Lassan elmúlnak az ünnepek, és kezdhetünk hozzászokni a stresszes, sőt, a külpolitikában véres hétköznapokhoz. Ráadásul Oroszországban csak május harmadikán kezdődnek a húsvéti ünnepek, szóval náluk zajlott az élet, mint mindig, pillanatra sem állt meg. A hét főbb híreit Andrej Percev foglalta össze a Riddle hasábjain.
A Crocus City Hallban elkövetett terrortámadást követően több befolyásos orosz politikus – köztük Vjacseszlav Volodin, az Állami Duma elnöke, a Biztonsági Tanács elnökhelyettese, Dmitrij Medvegyev volt elnök és miniszterelnök, valamint a különböző duma-frakciók vezetői – nyíltan felvetette, hogy a kormánynak fontolóra kellene vennie a halálbüntetés visszaállítását. A halálbüntetésre vonatkozó moratórium eltörlése nem egyszerű – az eljáráshoz az alkotmány újabb felülvizsgálatára, az Alkotmányozó Gyűlés összehívására vagy népszavazásra van szükség. Medvegyev és Volodin egyik ilyen nehézségről sem mondott semmit, míg az utóbbi azt javasolta, hogy a halálbüntetést az Alkotmánybíróság döntése alapján kellene visszaállítani. Egy bizonyos ponton vezető orosz propagandisták, például a Russia Today vezetője, Margarita Szimonyan, a halálbüntetés visszaállításának lehetőségén kezdtek el töprengeni. A halálbüntetés visszaállítása mellett lelkesedő közvélemény hangja olyan hangos volt, hogy az embernek az lehetett a benyomása: a döntés már megszületett, és csak idő kérdése, hogy mikor állítják vissza és alkalmazzák.
A támogatói csoport összetétele azonban már a kezdetektől fogva jelezte, hogy a halálbüntetésnek kevés esélye van arra, hogy újra bekerüljön az orosz jogba. Lehet, hogy ezek a politikusok az orosz „héja” szilovikok legradikálisabb részének szócsövei; vagy lehet, hogy az Állami Duma elnöke és a Biztonsági Tanács elnökhelyettese egymástól függetlenül a politikai intézményrendszer legfőbb radikálisaként határozza meg önmagát. Szavaik és fenyegetéseik azonban legtöbbször csak üres szavak és fenyegetések maradnak. Putyin valószínűleg örül annak, hogy a hatalmi vertikumban vannak bizonyos szereplők, akik hajlandóak messze túllépni a párt- és kormányvonalon és radikális intézkedéseket javasolni, de eddig Putyin nem sietett cselekedni e javaslatok alapján. Az a javaslat, hogy Oroszországban mielőbb állítsák vissza a halálbüntetést, valószínűleg válasz nélkül marad.
A terrortámadást követő első napokban a „héják” nyilvánosan tesztelték a legfelsőbb vezetés reakcióját, és egy ideig nem volt semmi, ami ellene szólt volna egybehangzó véleményüknek. Végül azonban több politikai nehézsúlyú személyiség is más véleményt fogalmazott meg. Pavel Kraszenyinnyikov, a Duma törvényhozási bizottságának vezetője például azt sürgette, hogy „hideg fejjel” fontolják meg a halálbüntetés újbóli bevezetésének kilátásait, vagyis az ötletet egy bizonyos időn keresztül át kell gondolni, de ennek az időszaknak a pontos hosszát nem határozta meg. Andrej Klicsasz, a Szövetségi Tanács Törvényalkotási Bizottságának vezetője még ennél is egyértelműbben fogalmazott, amikor a halálbüntetés esetleges újbóli bevezetésének bonyolult eljárását ismertette. Margarita Simonyan szintén hangnemet váltott, és a halálbüntetés kivitelezhetetlenségéről kezdett elmélkedni. A fent említett személyek mindegyike szoros kapcsolatban áll az elnöki adminisztrációval (Kraszeninnikov és Klicsasz az elnöki adminisztráció politikai blokkjához, Szimonyan pedig az információs blokkhoz kötődik), és mindannyian folyamatosan kapcsolatban állnak az Elnöki Adminisztrácóval. Az általuk adott jelzésekből kiolvasható a Kreml „polgári” (szemben a szilovikival vagy a „héjákkal”) szárnyának álláspontja: a halálbüntetés visszaállítása most egyszerűen nem lesz lehetséges. A halálbüntetésről szóló vita elhalványulásából ítélve a „héják” egyelőre elvesztették ezt a csatát a civil bürokratákkal szemben.
A halálbüntetésről szóló párbeszéd megtette a hatását. A társadalom radikális gondolkodású része, amely olvasta a Volodin és Medvegyev által hangoztatott tüzes felhívásokat, kiengedte a gőzt. A közéleti „héják” sincsenek vesztésre ítélve: mind az Állami Duma elnöke, mind a Biztonsági Tanács elnökhelyettese bármikor elmondhatja, hogy mindketten a kijelölt szerepkör vagy jellemvonás szerint töltik be szerepüket, és ez a játék magának a hatalmi vertikumnak a javára válik, elvonja a radikálisan gondolkodó oroszok figyelmét és vonzza őket. A Kremlből érkező „civil” bürokraták jelenthetik felfelé a hatalmi vertikumban, hogy a kényes kérdéssel kapcsolatos nyilvános konfliktus kialudt. Maga a halálbüntetés kérdése továbbra is az orosz politika egyik fő populista csapdája. A radikális konzervatív közönséget mozgósítani igyekvő politikusok mindig készek felvetni, és a Kreml irányítói nem akadályozzák meg őket ebben, mert a halálbüntetés visszatérésének megvitatása eltereli a társadalom figyelmét a hatalommal szembeni sérelmekről (és a halálbüntetés mindig újra felbukkan beszédtémaként, amikor a polgároknak komoly sérelmük van).
Nem zárható ki, hogy a rendszer visszatér ehhez a vitához, amikor eljön az ideje. A kérdés megvitatása lehetővé teszi a rendszer számára, hogy megkezdje az új alkotmány elfogadásának folyamatát. Formálisan Oroszország továbbra is a Jelcin kormányzása idején elfogadott alkotmányt használja, bár Putyin alatt alaposan módosították. Az elnök, aki mindent megtesz azért, hogy beírja magát az orosz és a világtörténelem tankönyveibe, megpróbálhatja politikai örökségeként hátrahagyni saját „putyini alkotmányát”. A halálbüntetés valószínűleg Putyin alkotmányában sem fog szerepelni, de a róla szóló vita indokolhatja egy új alkotmány elfogadásának folyamatát.
Rendszeres tisztogatások
Néhány nappal a Crocus City Hall elleni terrortámadás után az orosz média elkezdte közölni a magas rangú tisztviselők és „bűnüldöző” hivatalnokok ellen indított büntetőeljárásokról szóló híreket. A vámszolgálat helyettes vezetőjét, Elena Jagodkina vezérezredest letartóztatták hatalommal való visszaélés miatt. Igor Hranovszkij, a szövetségi gazdaságfejlesztési minisztérium egyik osztályának vezetője jelenleg ugyanezekkel a vádakkal néz szembe. A Rosaviacija vezetőit és egyes regionális közigazgatási tisztviselőket őrizetbe vették és házkutatást tartottak náluk. Az ilyen ügyek és letartóztatások hullámának két fő oka van. Putyin választási kampánya alatt a „bűnüldöző” szervek továbbra is zaklatták a magas rangú tisztviselőket, és ez az, amiben a 2024-es elnökválasztás különbözik a korábbi kampányoktól, amikor a „bűnüldöző” szervek igyekeztek nem idegesíteni a helyi vezetőket azzal, hogy ügyeket indítanak kollégáik ellen. De úgy tűnik, hogy a Szövetségi Biztonsági Szolgálat és a Belügyminisztérium szó szerint a fülükön ültek a kampány során. Most a késleltetett ügyek kerültek terítékre, és valószínűleg folytatódni fognak a letartóztatások és házkutatások a hatalmi struktúrában érintetteknél. Másodszor, a terrortámadás fényében a tisztviselők elleni új büntetőügyekről szóló hírek újabb népszerű csapdává váltak az oroszok számára. A szilovikok megmutatták, hogy keményen dolgoznak, hogy megbüntetik a bürokratákat, akik milliókat és milliárdokat szívnak ki az orosz költségvetésből. A közvélemény egy bizonyos része szereti az ilyen „leleplezéseket”, különösen akkor, ha az üldözött tisztviselők által birtokolt luxusvillák, lakások és autók képei kísérik őket.
A hatalmi vertikum „polgári” részének legbefolyásosabb szereplői számára kollégáik üldözése rossz hír, nyugtalanító vörös zászló. A rendszer működését fenntartó tisztviselők még mindig másodrangú állampolgárok a rendszer központi szereplőinek szemében. Lehet, hogy anyagi juttatásokat kapnak, de nincs biztosításuk, nincs mentelmi joguk és nincs semmiféle védelmük a biztonsági szervekkel szemben. Minél tovább működik a vertikális rendszer, annál védtelenebbnek érzik magukat a kiszolgálói. Ennek eredményeképpen az orosz hatalmi rendszer, amely nem nyújt garanciákat a résztvevőinek, munkaerőhiánnyal és a gyenge munkával kapcsolatos problémákkal szembesülhet. Ez egy bizonyos ponton kritikus tényezővé válhat a rendszer számára, hacsak persze nem éri korábban más súlyos csapás, legyen az gazdasági vagy politikai.
Azt azért nagy bizonyossággal elmondhatjuk, hogy akár lesz Oroszországban halálbüntetés, akár nem, az ellenérdekű felek mindig le fognak számolni egymással.
Ahogy eddig is. Az egy ilyen ország.
Szele Tamás
