A mai második rész teljes egészében arról fog szólni, mit érdemes tudnunk így, hogy nemsokára valószínűleg véget ér, Bakhmut tavaly nyár óta tartó ostromáról. Legalább utólag legyünk okosak – én a továbbiak alapján úgy látom, hogy az egész vérszivattyú félreértés, makacskodás és figyelmetlenség miatt alakult ki.
Ezt úgy értem, hogy Bakhmut elfoglalása a háború egy korábbi állapotában, Liszicsanszk bevétele után lett volna hasznos az oroszoknak, de ez aztán okafogyottá vált az ukrán előrenyomulások miatt, ellenben az ostromot nem hagyták abba az oroszok, talán, mert nem jutott eszükbe. Meg nem kaptak rá parancsot, ugyanis a vezérkarnak sem jutott eszébe, hogy hagyni kéne, már nem fontos. A harcok viszont egyre nagyobb és nagyobb erőket kötöttek le, megjelent a „Wagner-taktika” és most, mikor már nem érdemes védeni a romhalmazt, beláthatjuk: igazából támadni sem volt érdemes. Nagyon szép, alapos elemzést közöl a Mediazona erről a helyzetről, ezt próbálom ismertetni.
A Donyecki Területen található ukrán kisváros, Bakhmut közel tíz hónapja ostrom alatt áll, Oroszország pedig kolosszális erőforrásokat fordít a város elfoglalására. Sokáig a Wagner-féle PMC-k próbálták megrohamozni a várost, az utóbbi hetekben pedig a reguláris orosz hadsereg is bekapcsolódott a harcokba.
Oroszország számára Bakhmut – amelyet a hivatalos retorikában és a Pesti Srácokban a szovjet időkból származó Artyemovszk néven emlegetnek – elfoglalása az elmúlt hónapok legnagyobb sikere lenne, az ukránok számára Bakhmut az elszánt ellenállás szimbóluma. Úgy tűnik, hogy a város ostroma fordulóponthoz érkezett: a jelek szerint az ukrán egységek elhagyják Bakhmutot. A „Mediazona” elmeséli, hogyan sikerült az ukránoknak ilyen hosszan tartó ostromot kibírniuk, és hogyan próbálta Oroszország sikertelenül megrohamozni a várost.
2023 elejére a front egy szakasza az ukrán kisváros, Bakhmut közelében azon kevés területek egyike, ahol Oroszország továbbra is támadó tevékenységet folytat. A mindennapos tüzérségi csapások romhalmazzá változtatták a települést. A lakosok tízezrei elmenekültek Bakhmutból, és az a néhány ember, aki még kitart, csodával határos módon megmaradt házakban és pincékben húzza meg magát, minimális élelmiszer-, víz- és gyógyszerkészletekkel.
Miközben a front többi részén az orosz hadsereg az őszi kudarcok után védelmi állásokat foglalt el, és felkészült egy valószínűsíthető offenzívára, Bakhmutba naponta ömlenek az erőforrások és az emberek, a felszerelés és a munkaerő megmentése. A Bakhmutban járt újságírók jelentései a várost véres húsdarálónak ábrázolják, ahol a hadviselő felek katonai céljai nem világosak. Egy húsdaráló, amely óriási ütemben emészti fel az erőforrásokat és az embereket. A riporterek az első világháború képeihez hasonlítják a látottakat: végtelen, vízzel teli lövészárkok, mindenütt bombatölcsérek és orosz katonák hátrahagyott holttestei.
Az ukránok is veszteségeket szenvednek, nap mint nap visszaverik a Wagner PMC-k zsoldosainak támadási hullámait. Az elmúlt hetekben az ukránok helyzete tovább romlott: a PMC-k harcosait most már a reguláris hadsereg egységei is támogatják. Az orosz erők lassan elfoglalják állásaikat a város körül, és megpróbálják bekeríteni azt. Az AFU számára romlik az általános helyzet Bakhmut térségében – főként azért, mert a városba vezető fő utánpótlási útvonalakat az orosz tüzérség tűz alá vette. Magában Bakhmutban is folytatódnak az utcai harcok.
A városért folytatott harc valószínűleg a fordulóponthoz közeledik, az első jelentések szerint az ukrán katonák visszavonulnak.
Katonai szakértők szerint Bakhmut stratégiai értéke vitatható, de a hat hónapja tartó véres harcok jelképpé tették a Donyecki területen fekvő várost.
Miért van szüksége Oroszországnak Bakhmutra?
Az orosz erők május második felében kezdték rakétákkal lőni Bakhmutot, augusztusban pedig megkezdték a város külvárosának ostromát és teljes körű támadásáát, miután elfoglalták a várostól északkeletre fekvő Liszicsanszkot. Eleinte a reguláris hadsereg egységei vettek részt az offenzívában, de aztán Wagner PMC váltotta fel őket az orosz fegyenctelepeken toborzott foglyokból álló különítményekkel.
Katonai szempontból Bakhmut fontos közlekedési csomópont és megerősített terület, amely az ukrán ellenőrzés alatt álló donyecki régió városai felé vezető támadási útvonalakat fedezi. A város elfoglalása a háború korai szakaszában alacsony ráfordítással tette volna lehetővé az orosz erők számára, hogy nagyobb offenzívát indítsanak Szlovjanszk és Kramatorszk ellen, egyszerre több irányból is támadhatták volna őket – magyarázza Kirill Mihajlov katonai elemző. De miután az ukránok kiütötték az oroszokat Izjumból és Limanból, Bakhmut megszűnt jelentős szerepet játszani a stratégiai képben.
„Míg korábban fennállt a lehetősége egy északról, Izjum irányából indított offenzívának, addig annak ukránok általi felszabadítása után ez a lehetőség megszűnt” – mondta Mihajlov. – És most annak érdekében, hogy megpróbálják elfoglalni Szlovjanszk, Kramatorszk, Drushkivka és Konsztantyinyivka agglomerációkat – a Donbássz legnagyobb településeit, amelyek továbbra is ukrán ellenőrzés alatt állnak –, marad a keletről, Bakhmuton keresztül induló offenzíva.
A politikai hatás Oroszország számára nem kevésbé jelentős. A Herszon és Harkiv területeken elszenvedett kudarcok után a Kreml számára fontos, hogy legalább némi sikert mutasson fel a fronton. Jevgenyij Prigozsin magára vállalta, hogy ezt a sikert biztosítja. Ő viszont nyilvánvalóan azt remélte, hogy ezzel növelheti saját politikai súlyát és befolyását Oroszországon belül. Bakhmutot nem vették be gyorsan, és ostroma hamarosan kimerítő állóháborúvá változott.
A város védelme Ukrajna számára is jelentős áldozatokkal járt. Ráadásul, ahogy az ISW szakértői rámutatnak, valószínűleg megakadályozza az ukrán hadsereget abban, hogy más területeken is hadműveleteket hajtson végre. Ugyanakkor az elemzők hangsúlyozzák, hogy ha az orosz csapatok könnyedén elfoglalhatták volna a várost, az gondot okozhatott volna Ukrajnának: sietve kellett volna védelmi állásokat kiépítenie a kevésbé kedvező terepen.
„Ukrajna világossá teszi, hogy nem csak abban a helyzetben van, hogy megvédje területeit, hanem abban is, hogy visszavegye azokat” – mondta Walter Feichtinger osztrák politikai-katonai szakértő tábornok a Deutsche Wellének. – Az orosz hadsereg a maga részéről azt akarja demonstrálni, hogy pozíciója lehetővé teszi számára – ha erőfeszítéseket és áldozatokat hoz –, hogy minden általa szükségesnek tartott területet elfoglaljon.
Hogyan tartották vissza az ukránok ilyen sokáig az ellenséges támadást?
Bakhmut – a város peremén lévő lövészárkok és árkok rendszereinek köszönhetően – ostromra késznek bizonyult, mondta Alekszandr Szirszkij vezérezredes, az ukrán hadsereg szárazföldi erőinek parancsnoka:
„A mérnöki akadályok kidolgozott rendszere a természeti környezettel együtt igazi bevehetetlen erőddé tette ezt a területet, amelynek falai mellett több mint ezer ellenség lelte halálát”.
A sikeres védekezésben azonban a főszerepet az ukrán hadsereg összehangolt és bátor fellépése játszotta – mondja Kirill Mihajlov. „A drónok ügyes használata, a taktikai csoportok hatékony alkalmazása. Ezek olyan különálló egységek, amelyek nagyon nehéz feladatokat hajtanak végre, kivonulnak felderítésre vagy éjszakai támadásra valamelyik lövészárok ellen. Ez nagyon sikeres” – magyarázza Mihajlov. – „Ráadásul jól használják a tüzérséget, mind a szovjet, mind a nyugati tüzérséget, ami lehetővé teszi számukra, hogy eltalálják az oroszok állásait. És emellett az ukrán csapatok létszáma lehetővé teszi a rotációt.”
Az ukrán katonák bátorságát többször elismerte Jevgenyij Prigozsin is, akinek zsoldosai az elmúlt hónapokban szembeszálltak a Bakhmut védőivel.
Továbbá az orosz hadseregnek elvileg gondjai vannak a városok megrohamozásával – teszi hozzá Kirill Mihajlov. Szerinte ez már a harci műveletek kezdetén is egyértelmű volt, amikor az orosz csapatok Kijev külvárosaiban akadtak el. „Az orosz hadseregnek sikerült olyan településeket elfoglalnia, amelyek vagy nem voltak különösebben védettek, mint például Herszon, vagy úgy, hogy elvágták az ukránokat az utánpótlási útvonalaktól, ahogyan ez Szeverodonyeckben és Liszicsanszkban történt, vagy hosszú tüzérségi harcok révén, mint például a Popasznáért vívott csata során. Még Mariupol elfoglalása is több hétig tartott, amelyet elvágtak az ukrán erőktől és az utánpótlási útvonalaktól” – magyarázza a katonai elemző.
Bakhmut viszont több utánpótlási útvonallal rendelkezik, amelyek hosszú ideig gyakorlatilag megközelíthetetlenek voltak az orosz tüzérség számára. Személyzetet, lőszert és felszerelést mozgattak ezeken. Emellett a városnak rengeteg óvóhelye van, amelyekben az ukrán haderő hatékonyan tud működni. Mindez Mihajlov szerint lehetővé teszi, hogy ilyen hosszú ideig sikeresen tartsák Bakhmut védelmét. „No, és az ukrán gyalogság minősége sokkal színvonalasabb, mint a wagnerista kontároké” – teszi hozzá a szakértő.
Prigozsin „eldobható” egységei és az első világháború. Hogyan próbálta meg Oroszország megrohamozni a várost?
A Bakhmut ostromában részt vevő erők élcsapatai az elmúlt hónapokban a „Wagner PMC” harcosai voltak, akik 2022 nyarán és őszén erősítést kaptak – orosz fegyenctelepek foglyait. Az ő részvételük határozta meg a Bakhmutért folytatott harcok taktikai mintáját az elmúlt hónapokban.
A zsoldosok akcióinak lényege az ukrán állások elleni számtalan, gyakran frontális támadásban merül ki, amikor a veszteségeket nem számolták. Ezek a támadások folyamatosak, különböző irányokból érkeznek, és napról napra ismétlődnek abban a reményben, hogy gyenge pontot találnak a védelemben.
Az ukrán hadsereg szerint a sebesült Wagner PMC harcosokat gyakran órákig a csatatéren hagyják. „A rohamgyalogosok nem vihetik ki a sebesülteket egyedül a csatatérről, mivel fő feladatuk a támadás folytatása a célpont eléréséig. Ha a támadás sikertelen, csak éjszaka vonulhatnak vissza” – idézett a CNN egy Bakhmutban harcoló ukrán katonát.
Az orosz hadsereg áldozatainak száma 2022 decemberében meredeken emelkedett, és 2023 elején végig rekordmagasan maradt – derül ki az önkéntesekből álló csapat, a MediaZone és a BBC orosz szolgálata által a közzétett gyászjelentések alapján összeállított adatokból.
A gyászjelentések nagyon ritkán írják meg, hogy pontosan hol halt meg egy személy, de Bakhmut (az orosz forrásokban egyre gyakrabban Artyemovszk néven szerepel) kiemelkedik minden más csatahely közül: legalább 500 alkalommal említik.
Ezenkívül február 24-én legalább 1310, a Wagner PMC által beszervezett fogolyról tudnak, akik meghaltak. A foglyok támadásokhoz való felhasználásáról a front más részein nem számoltak be, valószínűleg mindannyiukat Bakhmut közelében ölték meg.
Ezek az adatok hiányosak, és még nem lehet megbecsülni a bakhmuti támadásban elszenvedett orosz veszteségek valódi mértékét. De a közvetett bizonyítékok arra utalnak, hogy a Bakhmutért vívott csata volt Oroszország számára a legvéresebb a második világháború óta.
A Wagner PMC rohamosztagai 8-20 gyalogosból állnak. A támadást tüzérségi előkészítés előzi meg, majd a csoportok aknavetők és gránátvetők tűztámogatásával vonulnak ki – egészen addig, amíg egy ponton ukrán katonákat nem találnak. Közelharc következik, és ha a támadás sikeres, az elfoglalt ukrán állást a következő gyalogsági támadási hullámokban használják fel. De ha ezek kudarcot vallanak, az ukránok állásait akkor is leleplezik; ezt általában heves tüzérségi tűz és egy újabb zsoldoscsapat előrenyomulása követi. „Olyan ez, mint egy futószalag” – jellemezte a zsoldosok taktikáját egy ukrán géppuskás a Financial Timesnak.
A lövedékhiány miatt (mind a Wagner PMC harcosai, mind maga Prigozsin nemrég panaszkodott erre) az első támadási hullámokban részt vevő csoportok kritikus veszteségeket szenvednek, vagy teljesen elpusztulnak az ukrán tűz alatt. Az ukrán hadsereg is veszít felszerelést, embereket és több száz méternyi területet az ilyen harcokban, de aztán a későbbi ellentámadásokban az ukrán katonák gyakran visszaszerzik az elvesztett területet.
A pozícióválság egyik következménye a zsoldosok és a foglyok számtalan gyalogsági támadása – magyarázza Kirill Mihajlov katonai elemző. Emiatt a bakhmuti események némiképp emlékeztetnek az első világháború csataterén történtekre, különösen a verduni csatára, amikor a franciák és a németek a front egy-egy pontjára összpontosítva az erőket, állóháborút vívtak.
„Az első világháborúban a helyzeti válság annak volt köszönhető, hogy a tüzérség nem tudta elég hatékonyan eltalálni az ellenséget. A gyalogságnak nem volt elég hatékony taktikája, és mindez őrült, értelmetlen támadásokhoz vezetett” – mondja Mikhailov. – Ezt a problémát aztán a németek úgy oldották meg, hogy rohamcsoportokat hoztak létre, amelyekbe a legjobb katonákat választották ki, akik hatékonyan meg tudták rohamozni a lövészárkokat, amelyeket aztán a megmaradt gyalogság vett fel. Így sikerült 1918-ban áttörniük a nyugati frontot, ami persze a végén nem segített rajtuk”.
Az ukránok számára Bakhmut védelme mögött rideg számítás húzódik meg, vonja le a következtetést Grid: még ha maga a város nem is olyan fontos, érdemes megvédeni, már csak azért is, mert Oroszország hatalmas erőforrásokat fektet az ostromba.
Magához a Wagner PMC-hez köthető források előszeretettel hasonlítják magukat a német rohamosztagosokhoz – azon elit egységek harcosaihoz, amelyeket a német hadvezetés a nyugati fronton kialakult helyzeti válság leküzdésére hozott létre. A „rohamosztagos Wagner PMC” kifejezés egyre gyakrabban megjelenik a gyászjelentésekben is. De ez a taktika még mindig hatalmas veszteségeket eredményez viszonylag szerény sikerek mellett.
A Bakhmutot vég nélkül támadó PMC zsoldosok német rohamosztagosokkal való összehasonlítása spekuláció Kirill Mihajlov katonai elemző meggyőződése szerint. Szerinte a taktikájuk inkább hasonlít egy számítógépes játékra. „Az első világháborúban tömeges támadások voltak lövészárkoktól lövészárokig, nagyon kis távolsággal. Ilyesmit biztosan nem látunk, hogy gépfegyverek felé futnak. A Bakhmutban a wagneriak próbálnak rohamcsoportos taktikát alkalmazni, de nem olyan hatékonyak, mint a németek. Inkább úgy irányítják őket, mint az egységeket egy stratégiában” – mondja a kutató.
Minden egyes Wagner PMC rohamcsapatot egy drónkezelő vezet az ukrán állásokhoz. A harcosok feladata a pozíció minden áron történő elfoglalása, a foglyok lényegében csak feláldozható anyagot jelentenek. Egy amerikai képviselő név nélkül állította, hogy január végére a Wagner PMC-k veszteségei 4100 halottra és mintegy tízezer sebesültre rúgtak. Az elmúlt hetekben a veszteségek még nagyobbak lettek a „lövedékhiány” miatt.
A létszám miatt a wagneristáknak néha sikerült eljutniuk a lövészárkokig, ahol az ukrán hadsereg tartja a védelmet. „Vagyis ezek a foglyokból álló kis rohamcsapatok feljutnak a lövészárkokig, és viszonylag közelről támadnak. Ezért mondják például az ukrán orvosok Bakhmutban, hogy gyakran kell lőtt sebeket ellátniuk, ami már régóta nem fordult elő, mert végül is ez egy tüzérségi háború, és a legtöbb seb a gránátrobbanásokból származó repeszsérülés” – teszi hozzá Mihajlov.
Jakov Ljasenko fotós, aki már többször járt Bakhmutban, a Mediazona-nak elmondta, hogy az ukrán katonák „eldobható” zsoldosoknak nevezik Prigozsin embereit – amiatt, hogy közülük kevesen élik túl a támadásokat.
Úgy tűnik, Ukrajna mégiscsak kivonul Bakhmutból.
2023 februárjának végére az orosz erők még mindig nem mondanak le a Bakhmut bekerítésére tett kísérleteikről. A brit hírszerzés súlyos harcokról számolt be a város közelében. Az ukrán fegyveres erőknek még mindig vannak nyitott utánpótlási útvonalaik nyugat felé, ami lehetővé teszi számukra, hogy támogassák a város védőit.
Ukrajna szövetségesei azt tanácsolják, hogy ne pazaroljanak erőket Bakhmutban, mert a város elfoglalása nem jelentene jelentős stratégiai előnyt Oroszországnak.
Február elején az ukrán hadsereg „nehéz helyzetről” beszélt a városban, amelyet már nemcsak a Wagner PMC zsoldosai, hanem a reguláris orosz hadsereg is ostromol. „Az ellenség elfoglalta a város egy részét: az ipari övezetet és a folyó menti magánszektort. Sikerül neki mégis áttörnie a front kisebb szakaszait, és megközelíteni az állásainkat. Most a város folyamatosan szisztematikus ellenséges aknavetőtűz alatt áll” – idézett a „Jelen idő” egy ukrán katonai tisztviselőt.
Az orosz csapatok fokozódó támadása ellenére az ukrán katonák nem akarják elhagyni Bakhmutot, és katonai segítséget várnak a nyugati országoktól. „Ha kapunk ilyen parancsot a parancsnokságtól, rendben, a parancs az parancs” – idézte a BBC a város egyik védőjét. – De mi értelme volt ennyi hónapig tartani, ha vissza kell vonulni a városból? Nem, ezt nem akarjuk megtenni”.
Az ukrán hírszerzés vezetője, Kirill Budanov sem látja értelmét. „Szeretném, ha egyszer egy ilyen ajánlatot tennének a francia elnöknek. Ha azt mondanák, hogy amennyiben problémátok van a védelemmel, hagyjátok el Marseille városát, nem is olyan fontos stratégiai szempontból” – mondta egy nemrég adott interjúban.
Az orosz hadsereg előrenyomulása Bakhmut irányába az elmúlt napokban valószínűleg sikeresebb volt, mint az elmúlt hónapokban. Február 25-én az oroszbarát távirati csatornák arról számoltak be, hogy az ukrán hadsereg „felrobbantott egy gátat” Bakhmut-tól északnyugatra, abban a reményben, hogy ezzel lelassítja a Wagner PMC rohamosztagainak előrenyomulását. Az Ukrán Fegyveres Erők nem erősítették meg a gát szándékos felrobbantását.
Még február elején Volodimir Zelenszkij azt mondta, hogy Ukrajna nem fogja átadni Bakhmutot az orosz erőknek. Alig három héttel később azonban az ukrán vezető már arról beszélt, hogy Ukrajna harcolni fog a városért, „amíg ez ésszerű”. „Fontos számunkra, hogy megvédjük, de nem mindenáron” – mondta az ukrán elnök.
Ukrán tisztviselők is elkezdtek spekulálni egy esetleges visszavonulásról Bakhmutból. Február 28-án Olekszandr Rodnyanszkij ukrán elnöki gazdasági tanácsadó a CNN-nek azt mondta, hogy az ukrán hadsereg „stratégiai visszavonulást” hajthat végre.
„Oroszország most megpróbálja bekeríteni Bakhmutot, és ehhez a Wagner PMC legjobb egységeit használják, nyilvánvalóan a legjobban kiképzett és legtapasztaltabbakat. A mi hadseregünk nyilván mérlegelni fogja az összes lehetőséget. Egyelőre tartják a várost, de ha kell, stratégiailag visszavonulnak, mert nem fogjuk feláldozni minden emberünket a semmiért” – mondta Rodnyanszkij.
Emellett a tisztviselő megjegyezte, hogy a Bakhmuttól nyugatra fekvő terület alaposan meg van erősítve, így még ha az Ukrán Fegyveres Erők vissza is vonulnak a városból, az orosz csapatok nem fognak tudni gyorsan előrenyomulni. Ugyanakkor még február végén Anna Malyar ukrán védelmi miniszterhelyettes azt mondta, hogy az ukrán hadsereg további egységeit küldték Bakhmutba. Elmondta, hogy a Bakhmut megtartásáról szóló döntést a katonák hozták meg, „akiket nem politikai indítékok vezérelnek”.
Az ukrán hadsereg esetleges visszavonulását Bakhmutból valószínűsítik a város külterületén a közelmúltban zajló események. Március 3-án vált ismertté, hogy Khromovo faluban felrobbantottak egy hidat. Ruszlan Levijev, a CIT (Conflict Intelligence Team) oknyomozó projekt munkatársa szerint ez volt az utolsó visszavonulási út Bakhmutból Csasziv Jar felé. „Úgy tűnik, hogy az ukrán hadsereg elment” – tette hozzá Leviev.
Robert Brovdi ukrán katona, hívójele Magyar, a „Magyar Madarak” drónegység parancsnoka szintén elhagyta Bakhmutot. „Harci parancsot kaptam, hogy azonnal hagyjam el Bakhmutot és menjek új műveleti helyre” – írta Brovdi a telegram-csatornáján. – „Mi az oka az áthelyezésnek egy Bakhmut számára kritikus időszakban, amikor 110 napot töltöttünk itt harci szolgálatban? Én elsősorban katona vagyok, ezért nem fogom kommentálni a parancsnokság utasításait.”
Ennyi fért ebbe a mai második részbe, holnap folytatódik a krónika.
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!