Nem tudják befejezni a kínaiak a Budapest–Belgrád vonal építését – Huppa-lapszemle

A NER gigaprojektje, amit még az alapkőletétel előtt elbaltáztak

Úgy tűnik, százmilliárdokból fog elkészülni egy olyan vasútvonal, amin európai mércével nevetségesen lassan lehet majd utazni.

A győri vonal felújításához átvittek mindent a Budapest–Belgrád építkezéséről

Lázár parancsot adott, pénzt nem, megoldották – de így is „Mészáros Lőrinc” jár jól.

Újabb 5 milliárd forinttal dobták meg a Szeged–Szabadka-vasútvonal költségvetését

Szijjártó Péter legutóbb október 23-ára ígérte a vonal átadását.

Lerobbant egy mozdony a miskolci fővonalon

Nincs mit hozzátennünk.

Zavar az erőben

Kocsis Máté: A bankadó emeléséről szó sem lehet, az csak Varga Mihály magánvéleménye

Szuverenitási törvénycsomaggal számolna le a „hazát külföldön áruló” újságírókkal és civilekkel a kormány

Kocsis szerint a javaslat célja, hogy „megnehezítsék azoknak a dolgát, akik külföldön dollárért árulják hazánkat„, illetve „kicsit borsot törjenek azoknak a baloldali újságíróknak, álcivileknek és dollárpolitikusoknak az orra alá”.

Jön a magyar külföldiügynök-törvény?

Több közép- és délkelet-európai országban gyakori az újságírók lehallgatása és megfigyelése

Borsnak kicsit erős…

A Fideszből eltávolított polgármestert támadó szórólapokat dobálnak be a postaládákba Csepelen

A Csepel.info szerint a szórólapon nem szerepelt kiadóként sem Németh Szilárd, sem a Fidesz, sem a Fidelitas megnevezése, az alpolgármester azonban a szórólapozókban felismerte a budapesti Fidelitas egyik alelnökét és csapatának egyik tagját.

Az alsózsolcai akkufeldolgozó beruházója visszavonta az engedélykérelmet

Ez nem jelenti azt, hogy az Andrada teljesen feladta a terveit, ugyanis az is kiderült, hogy a szlovén cég – megelőzve a hatóság esetleges ilyen irányú kérését – környezeti hatásvizsgálati eljárást indít helyette.

Áder János az akkumulátorgyárakról

„…ha ezt Németországban jónak tartják, akkor jó Magyarországon is.” Kedves János, a jól érzékelhető különbség az, hogy Németországban nem gumiból vannak a törvények és a szabályok.

Most először kisebbségbe kerültek az egyházak hívei Magyarországon

A KSH nem siet közzétenni a pontos adatokat…

Őszentsége piszkos szolgálata

Soltész Miklós a napokban kitüntetést kapott az orosz ortodox egyház vezetőjétől, az orosz katonai agresszió egyik legvéresebb szájú propagandistájától.

Hazaküldték a szófiai orosz ortodox egyház vezetőjét, mert Moszkva propagandáját tolta

Vannak országok…

 

 

 

Oszd meg másokkal is!