Orbáni „béketervről” már hallottunk, az meglehetősen putyini szabású, látszik is rajta a moszkvai csín, de hiába házalta végig a fél világot ezzel a „nesze semmi, fogd meg jól” gondolatmenettel, senkinek sem kell, körülbelül annyira nem, amennyire a korábban javasolt kínai „béketerv”, abban is csak annyi állt, hogy Ukrajna adja meg magát, és akkor nem lesz háború.
Háború nem is, de pusztulás és halál, tömegmészárlás és rabság igen, azt senki se várja, hogy épelméjű emberek ezeket az árucikkeket önként megvegyék, akármilyen szépen is vannak csomagolva. Ma rukkolt elő viszont Boris Johnson volt brit miniszterelnök az ő saját béketervével, egy, a Daily Mailnek írt saját cikkében. Ne feledjük, Johnson eredetileg újságíró volt, kötetei is jelentek meg – tényleg jobban teszi, ha ő írja meg a saját írását, mert így saját magát legalább nem szakítja meg kérdésekkel. Nekem azért lenne pár kérdésem is, megjegyzésem is, ezeket majd kurziválva szúrom be a lefordított és kivonatolt szövegbe. Mert lefordítottam, egyelőre annyit mondanék bevezetőképpen, hogy Johnson terve ugyan szintén betegesen naiv és gyerekes, de legalább szándékaiban tisztességes. Legalább nem kívánja Ukrajna kapitulációját, és ami ezzel egyenértékű volna, pusztulását. De hogy miképpen nyeri meg a háborút, az nem teljesen világos. Mindegy is, lássuk a medvét!
„Miután a héten beszéltem Donald Trumppal, minden eddiginél jobban meg vagyok győződve arról, hogy megvan benne az erő és a bátorság, hogy helyrehozza a dolgokat, hogy megmentse Ukrajnát, hogy békét teremtsen – és hogy megállítsa a konfliktus katasztrofális továbbterjedését.
Miért pont Trump, miért nem Superman vagy Picard parancsnok? Jelenleg mindháromnak ugyanannyi eszköze van arra, hogy változtasson a helyzeten, Trumpnak maximum esélye lehet, ha megválasztják, hogy több befolyáshoz jut. Ha már itt tartunk: tényleg, Picard parancsnok, vagyis Patrick Stewart miért nem jelölt? Van olyan népszerű, mint Biden, bár lehet, hogy Trumpot is verné.
Bármit is mondtak a múltban más republikánusok Ukrajnáról, úgy vélem, Trump megérti a realitásokat: Ukrajna veresége hatalmas kudarc lenne Amerika számára. Nem csak a szabadság és a demokrácia, e két kardinális amerikai érték felszámolásáról és az ukrán nép leigázásáról lenne szó – bár ez az eredmény önmagában is borzalmas volna.
Boris, te észkombájn, több, mint két év kellett ahhoz, hogy rájöjjél?
Putyin győzelmének hosszú távú következményeiről van szó; a katasztrófa gyakorlati hatásáról Európára, Amerikára és a világra. Ha Putyin győz Ukrajnában, természetesen nem áll meg ott.
Nézzék meg a térképet; hallgassák meg, milyen borzongató dolgokat mond most az orosz elnök – hogy milyen torz módon értelmezi Lengyelország történelmét és a II. világháború kitörésének okait.
Putyin világossá tette, hogy a Szovjetunió összeomlását – saját szavaival élve – „a 20. század legnagyobb katasztrófájának” tartja, és újra akarja építeni.
Nemcsak Grúziát, hanem az egész orosz „közel-külföldet” fogja követelni. Már most hitleri feljelentésekbe kezdett a balti államokban az orosz ajkúakkal való bánásmód miatt. Hol lesz ennek a vége?
Te is tudod, Boris, hogy hol: az Atlanti-óceánnál, és még akkor örülj, ha nem az Ír-tengernél szeretnék meghúzni az orosz határt. Már persze ideiglenesen: Putyin világosan megmondta, hogy „Oroszországnak nincs határa, önmagával határos”, szóval körbe akarják érni a földgolyót.
Ha úgy látják, hogy a NATO cserbenhagyja Ukrajnát, és ha úgy látják, hogy Amerika cserbenhagyja, akkor ki bízhat abban, hogy a szövetség ki fog állni a saját tagjai mellett?
A világon senki, főleg, ha Donald barátod kilépteti az Egyesült Államokat a védelmi szövetségből, ahogy ígérgeti.
Miközben Putyin destabilizálja egész Kelet-Európát, megsemmisíti Ronald Reagan vívmányait, és lerombolja a hidegháború utáni rendezési program eredményeit, kínai partnerei és támogatói örömmel foglalják el Tajvant, míg a Hezbollah Izraelt támadja.
Hirtelen egy valóban megdöbbentő konfliktus küszöbén állhatunk, amelyben az amerikaiak választás elé kerülnek: vagy feladják a globális vezető szerep minden látszatát – vagy pedig dollárbilliókat fizetnek a rend helyreállításáért, és ismét fiatal amerikaiakat küldenek a tengerentúlra, hogy idegen földön haljanak meg.
A vezető szerep feladása szóba sem kerülhet, akkor sem, ha Trump lesz az elnök. Boris, úgy ismered, mint aki bevallja, hogy nem ő a legszebb nyúl a halpiacon?
Ez egy szörnyű kilátás, és mégis viszonylag csekély költséggel, amerikai életek elvesztése nélkül elhárítható, ha mi – az Egyesült Államok vezette Nyugat – határozottan kiállunk a szabadságért Ukrajnában.
Az ukránok megmutatták, hogy tudnak győzni és fognak is. Most épp visszaszorítják Putyint a harkivi régióban, és hatalmas áldozatokat szednek az oroszok soraiból Donyeckben. Hihetetlen a hősiességük. De a háború már túl régóta tart, és az ára óriási, emberéletekben, gazdasági nyomorúságban és instabilitásban kifejezve is.
Hiszem, hogy Trump véget vethet ennek – Ukrajna és a Nyugat számára megfelelő feltételekkel. Hangsúlyozom, hogy nem lehetek biztos abban, hogy pontosan mit tenne, ha megválasztanák. De ezt megtehetné.
Ne is ígérgess más nevében, nem gentlemanlike, de halljuk!
Nagyszerű alkut köthetne a világ számára, amelyben Putyint végül meggyőzné arról, hogy Ukrajna jövője csak szabad, szuverén és független európai országként elképzelhető; ez pedig kétlépcsős megközelítést jelent.
Az első lépés a Nyugat és Ukrajna megerősítése. Az elmúlt két évben folyamatosan a célt – a győzelmet – kívántuk az ukránoknak ahelyett, hogy az annak eléréséhez szükséges eszközöket küldtük volna el nekik.
Krónikusan lassan szállítottuk a megfelelő felszerelést, és még most is nevetséges korlátozásokat szabunk arra vonatkozóan, hogy hogyan használhatják, így az ukránok fél kezüket hátrakötve harcolnak.
Végre valaki bevallja. Kár, hogy a korlátozások feloldása még mindig nem lesz elég arra, hogy az ukrán hadsereg egyedül győzzön. Ahhoz több kéne – bár tény, hogy visszavonni pár tilalmat mindig olcsóbb, mint drága fegyverrendszereket küldeni.
Jelenleg az oroszok a levegőből indított siklóbombákkal jelentős károkat okoznak az ukrán állásokban. De az ukránok nem tudnak visszalőni, mert az USA nem engedi, hogy használják az ATACMS-t, hogy elérjék az orosz repülőtereket, és az Egyesült Királyság, sajnálom, hogy ezt kell mondanom, nem engedi, hogy használják a Storm Shadow-t (a mi nagy hatótávolságú, levegőből indítható cirkálórakétáinkat).
Akkor engedjétek meg. Mi sem egyszerűbb.
Trump egyszerűen megtehetné azt, ami neki természetes – véget vethetne a bürokratikus huzavonának és késlekedésnek; megadhatná az ukránoknak a szükséges engedélyeket; majd amikor Putyin ismét visszalépett, felajánlhatná az alkut.
Hát, vagy nem lép vissza Putyin, nem alkuszik, inkább hagyja veszni a saját népét is a csatatéren. Bahmutnál megtette.
Putyinnak vissza kellene vonulnia legalább az invázió előtti, 2022-es határokig, majd a jövőbeli konfliktusok és bizonytalanság elkerülése érdekében Ukrajna többi részét szabad országként kellene elismerni, amely képes lenne megválasztani a sorsát az EU-n és a NATO-n belül, és amelyhez a lehető leghamarabb szívesen csatlakozna.
És ebbe miért menne bele a Kreml, ha nem kap semmit a békéért cserébe? Haramiák ezek, Boris, nem tudod, kikkel tárgyalsz, nem gentlemanek.
Az ukránoknak több mint egymillió emberük áll fegyverben. Már jól megszokták, hogy a NATO felszerelésével dolgozzanak, és ők a világ leghatékonyabb oroszellenes erői. Ha a háború véget ér, nincs ok arra, hogy az ukrán erőkkel ne töltsék fel a még Európában lévő 70 ezer főnyi amerikai csapatok egy részét.
Elképzelem a visongó hajtépéssel egybekötött hisztériás nagyrohamot a Karmelitában, ha erre sor kerül…
Ez lehetővé tenné Trump számára, hogy pénzt takarítson meg, és hazahozza az amerikai erőket, majd rávegye az európaiakat, hogy többet tegyenek a saját védelmükért: ez az egyik legfontosabb célkitűzése.
Mit kapna cserébe Oroszország? Nos, úgy vélem, mindenféle ösztönzés létezik, ami működhet Putyinnál. Természetesen állíthatná azt is, hogy a „különleges katonai művelet” – más néven invázió – sikeres volt, és hogy nácitlanította Ukrajnát. Emellett az orosz ajkúak számára különleges védelmet és jogokat lehetne biztosítani.
Te jó Ég. Boris, te tényleg azt hiszed, hogy a háborúnak ezek voltak az okai? És nem a biztos csőd felé tartó orosz gazdaság állapota meg Putyin birodalmi rögeszméi? Moszkva csak akkor fogadná el ezt az érvelést, ha akarna is békét, de erről szó nincs, tűzszünetet akar, hogy kicsit erősödjön vissza.
Mindenekelőtt, ha Trump kerül a Fehér Házba, reális esély van arra, hogy globálisan közeledni fogunk Oroszországhoz, és Putyinnal visszatérhetünk azokhoz az időkhöz, amikor Oroszország a G8-ak, sőt a NATO megbecsült partnere volt.
De ezt az eredményt csak egyféleképpen lehet elérni – erővel. Washingtonnak Trump alatt meg kell mutatnia, hogy a nemzetközi határokat tiszteletben kell tartani, és hogy a szovjet birodalmat nem lehet erőszakkal újjáépíteni.
Na, amíg ezt belevered Putyin fejébe… mindazonáltal érdemes megpróbálni. Kérj hozzá a Prigozsin örököseitól egy pörölyt, biztos, ami biztos.
Ez azt jelenti, hogy az ukránokat a végsőkig támogatni kell. Ha Trump lett volna a Fehér Házban, nem hiszem, hogy Putyin olyan vakmerő lett volna, hogy megszállja Ukrajnát.
Hej, dehogynem, sőt. Sok minden szóba került volna a nagy nyilvánosság előtt, ha Trump marad az elnök és felemeli a szavát Ukrajna mellett, mindenféle „aranyesők”, moszkvai szállodák, ledér leánykák. Bidenről legalább alig volt adat Moszkvában, ami volt, az sem terhelő.
Soha ne felejtsük el, hogy Trump volt az, nem Obama vagy Biden, aki az ukránoknak átadta a Javelin páncéltörő fegyvereket, amelyek olyan döntő fontosságúak voltak a Kijevért folytatott 2022-es csatában. Trumpnak már van múltja abban, hogy határozott katonai beavatkozást hajtson végre az ukrán demokrácia érdekében.
Ha és amikor újra hatalomra kerül, remélem, még idén, Trumpnak hatalmas esélye van – nemcsak arra, hogy rendbehozza elődje örökségét, hanem arra is, hogy előre vigye a világot. Donald Trump látja a kockázatot: azt, hogy Ukrajna veresége hosszú távon óriási költséget okozna Amerikának és a világnak.
Van esélye, hogyne. Csak azt még majd meglátjuk, ha megválasztják, világot ment inkább, vagy elmegy Mar-a-Lagóba golfozni. A második lehetőség valószínűbb, mert kényelmesebb.
Másfelől viszont Ukrajna győzelme – megfelelően kezelve – paradox módon kikövezheti az utat egy új és sokkal jobb kapcsolat felé Oroszországgal. Ez nagy győzelem lenne Amerika és az egész világ számára.
Nem mondom, hogy könnyű lesz. Erőre lesz szükség. Elszántságra lesz szükség. Acélidegekre lesz szükség. A pennsylvaniai Butlerben Donald Trump megmutatta, hogy pontosan megvan hozzá a kellő bátorsága.”
Eddig tehát a cikk, bár meg kell mondanom, ez inkább csak a veleje, körülbelül kétharmada, a maradék egyszerűen Trump tömjénezése. Választási kampányt pedig már mi is láttunk itt, Magyarországon, nem volt érdemes bemutatni, annyit mindenesetre meg lehetett belőle tudni, hogy Boris szereti Donaldot, azt már nem, hogy Donald is szereti-e Borist, az majd a szappanopera következő részében derül ki.
Viszont látjuk ezt a béketervet. Semmivel sem reálisabb, mint a kínai vagy az orbáni, ugyanis semmi sem garantálja, hogy az esetleg megkötött alkut Moszkva be is fogja tartani. Sőt: általában soha, semmiféle szerződést nem tart be, miért pont ezt respektálná? De ez a terv valószínűleg még vita tárgya sem lesz. Majd közli a Kreml, hogy lesz béke, de csak ha megkapják érte idei bagolynak tavalyi tojását.
Viszont – hogy ne csak rosszat mondjak – ez a terv legalább szándéka szerint tisztességes. És a mai világban ez ritkaság.
Szele Tamás
