Ez a mai második rész arról fog szólni, hogy miként állnak az orosz fegyveres erők harckocsikkal. Az történelmi közhely, ami még babonává is változott, hogy korlátlan mennyiségben áll a rendelkezésükre, erről egyáltalán nincs szó, sőt, fogynak ki belőlük, ahogyan minden másból is: azért hegesztenek össze sufnituning szintjén mindent bármivel és küldik a harctérre, ennek volt a példája tegnap a „Frankentank” is.
Pedig a harckocsiiparuk egyébként nem lenne megvetendő, mármint, ha működne, csak hát többet fogyasztanak ebből a fegyverből, mint amennyit képesek termelni. Az orosz fegyveres erők legújabb támadó rohamcsapat-taktikája is kifejezetten páncéloskímélő, azokat csak tüzérségi támogatásra használják, rohamoznia a gyalogságnak kell. Rendben, de mennyi az annyi? Ezt járom ma körül a Nasztojasee Vremja (magyarul kb. „Jelen idő” vagy „Valós idő” lenne a lap címe) segítségével.
Az orosz hadsereg nem rendelkezik elegendő gépesített erővel egy Bahmut utáni támadó offenzívához – írta jelentésében az amerikai Institute for the Study of War. Még korábban ugyanerről számoltak be nyugati kiadványok is, köztük például a Forbes és a The Economist. Szerintük Oroszországnak a jövőben akár harckocsihiánnyal is szembe kell néznie.
2023 januárjában az orosz állami média arról számolt be, hogy a hadiipari komplexum vállalatai hosszú évek óta először nem mennek újévi szabadságra, és egyesek további munkaerő-felvételt is bejelentettek.
„A Rosztec vállalatai január másodikától különleges munkarendre álltak át. Egy olyan óriásvállalat pedig, mint az Uraltranszmas, további felvételeket jelentett be”
– jelentette az orosz állami média. Februárban a Forbes magazin az orosz hadsereg harckocsiveszteségeit becsülte fel:
„A 2500 páncélosból Oroszország legalább 1600 járművet veszített el. Ezek a legmodernebbek – a T–90-esek, elődeik a T–80-asok és a régebbi, de tömegesen gyártott modell, a T–72-es. Az 1600-as szám egyébként februári adat. Most a szám közelebb van 1800-hoz.”
A Forbes újságírói az Oryx projekt számításaira hivatkoznak. Módszerük szerint a statisztikák csak azokat a páncélosokat tartalmazzák, amelyek megsemmisülése dokumentált, illetve azokat a járműveket, amelyek hadizsákmánnyá váltak. Ezekből különösen sok volt tavaly ősszel az ukrán fegyveres erők harkivi ellentámadása során.
Az orosz harckocsizó csapatok veszteségeinek mértékét mutatja az is, hogy nagyon régi T–64-eseket és T–62-eseket küldtek a frontra. Az Economist újságírói úgy vélik, hogy a Kreml havonta legalább 150 járművet veszít Ukrajnában. Vajon Oroszország tud ennyi páncélost gyártani? Valószínűleg nem. A The Economist ugyanebben a cikkben az orosz fő harckocsiépítő üzem, az Uralvagonzavod termelési kapacitását havi legfeljebb két tucat járműre becsüli. És ott már három műszakban dolgoznak, ahogy az orosz állami média fogalmaz.
„Számunkra természetes, hogy növeljük a különböző fegyverek és katonai felszerelések, köztük a modern harckocsik gyártásának mennyiségét. Több ezer harckocsi gyártásáról, modernizálásáról beszélünk.”
– mondta Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetője. Medvegyev feladata valószínűleg irreális. Még akkor is, ha ahhoz a néhány tucat harckocsihoz, amelyet az Uralvagonzavod havonta le tud gyártani, hozzáadjuk a hadrendből kivont gépeket. Jelenleg havonta átlagosan 60 harcjárművet állítanak helyre a szovjet készletekből. Ezt a számot lehetne növelni, de legfeljebb 90 járműre – írja a The Economist. A fő problémát a kifinomult katonai elektronika gyártása jelenti, amelyet a szankciók miatt Moszkva nehezebben tud megvásárolni. Ezek különböző irányítórendszerek, hőkamerák, kommunikációs eszközök. Oroszország jelenleg nem képes importálni ezeket a cikkeket.
A Forbes szerzője, David Axe cikkében felveti, hogy Oroszország végül megpróbálhatja importálni a hiányzó páncélosokat. Nos a potenciális partnerek listája ez esetben nem hosszú. És mindenki tisztában van azzal, hogy egy ilyen üzlet nemzetközi szankciókat sértene.
Hogy az orosz hadseregben tapasztalható-e harckocsihiány, és ez hogyan befolyásolná a fronton kialakult helyzetet, arról Szergej Grabszkij katonai szakértő nyilatkozott orosz nyelvű (de Csehországban szerkesztett, ilyen ez a mai sajtóvilág) laptársunknak.
– Hogyan értékeli, Oroszországnak van most elég páncélosa?
– Két fogalmat kell megkülönböztetnünk: erőforrás és potenciál. Erőforrás szempontjából Oroszországnak több mint tízezer harckocsija van, amint arról minden nyílt forrás beszámol. De a potenciál, amelyet fel lehet használni, nagyon-nagyon korlátozott, mindössze néhány ezer bevethető vagy hasznosítható páncélosra korlátozódik.
– Miért? Hol van a többi nyolcezer?
– Az a helyzet, hogy nyolcezer harckocsi azokból a régi modellekből való, amelyeket elég nehéz helyreállítani. Még azok a modellek is, amelyeket helyreállítottak, főként a T–72-es tankokon alapulnak. Ez volt a fő harckocsi, és speciális fejlesztéseket végeztek hozzájuk, amelyek az irányítórendszereket, a tűzvezetést, a navigációt és így tovább érintették. Ez az orosz harckocsiipar gyengesége, ha lehet így fogalmazni, a navigáció, a tűzvezetés és így tovább. Itt Oroszország kritikusan függ az importtól, egyszerűen kritikusan. Persze lehet gondolni a szürke import rendszerekre is.
– Valamilyen pótalkatrészek importjára gondolsz?
– Kétségtelenül. Léteznek rendszerek, amelyek lehetővé tennék néhány páncélos gyártását vagy átépítését, de a probléma az, hogy egyszerűen nincsenek ilyen rendszerek az ősi gépekhez, a T–62-esekhez és a T–64-esekhez. Ezek megfeleltetése egyszerűen óriási költségeket igényelne, amit Oroszország nem engedhet meg magának. Van egy másik szempont is, amit meg kell érteni: tízszer olcsóbb a harckocsikat felújítani a készletből, mint megépíteni őket. Eddig elég pénz van arra, hogy bizonyos számú harckocsit legyártassanak. Az orosz iparnak itt egy másik problémával kell szembenéznie: elegendő számú géppel és felszereléssel kell rendelkeznie. Ezek pedig általában szintén importáltak, és szintén szankciók alatt állnak. És ebből az irányból Oroszország nagyon-nagyon korlátozott. (A szerszámgépek problémáját a lövegcsövek kapcsán már tavaly ősszel említette a szintén kiváló szakértő, Pavel Luzin – Sz. T.).
Feltételezhetjük, hogy a helyreállítandó páncélosok maximális száma hatvan darab havonta. De mivel ugyanennyi idő alatt több mint száz darabot semmisítenek meg belőlük, gyakorlatilag lehetetlen lesz egyszerűen fedezni a növekvő és folyamatosan növekvő tankhiányt. Erre egyszerűen nincs elég idő. Ez a probléma.
– És mennyire fontosak a harckocsik a jelenlegi háborúban?
– A kérdés nagyon ellentmondásos. A harckocsik építése világszerte 1992-ben, a hidegháború végén állt le. A harckocsikra, mint önálló katonai felszerelésre elvileg már nincs szükség. Minden ország egyszerűen korszerűsítette a már rendelkezésre álló páncélosokat. Németország, Amerika és az Egyesült Királyság pontosan ezt az utat követte. Egyik háborúban sem volt égető szükség harckocsikra, amelyben a NATO-csapatok vagy az Egyesült Államok részt vett. Ezeket ott útzárként vagy gyalogsági támogató járműként használták. Itt azonban némileg más a helyzet. A harckocsik nem játszanak olyan jelentős szerepet, mint a második világháborúban, de Ukrajna területén meglehetősen komoly és erőteljes harci eszközzé váltak. A harckocsik egyszerűen szükséges és elégséges feltételei egy bizonyos típusú harci művelet lefolytatásának. Hogy mennyire hatékonyak – az idő majd megmutatja, hiszen láthatjuk, hogy Ukrajna milyen módszeresen és következetesen tanulta meg megsemmisíteni a megszálló harckocsizó egységeket, és éppen a következő két hónapban fog kiderülni, hogy megérkeznek-e a nyugati harckocsik, és ha igen, hogyan bizonyítanak majd harci helyzetekben Ukrajna harcterein.
Történelmileg a nyugati típusú harckocsik filozófiája az volt, hogy ellentámadó harckocsikat építsenek. Minden nyugati típusú harckocsi 10-15 tonnával nehezebb, mint a szovjet harckocsik. Mert azokat tisztán csapásmérő képességre tervezték, és a nyugati harckocsik feladata az volt, hogy ellenálljanak a szovjet harckocsioszlopok csapásainak és ellentámadásba menjenek át. Ezért az arány a képességek tekintetében egy a háromhoz, egy az öthöz tankok tekintetében. Az iraki harcokban egy amerikai harckocsi néha tíz, sőt tizenöt iraki harckocsival állt szemben, amelyek lényegében szovjet gyártmányok voltak.
Ennyi jutott a mai második részbe, ami holnap el is marad egy rádiófelvétel miatt, de majd bepótoljuk.
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!