Ez a mai második anyag kivételesen nem véres vagy szenzációs lesz, bár ahogy vesszük. Akad majd benne mindenféle, ami bulvárnak ingere: hadakozás, paráznaság, házasságtörés, misztika, bálványok, sőt, még kultúra is. Mert mégiscsak kulturális hír a történet alapja. Azt írja ugyanis az orosz sajtó, hogy új etno-operát mutatnak be Saman (Jaroszlav Dronov) popénekes főszereplésével.
Nofene. Etno-opera? Lássuk csak, miről van szó. Arról, hogy az orosz Elnöki Kulturális Kezdeményezések Alapja 28,8 millió rubelt különített el a „Vlagyimir herceg” című „etno-opera” előállítására.
A produkció összesen 40 millió rubelbe fog kerülni, további 11 milliót pedig a projekt társfinanszírozásából kell előteremteni. A projekt kimondott célja a „hazafias szellem erősítése” és a „hagyományos szellemi és erkölcsi értékek népszerűsítése”.
Az opera főszerepét Sámán (Jaroszlav Dronov) énekes fogja játszani. Az operát a pályázat szerint Moszkvában, valamint az elcsatolt Krímben található Szudak városában mutatják majd be. (Gondolom, film is készül majd belőle).
Maga a pályázat igen patetikusan fogalmaz:
„Az Igor Matvienko zeneszerző által írt zene lehetővé teszi majd, hogy elérje a legérzékenyebb szíveket, felébressze bennük a múlt nagy eseményeihez való tartozás érzését, és párhuzamot vonjon a mával, amikor a hagyományos értékek bástyáját megtestesítő Oroszország szembeszáll a nyugati kultúra hegemóniájával, amely a fogyasztói társadalom ideológiájában jut kifejezésre.”
Aj, be szépen mondták. Főleg, ha tudjuk, hogy a főszereplő Vlagyimir herceget játszó Saman számos háborúpárti propaganda-rendezvényen vett részt, többek között a háború évfordulóján a Luzsnyikiben tartott koncerten, amelyen Vlagyimir Putyin orosz elnök is részt vett. A VCIOM 2022 második legnépszerűbb előadójának nevezte Samant – Gazmanov után. Különben képzett zenész, konzervatóriumot is végzett, de így próbálja elérni a sikert – és ideig-óráig el is éri, mint látjuk.
Hanem honnét veszik a librettót? Azt mondja a hír, hogy a produkció a „Régmúlt idők elbeszélése” alapján készül majd.
Ettől a helyére került minden a fejemben: hiszen ez nem egy akármilyen Vlagyimir herceg, hanem az a bizonyos Vlagyimir. Szent Vlagyimir, melllesleg. Más kérdés, hogy akkor van egy kis baj: Vlagyimir kijevi fejedelem volt, amint a „Régmúlt idők elbeszélése” is a Kijevi Rusz első krónikája, más néven Nyesztor-krónika, valamikori kedves olvasmányom. Olyasmi az oroszoknak és az ukránoknak, mint nekünk a Gesta Hungarorum Anonymustól: a tények nem igazán zavarták a szerzőt, de csodás, színes, középkori mese. Annyi biztos, hogy színpadra, de még inkább filmre kívánkozik Vlagyimir históriája, akit ugyan „knyáznak” nevezünk, ami manapság herceg, de akkoriban inkább nagyfejedelmet jelentett. Azt írja a szentpétervári Fontanka:
„A színpadon a tervek szerint bemutatják Vlagyimir herceg életét a kereszténység felvétele előtt, „amely erkölcsi szempontból tele van negatívumokkal”, és a keresztség felvétele utáni megváltozását.”
Hát, az már biztos, hogy voltak a jó Vlagyimir életében bizonyos „negatívumok”. Kezdjük azzal, hogy a trónra lépése is úgy zajlott, hogy a testvére, Jaropolk megölte a másik testvérét, Oleget, minek következtében Vlagyimir megölte jövendő apósát, Rogvolodot, és annak két fiát, tehát a potenciális sógorait, majd Rogvolod lányát, Rognyedát erőszakkal feleségül vette. Ezután megvesztegette Jaropolk hadvezérét, Bludot és megölte a testvérét, Jaropolkot is, szóval végül is a család kiirtotta saját magát és oldalágait is, a végén, mint a Hegylakóban, csak egy maradhatott, Vlagyimir lett a befutó. Idézzük a krónikát!
„És Vlagyimir ettől kezdve egyedül uralkodott Kijevben, és bálványokat állíttatott fel a palotaudvar mögötti halmon: a fából faragott Perunt, a feje ezüstből, a bajusza pedig aranyból volt, és Horszot (Hrsa), Dazsbogot (Daž’boga), Sztribogot (Striboga), Szimarglot (Simar’gla) és Mokost (Mokoš). És áldozatokat mutattak be nekik, istennek nevezve őket, és eléjük vitték fiaikat és leányaikat, bár az Ördögnek áldoztak,és bemocskolták a földet áldozataikkal. (…) Vlagyimir Dobrinyát, a nagybátyját juttatta hatalomra Novgorodban. És miután Dobrinya megérkezett Novgorodba, egy bálványt állított a Volhov folyó fölött (a dombon), és a novgorodiak mint istennek áldozatokat mutattak be neki.”
Aki ebben nem érzi meg egy különösen látványos, kosztümös kalandfilm lehetőségét, az ne foglalkozzon mozgóképpel, kérem. Családirtás, harcok, gyilkosságok, bálványok, emberáldozat… Hollywood már írja is a csekket az ötletért. Sőt, másféle negatívumok is voltak az immár fejedelem Vlagyimir életében:
„Vlagyimir pedig a buja testi vágy rabja volt, és számos felesége volt: Rognyeda, akit Libegyben telepített le, ahol ma Predszlavino falucska van, tőle 4 fia volt: Izjaszlav, Msztyiszlav, Jaroszlav, Vszevolod, és 2 leánya; egy görög nőtől volt Szvjatopolk, egy cseh nőtől volt Viseszlav (Vyšeslav), és egy másik asszonytól Szvjatoszlav és Msztyiszlav, egy bolgár asszonytól pedig Borisz és Gleb, ágyasa pedig Visgorodban volt 300, Belgorodban 300, Beresztovo faluban, amelyet most Beresztovojének neveznek, pedig 200. És telhetetlen volt a bujaságban: férjes asszonyokat követelt magának, és hajadonokat fosztott meg ártatlanságuktól.”
Így élt akkoriban egy varég fejedelem, aki nem mellesleg 977-986 között udvarában vendégül látta magát Olaf Tryggväsont is, aki 995–1000 között Norvégia királya lett. Amikor nem paráználkodtak, akkor háborúztak vagy lakomáztak, bár hogy Vlagyimir hogyan győzte a nyolcszáz ágyast, az rejtély. Időközben megtalálták a hittérítők is mindenféle felekezetből, itt kihagynék egy igen hosszú részt a krónikából, mely többek között tartalmazza zanzásítva a teljes Ó- és Újtestamentumot is, az a lényeg, hogy végül felvette az ortodox keresztény hitet és elvette a bizánci császár lányát is. Persze itt megint jön egy show-elem. Mikor visszatért Kijevbe:
„Amikor megérkezett, megparancsolta, hogy döntsék le a bálványokat: egyeseket feldaraboltatott, másokat elégettek. Meghagyta, hogy Perunt kössék lófarokhoz és vontassák le a hegyről a Boricsev-lejtőn a Rucsajhoz, és mellérendelte tizenkét emberét, hogy bottal verjék. Ezt nem azért tették, mintha a fa bármit is érezne, hanem az Ördög meggyalázására, aki ebben az alakban csapta be az embereket, hogy elnyerje büntetését az emberektől. „Nagy vagy, Uram, és csodálatosak a Te dolgaid!” Tegnap még tisztelték az emberek, ma pedig megalázzák. Amikor Perunt a Rucsájon vontatták a Dnyeper felé, a hitetlenek megsiratták, mivel még nem vették fel a szent keresztséget. És amikor odavontatták, belelökték a Dnyeperbe.”
Azt nem említi a krónika, mi lett a nyolcszáz ágyassal, de feltételezem, hogy a keresztény erkölcsiség meg a császárlány feleség nem volt velük kibékülve. Viszont nagyon bántani sem lehetett őket, mert megsokasították Vlagyimir családját.
„Hiszen tizenkét fia volt: Viseszlav (Vyšeslav), Izjaszlav, Jaroszlav, Szvjatopolk, Vszevolod, Szvjatoszlav, Msztyiszlav, Borisz, Gleb, Sztanyiszlav, Poszvizd, Szugyiszlav. És Viseszlavot Novgorodba helyezte, Izjaszlavot Polockba, Szvjatopolkot Turovba, Jaroszlavot pedig Rosztovba. Amikor az idősebb (fia), Viseszlav Novgorodban meghalt, helyébe Jaroszlavot ültette, Boriszt pedig Rosztovba, Glebet meg Muromba (helyezte), Szvjatoszlavot a drevljanok földjére, Vszevolodot Vlagyimirba, Msztyiszlavot Tmutorokanyba.”
Aztán persze foglalkozni kellett a diplomáciával is.
„Vlagyimir ugyanis szerette druzsináját, és vele tanácskozott földjének berendezkedéséről, a hadjáratokról, a törvényekről, és békességben élt a szomszédos fejedelmekkel: a lengyel Boleszlavval (Boleslavom Ljad’skym), a magyar Istvánnal (Stefanom Ugr’skym) és a cseh Andrihhal (Andrichom Češ’skym). És béke és szeretet honolt közöttük. Vlagyimir pedig istenfélelemben élt.”
Viszont a kisebb uralkodókkal és népekkel folyamatosan hadban állt, verekedett a horvátokkal, besenyőkkel, élete végén már a saját fiával, Jaroszlavval is, aki végül az utódja lett, de úgy, hogy Vlagyimir táborban bekövetkezett halála után a család most már rutinszerűen kiirtotta egymást, mármint férfiágon, akkoriban így castingelték a Kijevi Rusz fejedelmeit.
Szóval igen szép Vlagyimir története, vagyon benne minden, ami alkalmassá tenné egy hollywoodi kalandfilm forgatókönyvének, de hogy ebben hol lesz az, amikor „a hagyományos értékek bástyáját megtestesítő Oroszország szembeszáll a nyugati kultúra hegemóniájával”, lévén hogy maga Vlagyimir is, a teljes rokonsága is, de még a mellékszereplők is majdnem mind nyugatiak, vagyis skandinávok, varégok voltak, azt azért nehezen találom. Bár lehet, hogy a hagyományos értékeket a nyolcszáz ágyas képviseli. Mondjuk azt is nehéz lesz megmagyarázni, mennyiben változott meg Vlagyimir a keresztség felvételétől, mert azelőtt ugyebár paráználkodott, dúlt és irtotta a népet, beleértve tulajdon családját is, ellenben azután szintén. Sőt, mondhatni még inkább.
Mindenesetre ez az opera – és feltételezem, a belőle készülő film – lesz az orosz István, a király, és sok szempontból vannak is hasonlóságok a két történelmi alak között.
Azért elég nagy baj lehet Moszkvában, ha az orosz történelmi-vallási bálványt egy kijevi nagyfejedelemből faragják, pont, amikor Moszkva Kijev ellen visel hadat.
Ők tudják. Ennyi fért ebbe a mai második részbe, holnap folytatom a krónikát, mint a jó Nyesztor, akinek állítólag a „Régmúlt idők elbeszélését” köszönhetjük.
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!