A mai második részben kicsit bemutatom azokat az orosz demográfiai adatokat, amitől Putyin elnök három napja annyira megijedt, hogy ráparancsolt Misusztyin miniszterelnökre: két héten belül gondoskodjon a népességszaporulatról, nem érdekli, hogyan, miként, de szaporodjanak és sokasodjanak az oroszok, különben hét rossz lesz.
Misusztyin nálam egy évvel idősebb, 56 éves, de ha ezer volna belőle, és mind húsz esztendős, akkor sem lenne képes saját hatáskörben megoldani a kérdést, viszont azon érdemes elgondolkodni, hogy mitől fogy olyan vészesen az orosz, mintha magyar vagy kínai volna? A statisztikát most még képesek lesznek kozmetikázni (valószínűleg főként ukrán gyermekek tömegeinek erőszakos oroszországi deportálásával és orosz nevelőszülőkhöz való örökbe adásával – az ISW tegnapi jelentése szerint a háború kezdete óta több tízezer ukrán gyermek kerülhetett így az ország határain kívül), de a trendet nem fogja megfordítani ez az embertelen, népirtó tevékenység sem. Írtam én erről tegnapelőtt, de ma a The Insider külön írásban foglalkozik a kérdéssel. Ezt próbálom kivonatolni, teljes hosszúságában ugyanis közölhetetlen volna. Annyi biztos, hogy rossz a magyar kifejezés: az oroszok soha nem is voltak „annyian, mint az oroszok”.
Az Orosz Birodalomban a demográfiai események többé-kevésbé rendszeres kötelező nyilvántartása Nagy Péter alatt kezdődött: a cár 1702-ben rendeletet adott ki a születések és halálesetek kötelező nyilvántartásának bevezetéséről, 1722-ben pedig az általános npességnyilvántartásról. 1918-ig a nyilvántartást az egyház vezette, ami hatással volt a statisztikákra: az egyházi szertartások (keresztelés és temetés), és nem a tényleges események (születések és halálozások). Ennek következtében a keresztség nélkül elhunytakat vagy az egyházon kívül eltemetetteket nem számolták, és a „nem keresztények” számbavételével is problémák adódtak.
Az első adóösszeírásra 1719-ben került sor, és tíz ilyen összeírás volt. A népszámlálások azonban korántsem voltak tökéletesek, és nem adtak teljes képet. Emellett a lakosság a lehető legnagyobb mértékben elkerülte az összeírásokat, hogy egyúttal az adókat is elkerülje.
Európa és az Egyesült Államok a 19. században általános népszámlálási módszereket vezetett be (az első teljes körű népszámlálást Nagy-Britanniában 1801-ben, majd azt követően tízévente végezték el). Oroszországban az első és egyetlen általános népszámlálásra csak 1897-ben került sor (előtte a városokat és tartományokat vették számba, de nem az összeset).
A következő népszámlálást 1920-ban tartották, de a polgárháborús körülmények miatt nem tudta lefedni az egész országot. Az első teljes körű össz-szövetségi népszámlálást csak 1926-ban végezték el a Szovjetunióban. A szovjet hatalom első másfél évtizede meglehetősen sikeres volt a demográfia mint tudomány számára. Két demográfiai intézetet nyitottak: 1919-ben a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Demográfiai Intézetét Kijevben, 1930-ban pedig a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Demográfiai Intézetét Leningrádban. Számos tanulmány készült, a tudósok demográfiai előrejelzéseket készítettek, és a népszámlálási adatokat széles körben publikálták, megvitatták és elemezték.
Az 1930-as évek elejétől kezdve azonban a demográfiai adatokat elkezdték osztályozni, és ezzel egyidejűleg aktívan hamisítani is. A Szovjetunió 1937-es általános népszámlálásának adatai annyira nem tetszettek az ország kormányának, hogy „szabotázsnak” nyilvánították. Ennek a népszámlálásnak a vezetőit lecsukták, az adatokat titkosították. A következő, 1939-es népszámlálás eredményei kellemesebbnek bizonyultak a hatóságok számára (ezúttal a szükséges 170 milliót „hozták ki”), de a valósághoz kevés köze volt. Ugyanebben az időben mindkét demográfiai intézetet bezárták: 1934-ben a leningrádit, 1938-ban a kijevit. A demográfiai témájú publikációk szinte teljesen eltűntek a sajtóból.
A demográfiai kutatások újjáéledése csak az 1950-es évek végén kezdődött. 1959-ben került sor a háború utáni első népszámlálásra. Azóta a Szovjetunióban még háromszor végeztek népszámlálást: 1970-ben, 1979-ben és 1989-ben. A posztszovjet Oroszországban három népszámlálást tartottak: 2002-ben, 2010-ben és 2021-ben.
Viszont egyetlen orosz vagy szovjet politikus sem számolt a demográfiai átmenet jelenségével. A „demográfiai átmenet” kifejezést (egyes forrásokban a „demográfiai forradalom” kifejezéssel találkozunk) a demográfusok a népesség reprodukciójának típusaiban bekövetkezett változásra használják, amely a 18. század végén kezdődött, és globális szinten még nem fejeződött be. Egészen egyszerűen a demográfiai átmenet a magas halandóság és a magas termékenység egyensúlyából az alacsony halandóság és az alacsony termékenység új egyensúlyába tartó folyamat.
A tudósok a demográfiai átmenet négy szakaszát különböztetik meg. Az első során a halandóság már csökken, míg a termékenység még nem – így a természetes szaporodás mértéke maximális. A másodikban a halandósági ráta eléri a minimumot, és a termékenységi ráta csökken. A népességnövekedés lassul, és maga a népesség is elöregszik. A harmadik szakaszban a népesség elöregedése miatt a halandósági ráta ismét emelkedik, és a termékenységi ráta eléri a helyettesítési szintet (ez a szint 2,1 gyermek/nő). A negyedik szakaszban a halandósági ráta növekszik, és eléri vagy meg is haladja a termékenységi rátát. A legtöbb fejlett és számos fejlődő ország ma ebben a szakaszban van – Oroszország is közéjük tartozik.
Mindez azért van, mert az emberi civilizáció globálisan a magas halandóságú agrártársadalmak felől a sokkal jobb orvosi és társadalmi ellátottságú ipari és posztindusztriális társadalmak felé fejlődik. Egyszerűbben: a primitívebb agrártársadalomban sok gyerekre volt szükség ahhoz, hogy legalább kettő fel is nőjön közülük, olyan magas volt a gyermekhalandóság. A fejlettebb társadalmakban, ahol már sokak számára elérhető az orvosi ellátás, ez a szám meredeken csökken (részben ez okozta a hibás politikai döntések mellett a kínai túlnépesedést is, mely most fordult egyenesen negatívba), tehát a folyamat természetes és köthető az urbanizációhoz, mert a városok lakói könnyebben jutnak orvosi ellátáshoz, egyébként is jobb körülmények között élnek – tehát hosszabb ideig.
De hogyan alakult az orosz népesség lélekszáma?
Az 1897-es első oroszországi népszámlálás szerint az Orosz Birodalom lakossága (Finnország nélkül) 125 680 682 fő volt, ami az akkori világ népességének mintegy 8%-a volt. A mai Oroszország határainak megfelelő területek lakossága 67,5 millió fő volt. A lakosság átlagéletkora valamivel több mint 21 év volt, és 39,5%-a volt házas. A lakosság mindössze 13%-a élt városokban, és csak 21%-a volt írástudó.
Láthatjuk: Oroszország majdnem egy évszázaddal később kezdte meg a demográfiai átmenetet, mint a legtöbb nyugati ország. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a 19. század végén Oroszországban volt a legmagasabb a termékenységi ráta Európában (1900-ban 7,2 volt). Ezek a számok a hagyományos agrártársadalmakra jellemzőek, és egyáltalán nem jellemzőek az ipari társadalmakra. A házasságkötési arányok is nagyon eltérőek voltak: az európaiak a 20. század elején sokkal később és ritkábban házasodtak, míg Oroszországban ugyanezen népszámlálás szerint a házasságkötési arány korai és szinte általános volt. Oroszországban a századfordulón a 45-49 éves férfiak és nők között 5%, illetve 4% volt a soha nem házasodottak aránya, ami szintén a hagyományos társadalom jele. Összehasonlításképpen: Svédországban 19% és 13%, Belgiumban 17% és 16%, Svájcban 17% és 16%, Angliában 13% és 11%.
A halálozási arány európai összehasonlításban is magas volt. A századfordulón a várható élettartam Oroszországban 31 év volt a férfiak és 33 év a nők esetében. Összehasonlításképpen, Franciaországban 43 és 47 év, az USA-ban pedig 48 és 51 év volt. Különösen szembetűnő volt a csecsemőhalandósági ráta különbsége: Oroszországban 261 halálozás jutott 1000 születésre, Franciaországban 161, Angliában 156, Svédországban 100, az Egyesült Államokban 124 halálozás. Az 1890-es évektől kezdődően Oroszországban a halálozási arány lassan, de folyamatosan csökkenni kezdett, elsősorban a szintén lassan, de folyamatosan javuló egészségügyi infrastruktúrának köszönhetően.
Így a századfordulón Oroszország még csak a demográfiai átmenet elején járt (ahol a halandóság már kezdett csökkenni, a termékenység pedig még mindig magas volt). A népesség tehát ebben az időszakban folyamatosan növekedett – évente körülbelül 1,7%-kal. A legtöbb nyugati ország számára ez a szakasz akkorra már messze a múlté volt.
Később azonban az iparosodás és az urbanizáció hatására (amelyet Oroszországban szintén mesterségesen erőltettek) Oroszország viszonylag gyorsan felzárkózott európai szomszédaihoz. Az urbanizáció valóban nagyon gyorsan zajlott: míg az első népszámlálás idején a lakosságnak csak 13%-a élt városokban, 1939-ben 33,5%, 1959-ben 52,4%, 1970-ben 62,3%, 1979-ben 69,4%, 1989-ben pedig 73,6%.
Most figyeljünk, most derül ki a lényeg!
A demográfiai átmenetre jellemző születésszám-csökkenés Oroszországban is gyors volt – mindössze 3-4 évtized alatt az ország azt az utat járta be, ami Nyugat-Európában évszázadokig tartott. A számok beszédesek: 1900-ban a születési ráta 7,1, 1940-ben 3,66, 1960-ban 2,2, 1970-ben 2,01, 1980-ban pedig 1,85 volt.
Emellé vegyük, hogy a Nyugat-Európára jellemző háború utáni „baby-boom” Oroszországban különböző okok miatt elmaradt, és a születési ráta azóta is csak egy rövid periódusban, 1985 és 1988 között emelkedett egy keveset, azóta csökken. Ellenben ott a halálozási ráta: az 1990 és 1994 közötti öt évben az wlhunytak száma 22 százalékkal nőtt az előző öt évhez képest! Miért? Nos, ha kidobjuk az ablakon az összeesküvés-elméleteket, és elkezdünk számolni, megvan a magyarázat.
Az 1980-as évek alacsony halálozási aránya például azzal magyarázható, hogy ebben az időszakban az 1920-as évek elején született és 1941-1945-ben besorozott emberek élete ért véget. Sokan közülük „előzetesen már meghaltak” a világháborúban, és nem szerepeltek az 1980-as évek halálozási statisztikáiban, ami miatt a halálozási arány azokban az években meglehetősen alacsonynak tűnt. Az 1990-es években egy sokkal nagyobb, „sorkatonai” korú generáció halt ki, amely nem vonult be a háborúba, és ezért öregkorát élte. Ez az 1980-as évekkel való ellentét az, ami miatt a halálozás 1990-es évekbeli növekedése olyan aránytalanul nagynak tűnik.
Ami a születési rátát illeti, az 1990-es években valóban elég meredeken csökkent – valószínűleg gazdasági okok miatt. Az előző évtizedekben a szovjet társadalom korszerkezete folyamatosan „öregedett” – ez elkerülhetetlen a demográfiai átmenet utolsó szakaszában, amikor a termékenység csökken és a várható élettartam nő. Előbb-utóbb ez a dinamika mindenképpen ahhoz vezet, hogy a halálozások száma meghaladja a születések számát – ezt a demográfusok már régen megjósolták.
A születési ráta helyzete is kiábrándító volt. 1999-ben rekordalacsony szintre esett: a teljes termékenységi ráta 1,16 volt, és a következő néhány évben csak kevéssel volt magasabb. 2017 óta azonban a születési ráta ismét csökkenő tendenciát mutat. Az elmúlt négy évben körülbelül ugyanannyi maradt: mintegy 1,5, és 2022 első felében a születési ráta még a korábbi évekhez képest is csökkent. A születési ráta csökkenése és a halandóság növekedése oda vezetett, hogy az elmúlt négy évben Oroszországban ismét természetes népességcsökkenést regisztráltak. A legrosszabb 2021-ben volt, amikor a Roszsztat szerint ez a veszteség meghaladta az 1 millió embert – elsősorban a koronavírus-járvány és annak közvetlen és közvetett következményei miatt.
De a mostani alacsony rátát az okozza, hogy a kilencvenes években született nők most léptek be a reproduktív korba, és ez a generáció meglehetősen kis lélekszámú, mivel a termékenység akkoriban történelmi mélyponton volt. Ez a tényező már önmagában is a termékenység csökkenéséhez vezetett volna, még akkor is, ha nem lenne más tényező.
A 2022-ben hozzáadott tényezők pedig nem javítanak a helyzeten. Alekszej Raksha demográfus úgy véli, hogy a háború, a mozgósítás, az oroszok ebből fakadó elvándorlása és a csökkenő jövedelmek a demográfiai lyukkal együtt a következő másfél évben 12-15%-os születésszám-csökkenést eredményezhetnek. Egyes demográfusok azt jósolják, hogy Oroszország már jövőre eléri a „születési ráta mélypontját”, ami az 1990-es évek végéhez hasonlítható.
Szóval, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin egyrészt egy világméretű folyamattal harcol, másrészt a kilencvenes évek termékenységi mélypontjának az örökségével.
Ezt nem lesz képes megoldani sem Misusztyin, sem a gyermekrablások, ezen csak két dolog segíthetne: azonnali béke és egy olyan társadalom, ahol érdemes családot alapítani, mert akár a szociális juttatások, akár a jövő perspektívái ezt lehetővé teszik.
Márpedig ez ellen a legtöbbet pont a mostani értelmetlen, területszerző rablóháború tesz. Ami ezek szerint indirekt módon, de az orosz nép ellen is folyik.
Ennyi fért a mai második részbe, holnap folytatom a munkát.
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!