Szele Tamás: Wagner-ciklus

Szívem szerint nem foglalkoznék Prigozsinnal, utóbbi időben túl sokat is foglalkoztam vele, de nincs más választásom, ma csupa Wagner-csoporttal kapcsolatos hír esett be, elhallgatni őket vétek volna, és ha nem csak olvassuk, de értelmezzük is őket, sok érdekességre jöhetünk rá.

Először is azt kell megemlítenem, hogy olcsó a zsoldos élete, sőt, ha börtönből toborozták, fityinget sem ér. Ezt onnan tudjuk, hogy a CNN birtokába került egy tavaly decemberi ukrán titkosszolgálati elemzés (ne legyünk naivak: nem véletlenül), ami a korábbi jelentésekkel egybevágóan, bár kissé részletesebben írja le a csoport harcmodorát. Hát, nem csoda, hogy börtönből, büntetőtelepekről toboroznak, rendes ember csak a legvégső esetben állna be hozzájuk. Mint az elemzés írja:

A Wagner PMC harcosai bizonyították hatékonyságukat az ukrajnai háborúban, különösen a városi területek megrohamozásában. A zsoldosok súlyos veszteségeket szenvednek, de taktikájukat az orosz reguláris hadsereg egy része átveheti.”




A támadások során a zsoldosok nem számolják a veszteségeiket, és a visszavonulásért kivégzőosztag jár. A parancs vagy sebesülés nélküli visszavonulást a helyszínen történő kivégzéssel büntetik. Egy rádióbeszélgetés átirata is rendelkezésre áll az elemzésben, ebben egy katona elmeséli, hogy a Wagner PMC harcosai hogyan fogták el egy katonatársát, aki megpróbálta megadni magát az ukrán hadseregnek, és kiherélték. A zsoldosoknak tilos sebesülteket elszállítaniuk a csatatérről – a csapatnak addig kell haladnia, amíg be nem fejezi a feladatát. Emiatt a sebesültek gyakran órákig a csatatéren maradnak. Ha nem tudják teljesíteni a küldetést, csak éjszaka vonulhatnak vissza. A Wagner katonáinak halála nem fontos az orosz társadalom számára.

A Wagner PMC körülbelül tízfős osztagokat használ a támadó műveletek végrehajtása során. Többek között RPG-kkel vannak felfegyverezve, és felderítő drónok által szerzett valós idejű információkat kapnak. Ezeket a drónokat az ukrán hírszerzés „kulcselemnek” nevezi. A katonák Motorola-berendezéseket használnak a kommunikációhoz. (A Motorola már nyomoz, hogy miképpen jutnak hozzájuk, ugyanis ők tavaly február óta nem szállítanak semmit Oroszországba).

Elsőként a börtönökben toborzott zsoldosok rohamoznak. A veszteségek a soraikban elérik a 80%-ot. Utánuk képzettebb és jobban felszerelt harcosok csatlakoznak a harchoz – termovizorokkal és éjjellátó eszközökkel felszerelve.

Ha a rohamosztagoknak sikerül elfoglalniuk a vonalat, tüzérségi támogatással beássák magukat, de ezek az állások sebezhetőek lehetnek az ellenséges tüzérséggel szemben. A dokumentum megjegyzi, hogy a zsoldosok gyakran nem működnek együtt a reguláris hadsereggel és az sem velük. Egy másik közzétett rádióbeszélgetésen egy orosz katonatiszt elmondja, hogy egysége hogyan semmisített meg egy Wagner PMC járművet.

Az ukrán hírszerzés úgy véli, hogy Wagner PMC taktikája leginkább a mozgósítással besorozott, rosszul képzett katonákból álló orosz egységek többségének felel meg. Elképzelhető ezért, hogy az orosz hadsereg a zsoldosok taktikáját kezdi majd alkalmazni.

Ez nem hangzik túl jól: képzelhető mi történik, ha ezek a brigantik, akik a saját és a bajtársaik életével sem törődnek, sőt, tilos is törődjenek, rászabadulnak egy civil településre (megjegyezném: Bucsában nem ők mészároltak, hanem reguláris gépesített lövészalakulatok). De elég, ha leszolgálják a fél évüket, és visszatérnek az orosz hétköznapokba… másfelől meg már a negyedik turnus szabadul elnöki kegyelemmel.

Emiatt lehet, hogy a moszkvai régió lakosai titokzatos telefonhívásokat kapnak, legalábbis az Agentsztvo hírügynökség szerint. Eddig annyit lehet tudni, hogy a mindazok, akiket felhívtak, a moszkvai régióban éltek vagy élnek. A hívások tartalma nagyjából ugyanaz volt: a telefonálók rendőrként mutatkoztak be, figyelmeztettek, hogy a Wagner PMC harcosai szabadlábra kerültek, és felszólították a hívottakat, hogy beszéljenek erről a gyermekeikkel, legyenek óvatosak, és este hét óra után ne engedjék őket egyedül.

Alekszej Sicskov, egy Oroszországból elmenekült moszkvai aktivista az Agentsztvónak elmondta, hogy ő és felesége délután telefonhívást kaptak „a moszkvai és a régió fiatalkorúakkal foglalkozó tisztviselőitől”. „Úgy éreztem, mintha egy robot hívott volna, és a forgatókönyvek szerint ment volna a beszélgetés. Azt kérdezte tőlem: „Vannak gyerekeitek?” – Azt válaszoltam, hogy nem Oroszországban vagyunk. Folytatta: „a különleges katonai műveletnek köszönhetően a Wagner PMC oldalán harcoló foglyok kegyelmet kaptak és mostantól szabadok lesznek.” Aztán a hívó ismét megkérdezte: „Van gyermeke?”, mondtam, hogy igen, van egy egyéves gyermekem. Nos, azt mondták, hogy „veszélyes hét után kiengedni a gyerekeket, és elköszöntek” – mondta Sicskov.

A WhatsAppon egy török számról hívtak a +90-es kóddal – folytatja az aktivista. A feleséget egy orosz telefonszámról hívták a Viberen. A rendőrök felsorolták azokat a cikkelyeket is, amelyek alapján a harcosokat bebörtönözték. Ezek között voltak erőszakra és pedofíliára vonatkozó cikkek is.”




Tapasztalt ember, aki sok disznóságot látott már, azonnal rájön, hogy valóban robottal beszélt Sicskov, illetve egy nem túl fejlett mesterséges intelligenciával, ami csak néhány válaszra volt képes reagálni, és nem is tökéletesen. Viszont ha ezt valaki gépesítette, és úgy működteti mint egy gerilla-marketinghadjáratot, WhatsAppon és Viberen keresztül, annak valamiért meg kell érnie a befektetés. Vagy a másik lehetőség az, hogy Prigozsin ellenfelei – vannak, elég sokan – öltek bele egy komolyabb összeget ebbe a kampányba.

Viszont nem hazudik a robot, a volt wagneristák között a legveszélyesebb bűnözők fordulnak elő. Mai hír a „Jelen Idő” (Настоящее Время) csatornáról, mely orosz nyelvű, de Csehországban működik, és sok köze van a Szabad Európához/Szabadság Rádióhoz, hogy:

Az újságírók azonosították a kegyelemben részesített rabot, aki a Wagner PMC-ért harcolt: 23 évre ítélték egy négytagú család meggyilkolásáért.”

A szabaduló wagneristát Alekszandr Tyutinnak hívják, szentpétervári vállalkozó volt, aki 2018-ban megszervezte unokahúga meggyilkolását egy örökösödési vita miatt. Úgy döntött, hogy bérgyilkost bérel fel, csak nem a megfelelő személyhez fordult, hanem egy beépített rendőrségi ügynökhöz, így a gyilkosság nem történt meg. Az üzletembert 2018-ban vették őrizetbe ebben az ügyben. Csakhogy a nyomozás során kiderült, hogy Tyutin 2005-ben egy egész család meggyilkolását rendelte el: üzleti partnerét, Dmitrij Zejnalovot, annak feleségét, 11 éves fiát és 15 éves lányát Kalasnyikovval lőtték le. A lövöldözés után baltával is lefejezték őket. A gyilkosságok megrendelésének oka Tyutin és Zejnalov pénzügyi vitája volt. Ezért kapta végül emberünk a 23 évet. És ez a figura sétál most szabad lábon a moszkvai vagy pétervári éjszakában, komoly katonai tapasztalatokkal a háta mögött. Nincs mit szépíteni a dolgon: ez maga az életveszély, és nem egy ilyen akad a most szabadulók között, de rengeteg: nem sikkasztó könyvelőket toboroztak a büntetőtelepeken, hanem kifejezetten gyilkosokat.


Ez egyfelől kínos Prigozsinnak, aki – tudjuk – már leülte a magáét, nem is keveset, és most a törvénytisztelő üzletembert alakítja, de másfelől is kínos, mert ha a szabadulókat a sajtó felismeri (és felismeri), akkor tulajdonképpen az ő toborzását és üzletét rontják az erről megjelenő írások. Épp ezért végtelenül szemtelen lépésre szánta el magát a Moscow Times szerint:

A Wagner PMC alapítója, Jevgenyij Prigozsin azt követelte, hogy a büntető törvénykönyvbe kerüljön be egy cikkely az önkéntesek, köztük az Ukrajnával vívott háborúban részt vevő foglyok lejáratásáról – jelentette az üzletember sajtószolgálata.

Prigozsin ezért öt évig terjedő börtönbüntetést javasol. A fellebbezést Vjacseszlav Volodinhoz, az Állami Duma elnökéhez nyújtották be. A szöveg szerint a sorkatonák „bátran és becsületesen teljesítik kötelességüket a haza iránt”, de egyes médiumok, bloggerek és Telegram-csatornák negatív információkat keresnek róluk, gazembereknek és bűnözőknek állítva be őket.”

Prigozsin szerint így a volt elítéltek közül a zsoldosoktól „megtagadják a megváltás jogát”, és az esélyt, hogy „a társadalom teljes jogú tagjaivá váljanak”, mert ez az információs háttér „konfliktust teremt közöttük és a hétköznapi polgárok között”. A Wagner PMC alapítója hangsúlyozta, hogy a média és a véleményformálók említett tevékenysége „az állam ellenségeit segíti”.

Ebben a tekintetben kérem, hogy sürgősen dolgozzák ki az Oroszországi Föderáció Büntető Törvénykönyvének 280.5. cikkelyének „A harcosok, önkéntesek, beleértve a volt elítélteket is, lejáratásáról” módosítását és annak bevezetését, amely szerint legyenek tilosak a lejáratásra irányuló nyilvános akciók, a negatív jellegű publikációk és a PMC tagjainak bármilyen kritikája, valamint a múltbeli bűncselekményeikről szóló információk közzététele” – írta Prigozsin.”





Érdekesen állunk, amikor a volt fegyenc megrendel egy törvénymódosítást a Duma elnökétől, még szebb lesz, ha meg is kapja. De ő sem lesz tán sokáig a helyén. Egyes források arról is beszámoltak, hogy az Egységes Oroszország Párt, azt tervezi, hogy a közelgő választásokon a frontról visszatért katonákat, önkénteseket és zsoldosokat jelöl. „Ezek az emberek hazafinak bizonyultak, így ha bármelyikük politikai karriert akar csinálni, minden lehetősége megvan rá” – mondta egy forrás a Vedomosztyinak. Andrej Guruljev, a Duma védelmi bizottságának tagja azt állította, hogy a parlamenti helyek a Wagner-csoport zsoldosaihoz kerülhetnek.

Az lesz ám a szép világ, mikor blatnojok ülnek majd a Dumában, Szása meg sétál a Tverszkaján a díszegyenruhájában, a kitüntetésével, és a lányok összesúgnak a háta mögött:

– Mit is csinált ez a Szása, hogy hős lett?

– Nem tudod? Kalapáccsal agyonverte a nagymamáját.

– És mit kapott érte?

– Bátorság-rendet.

– Bezzeg, ha a nagyapót is agyoncsapja, lehetne most Oroszország Hőse is, mint a Prigozsin!

– Csak meg ne írja róla valaki, mert az is mehet majd öt évre a börtönbe.

Szóval, ideje már buknia Prigozsinnak, mert csúnya, csibész korszakot hoz Oroszországra, ha egyhamar nem történik vele valami, de a nagyvilágot is megnézném, amikor egy szervezett bűnözővel, egy tolvajkirállyal ül le tárgyalni, mert nincs más orosz partner… kínos lenne, nagyon kínos.

Ennyi fért a mai második részbe, holnap folytatódik a krónika.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!


Oszd meg másokkal is!