A mai második rész nem arról szól, amit eredetileg terveztem, hanem igencsak másról: először egy hamis Clinton-idézet pályafutását akartam volna bemutatni az orosz médiában, de közbeszólt a sors, így aztán most az AdSense esze tokjáról írok, ráadásul szokásom ellenére indulatból, de azért ennek is lesz köze az ukrajnai harcokhoz és mészárlásokhoz.
Kezdjük azzal, hogy írtam én 2022. december 22-én egy kis elemzést a bucsai mészárlást követő sajtónyomozás természetéről és módszereiről. Sajtónyomozást írok, mert az események felderítésének legnagyobb részét a sajtó (The New York Times, Jane’s) és különböző katonai, de nem állami kutatóintézetek (például az ISW vagy a Center for Advanced Defense Studies) végezte, nemzetközi összefogásban. Érdemes volt kitérni a kutatási módszertanra, de érdemes volt méltatni is a teljesítményüket.
Mármost, mivel ez az írás végső soron egy tömegmészárlás utóéletéről szólt, teljesen természetes volt, hogy a helyszín egyik fotójával illusztráltam. Ezen sok kivégzett, meggyilkolt áldozat volt látható. De mégsem lehet tömeggyilkosságot plüssmacival illusztrálni!
Már másnap megérkezett az első büntetés „sokkoló tartalom” miatt. Mármint – itt mindenkit kérek, hogy figyeljen – nem a Facebooktól, nem is a Google-től, hanem a Google hirdetési cégétől, az AdSense-től, aminek a reklámjait használja a Zóna. A Google már csak azért sem szólhatott volna, mert pont a böngészőjük segítségével találtam a képet magát is, ha annyira kifogásolnák, minek tartják? Ők nem büntethettek, büntetett a hirdetési cég. Ez elviekben csak az adott írásra vonatkozik, a gyakorlatban az aznapi hirdetési bevételt elviszi az ördög. Ez viszont nem szokott több lenni ezer forintnál. Mit csináljunk: tízszer ekkora forgalom esetén sem vennék sarokházat a reklámbevételemből, pláne, mert amikor kicsit elkezd menni a bolt (összejön a havonta húszezer forintnyi minimális bevétel, ennél kevesebbet nem is fizetnek ki), rögtön elkezdenek büntetni.
Büntettek régebben Rózsa Sándor tokától bokáig felöltözött képéért épp úgy, mint Orbán Viktor és Müller Cecília közös, szintén felöltözött fotója miatt, az AdSense mesterséges unintelligenciája mindkettőt „szexuális tartalomként” értékelte, talán, mert Orbánnak is, Rózsa Sándornak is kilátszott a feje… mindegy, az a lényeg, hogy emiatt úgyis csak minden második hónapban érem el a kifizetési küszöbértéket, nehogy elbízzam magam és elkezdjek fényt űzni abból a havi húszasból. A rendszer megbízhatóan büntet, ha van miért, ha nincs. A bevétel az oldal fenntartási költségeit épp, hogy fedezi, a fejlesztést – idén lesz az is – már máshonnan oldom meg.
Nem tenném szóvá a problémát – főleg, mert már szóvá tettem párszor itt is, máshol is, annyit ért, mint halottnak a csók – de a mostani eset különbözik a többitől. Annyiban tér el az elődeitől, hogy bár azokat sem „javítottam ki”, tehát nem vettem le a kifogásolt fotókat, csak kértem egy felülvizsgálatot, ami kimutatta, hogy nincs szó szexuális tartalomról (ez azért fontos, mert bizonyos számú, következmények nélkül hagyott incidens után a Google törölheti magát az oldalt is), itt is ez történt december 23-án, de azóta még háromszor megbüntettek ugyanazért a képért.
Nem másikért. Ugyanazért. Mindahányszor kértem felülvizsgálatot, ebből egyszer elismerték, hogy a tartalom nem sérti a szabályzatot, kétszer válasz sem érkezett. Mondjuk a maira majd leghamarabb holnapután jöhet valami. De nem fog: a rendszer ugyanis, amint látom, végtelen ciklusba esett. Míg én azt a fotót le nem veszem onnan, büntetni fog, márpedig én azt le nem veszem, ha addig élek is.
Azért vagyok ennyire makacs, mert ez a látszólag szalmaszálnyi kérdés magának a sajtónak fenyegeti a létét: elismerem, hét-nyolc földön heverő holttest valóban nem szép látvány. Én még azt is elhiszem, hogy akad, akit sokkol. Csakhogy akkor is ez a valóság. A sajtónak pedig a valósággal kell foglalkoznia békében is, de háború idején mindenképpen: ilyenkor szépíteni a tényeket, ferdíteni a dolgokat már nem csak bűn és vétek, hanem az olvasó elárulása is: ha ő megbízik bennem, én nem mondhatok neki mást, csakis a legjobb tudomásom szerinti színtiszta igazságot. Békében sem hazudunk, de háborúban emberélet múlhat a pontos információn.
És ha Bucsában tömeggyilkosság volt, márpedig ezt Orbán Viktoron kívül mindenki tudja, akkor én azt nem illusztrálhatom bambuszrügyeket majszoló pandamacikkal, mert azok nem voltak ott, hanem kötelességem valódi, helyszíni fotót használni. Vagy a mészárlásra utaló, generált illusztrációt. Hogy az AdSense mesterséges unintelligenciájának ez bántja azt a harmatos, ártatlan, ibolyaillatú lelkecskéjét? Az engem nem érdekel, tessék átparaméterezni a reális világ körülményeinek megfelelően. Nem érdekel, hányszor büntetnek még meg, az sem, ha megszüntetik akár az oldalt is: olyan Isten nincs, hogy én pár száz forintos (vagy akármekkora) büntetések miatt hazudjak. Épp eleget tépem a számat az álhírek ellen, miféle jellemtelen olcsójánosnak néznek, hogy azért a pár fityingért megmásítsam a valóságot és önképzőköri teadélutánnak hazudjam a szadista gyilkosok tombolását?
Persze, nem is keresem magamat gennyesre, tán ezért is. De a jó Mindenségit neki: hogy képzelik, ha azt hazudjuk, akkor nincs háború, nincs gyilkosság, nincs zsarnokság sehol, és az egész világ egy amerikai, felső középosztály által lakott úri elővárossá változik?
Végül is Putyin és az AdSense ugyanazt akarják: a sajtó hazudjon szépeket, kellemeseket, a fogyasztói meg higgyék el. Hogy a sajtó meg nem ezt akarja? Majd rákényszerítik, akár korbáccsal, mint Putyin, akár kaláccsal (vagy annak megvonásával), mint az AdSense.
Csak azt nem értem, mit fárasztják magukat a techóriások, közösségi oldalak a tényellenőrzéssel, moderációval? Elég volna annyit kiírni: „Mindent tilos közölni, ami bárkinek kellemetlen lehet” és a felhasználók már meg is indulnának a gombolyaggal játszó macskák és a vacsorafotók világa felé, esetleg játszik még a muskátli az ablakban vagy a havas hegycsúcsok giccsesen fotózva. Ez nem zavarja meg a széplelkek nyugalmát.
A széplelkek nyugalmát azok a burját vagy dagesztáni motorizált lövészek zavarják majd meg, akik halomra lövik őket is, mivel – a hatékony valóságelhárító rendszereknek köszönhetően – senki sem számít majd az érkezésükre. De a halott felhasználó már nem reklamál.
Szóval, száz szónak is egy a vége: kedves AdSense, az a fotó ott marad, ha ezerszer büntetsz, százszor bírságolsz és akárhányszor tiltasz is, az mostantól már csak a lappal együtt szűnhet meg. Azt én ezennel odaszögeztem.
Az igazság nem eladó, az viszont jellemző, miféle pitiáner filléres árat kínálnak érte.
Amúgy pedig ugyanez a fotó megjelent már a New York Timesban, az Independentben, a Los Angeles Timesban és a Meduzán is. Őket is meg tetszett büntetni? Vagy ők túl nagy pofont tudnak adni, nem merik megtenni?
Mindegy is: nálam fent marad. Ilyesmiben nem engedünk jottányit sem, mert ha csak egyszer is megtesszük, holnapra oda a szakma, holnaputánra a világ is.
Ennyi fért ebbe a mai második részbe, holnap folytatom a munkát.
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!