Én ezzel a témával – Timur Ivanov orosz hadügyminiszter-helyettes letartóztatásával – ma már foglalkoztam máshol, más lapban, csak azóta új forrásokat találtam a Carnegie Alapítvány honlapján, remélem, nem haragszik meg senki, ha újból előveszem, ezúttal az orosz elit hatalmi harcainak szempontjából elemezve (Andrej Percev nyomán).
A helyzet nem egyszerű, és nagyon különös dolgokra utal.
Ugyanis az orosz védelmi miniszterhelyettes letartóztatása megtört egy tabut.
A folyamatos hadiállapot és a bizonytalan jövő miatt az orosz elit nem tud hosszú távú terveket kovácsolni, ami arra ösztönzi őket, hogy semmibe vegyék a régi szabályokat, a mának éljenek, és erőteljes lépéseket tegyenek, hogy győzelmet arassanak riválisaik felett.
Az orosz védelmi miniszterhelyettes, Timur Ivanov letartóztatása az ország Ukrajna elleni háborújának csúcspontján az orosz kormányon belüli megosztottság szembetűnő jele. A hatalomért versengő befolyásos csoportok most még agresszívebben támadják egymást, mint a háború előtt, és már nem csak magányos szereplők vagy a különböző klánok kisebb képviselői vannak veszélyben, hanem központi figurák is. És mivel Ivanov védelmezője, Szergej Sojgu védelmi miniszter Vlagyimir Putyin orosz elnök kegyeiben áll, úgy tűnik, még az államfő pártfogása sem nyújt többé védelmet a klánok közötti civakodással szemben.
Az események váratlan fordulata, hogy a védelmi miniszterhelyettest április 23-án, közvetlenül a védelmi minisztérium munkatársaival – köztük Sojgu kollégáival – tartott megbeszélése után letartóztatták, és kenőpénz elfogadásával vádolták meg. Letartóztatásának híre még aznap késő este megérkezett, de anélkül, hogy fényűző ingatlanok átkutatásáról vagy hatalmas összegű készpénz felfedezéséről szóló képek láttak volna napvilágot, amelyek általában kísérik a korrupció miatt Oroszországban végrehajtott letartóztatásokat. Ivanov ezt követően katonai egyenruhában jelent meg a bíróságon, noha a letartóztatott tábornokokat általában civilben állítják bíróság elé, hogy elkerüljék a fegyveres erők imázsának bemocskolását.
Ez a szokatlan optika arra utal, hogy a miniszterhelyettes letartóztatását sietve tervezték meg. További közvetett bizonyíték erre Ivanov közvetlen főnökének, Sojgunak a hallgatása, akit láthatólag váratlanul ért helyettesének letartóztatása.
Az Ivanov elleni ügy mögött állóknak minden okuk megvolt a gyors cselekvésre, hiszen ez az ügy mérföldkő lehet a Putyin-rezsim számára. A miniszterhelyettes a legmagasabb rangú hivatalban lévő orosz tisztviselő, aki ellen büntetőeljárás indult Alekszej Uljukajev volt gazdasági miniszter 2016-os letartóztatása óta. Ivanov valójában még Uljukajevnél is komolyabb nagyágyúnak mondható: sokkal nagyobb pénzösszegek felett rendelkezett, és a gyakorlatban sokkal nagyobb befolyással és hatalommal.
Nem kevésbé fontos az a tény, hogy Uljukajev magányos figura volt az államapparátuson belül, míg Ivanov egy befolyásos klán prominens képviselője. Ebbe a klánba tartozik maga Sojgu, Gennagyij Tyimcsenko, a Putyinhoz közel álló üzletember, Jurij Vorobjov, a Föderációs Tanács alelnöke és fia, Andrej Vorobjov, a moszkvai régió kormányzója, valamint számos más, kevésbé ismert tisztviselő és üzletember.
Ivanov gyakorlatilag a klán számára fontos, több trillió rubelt érő erőforrásért volt felelős: a védelmi minisztérium összes infrastrukturális projektjéért. Ebben az értelemben az Ivanov elleni vádak közvetlen támadást jelentenek a Sojgu/Tyimcsenko csoport ellen.
Sojgu nemezisének Viktor Zolotovot, az orosz Nemzeti Gárda (Roszgvargyija) vezetőjét és a magas rangú tisztviselők védelmével megbízott Szövetségi Védelmi Szolgálat korábbi főnökét tekintik, aki már régóta igyekszik megszerezni a védelmi minisztérium irányítását. Zolotov a 2010-es évek közepén és 2022-2023-ban is sikertelenül próbálta elérni, hogy korábbi beosztottját, Alekszej Djumint – Putyin egyik kedvenc testőrét – a minisztérium élére emeljék.
Mintegy másfél évvel ezelőtt Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoscsoport hírhedt vezetője Zolotov támogatásával kampányt indított Sojgu ellen. A Roszgvargyija-csoport két jelöltet is készenlétbe helyezett a leváltására: Djumint és a katonai körökben népszerű Szergej Szurovikin tábornokot.
De Sojgunak sikerült visszavágnia, sőt, még néhány számlát is kiegyenlített ellenfeleivel szemben. Prigozsin rejtélyes körülmények között meghalt nem sokkal azután, hogy sikertelen lázadást robbantott ki, míg Szurovikin kegyvesztett lett és elbocsátották. Később a védelmi miniszternek sikerült ismét szilárdan az elnök kegyeibe férkőznie, amikor a tavaly nyári ukrán ellentámadás sikertelennek bizonyult, és az orosz hadseregnek sikerült visszaszereznie a kezdeményezést.
Tekintettel arra, hogy Putyin előszeretettel idézi nyilvánosan a védelmi minisztérium sajtóközleményeit a megölt ukrán katonák számáról és a megsemmisített haditechnikai eszközök mennyiségéről, a Sojgu-klán várhatóan megtartja pozícióját a Putyin májusi beiktatását követő kormányátalakítás során, sőt talán még növelni is fogja befolyását. Úgy tűnik, ez a kilátás késztette a védelmi miniszter ellenfeleit arra, hogy a klán egyik legjelentősebb képviselőjének letartóztatásával sürgős offenzívát indítsanak.
Az Ivanov elleni eljárásnak legalábbis meg kell állítania a Sojgu-klán terjeszkedését. Most a miniszter kénytelen lesz arra fordítani figyelmének egy részét, hogy az infrastruktúráért felelős helyettesének posztját ne egy kívülálló kapja meg. Egy ilyen közeli szövetséges letartóztatása legfeljebb magának a miniszternek a lemondásához vezethet, különösen, ha igaznak bizonyulnak azok a hírek, amelyek szerint Ivanovot hazaárulás és korrupció miatt is vád alá helyezhetik.
Ivanov letartóztatásának biztosításával Sojgu ellenségei olyan lépéshez folyamodtak, amelyet korábban tabunak tekintettek az oroszországi klánok közötti civakodásokban. Bár a múltban sem volt ritka a magas rangú tisztviselők letartóztatása, ezek mind periférián lévő figurák vagy befolyásos klánok kisebb képviselői voltak. Volt egy kimondatlan megállapodás, hogy nem nyúlnak a jelentős erőforrásokat ellenőrző klánok prominens képviselőihez. Ivanov letartóztatása azt mutatja, hogy nem mindenki hajlandó betartani ezt az íratlan szabályt. Szintén figyelemre méltó, hogy az elnök véleményét nem veszik figyelembe, aki jelenleg egyértelműen kedvezően viszonyul a védelmi miniszterhez.
Ez jelentősen megnöveli az elitcsoportok közötti belharc tétjét. Amint az egyik szereplő megszegi a tabut és ezzel tisztességtelen előnyre tesz szert, a többi, fegyelmezettebb csoport hamarosan követni fogja a példáját.
Már most is voltak arra utaló jelek, hogy a klánok közötti harcokban egyre több szabályt hagynak figyelmen kívül. Oroszországban az elnökválasztási kampány időtartama hagyományosan a fegyverszünet idejének számít, hogy ne zavarja meg az államapparátus munkáját a kívánt eredmény biztosítása érdekében.
Idén azonban ezt a szabályt is megszegték, és a márciusi elnökválasztás előtt több nagy horderejű büntetőeljárást indítottak regionális nagyágyúk ellen. A legjelentősebb a szamarai régió kormányfőjének, Viktor Kudrjasovnak a letartóztatása volt, akit szintén a Roszgvargyija-csoport buktatott le a klánnak a régió kormányzója, Dmitrij Azarov elleni harca részeként.
Az Ukrajna elleni háborút kezdetben szintén a fegyverszünet idejének tekintették. Putyin többször elmondta, hogy Oroszországban mindenki, beleértve az elitet is, összefogott a külső fenyegetéssel szemben, és egységesen dolgozik az anyaország javára. Egy időre valóban csillapodtak a belharcok, majd újult erővel törtek ki ismét, ahogy egymás után feladták a háború előtti szabályokat.
Nem csak arról van szó, hogy a háború és a szankciók miatt kevesebb forrás áll rendelkezésre. A folyamatos hadiállapot és a bizonytalan jövő azt jelenti, hogy az elitcsoportok nem tudnak hosszú távú terveket készíteni, ami arra ösztönzi őket, hogy semmibe vegyék a régi szabályokat, a mának éljenek, és hatalmi lépéseket tegyenek annak érdekében, hogy győzelmet arassanak riválisaik ellen.
Egy másik tényező, hogy az orosz elitcsoportok egyre kevésbé támaszkodnak az elnöki döntőbíráskodásra. Putyin Prigozsin összes kaotikus csatájában – mind a védelmi minisztériummal, mind a Kovalcsuk fivérekkel együtt Alekszandr Beglov szentpétervári kormányzóval szemben – úgy próbált elhatárolódni a válságoktól, hogy egyszerűen hagyta, hogy azok a maguk útján haladjanak.
Ennek eredményeképpen a Putyin körüli klánok arra a következtetésre jutottak, hogy ezekben a belharcokban a tettek hangosabban beszélnek, mint a szavak – még magának Putyinnak a szavai is. Ennek megfelelően az orosz eliten belül egyre több ilyen csatározás lesz, és egyre kevesebb a betartott szabály.
És itt jön el az a pillanat, amikor fel kell tennünk a kérdést: végül is ki vezeti Oroszországot?
Mert a jelek szerint Putyin nem, őt meg sem kérdezik még komoly letartóztatások esetén sem (bár egyes FSZB-n belüli források azt állították, hogy engedélyt adott az akcióra, de csak akkor, mikor elé tárták, hogy esetleg hazaárulásról is szó lehet az ügyben – hm, viszont az FSZB-sek igazmondása, ugyebár, közmondásos, érdemes nekik hinni, bármit is mondjanak…). És akkor is: az akció terve már kész volt az ő utasítása nélkül is, neki csak engedélyezni kellett – vagy volt szabad.
Ha nem Putyin, akkor ki? A szolgálatok? Azok csak parancsot teljesítenek.
Akkor valamelyik bojár-klán? Jó, tudom, ma nem bojárnak hívjuk őket, de attól még a fogalom ugyanaz. Nem, ugyanis egyik sem elég erős a teljes hatalom megszerzéséhez.
Van egy olyan gyanúm, hogy Oroszországot politikai értelemben ugyan Putyin és az Elnöki Adminisztráció vezeti, de minden egyéb értelemben véve nem vezeti senki. Az elitcsoportok, bojár-klánok állnak egymással örök harcban, és aki nem vesz részt ebben a háborúban – tehát a lakosság kilencven százaléka – az csak kapkodja a fejét. Aki meg részt vesz, az sem mindig tudja, mit művel és miért.
Létezik erre egy jó orosz kifejezés. Szmutnoje vremja, zűrzavaros idők.
A Rettegett Iván halála utáni tizenöt évet hívják így.
Hát, legalább a cár megboldogulna, azzal is előrébb volna a világ.
Aztán csak jön egy új Minyin és egy új Pozsárszkij, hogy rendet rakjon orosz földön.
De egyelőre szmutnoje vremja van, zavaros idők járnak és háborúznak a bojárok.
Szele Tamás
