tehát inkább kihagyom az iráni és ukrajnai összefoglalókat, mintsem bizonytalan mendemondákat terjesszek.

Amúgy is van miről írni, azzal együtt, hogy a jelenséggel már foglalkozott röviden a Zóna november 27-én: a karikatúra-hamisításról van szó, amely módszer egyre inkább terjed az orosz propaganda görbe útjain. Egyébként trendként figyelhető meg, hogy az orosz hatóságok a valóban aljas propagandát most már kevésbé terjesztik az állampolgáraik előtt teljesen hiteltelenné vált mainstream médiában, sokkal inkább a Telegram orosz szegmensét használják fel, hitelesnek tűnő kiadványok, szerzők nevének felhasználásával. Ezek között vannak „haditudósítók” (más néven: „milblogger, voenkor”), népszerű televíziós műsorvezetők, kétes képzettségű „szakértők” és névtelen „elemzők”, akikre több százezer ember iratkozott fel (ez a Facebookos „követés” megfelelője). Az elmúlt hónapokban a Kreml-barát Telegram-csatornák olyan módszert kezdtek alkalmazni, amelyet korábban a propaganda meglehetősen ritkán használt – teljesen hamisított külföldi médiamegjelenéseket kezdtek el közzétenni. A világ minden tájáról érkező tényellenőrök több mint 20 példát találtak ilyen bejegyzésekre, amelyek először a Telegramon terjedtek el, majd a hagyományos médiában is megjelentek.

Ezt úgy tessék elképzelni, hogy fognak egy közismert kiadványt, tökéletesen lemásolják, csak éppen a saját tartalmukkal töltik fel. Mondjuk, ha találnának egy írást a Zóna fejlécével, tipográfiájával, illusztrációs stílusával, a Zónával azonos sablonnal szerkesztve, ami azonban Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin szellemi, lelki és emberi nagyságát dicsérné, különös tekintettel Oroszország történelmi küldetésére, akkor az nagy valószínűséggel ilyesmi produktum lenne, ugyanis ennyire sem berúgni, sem megőrülni nem volnék képes. Már kérdés, hogy Zóna-kaliberű kiadványokat egyelőre még nem hamisítanak, ahhoz világlapnak kell lenni. Ezt járta körül a Vazsnoje Isztorii egyik írásában.

Nem részletezném mindegyik, általuk megemlített esetet, mert például a Britannia által kiokádott Boris Johnsont és a kutyaként ábrázoló Zelenszkijt bemutató hamis Charlie Hebdo-címlappal már foglalkoztam, de azt akkor nem volt lehetőség elmondani, mi történt azután, hogy ezt a karikatúrát elkezdték a francia szatirikus lap címlapjaként terjeszteni. Egész sor orosz publikáció jelent meg, amelyek segítségével be akarták bizonyítani a szerzők, hogy Európa és a világ más részei nagyon unják Ukrajna segítését, és mindenféleképpen támogatják a Kreml akcióit. Az utca (orosz) embere nem fogja tanulmányozni a közvélemény-kutatások eredményeit, nem is fér hozzájuk, amelyek szerint 2022 őszén az EU és az USA polgárainak háromnegyede támogatta az Ukrajnának nyújtott segítséget, és egyes országokban (például Svédországban, Finnországban és Hollandiában) ez a mutató meghaladta a 90 százalékot. Az utca orosz embere meglátja a hamisítványt, jó esetben elolvassa, amit írtak mellé és elhiszi, mert cáfolatokat sem olvas. Azt mondjuk az utca magyar embere sem szokott.

Ezt követően legalább 15 hamis Charlie Hebdo-borító és más, kevésbé ismert szatirikus magazinok címlapjai terjedtek el a Telegramon, állítólag az Egyesült Államokból, Törökországból, Spanyolországból és Németországból. Ezeket a felhasználók világszerte újraposztolják, megosztják és – micsoda véletlen – ezek a címlapok így vagy úgy, de mind Putyin világképét népszerűsítik. Lássunk néhány példát.

Augusztus és szeptember fordulóján egy újabb állítólagos Charlie Hebdo címlap jelent meg az interneten, amelyen Emmanuel Macron francia elnök vízágyúval oszlatja a francia tüntetőket, a bal alsó sarokban Vlagyimir Zelenszkij arcával (két héttel később az ukrán elnök ugyanezen a képen egy másik hamisított címlapon is megjelent, az új brit király, III. Károly mellett).

Szeptember vége felé újabb hamisítvány ütötte fel a fejét – ezúttal a spanyol El Jueves című kiadvány állítólagos címlapja kezdett el terjedni az orosz tévécsatornákon keresztül. A képen a NATO vezetői Vlagyimir Putyin videoüzenetét nézik, amely olyan hatással lehetett rájuk, hogy bevizeltek, és a vizeletfolyam az OTAN rövidítést, az Észak-atlanti Szövetség spanyol nyelvű nevét adta ki.

Október elején jelent meg az első címlap az Egyesült Államokból – állítólag a Mad magazin közölt egy rajzot, amelyen Joe Biden a híres antik szoborcsoport Laokoonjaként látható, az Északi Áramlat gázvezeték nemrég felrobbantott csövei kígyóként viselkednek, mellette pedig az ukrán elnök. „Persze, hogy Biden volt, csak elfelejtette” – áll a képen.

Sem a Charlie Hebdo, sem más országokbeli társaik nem állítottak elő ilyen címlapokat, amint azt a tényellenőrző projektek bebizonyították. Ezek a karikatúrák nem találhatóak meg a fent említett szatirikus kiadványok weboldalain, egészen más lapszámokat jelentettek meg ugyanazon sorszámok alatt, a borítókon pedig elavult vonalkódok és nyelvtani hibák vannak. Az orosz tévécsatornák fő célpontja, a Charlie Hebdo magazin még külön nyilatkozatot is kiadott, amelyben tagadta, hogy bármi köze lenne a „víruskarikatúrák” elkészítéséhez.

Mindegyik címlap először a Telegram orosz nyelvű szegmensében jelent meg, és nem más közösségi hálózatokon vagy szatirikus magazinoldalakon. A Károly királyról és az Északi Áramlatról szóló címlapok közül kettőt például Krisztina Potupcsik médiamenedzser, a Kreml-barát ifjúsági mozgalom, a Nasi egykori parancsnoka posztolt először. A Macront és Zelenszkijt ábrázoló karikatúra először a Pool N3 táviratcsatornán jelent meg, amelyet Dmitrij Szmirnov vezet, aki az egyik legnagyobb orosz lapot, a Komszomolszkaja Pravdát képviseli az elnöki újságírói stábban. Más címlapokat először olyan sokatmondó nevű csatornák tettek közzé, mint az Ukrainian Fresh, a Putin TG Team és a Putin in Telegram.

A hamisított szatirikus magazinok címlapjainak célközönsége minden valószínűség szerint orosz, akiket arról győzködnek, hogy a nyugati társadalom egy része osztja a Kreml álláspontját, de a nyugati kormányok ezt figyelmen kívül hagyják, és a nagy Oroszország legyőzésének megszállottjaként a saját játékukat játsszák. Sok ilyen kiadvány Oroszországon kívül is egyre népszerűbb, ami a jelek szerint szép eredmény az alkotók számára. Putyin háborújának támogatói Európában és a világ más részein (és vannak ilyenek nálunk is bőven) nagyjából ugyanazt az üzenetet igénylik, mint az orosz közönség – és meg is kapják.

A legtöbb karikatúrát, amelyet egy ismeretlen szerző (vagy szerzők) rajzoltak az orosz kormánypárti távirati csatornák számára, a Charlie Hebdo címlapjainak adták ki, amely kiadványt sem Oroszországban, sem külföldön nem kell bemutatni. Néhány más kiadvány címlapjának meghamisítása egyértelműen helyzeti jellegű volt. Például az amerikai Mad egyik karikatúráját az Északi Áramlat gázvezeték bombázásában való amerikai részvételről a közösségi hálózatokon a „nem mainstream” és egyértelműen a Kremllel szimpatizáló amerikai sajtó véleményeként mutatták be, míg egy, állítólag az Ananda Vikatan című indiai kiadványban megjelent rajzot az első indiai származású brit miniszterelnök nyilvános megjelenésére időzítettek. Feltűnő azonban a Titanic című német magazin októberi hamisított címlapja, amely Zelenszkijt mint más nemzetek katonai és pénzügyi segítségét elnyelő fekete lyukat ábrázolja. Ez a karikatúra egy másik narratíva példája, amelyet a Kreml aktívan támogat a Telegram útján: megpróbálják meggyőzni a közönséget a különböző országok lakosainak ellenszenvéről Ukrajna elnökével szemben.

Ezt azonban komoly, multimédiás kampány követte. Állítólag – vagyis bizonyítottan hamis az állítás – októbertől decemberig Vlagyimir Zelenszkijt fekete lyukkal hasonlították össze európai fővárosok utcáin graffitiken és a televízióban egyaránt, sőt, vállalkozó szellemű szerbiai diákok azt javasolták, hogy egy ilyen típusú valódi csillagászati objektumot nevezzenek el az ukrán vezetőről. De ez sem volt elég: október közepén az orosz Telegram-csatornák, majd utánuk több nagy médium is kínos esetről számolt be a Local 4 News regionális amerikai tévécsatorna adásában – a műsorvezetők arról beszéltek, hogy a NASA-nak sikerült rögzítenie egy fekete lyuk hangjait, de a klip sugárzása közben Vlagyimir Zelenszkij videóbeszédének egy részlete jelent meg a képkockában. A valóságban az adásra augusztus végén került sor, és Ukrajna elnöke nem szerepelt benne. Oda vágták.

Lehet fokozni? Lehet. Az igazi nagy dobás csak most jött. November végén állítólag a Deutsche Welle által közzétett videó jelent meg a közösségi oldalakon, amelyet korábban az orosz hatóságok diszkriminatív külföldi ügynöki státuszba soroltak. A videó szerint a belgrádi egyetem diákjai javasolták, hogy a fekete lyukat az ukrán elnökről nevezzék el, de a videó nem szerepel a DW hivatalos közösségi média fiókjain, a videón belüli angol nyelvű magyarázó felirat rengeteg nyelvtani és stilisztikai hibát tartalmaz, a hamis felvétel készítői pedig egy valódi Deutsche Welle adás részletét mutatták be 2017-ben, amikor az újságírók a németországi Cottbus város iskolásairól készítettek riportot.

Véletlenül tudjuk, kinek köszönhető az ötlet. Ugyanis a narratíva első példáját a már említett Krisztina Potupcsik tette közzé Telegram-oldalán. A médiamenedzser más fiktív beszámolókat is közzétett arról, hogy a nyugatiak belefáradtak Ukrajna támogatásába, de nem ő az egyetlen. A hamisítványok terjesztői között olyan nagy orosz médiumok vannak, mint az Argumenty i Fakty, a Life és a Rosszijszkaja Gazeta, valamint Vlagyimir Szolovjov és más szövetségi televíziós csatornák műsorvezetői.

A nemzetközi sajtó kissé ideges. A Charlie Hebdo hamisított címlapjaiban való részvételt kommentálva a híres francia magazin szerkesztői azt mondták:

A Telegram alkalmazás… amelyet eredetileg az orosz titkosszolgálatok elől való menekülésre hoztak létre, lassan önmaga karikatúrájává válik.”

Az eredetileg oroszoknak szánt hamis tartalmak könnyen elterjednek Oroszországon túl is, majd a tényellenőröknek Oroszországban, Ukrajnában, Grúziában, Litvániában, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban, az Egyesült Államokban, Olaszországban, Spanyolországban, Lengyelországban és más országokban kell megcáfolniuk őket. A nyugati országok hatóságai még nem tudtak olyan eszközt kitalálni, amely képes lenne megállítani a dezinformáció terjedését az orosz kormánypárti Telegram-csatornákról.


Meg kell azt is jegyezzük, hogy egyrészt Magyarországon hiába is fáradnak a tényellenőrök cáfolatokkal, kevesen hisznek nekik, olyan kemény, államilag finanszírozott kampány folyik ellenük a magyar kormánysajtó részéről, hogy talán őket gyűlölik a legtöbben és a leginkább: amióta csak létezik, nincs hét, hogy a propagandamédia ne rágalmazná például a Lakmuszt két-három írásban.

Nyilvánvaló, miért: a propaganda lényege a manipuláció, a hazugság, „a valóság hajlítása”, amint azt miniszterelnökünk volt szíves oly frappánsan megfogalmazni. Ez pedig nem állja a valóság, a tényellenőrzés próbakövét, tehát az álhírek, a propaganda, a szélhámosság sajtója nem nyughat, míg a valódi tényeket közlő sajtónak írmagja is életben van. Hogy utána mi lesz?

Ami Oroszországban. Ha majd minden vagy megszűnik vagy az övék lesz, a klasszikus és online mainstream sajtó teljesen hitelét veszti, és új platformot, terepet kell találjon a mesterkedésük (ez most a Telegram).

Aztán majd annak se fognak hinni, és a végén addig erőltetik, hogy az emberiség nem az atomháborúban pusztul el, hanem a hazugságokba fog belefulladni vagy belebolondulni.

Mindenesetre régebben azért haragudott a sajtómunkás, ha lopták a munkáit.

Most már nagyobb baj is van: az, ha hamisítják.

Ugyanis hamisíthatnak olyant is teszem azt a Charlie Hebdo nevében, hogy már nem csak kiirtják a szerkesztőségüket, de még az épületet is felrobbantják.

Itt a baj, kérem.

Mára ennyi jutott az orosz propaganda diszkrét bájából és „sziporkázó humorából”, holnap már normális krónika várható.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!


Oszd meg másokkal is!

Ajánlott olvasnivaló: