EP és önkormányzati választás három hét múlva, Kinizsi Százas a hétvégén, Ungváry és Wass Albert meghamisított zsoldkönyve, Mága Zoltán giccsgyűjteménye, Dobrev Klára szörnyülködése egy hatvanezres nyugdíj fölött, a „Karácsony nem csinált semmit” szlogen Vitézytől Orbán szentséges száján keresztül a díszkatonafeleségig. Máma itt minden van, ahogy Matula bácsi mondta a Téli berek-ben. Fico, az iráni elnök (Ebrahim Raisi), elfogatóparancs Netanjahu ellen (amit egyébként a Hamásztól és a gázai történésektől teljesen függetlenül jól megérdemelt), hajókatasztrófa, mi van még? Rasi szoknyácskája-táskája-órája, a szokásos, Tóni most rejtőzködik, műanyag minden emberi herében, írja a 444, és milyen igaz ez, metaforikuson értve is, végülis mindegy, ellenzéki vagy nem ellenzéki média, járt utat járatlanért el ne hagyj, tanítja Magyar Péterünk.
Elnökök és miniszterelnökök idén messze kerüljék el az asztrológusokat. A Kinizsi Százas (egy száz kilométeres gyalogtúra Békásmegyertől Tatáig huszonnégy órán belül) indulói se nagyon olvassanak időjárás-előrejelzést.
A politika veszélyes műfaj, már Cicero megtanulhatta (volna, ha megmarad rétornak, kis túlzással ma is élne). A mérleg mindig egyensúlyban van, ami itt lehúzza, ott ellensúlyozza. Itt a cicoma, gazdagság, erőszak, ott a tisztasági csomag, lefoglalás, merénylet. Ha valamiből, a politikából meg lehet tanulni, hogy a lehetőség ugyanolyan valóság, mint az aktualitás, csak még nem manifesztálódott. És ha soha nem manifesztálódik? De, mindig manifesztálódik. Mindig megnyilvánul, csak nem mindig ugyanabban. Ha nem kívül, akkor belül. Nézzenek rá Orbán Viktorra. Rogán Antalra. A merénylet előtti Ficora, bár még nem úszta meg. Emlékezzenek Reinhard Heydrichre is, a „szőke zsidóra”, ahogy gyerekkorában csúfolták. Oké, legyen prágai hóhér. Prága már majdnem Pozsony, amennyiben Csehszlovákiában gondolkodunk. Én maradi vagyok. Vagy félmaradi. Wass Albertig még nem jutottam visszafele az időben. Szögény, hogy ismét Matula bácsi idézzem. Kellett neki Ungváryval kekeckedni, vagyis az istenítőinek. Ha Romulust és Remust etethette nőstényfarkas, akkor a híradós Wass Albert is legyőzhette a Vörös Hadsereget, partizánostól, mintegy mellékesen lecsapolva a Pripjaty-mocsarakat, nemde? Jó, csak felderítve, hogy ezzel megmentse egy egész német század életét. Kötéllel a derekán haladt két őz nyomában, s megtalálta a kivezető ösvényt, idéz valakit Ungváry. Az őzek szépen, komótosan ballaghattak előtte, meg-megállva, mint József Attila, miközben az anyukájára gondolt. Érdekes, engem még soha nem vártak meg, igaz, kötél se volt a derekamon. Legközelebb ki fogom próbálni, hátha. (De miért őz? Hát mert szarvas nem lehetett, az Hunor és Magor kompetenciája. Különben rájöttem: itt a csodaszarvas legendája ötvöződik Thészeusz és Ariadné történetével. Kár, hogy nem Sztálin lánya, Szvetlána adta a kötelet Albertnek, úgy sokkal szebb lett volna a történet.)
Dobrev viszont tényleg hiteles. Az ő idejükben minden nyugdíjasnak kolbászból volt a kerítése. Lóf.szt csak azért nem akartam írni, mert az olyan ordenáré volna. Különben is, disznó vagy ló, vagy nutria, vagy mosómedve, mindegy. A borzpecsenyét előjegyeztem magamnak, az alapanyag már ott vár Gabi barátom mélyhűtőjében Endréden. (Wass Alberttől tudom, hogy a medvét főzik, jó sokáig, azt meghagyom a funtineli boszorkánynak.) Kibicnek semmi sem drága, ugye, Botond barátom, ott a józsefvárosi aspiránsok élén? És a többi aranyszájú jelölt-barátom. Most pedig csodát fognak olvasni tőlem: nem szeretem Magyar Pétert. Már amennyit ismerek belőle. Semmi szeretnivalót nem találok benne, ha megverte a feleségét, ha a felesége verte meg őt. Esetleg ha kölcsönösen verték egymást, amit mintha a Fidesz is másolna mostanában. De, könyörögve kérem, nem ez a lényeg. Csám azt hiszi, hogy az ember szeretetből tartja, írja valahol a Téli berek szerzője, Fekete István (érdekes ember volt, egyáltalán nem oly távol a megdicsőült Wass Alberttől, csak valódibb kivitelben).
Nem, Csámot az ember nem szeretetből tartja.
Magyar Péter valami átmenet lehet Simicska és Márki-Zay között, azzal, hogy Simicska kenterbe veri minkettejüket okosságban. De ez is mindegy. Mindegy, mit ígér, mindegy, mit mond. Ami nem mindegy, az az, hogy képes-e katalizátorrá válni, vagy nem. Eddig képes volt. Hogy képes-e az indulatokat összefogni, és képes-e úgy beszélni, hogy az ne legyen sarkos. Hogy minden elégedetlen kisember találjon benne mentséget a neki nem tetszőkre.
Eddig erre is képes volt.
Felesleges őt elemezgetni. Legalább annyira felesleges, mint azt a tökéletesen alaptalan Ígéretzuhatagot, amit a politika az emberek fejére zúdít mostanában. Az átlagpolgár nem közgazdász, nem fogja elemezni, hogy ugyan miből. Nem a tartalomra fogékony, hanem arra, hogy ki mennyire van meggyőződve a… nem, nem arról, hogy igazat beszél-e, hanem arról, hogy van-e esélye? Hallgassanak csak bele az Orbán támogatta feleség szövegeibe. „Hogy mennyi bennük az eredetiség?” Nem, nem abba. Karácsonynak is komponálnak. Abba, hogy hogyan mondja.
Karácsony pedig… örül, hogy él. Már a tizennegyedik kerület óta örülhet, és tényleg, még él, Budapest meg se kottyan, itt csak tartani kell a frontot. Budapest pusztul, szépen, lassan, de biztosan, kollektív erőfeszítések révén, és mindenki a másikra mutogat közben, amiben, valljuk be, van is némi igazság. Előfeltételei egymásnak, az elvonó Orbán, az elvonásokra panaszkodó Karácsony. Akiről szintén nem gondolnám, hogy szűkölködik. Node annyiból, amennyiből ő nem szűkölködik, és a környezete sem, nem lehet Budapestet rendbehozni.
Tulajdonképpen meg se érdemes próbálni.
Akkor miért ők és miért nem ők? Azért, mert most egy kéz fogja az összes tököt és nemtököt. Csak ezért. Mert bizonyos szempontból ugyan édes mindegy, Szentkirályi Alexandra teszi tönkre Budapestet, vagy Karácsony Gergely, az viszont nem mindegy, összeköthetők-e ők ketten egy harmadikkal. Pro vagy kontra, nem érdekes. Na, az a harmadik nem kell. Onnantól ketten maradnak (maradnának), és ketten tartanák egymást sakkban. Vagy többen, de az már ad némi teret. Ez nem ad.
Ezekben a mai vircsaftokban nem az anyagi tartalom a lényeg. Nem az, hogy mit mondanak. Az a lényeg, hogy megingatja-e a központosított hatalmat, ami mindent megfojt, önmagát is beleértve (ezt szokták elfelejteni, és erre jött rá Periklész két és fél évezreddel ezelőtt, majd beleesett ugyanebbe a csapdába), lehetővé téve az erők kvázi egyensúlyát, vagy nem? S ha lehetővé teszi, drága János bácsi, az nem azt fogja jelenteni, hogy fürjecskék és manna száll alá az égből, hanem azt, hogy talán jobban lehet lavírozni. Kicsit nő a mozgástér a politikai oldalak között.
Hogy egyáltalán lehet olyan.
Gaál Péter
