Szele Tamás: A sosemvolt sereg

Mindenekelőtt szeretném jelezni, hogy mivel Pavel Durov szabadlábon védekezhet egyelőre, amiben semmi érdekes nincs, míg valaki merényletet nem követ el ellene (a helyében én vissza is kérezkednék a fogdába, biztos, ami biztos), ma nem róla lesz szó, hanem egy másik régi ügyfélről, Ramzan Ahmatovics Kadirovról, aki szó szerint hazudott magának egy hadsereget.

Mint a Novaja Gazeta Europa kiderítette, Kadirov nem annyira „Putyin gyalogos harcosa”, ahogy hívja magát, mint inkább zseniális sikkasztó és elbűvölő hazug, valódi mák- és akasztófavirág, aki roppant ügyesen lavírozva érte el, hogy elhiggyék: neki van egy nagy hadserege, amit részben már be is vetet Ukrajnában, részben be fog vetni. De lássuk a tényeket.

Múlt héten, Vlagyimir Putyin csecsenföldi látogatása során Ramzan Kadirov nyilvánosan bejelentette, hogy több mint 40 ezer embert küldött az ukrán frontra, köztük több mint 19 ezer önkéntest. Ráadásul hatalmas tartalékkal rendelkezik, készen arra, hogy Putyin első hívására cselekedjen.

Csecsenföldön nem sokkal Putyin távozása után a Novaja Gazeta Europa forrásai szerint a kerületi belügyi osztályok vezetőit utasították, hogy gondoskodjanak az önkéntes szerződések aláírásáról, rendőrkapitányságonként 25 fővel, ami csak arra utalhat, hogy Kadirovnak nincs tartaléka az Ukrajnában harcolni vágyókból, csak ragyogóan kifinomult hazárdjátékos, és mindenáron el akarja kerülni a tömeges sorozást a Csecsen Köztársaságban.

A két Ahmat

A csecsen védelmi minisztérium Ahmat-Csecsenföld ezredének sorsa, amely harc nélkül vonult ki megerősített állásaiból, és legalább tíz tagjáát foglyul is ejtették, az orosz hadsereg megdöbbentő alkalmatlanságának szimbólumává vált az ukrán hadsereg (a továbbiakban: AFU) kurszki térségben indított offenzívájának első napjaiban.

Ramzan Kadirov és a védelmi minisztérium szóvivője, Igor Konasenkov a kudarc után teljesen eltűnt az információs térből. A kurszki front „arca”, sok szempontból váratlanul, Apti Alaudinov, az Ahmat különleges erők parancsnoka lett, akinek azonban semmi köze az Ahmat-Csecsenföld ezredhez.

Az Ahmat különleges erők, amelyeket Alaudinov vezet, az AFU kurszki területre való bevonulása idején az ukrajnai kontaktvonal több pontján is feladatokat láttak el, és nem Kurszkot vagy más orosz határvidéket védték. Alaudinov csak azért vállalta a propagandista funkciót, mert a Kadirov Ahmatjától megzavart kommentátorok azzal vádolták, hogy az ő egysége feladta az orosz határt. Az orosz határokat azonban egészen más egységek (köztük határőrök, sorkatonák, milicisták és Kadirov emberei) védték, akiknek semmilyen harci tapasztalatuk nem volt.

Az ukrajnai háborúban részt vevő összes csecsen egységet két kategóriába kell sorolni. Az első az a csecsen egység, amely 80-85 százalékban önkéntesekből áll, akik Oroszország minden részéből érkeztek a köztársaságba, és rövid távú (négy hónapos) szerződést kötöttek a gudermeszi „orosz különleges erők egyetemével”. Mindezek az önkéntesek az Ahmat különleges erőkhöz csatlakoznak, amelyek parancsnoka Apti Alaudinov. A csecsenek kisebbségben vannak ebben az egységben, és az Akhmat különleges erők etnikai összetétele nagyon változatos, a szlávok dominálnak.

A második kategóriába tartozik az összes többi egység, amelyeket Ramzan Kadirov közvetlenül csecsenekből toborzott. Sok szempontból ez egy kényszerintézkedés volt, hogy megmutassa, hogy a csecsen hatóságok nemcsak orosz önkénteseket küldenek a háborúba, hanem magukat a csecseneket is. Ugyanakkor a csecsen lakosokat arra kényszerítették, hogy szerződést írjanak alá a védelmi minisztériummal (legtöbbször a csecsen rendőrök fenyegetése mellett, mivel a csecsenföldi mozgósítási „terv” teljesítésére a rendőrök, nem pedig a katonai toborzók kényszerülnek).

Az Ahmat különleges erők és az Ahmat-Csecsenföld ezred nemcsak etnikai összetételükben, hanem harckészültségükben is különböznek egymástól. Az Ahmat különleges erők parancsnoki magját egykori orosz katonák alkotják, köztük Wagner régi emberei.

Újabban az Ahmat különleges erőkhöz csatlakoztak a Jevgenyij Prigozsin egyik leghíresebb zsoldosának, Ratibornak a parancsnoksága alatt álló harcosok is. Az „ Ahmat” különleges erők gyakorlatilag a „Wagner” mintájára reprodukálja az autonóm hadsereg struktúrájának rendszerét, saját hírszerzéssel, tüzérséggel, drónszolgálattal, saját kórházzal és más harci és logisztikai egységekkel. De az „Ahmat-Csecsenföld” ezred, amely a kurszki régió határait őrzi, nem büszkélkedhet sem ilyen koherenciával, sem ilyen felkészültséggel a valódi harci műveletekre.

A csecsenek egyáltalán nem félelmetesek

Akárcsak a többi csecsen egységben, amelyeket Kadirov a PR kedvéért hozott létre és küldött biztonságos helyekre (Belgorod, Brjanszk és Kurszk régiók), az „Ahmat-Csecsenföld” ezred katonái augusztus 6-ig még a minimális fegyelmet sem tartották be, és nagyrészt úgy viselkedtek, mint a szigorú szülők ellenőrzése alól kiszabadult gyerekek, akik féktelenül megvalósították a kemény csecsen rend által elfojtott tiltott vágyaikat. Tulajdonképpen erre gondolt a Z-blogger Anasztaszija Kaszhevarova, amikor az ukrán hadsereg sikeres előrenyomulásának okairól írt a kurszki térségben:

A határon szolgáló katonák egy részének viselkedése nem felel meg az orosz fegyveres erők katonái kötelességének és feladatának. A határon szolgálva egy háborús országban, teljesen lazán viselkedtek – civil ruhában mászkálnak, fegyver nélkül. Ezért volt ilyen sok a hadifogoly. Sokukat nem a bevetési helyen fogták el, hanem olyan településeken, ahol ki szokták pihenni a szolgálat viszontagságait… Nézzük meg a specoperacija zónájából származó foglyokról készült fotókat és videókat – a srácok mind agyrázkódásosak, koszosak, sebesültek – egyértelmű, hogy a végsőkig harcoltak. Hasonlítsuk össze a kurszki régióból származó foglyokról készült felvételekkel – némelyikük papucsban van, némelyikük civilben, mindannyian tiszták…”

Igen, félelmetesen szakállas megjelenésük ellenére az Ahmat-Csecsenföld katonáinak kezdetben nem volt (és nem is lehetett!) harci tapasztalatuk. A két csecsen háborúnak köszönhetően alakult ki és él ma is az a mítosz, hogy minden csecsen gépkarabéllyal a kezében születik. De az a nemzedék, amely a csecsen függetlenségért harcolt az orosz hadsereg ellen, már visszavonhatatlanul eltűnt (többségük meghalt vagy kivándorolt).

A Putyin alatt született és felnövő csecsenek generációja olyan elképzeléssel bír a hadviselésről, ami legfeljebb a számítógépes játékokból származik. Nemcsak hogy nem vettek részt a csecsen ellenállásban, de még csak nem is szolgáltak az orosz hadseregben.

És ezért nem állja meg a helyét Apti Alaudinov érzelgős kijelentése, melyet az orosz sorkatonák szüleinek üzent:

Miért van egyáltalán szükségünk a gyermekeitekre, ha nem hajlandóak meghalni a hazájukért?”.

Alaudinov amellett, hogy az Ahmat különleges erők parancsnoka, az orosz védelmi minisztérium katonai-politikai igazgatóságának helyettes vezetője is, és minden bizonnyal tisztában van azzal, hogy a védelmi minisztérium milyen eszközökkel és erőkkel készül visszafoglalni a kurszki területet. Mint az már teljesen világos – az orosz sorkatonák erőivel. Alaudinovnak azonban, mint egy olyan köztársaság képviselőjének, amelyben valójában nincs sorozás az orosz hadseregbe, nem volt erkölcsi joga az orosz sorkatonák szüleivel szemben követeléseket megfogalmazni.

Akkor mire kellenek a gyerekek?

Hivatalosan a katonai sorozást Csecsenföldön az első csecsen háború 1994-es kitörésével szüntették meg, de a valóságban a köztársaság lakosai számára már 1991-ben megszűnt a sorkatonai szolgálat.

Csecsenföldön 2014-ben újraindultak a behívások, de csak formálisan. A köztársaságból, amelynek demográfiai mutatói a születési arányt tekintve a legjobbnak számítanak Oroszországban, mindössze 500 embert soroznak be alkalmanként (0,33 százalékát az utolsó oroszországi sorozásnak). És ez a szám még az ukrajnai háború kitörésével sem változott meg. A valóságban tehát csak az 52 év feletti csecseneknek maradt valamilyen elképzelésük a katonai szolgálatról.

Ebből a szempontból még azok a sorkatonák is, akik négy hónapig szolgáltak a hadseregben (ami után katonai szakosítást kapnak), sokkal harcképesebbek, mint a Kadirov által Csecsenföldön toborzott egységek.

Miért nem emelte a védelmi minisztérium a csecsenföldi sorkatonák kvótáját a háború kitörése után, amikor az Állami Duma 30 évre emelte a korhatárt, és a katonai komisszárok országszerte razziáztak a sorköteles korú férfiak után? Van egy nyilvánvaló magyarázat: Ramzan Kadirov ellenzi ezt.

Először is, a csecsen sorkötelesek kvótájának emelése felvetné a csecsen elit fiainak akut kérdését. Jelenleg egyetlen csecsen tisztviselőnek, beleértve Kadirovot is, sincs olyan utódja, aki az orosz hadseregben szolgálna. Ez egyébként nem akadályozza meg őket abban, hogy magas kormányzati tisztségeket töltsenek be. Ehhez képest Dagesztánban a háború előtt a 18 évesek szülei megvesztegették a katonatiszteket, hogy gyermekeiket bejuttassák az orosz hadseregbe, mivel a katonai szolgálat egyike volt a kevés lehetőségnek a „társadalmi felemelkedésre”, és legalább némi karrierlehetőséget kínált a közszolgálatban. Csecsenföldön azonban a közszolgálatra jelentkezőket egészen más kritériumok alapján választják ki. Nem kell hozzá felsőfokú végzettség vagy katonai igazolvány, elég, ha valaki Kadirov és a hozzá közel álló tisztviselők fia/unokaöccse/unokaöccse.

Ami azt illeti, Apti Alaudinov és testvérei gyermekeinek története is ezt bizonyítja. Apti három feleségtől 13 gyermeket nevel, két legidősebb fia már elmúlt 18 éves, de egyikük sem lépett a szovjet hadseregben tisztként szolgáló nagyapjuk nyomdokaiba, és egészen a közelmúltig nem szolgált az orosz hadseregben Alaudinov számos unokaöccse sem.

Amíg Apti Alaudinov Kadirov kegyeiben állt, addig ez nem akadályozta meg rokonait abban, hogy karrierjüket folytassák, de amint Alaudinov kiesett a pikszisből Kadirov és családja, valamint a kegyvesztett arguni polgármester, Ibragim Temirbajev közötti komolytalan viták miatt, számos klántagja mindent elveszített.

Az ukrajnai háború esélyt jelentett az Alaudinovok számára, hogy ha nem isteljesen, de visszaszerezzék korábbi befolyásukat Csecsenföldön, és legalább a padisah megbocsátását elnyerjék.

2022 februárjában Kadirov Groznijban összegyűjtötte Putyin több ezer „gyalogosát”, és megígérte, hogy „három nap alatt beveszi Kijevet”. De amikor kiderült, hogy Kijevet nem lehet három nap alatt bevenni, és hogy az orosz hadseregben akut katonahiány van, Putyin több ezer gyalogos katonája eltűnt a semmibe. Csecsenföld pedig már márciusban kétségbeesetten elkezdett „önkénteseket” toborozni. Köztük volt Apti Alaudinov idősebb testvérének fia, az unokaöccse, Szaid-Rahman Alaudinov (aki megsebesült a fronton).

Hogy ő magától jelentkezett-e önkéntesnek, vagy a törvénnyel való fenyegetőzéssel kényszerítették erre, nem tudni. De valószínűleg a háborúba kényszerített unokaöccse miatt búcsúzott Apti Alaudinov a békés és rendezett moszkvai életétől, és jelentkezett önként a frontra. (Ez egyébként nem egyedi eset Csecsenföldön, amikor a csecsen családok idősebb férfitagjai a fiaikkal/unokaöccseikkel együtt mennek háborúba.)
Most Alaudinov több közeli rokona, köztük a legidősebb fia is az Ahmat különleges erőknél szolgál. De ez a tény még mindig nem jogosítja fel arra, hogy követeléseket támasszon az orosz sorkatonák szüleivel szemben. Az egy dolog, amikor a gyermekeid belépnek az orosz hadseregbe, majd fogságba esnek, és csak ukrán emberjogi aktivistáktól értesülhetsz a sorsukról, és egészen más dolog, amikor a rokonaid alattad szolgálnak.

Friss vér

De a fő ok, amiért Kadirov elvben ellenzi Csecsenföld beillesztését Oroszország katonai vertikumába (különösen a sorkatonai kvóta növelésével) és a mozgósítást a köztársaságában, az az, hogy ebben az esetben lényegében elveszítené a hatalma egyik fő bázisát, az úgynevezett „hadseregét”. Ha a csecseneket besorozzák az orosz hadseregbe ahelyett, hogy teljes menetfelszerelésben gyülekeznének egy grozniji stadionban, hogy megijesszék a világot, akkor Kadirovnak, mint „Putyin gyalogosának” a képe megsemmisül.

A számok, amelyekről Kadirov oly büszkén számolt be Putyinnak – 40 000 csecsen harcos és 19 000 önkéntes – távol állnak a valóságtól, mivel a csecsenföldi háborúba küldötteket nem fejenként, hanem szerződésenként tartják nyilván. A lényeg az, hogy az önkéntesek, akik az „orosz különleges erők egyetemén” keresztül jutnak a frontra, rövid távú, négy hónapra szóló szerződést kötnek. Aztán újra tárgyalják azt. Amikor aláírják az új szerződést, a fizetésük (a közelmúltig havi 300 ezer rubel) mellett ugyanekkora összegű átalányt is kapnak. Ami azt illeti, a Rosztovi Területről származó Ivan önkéntes éppen ezt mondta Putyinnak a gudermeszi „Orosz Különleges Erők Egyetemén” tett látogatása során – hogy ez az ötödik katonai megbízatása az intézményen keresztül.

A trükk itt a következő: a rosztovi Iván öt alkalommal utazott önkéntesként Csecsenföldről a háborúba, és az „Orosz Különleges Erők Egyetemének” jelentéseiben az áll, hogy nem egy, hanem öt önkéntes került a háborúba. Mert Ivan nem egy, hanem öt szerződést írt alá.

Ugyanakkor az új önkéntesek áramlása Csecsenföldre télen kezdett elapadni, és mostanra szinte teljesen megszűnt: más régiók hatalmas egyösszegű kifizetéseikkel végleg lekörözték a konkurenciát. Csecsenföldön még nem emelték meg a kifizetéseket, mert még mindig van elég hűséges „Iván”, aki többször szolgált rövid távú szerződéssel az Ahmat különleges erőknél, és vissza akar térni Alaudinov parancsnokságához, hogy Groznijból kéthetente újabb adag önkéntest küldjenek a háborúba.

Az etnikai csecsen egységek Ukrajnába küldése ugyanilyen trükk, csak nagyobb léptékben. A csecsen katonákat rotációs rendszerben küldik a frontra. Vagyis félévente váltják egymást. Tegyük fel, hogy háromszáz csecsen jön vissza a háborúból, másik háromszáz csecsen váltja őket, és hat hónap múlva ismét egymást váltják. De papíron úgy néz ki, hogy Csecsenföld 900 harcost küldött a háborúba. Ráadásul egészen a közelmúltig ezeket az egységeket a legbiztonságosabb helyeken vetették be: a határvidékek őrzésében. A helyzet az orosz hadsereg Harkiv környéki offenzívájával változott meg, amikor az „északi” csoport parancsnoka, Lapin tábornok a rohamok során a rábízott tartalékokat gyorsan felélte, és új tartalékokat követelt. Ekkor a Belgorodi Területen állomásozó csecsen egységeket be kellett vonni a harkivi irányba. Nos, amikor az AFU bevonult a Kurszki Területre, az orosz határ már biztosan nem volt biztonságos hely. Éppen ellenkezőleg, minél több idő telik el augusztus 6-a óta, annál borúlátóbbak a katonai előrejelzések arról, hogy az orosz hadseregnek milyen módszerekkel kell majd kiszorítania az ellenséget, és mennyi ágyútöltelékre lesz szüksége ehhez.

Most egész Oroszország a tartalékok kérdésével néz szembe. És már most világos, hogy valószínűleg a sorkatonák lesznek az utánpótlás fő forrása. Ebből a szempontból Apti Alaudinov őrült zagyválása a gyermekek születésének és rendeltetésének értelméről Oroszországban teljesen logikusan a csecsen padisahhoz és cimboráihoz intézhető: miért kellenek egyáltalán Kadirov gyermekei, ha nem hajlandóak meghalni a – miként Vlagyimir Putyin csecsenföldi látogatása során fogalmazott – „nagy hazájukért”?

Láthatjuk tehát: az óriási csecsen ármádia csak a mesében, papíron létezik, ahogyan Potemkin herceg falvai is díszletek voltak, papírmaséból, vászonból, lécekből, színészek játszották bennük a boldog és elégedett népet, vagy ahogyan az ötéves terveket teljesítették annak idején, papíron minden elkészült, csak a boltokba nem jutott kolbász – ez már nem is oroszos. Ez már szovjetes.

Vagy rejtői: Kadirov feltalálta a Láthatatlan Légiót.

 

Szele Tamás

Oszd meg másokkal is!

Ajánlott olvasnivaló:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük