Pavel Durov ügyében ma csak pár fontosabb dolog történt. Most, amikor ezeket a sorokat írom, bíróság előtt áll, de ez a szerv most nem ítéletet hoz az ügyében, hanem csak arról dönt, hogy meghosszabbítsák-e az előzetes letartóztatását – érzésem szerint meg fogják, túl nagy hal ő ahhoz, hogy elengedjék. Szintén mai hír, hogy bátyját, a zseniális programozót, Nyikolajt is körözik, ugyanazon vádak alapján, mint Pavelt.
Felröppent még egy különös hír is a Wall Street Journal útján, arról, hogy még 2017-ben a francia és a szaúdi titkosszolgálat feltörte (valószínűleg inkább valami Pegasus-jellegű eszközzel megfigyelte) Pavel Durov telefonját, és ez összefüggésben állna azzal, miszerint egy évvel később Macron azt az ajánlatot tette egy közös vacsora alkalmával Pavel Durovnak, hogy költöztesse a Telegramot Franciaországba – nos, a WSJ utóbbi időben nem túl kényes információi hitelességére, ahogy látom, időnként egészen különös hírek is megjelennek náluk, míg máshonnan nem kapok megerősítést, ezt a történetet nem veszem komolyan, tegyük inkább a „jó tudni róla, de nem kell azonnal elhinni” feliratú irattartóba.
Ma inkább legyen szó arról – Andrej Percev nyomán – hogy miért olyan fontos a Kremlnek a Telegram. Mármint, a katonai szerepén kívül, ugyanis az orosz alakulatoknak, mint a háború elején kiderült, használhatatlan volt a kódolt kommunikációjuk, és más lehetőség híján erre a Telegramot használták (ahogy időnként az ukránok is, bár ők jóval ritkábban) és használják máig. Nos, a Telegram ma a legelterjedtebb médiaterjesztési felület a szláv nyelvterületen, de a világpiacon is előkelő helyet foglal el. Percev egy aktuális példán mutatja be a jelenleg, az orosz online médiában zajló folyamatokat.
Eszerint az orosz Igazságügyi Minisztérium a közelmúltban a „Brief” és a „Nezygar” Telegram-csatornákat felvette a „külföldi ügynökök” listájára. Ez mérföldkő az orosz média történetében. Az állam igyekszik teljes ellenőrzést gyakorolni a média felett: a „régi” ismert hírcsatornákat már teljesen cenzúrázták vagy blokkolták, most az új digitális médián a sor, amely gyorsan alternatívájává vált a hagyományos, de blokkolt vagy cenzúrázott információforrásoknak. A Telegram-csatornák sokáig egyfajta szürke zónát jelentettek, amelyeket a hatóságok megtűrtek, és amelyeket az elitcsoportokon belüli jelek cseréjére, illetve a társadalom politizáló része számára a gőz kieresztésére használtak. Mostanra a Telegram veszélyes problémává vált a hatóságok számára.
„Nagymúltú” csatornák
A „Nezygar”, a „Brief” és a „Brief Important” nem az első Telegram-csatornák, amelyeket az Igazságügyi Minisztérium „külföldi ügynökként” bélyegzett meg. Korábban a népszerű, több mint egymillió előfizetővel büszkélkedő „VCSK-OGPU” csatorna is felkerült az ügynökség listájára. Eleinte azonban a Telegram-csatornák „külföldi ügynökként” való nyilvántartásba vételének ez a gyakorlata inkább tűnt kivételnek, mint szabálynak. A „VCSK-OGPU” rendszeresen publikált kompromittáló írásokat befolyásos tisztviselőkről és szilovikokról, bizonyítékokat, azaz szkennelt dokumentumokat vagy fényképeket csatolva a posztjaihoz. Az ilyen támadások áldozatai lobbizhattak azért, hogy médiaellenségeiket felvegyék a „külföldi ügynökök” listájára, és ezzel akadályozzák munkájukat. Még olyan esetek is előfordultak, amikor embereket vállalati viszályok kapcsán jegyeztek be „külföldi ügynökként”: ilyen volt Katerina Bosova esete, aki egy nagyvállalkozó, Dmitrij Bosova özvegye.
Sem a „Nezygar”, sem a „Brief” nem közölt kompromittáló információkat. Ezeket a Telegram-csatornákat inkább az információk aggregátorainak nevezhetnénk, amelyekre nagy kereslet volt Oroszországon belül és kívül egyaránt, ahogy a cenzúra szorítása egyre szorosabbá vált. Népszerűségük oka egyértelmű volt: a legtöbb független médiumot blokkolták, a megmaradt sajtó pedig már régen nem számolt be a választási csalásokról vagy a Kreml politikai problémáiról, és csak a hivatalos álláspontot kínálta a dolgok állásáról. A „Brief” bátran idézett a Kreml-kritikus kevés orosz politikustól, például Oleg Sheintől, és az Oroszországi Föderációban blokkolt médiumokból, köztük a „külföldi ügynököknek”, sőt „nemkívánatos szervezeteknek” bélyegzett sajtótermékekből, valamint patrióta haditudósítóktól, regionális politikusoktól, aktivistáktól és a hatóságokhoz nem mindig lojális szakértőktől is rendszeresen másodközölt. Emellett a csatorna szerzői saját maguk is hozzájárultak a tartalomhoz: például szociológiai felmérések elemzését tették közzé. Ez nem jelenti azt, hogy a csatorna információs válogatását objektívnek és rendszerkritikusnak lehet nevezni: a csatornán egyértelműen promóciós posztok jelentek meg a hírfolyamukban ennek vagy annak a hivatalnak vagy ügynökségnek az eredményeiről. A hivatalos és Kreml-barát média tükrében azonban a „Brief” által kínált aggregáció jó értelemben volt más. A „Nezygar”, amely a kezdeti időkben bennfentesekről, ál- bennfentesekről és az orosz kormány szerkezetéről szóló elemzéseket közölt, fokozatosan politikai és gazdasági információk aggregátorává vált, de inkább Kreml-pártinak és konzervatív jellegűnek volt mondható. Természetesen a „Nezygar” feedben mindig is helyet kaptak a média kampányai, amelyek különböző módon népszerűsítettek vagy rágalmaztak bizonyos személyiségeket, de a Telegram orosz szegmensének üzleti tevékenysége ritkán mentesül a „PR-posztoktól” vagy a sárdobálástól.
Kezdetben a „Brief” a „Nezygar.Brief” nevet viselte, mivel a „Nezygar” anyacsatorna körüli Telegram-csatornák hálózatának része volt, és a kezdeti időkben a Telegram politizáló szegmensének és a médiának egy rövid információs kivonatát mutatta be. A csatornák tulajdonosai azonban megváltoztak, és velük együtt a tartalom kiválasztásának és bemutatásának irányelvei is. A „Brief” eltávolodott a rövidségtől (a „Brief. Imprtant” csatorna, amelyet szintén „külföldi ügynökként” bélyegeztek meg, átvette a rövidebb információs összefoglalók közzétételét), a „Nezygar” pedig az aggregáció és a kivonatoló formátum felé sodródott. 2024 nyarára a „Brief” ténylegesen teljes értékű médiává vált: volt egy nem névtelen főszerkesztője, Vlagyimir Dergajcsev médiamenedzser, aki korábban dolgozott az RTVI-nél, az RBC-nél és a BBC orosz szolgálatánál. A pletykák már korábban is a ROSTEC vezetőjével, Szergej Csemezovval hozták kapcsolatba a „Brief”-et, és miután a csatorna megszűnt névtelen lenni, ezek a pletykák tovább erősödtek. A média arról számolt be, hogy Csemezov a hozzá közel álló üzletembereken keresztül szponzorálta az RTVI-t. Ebben az értelemben egy tapasztalt médiamenedzser átállása a tévéből az online szférába, amely a jelenlegi orosz valóságban dübörög – meglehetősen ígéretesnek tűnik. A „Nezygar” korábban Alekszej Gromovhoz, az elnöki adminisztráció információs blokkjának vezetőjéhez kötődött, de azóta – forrásaim szerint – a csatorna többször is megváltoztatta nem nyilvános hovatartozását, és most a kormány PR-menedzsmentjéhez, azaz Leonyid Levinhez, a Miniszteri Kabinet kabinetfőnök-helyetteséhez tekinthető lojálisnak.
„Internet az interneten belül”
A 2010-es évek elejéig a Kreml az internetet másodlagos információforrásnak és a társadalom egy szűk, politizált szegmensét érintő kommunikációs eszköznek tekintette. Ezért azt csak a maradék erőforrásokkal és szinte utólagosan felügyelte az elnöki adminisztráció politikai blokkja, és ami fontos, nem az információs blokk, amely a hagyományos média cenzúrájának nagy részét végezte. Ezért a digitális média nagyobb szabadságot élvezett: az egyenes propagandánál és a tiltásoknál kifinomultabb és árnyaltabb eszközökre volt szükségük ahhoz, hogy befolyásolni tudják a politizált közvéleményt. A Kreml egy bizonyos ponton rájött, hogy a népszerű honlapok, köztük a társadalmi-politikai weboldalak közönsége elérte az olvasók millióit. Ezek az olvasók milliói az interneten a valóságnak egy egészen más képét fedezték fel, mint amit a propagandanarratívák közvetítettek. Ezt követően a népszerű honlapok vezetőségét alaposan megtisztogatták (mivel maguk a digitális platformok a Kremlhez kötődő üzletemberek tulajdonában voltak), és tájékoztatási politikájukat immár ugyanolyan keményen cenzúrázták, mint a „hagyományos” médiát. Egy ideig a kis médiumok (mint például a Slon.ru, ma már „Republic” néven ismert) és a cenzúrázott nagy platformokról vagy újságokból kilépett szerkesztői és újságírói csapatok által alapított médiumok (mint például a Meduza vagy a Projekt) a szólásszabadság elszigetelt szigeteiként működtek tovább. Emellett az üzleti kiadványok – az RBC, a Vedomosztyi és a Kommerszant – próbálták végezni a munkájukat, és közönségük is nőtt, de a Kreml egyre inkább cenzúrázta őket. Hamarosan az orosz hatóságok rájöttek, hogy az internetes média már nem a politizáló közönség gettója, hanem valóban a tömegek információforrásává vált. Az Igazságügyi Minisztérium a Kremltől független különböző médiumokat „külföldi ügynököknek” kezdte bélyegezni, megnehezítve ezzel a munkájukat, míg az elnöki adminisztráció által kiadott cenzúra és a „metodicskák” (ajánlások, irányelvek arról, hogy miről (ne) tudósítsanak és hogyan) nyomása akadályozta a Kremltől függő médiumok munkáját. Az Ukrajna elleni teljes körű orosz támadás kezdete után az internetes médiára nehezedő nyomás drámaian megnőtt. A „külföldi ügynököket” most már blokkolták, és egy új megjelölést kaptak – a „nemkívánatos szervezet” címkét. Az ilyen „nemkívánatos szervezetek” által előállított tartalmak megosztása immár büntetőjogi szankcióval járt. A tabutémák listája, amelyek mostantól tiltottak voltak a lojális média számára, exponenciálisan nőtt – alig egy évtizeddel ezelőtt az egyetlen igazi tabu Putyin családja és az orosz ortodox egyház volt.
A Telegram ekkorra már „internetté vált az interneten belül”. Egyrészt a rengeteg anonim csatorna, amelyek pletykákat, bennfentes és ál-belső információkat, valós és elfogult elemzéseket közöltek, „fehér zaj” hatást keltett. Ebben az információáradatban elmerülve egy átlagos felhasználó csak megerősíthette Kreml-barát nézeteit: „A dolgok tényleg nem ennyire egyértelműek, soha nem fogjuk megtudni a teljes igazságot” – gondolhatta magában. A csatornákat a politikai és vállalati szereplők megvásárolták és tovább adták saját médiavédelmük vagy a riválisaik és versenytársaik elleni támadásaik érdekében.
Másfelől azonban egy politikában vagy gazdaságban járatos, kifinomult tudással rendelkező olvasó könnyen ki tudta halászni ebből a zavaros áradatból a számára szükséges információkat. Fokozatosan kezdett nőni a Telegram közönsége. Az oroszok elkezdtek előfizetni a milbloggerek csatornáira, akik képesek voltak beszélni a háború problémáiról, és követték a blokkolt független média és néhány politikus Telegram-csatornáit. Ilyen körülmények között az információk bármely aggregátora, amely kihasználta a viszonylagos szólásszabadságot, automatikusan népszerűvé és a hagyományos média hatékony helyettesítőjévé vált. A „Brief” fokozatosan ebbe az irányba sodródott, és egy népszerű internetes aggregátor látszatává vált, bár fényképek és egyéb szemléltető anyagok nélkül. A szerkesztők nevének nyilvánosságra hozatala csak a csatorna hitelességét és tekintélyét növelte.
A nagyobb hitelesség több cenzúrát jelent
A mérsékelt, langyos lojalitás már nem elég a Kremlnek; most már teljes ellenőrzésre van szüksége. Ezért az Igazságügyi Minisztérium „külföldi ügynök”-listáinak célpontjai lehetnek azok a népszerű milbloggerek, akik – miközben támogatják a háborút és tartózkodnak Putyin közvetlen bírálatától – a védelmi minisztérium diadalmas, felemelő jelentéseitől eltérő információkkal szolgálnak. Az orosz büntetőtörvénykönyvben van egy cikkely, amelynek alapján zaklathatják és üldözhetik ezt a tevékenységet: például az orosz hadsereg lejáratásával vádolhatják meg őket. Alekszandr Hodakovszkij, a védelmi minisztérium vezetésének és a tábornokoknak egyik első számú kritikusa, a donbászi szeparatisták elkötelezett támogatója már bejelentette, hogy leállítja 500 ezer előfizetővel rendelkező csatornáját. Valószínű, hogy más makacs katonai milbloggerek is követni fogják a példáját.
Végül a Kreml teljesen blokkolhatja a Telegramot, amelyet korábban még az elnöki adminisztráció tagjai is hasznosnak tartottak, ezért újraindultak a messenger „próbái” és – próbablokkolásai. A blokkolásra azonban valószínűleg nem kerül sor a regionális választások előtt: elvégre az állami alkalmazottak és cégek mozgósítását is a Telegram csatornáin keresztül koordinálják. A választások után azonban jelentősen megnő a forgatókönyv megvalósulásának valószínűsége.
Az orosz hatóságok egyre határozottabban igyekeznek minden rendelkezésükre álló cenzúraeszközt bevetni, ami mára már a Kremlhez meglehetősen lojális személyiségek által vezetett médiaprojekteket is érinti. Ezt a tendenciát súlyosbítja az a növekvő szakadék, amely a tényleges helyzet és annak hamis, propagandisztikus ábrázolása között tátong. Eddig azonban hiábavalónak bizonyult minden erőfeszítés, hogy az orosz állampolgárokat a valóságtól a cenzúra tűzfalával védjék. Az emberek a cenzúrázott televízióról és bulvárlapokról az internetre váltottak, a független médiát kezdték el olvasni, miután a nagy internetes oldalakat lekapcsolták, és amikor ezeket a független oldalakat blokkolták, a Telegramhoz áramlottak. Ha ezt a platformot teljesen megtisztítják, cenzúrázzák és blokkolják, az információterjesztés új csatornái máshol fognak megjelenni.
Szeretném hozzátenni, hogy Percev, habár a legkiválóbb orosz belpolitikai elemzők közé tartozik, a millbloggerek helyzetét talán kicsit túl jóindulatúan kezeli és mutatja be. Nyugati (egyelőre még nyugati) szemmel ezek az önjelölt, kifejezetten ultranacionalista háborús uszítók a Kreml „bal kezének” tűnnek a médiában, ha a „jobb kéz” a hivatalos sajtó: ők inkább csak látszólagos bírálói egy-két dolognak, alapvetően mindenben a hivatalos álláspontot támogatják. És esetleg aktív résztvevői, ha nem is az Ukrajnában zajló háborúnak, de a rendszer csúcsain zajló hatalmi harcoknak. Mindenesetre sajátos, bár a legkevésbé sem pozitív szerepet töltenek be a mai orosz médiában.
Ami Pavel Durovot illeti, az ő előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról nem érkezett hír lapzártáig, de sebaj, lesz majd holnap is mivel foglalkozni. Híradásainkat folytatjuk.
Szele Tamás
