Szele Tamás: Mágusok és biztonságpolitikai szakértők

Ebben a mai második részben érdekes témát fogok kóstolgatni – nagyon mélyen nem megyek bele, ugyanis jelenleg kevés a kutatási anyagom hozzá, akad ugyan, de nem elegendő, hosszabb írást is érdemelne a téma. Az FSZB mágiájáról és mágusairól lesz szó, akik azonban nem is mindig ezoterikus eszközökkel dolgoznak.

Az alapötletet a The Insider egyik kiváló, mai írása adta, ami az orosz televíziózás egyik sajátos jelenségét járja körbe, nevezetesen az ultrapatrióta médiumokat. Még olyan is akad közöttük, akinek altábornagyi rangja van.

A jelenség annak köszönhető, hogy az orosz állami tévécsatornák egy évvel ezelőtt, a háború kezdetekor megváltoztatták a programszerkezetüket. Addig ugyanolyan volt, mint mindenhol máshol: hírek, sorozatok, talkshow-k, vetélkedők, valóságshow-k, sport, néha egy kis ezotéria, persze az állami propagandával bőven átszőve. A háború mindent felborított, gyakorlatilag a hírek átvették a vezető szerepet, és utánuk következtek a gyakran sok órás politikai beszélgetős műsorok, Szolovjov, Margarita Szimonjan… aztán megint hírek következtek, szóval aki valaha is foglalkozott médiával, könnyen megmondhatta, hogy pár hét alatt ebbe a néző belefárad.

Plafonálódik, telítődik a politikai üzenetekkel. Az oroszok érdeklődése a hírek és a társadalmi-politikai műsorok iránt 2022-ben két alkalommal ugrott meg: közvetlenül az invázió kezdete után, azaz februárban és márciusban, illetve miután Putyin bejelentette a „részleges mozgósítást”, azaz szeptember végén és októberben. A Mediascope kutatócég szerint a hírműsorok nézettsége 50 százalékkal, a politikai műsoroké pedig 88 százalékkal nőtt.

Ezek után viszont zuhant a nézettség, bukófordulóba ment át. Valamit tenni kellett, különben nagy bajok következnek – az orosz állami propaganda tehát felfedezte a médiumokat. Szándékosan használok általános kifejezést, mert tökéletesen mindegy, hogy az illető szuperképességeket hazudik magáról vagy kristálygömbből szélhámoskodja ki azt, ami a súgógépen fut: a műfaj a lényeg, nem a módszer. Új műsorcímek jelentek meg, olyanok, hogy „Egy afgán matematikus jóslatai”, a „Csecsen látnok”, a „Katonai látnokok a frontvonalon” és az „X-Men köztünk”. Katonai és társadalmi-politikai témákat vitatnak meg a műsor résztvevői, és jóslatokat mondanak az Ukrajnával vívott háború kimeneteléről, Oroszország jövőjéről és Vlagyimir Putyinról. No persze, csakis a legjobbakat.

A televíziókban a jóslatok és prognózisok szigorúan az ideológiai hatalmi vonalnak megfelelően készülnek. Például a december 12-i Malakhov talkshow-ban a katonai médium, Alekszej Szavin altábornagy, aki állítólag a szovjet hírszerzésnél dolgozott, azt mondta, hogy Oroszország elnöke minden más uralkodónál magasabb rendű:

Örültünk, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics vezetőnk mennyivel erősebb intellektuálisan, szellemileg erősebb, mint Európa és az USA vezetői. Isten egy ilyen vezetőt adott nekünk.”

Egy 2022. január 25-i adásban Tamara Globa jósnő azt jósolja, hogy nehéz évek után Oroszország sikerrel jár:

Bármennyire is próbálják most más országok eltiporni Oroszországot, ez jó nekünk. Mert ennek köszönhetően felébredünk. Az Oroszországban élő ember karaktere egyfajta tiltakozás: nem valamiért, hanem valaminek ellenére cselekszünk. Megvan bennünk a vágy, hogy saját fizetési rendszereket, saját szociális hálózatokat, új irányokat építsünk a kereskedelemben és a mezőgazdaságban. És nem számít, hogy most ki menekül el tőlünk, végül sokan fognak hozzánk rohanni: mind üzleti céllal, mind azért, hogy Oroszországban éljenek.”




A műsor másik vendége Aizen, egy csecsenföldi jövendőmondó, „akinek megjelenését maga Nostradamus jósolta meg”. A látnok közel áll az orosz nép felsőbbrendűségének ideológiájához: „Oroszország a Messiás, és az egész nemzet az emberiség megmentője.” Jóslatában felszólítja az oroszokat, hogy „egyesüljenek” az ellenséggel szemben, akit az „orosz világ” támogatóinak szellemében a Sátánnal azonosít:

A csapda onnan fog jönni, ahonnan nem számítotok rá. Hogy ezt megakadályozzuk, egységesen kell fellépnünk a Sátán gonoszsága ellen. Mi, az orosz multinacionális nép, arra vagyunk hivatottak, hogy megmentsük az emberiséget, gyűljünk össze a vezetés köré, mozgósítsuk tiszta szándékainkat, szellemi impulzusainkat az imperialista gonosz ellen.”

A 86 éves Ivan Fomin, akit a KGB „harci médiumaként” mutattak be, megjósolta Vlagyimir Zelenszkij 2022 őszére tervezett kapitulációját és 2023-ra az elnöki tisztségről való lemondását. Az első jóslatnak már nem adatott meg, hogy valóra váljon, de nem valószínű, hogy Fomin a jövőben ne kapna több meghívást a televízióba.

Szidik Afgan afgán próféta-matematikus szerint az ukrán vezető nem megy sehová: „A számok egyértelműen azt mutatják, hogy Zelenszkij jövőre is folytatja az emberiség nukleáris zsarolásának taktikáját”. A látnok szavait egy videoklip kíséri, amelyen Vlagyimir Zelenszkij mintha egyetértően bólogatna – ez a trükk a nézők bizalmának növelésére szolgál. A próféta más kijelentései a politikai propagandaműsorok szakértőinek szavait idézik: „Amerika kimerül. Amerika megszűnik nagyhatalomként”, „az EU összeomlik, ez 2027 és 2032 között fog bekövetkezni”, „a közeljövőben nem lesz nukleáris világháború.”

Az orosz televízióban a múlt híres jövendőmondóinak – Nostradamus, Vanga, Messing és mások – kijelentései is megjelennek. Jóslataik allegorikusak és nem konkrétak, ezért könnyen alkalmasak egy új, különleges operatív narratívához. „Az a hatalom, amelyik Oroszország ellen lép fel, elveszíti a háborút és elpusztul” – idézi az NTV a bolgár látnok jóslatát. És közzéteszi a több mint 20 éve a Donyecki Területen elhunyt idősebb Zosima jóslatát is, aki állítólag már jóval Oroszország betörése előtt megjósolt minden ukrajnai eseményt. A „Valóban” (Egyes csatorna) műsorvezetője nem állt meg a már ismert jóslatoknál, és bejelentette, hogy 2022 májusában találtak egy elveszett videokazettát, amelyen Vanga jóslatai szerepelnek az ukrajnai eseményekről:

A prófécia valóra vált, mert 22.02.22-én Oroszország elismerte az LNK és a DNK függetlenségét, két nappal később pedig kénytelen volt katonai különleges műveletet indítani Ukrajnában.”

Persze, a videokazetták időnként elkószálnak, főleg tavasszal és ősszel, költöző életmódot folytatnak, mint a gólyamadár. Aztán visszajönnek a fészkükre.

Aki most lenézően mosolyog, annak annyit mondok: ne tegye.

Nem látok különbséget a „médiumok” bizonyíték nélküli jósolgatásai és aközött, amit nem egy köztiszteletben álló „biztonságpolitikai szakértő” ad elő nekünk, hazugságokból, féligazságokból és a Kreml iránti rajongásból összegyúrva, legfeljebb nekik ki kell hagyni a produkcióból a hókuszpókuszt, fel kell venniük egy öltönyt, komoly, aggodalmas képet kell vágniuk, de legalább annyira nem tudják, mit beszélnek, pláne azt nem, mit jósolnak, mint az egzotikus leplekbe bújt varázslók. Illetve: mindkét kategória jól tudja, mit mond: azt, amit elvárnak tőle. Amiért így vagy úgy, de megfizetik. Nem okvetlenül egyenesen a Kreml számlájáról: lehet pár közbülső stációja a pénznek, míg elér hozzá, de attól még úgy kell húzni a nótát, ahogy a kedves vendég rendeli. Még az a legenyhébb eset, hogy ha másképp szól a dal, legközelebb mást hívnak meg hegedülni.


Emlékszem ezekre a szakértőkre, amint megjósolták, hogy a Kígyó-sziget örökké orosz támaszpont lesz. Arra is emlékszem, amikor azt mondták: Herszon a kivonulás után két héten belül újra orosz kézre kerül, ez csak egy ravasz csapda. Még arra is emlékszem, mikor Georg Spöttle kínjában összekeverte Szíriát Ukrajnával, csak hogy jósolhasson valami orosz győzelmet. Láttam én már jóst csúcsos süvegben épp úgy, mint jól szabott öltönyben, egyiknek sem lehetett hinni, aki mégis megtette, meg is bánta.

Bejöttek a jóslataik?

Nem, egyik sem. Ugyanis prognosztizálni csak pontos adatok alapján lehet, és azok őket nem érdeklik, mert még a végén más jönne ki, mint amit megrendeltek.

Akárhányszor is tévednek, folytatják a hókuszpókuszt?

Folytatják bizony, töretlenül, a nagyközönség tapsa közepette.

Ugyanis hisznek nekik.

Na, ez a megérthetetlen. Hogy ha valakinek soha, egyetlen jóslata nem teljesült, miért nem hagyja faképnél a nagyérdemű. Illetve érthető: a nagyérdemű hagyná. A műsorvezető, lapszerkesztő hívja meg őket újra meg újra.

Miért?

Mert olyan kitartóan hegedülik azt a megrendelt nótát, hogy még az is elhiszi, aki tudja róla, mekkora hazugság.

Ezért mondom: nincs különbség egy-két öltönyös biztonságpolitikai szakértő vagy politikus és a hegyes fövegű médium között.

Maximum más a munkaruhájuk, de ugyanaz a kenyerük. A hazugság.

Ennyi fért ebbe a mai második részbe, holnap folytatódik a krónika.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!


Oszd meg másokkal is!