Otto von Stirlitz ügynök, azaz Makszim Makszimovics Iszajev már hat napja töltögette le a fájlokat a magyar külügyminisztérium laptopjairól. Éppen a NATO titkos jelentéseit rendezgette egy szép, vörös pendrive-ra, az Áll egy nyírfácska című orosz népdalt dúdolva, amikor benyitott Szijjártó Péter.
– Jó napot!
– Jó napot-döbbent meg „Stirlitz” aki német attasénak adta ki magát. – Tudja, csak passziánszozok…
– Óh persze – mosolygott Szijjártó – Az admin jelszó: Password123.
– Komolyan?
– Bizony. Daszvidanyia!-kacsintott Szijjártó, és becsukta az ajtót.
– …abból lesz a jó balalajka. – dúdolta tovább Stirlitz.
Stirlitz ezekben a napokban nem is sejtette, milyen közel járt a lebukáshoz. Illetve – most kapaszkodj meg kedves olvasó – már lebukott.
Később, amikor Moszkvában Szijjártó Péter nyakába került a Lenin Érdemrend, a híres kitüntetés, Stirlitz váltott pár szót a külügyminiszterrel.
– Azért kerestem meg Szijjártó úr, mert úgy tűnt nekem aznap, mikor legutoljára összefutottunk, szóval, hogy maga gyanakszik rám.
– Mindent tudtam – mosolyodott el az titokzatosan – maga a szovjet ügynök Makszim M. Iszajev.
Stirlitz visszahőkölt.
– Tehát tudja, hogy ki vagyok és tudja, hogy minden titkos adatukat elloptam. Sőt, a mi kezünkben van a szövetségeseik sok titka is.
– Bizony.
– És mégis átvette a kitüntetésünket…
– Miért ne engedném, hogy kitüntessenek? Maga elutasítja, ha valaki meghívja egy jó fagyira?
– Ha ez kiderül magát meglincseli otthon a nép – Stirlitzben felvetődött, hogy a miniszter esetleg szélütést vagy napszúrást kapott.
– Már kiderült – mosolygott továbbra is Szijjártó.
– Hogy…?
Látva az az ügynök tanácstalanságát a miniszter hosszas baráti, fejtegetésbe kezdett, úgy ahogy valaki egy gyereknek magyarázza el felhúzós kisautó működését.
– Tudja kedves „Otto”, a mi országunkban sok volt a korrupció, a lopás, a csalás, a becstelenség mikor mi átvettük a hatalmat. A nép úgy érezte nem haladunk sehova, hiába léptünk be a gazdag Európai Unióba. A nép elégedetlen volt. Mi elgondolkoztunk és rájöttünk, hogy több a gazember és a bolond, mint a becsületes ember, tehát soha nem lehet a világot jóvá tenni. Hát fordítani kell az értékrenden. Tudja, ha a hegy nem megy Mohamedhez, hát Mohamed megy a hegyhez!
– Mi, szovjetek másképp próbáljuk, mi csakazértis el akarjuk vonszolni magunkhoz a hegyet.
– És el is buknak. Szóval új rendet vezettünk be. Ettől fogva a csalás lett az érdem és a becstelenség, a hazudozást és az árulást jutalmaztuk és a legmagasabb erényként kezdtük el tisztelni. Minél abszurdabb volt egy állítás, annál inkább nagyobbra becsültük és a kitalálójának magas pozíciót ajánlottunk fel. Ám azokat, akik csökönyösen kitartottak a babona mellett, hogy a hazaszeretet, a szorgalom, a becsület az igazi erények kíméletlenül pellengérre állítottuk és ha lehet, el is üldöztük.
A nép így elégedett lett, hiszen elkezdte értékelni a rosszat, amiből több van úgyis, mint jóból.
– De a rossz szenvedést okoz…
– No igen, de azt mi az erényeseken verjük le. Más országokban, ha kiderül egy gaztett akkor a tettest büntetik meg. Mi arra tanítottuk a népet, hogy a rossz hír hozóját, a leleplezőt büntesse! Hát nem bűn feltárni az igazat, mikor csak szenvedést okoz? Így nálunk, ha valami rossz, azért nem a hatalom birtokosait, hanem az ellenzéket okolja a nép. Ha egy miniszter lop, csal és hazudik, az újságírót büntetjük meg aki elmondja az igazat, mikor éppen hazudnia kellene. Maguk szovjetek folyton megpróbálják letagadni az igazságot, a hazugságot igazságnak állítják be, nekünk szemünk se rebben, ha kiderül az igazság. Mi végigmentünk az úton: a Rossz lett a Jó.
– Tehát maguknál a rossz a jó, a szegénység és tudatlanság az érték, a haszon?
– Bizony, így van. És a mi népünk a legboldogabbak közé tartozik a világon. Tudja azt is, hogy mi becsapjuk és eláruljuk és még ki is fosztjuk őt, ám nem bánja. Csak azt bánja, hogy van, aki ezt elmondja neki!
– De hát lehet boldog az, aki ilyen tudatlan és szegény? – hördült fel Stirlitz, mélyen megrendülve mindenben, amit gondolt a világról, pedig kémként és szovjet emberként tudta, hogy az élet nem habostorta, a Lubljanka meg nem a Monarchia Presszó.
– A mi kísérletünk azt mutatja, igen – nézegette a Lenin Érdemrend gyönyörű, mélyvörös bevonatát Szijjártó.
A kém hamarosan felhívta a Kremlt és kérte, hogy vagy nyugdíjazzák, vagy helyezzék Amerikába, bármi őrületet is művelnek ott a kapitalisták, azt inkább elviseli mint még egy magyarországi akciót.
– Biztos ebben? – kérdezte Vaszilieva elvtársnő a szervezet titkárnője.
– Ha a Nagy Honvédő Háborúban lennénk, még akár Sztálingrádba is inkább átkérném magam! – jelentette ki Stirlitz-Iszajev magabiztos keserűséggel.
Arra gondolt, hogy visszajön Sztálin, sőt a sztálinok, de most olyan ravasz módon, olyan technikával, hogy immár a gutaütés, maga a halál sem győzheti le, állíthatja meg. A magafajta kém csak borzadni tudott e jövőkép láttán, ami mellett eltörpült a nyugati kapitalisták legsötétebb disztópiája is.
Bártfai Imre
