Az orosz újságírás egyik legkiválóbb képviselője Andrej Percev, aki ugyan sok lapnak dolgozik – magam is így állok, de Percev munkabírását még én is csodálom – viszont hetente egyszer össze szokta foglalni a Riddle hasábjain azt a két hírt, ami szerinte a legnagyobb hatást gyakorolta az elmúlt napokban az orosz közéletet, közhangulatot. Lássuk, most mit talált fontosnak!
Első sorban azt, hogy Vlagyimir Putyin tisztázta az orosz nukleáris fegyverek alkalmazásának feltételeit, amelyeket „Az állami politika alapelvei a nukleáris elrettentés terén” című dokumentumban rögzített. Mostantól a hadsereg nem csak a nukleáris hatalmakkal való konfliktusban, hanem az ilyen fegyverekkel nem rendelkező országokkal való konfrontációban is bevethet nukleáris fegyvereket. Elég, ha nukleáris fegyverekkel rendelkező államok támogatják Oroszország ellenfeleit. Még a drónok tömeges használata is okot adhat a nukleáris fegyverek használatára. Egyszerűen fogalmazva, az orosz hatóságok most felhatalmazást adnak maguknak arra, hogy bármilyen konfliktusban használhassanak nukleáris fegyvereket, mivel minden „nem nukleáris” ország támogatói között van egy atomhatalom, és a tömeges dróntámadások rutinná váltak a hadviselésben.
Az ilyen „tisztázások” alapján Oroszország már most is bevethet nukleáris fegyvereket. Ukrajnát nyíltan támogatja az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország, amelyek mind rendelkeznek saját nukleáris arzenállal. Emellett az ukrán fegyveres erők tömegesen és igen sikeresen alkalmazzák a drónokat: nemrégiben a drónok segítségével semmisítettek meg egy hatalmas raktárépületet a Tveri Terület toropeci járásában. Az ukrán drónok még a Murmanszki Területre is eljutnak, ahol a stratégiai bombázók állomásoznak.
Putyin „pontosításai” logikus folytatását jelentették Szergej Karaganov politológus kijelentéseinek, aki az elmúlt két évben gyakran hivatkozott a taktikai atomfegyverek korlátozott alkalmazására, mint a globális atomháború és az emberiség önpusztítása elleni megbízható eszközre. Az orosz elnök ezzel azt demonstrálja a nyugati országoknak, hogy hajlandó megfogadni az ilyen tanácsokat, és fokozott felhatalmazást ad magának arra, hogy megnyomja a vörös gombot. Jelzésértékű, hogy Putyin a folyamatban lévő tárgyalások közepette mutatja be „pontosításait”, amelyek arról folynak, hogy Ukrajna engedélyt kap-e az Egyesült Államoktól és az EU országaitól arra, hogy az általuk szállított fegyvereket orosz területen lévő célpontok ellen használja. Ez a vita egyértelműen aggasztja az orosz vezetőt és környezetét: Putyin nyíltan beszél róla, és a hatóságok úgy értelmezik szavait, mint végső figyelmeztetést és közvetlen fenyegetést a „kollektív Nyugatnak”. A valóságban az orosz elnök „pontosításai” és szavai nem sokat számítanak. Ha Putyin – belső köre egy részének támogatásával – atomfegyvereket akar bevetni, akkor azt minden további feltétel és saját maga által alkotott szabály nélkül teszi. Az ukrajnai invázió előestéjén mindenki várt valamilyen provokációt a Kreml részéről, amely formális indok lehet az invázióra. De semmi ilyesmi nem történt: a háborút homályos „denacifikációs és demilitarizációs” narratívákkal magyarázták.
Valószínűleg a különböző „pontosítások”, egyértelmű célzások, sőt, még a közvetlen fenyegetések is azt jelzik, hogy a Kreml egyelőre igyekszik elkerülni a szélsőséges lépéseket. Ennek az is az oka, hogy a „globális dél” országainak vezetése nyilvánvalóan nem fog elfogadni vagy támogatni egy ilyen lépést. Különösen igaz ez Kínára, amely többször is világossá tette, hogy ellenzi a nukleáris fegyverek alkalmazását.
Ugyanakkor Putyin fenyegetéseit sem szabad alábecsülni. Az elnök és belső köre gyakran és nyilvánosan tárgyalja a nukleáris fegyverek használatának lehetőségeit, és tanácsadóik biztosítják őket arról, hogy ez áldás lesz, nem pedig átok. Egy bizonyos ponton egy atombomba vagy egy nukleáris robbanófejjel ellátott rakéta csapásmérésre való felhasználása elkerülhetetlen eseménynek tűnhet az orosz vezető számára, amelynek előnyei felülmúlják a hátrányait. Természetesen ez Putyin saját racionalitásának kifejeződése lesz, amelynek semmi köze a valódi ésszerűséghez. De ez a „putyini racionalitás” már előidézte Ukrajna lerohanását is, így a „nukleáris” kérdés megszállott emlegetését az elnök és az orosz tisztviselők részéről komolyan riasztónak jelnek kell tekinteni.
A második fontos hír konzervativizmus új hullámáról szól. Az orosz parlamenti képviselők – az Állami Duma képviselői és a Föderációs Tanács szenátorai – úgy döntöttek, hogy betiltják a „gyermektelenség ideológiáját”. A törvényjavaslat már meg is jelent az Állami Duma adatbázisában. Annak ellenére, hogy Putyin sajtótitkára, Dmitrij Peszkov szerint a Kreml még nem foglalt állást a kezdeményezéssel kapcsolatban, nem kétséges, hogy azt elfogadják. A dokumentumot aláíró képviselők között van a két kamara elnöke, Valentyina Matvijenko és Vjacseszlav Volodin is. Az ilyen státuszú politikusok nem írhatnák alá egy elfogadhatatlan kezdeményezést, és minden bizonnyal az elnöki adminisztrációval is egyeztettek az ügyben.
„A hagyományos értékeket fenyegető veszélyek egyike a gyermektelenség ideológiájának elterjedése az orosz társadalomban, ami a közintézmények leépüléséhez, a hagyományos értékek eróziójához vezet, és megteremti az ország elnéptelenedésének lehetőségét” – olvasható a törvényjavaslat szövegében. Az utolsó mondat tulajdonképpen megmagyarázza a valódi célokat, pontosabban az elérésükre tett kísérleteket. Oroszországban a születési ráta csökken, és jelenleg történelmi mélyponton van, miközben a halálozási ráta tovább növekszik. A dokumentum megfogalmazása meglehetősen homályos – nem teljesen világos, hogy pontosan mi is nevezhető „a gyermektelen életmód propagandájának”. Bizonyos szempontból ez a tilalom hasonlít az „LMBT-propaganda” tilalmához, de ez nem akadályozta meg a hatóságokat abban, hogy még a klasszikus irodalmi művekben is felfedezzék a „melegpropaganda” nyomait. A hatóságok képviselői figyelemmel kísérik a médiát, a közösségi hálózatokat és az üzenetküldő alkalmazásokat a gyermekvállalás gondolatáról való lemondásra való felhívásokat keresve. Jogászok már figyelmeztettek, hogy a fogamzásgátló gyógyszerek hirdetése „a gyermektelen életmód propagandájának” minősülhet. Szerintük a törvény a filmipart is érinteni fogja, mert a gyermekkel járó családi élet minden nehézségének valósághű ábrázolása elméletileg a gyermektelenség propagandájának minősülhet. Kevésbé egyértelmű, hogy a kezdeményezés hatással lesz-e a nyilvános helyeken folytatott magánbeszélgetésekre. „Vajon a metrón egy férj és feleség közötti beszélgetés, amelynek folyamán bizalmasan megbeszélik, hogy a nehéz anyagi körülmények miatt nem kívánnak gyermeket vállalni, a gyermektelenség propagandájának minősülne? Ilyen propaganda kifejezésének minősülne-e egy nő beszámolója a közösségi médiában egy nehéz szülésről vagy szülés utáni depresszióról? Egy, a nők szakmai karrierjének szentelt fórum, ahol a szülési szabadság problémáit vitatják meg, tekinthető-e a gyermektelenséget népszerűsítő nyilvános platformnak?” – tette fel a kérdést Jekatyerina Tyagai jogász az RBC számára írt kommentárjában.
Ugyanakkor a csökkenő születési ráta valódi okait – a bizonytalan gazdasági helyzetet, a háborút és a férfiak fronton való elhalálozását, az emelkedő árakat, a növekvő jelzálogköltségeket, az újabb mozgósításoktól való félelmet – a parlamenti kezdeményezés nem érinti. A hatóságok nem tudják és nem is akarják megoldani ezeket a problémákat, mert ellentmondanak saját céljaiknak. Putyin a végsőkig akarja vívni a háborút, és számára az ország lakossága csak eszköz saját geopolitikai és történelmi ambícióinak megvalósításához. Ilyen helyzetben az elnök beosztottjai – és „beosztottak” alatt most már valójában minden orosz köztisztviselőt és parlamenti képviselőt értünk – csak tiltó intézkedéseket javasolhatnak, amelyek a „hagyományos értékekről” szóló szokásos beszédet palástolják. Valószínűleg Putyin értékelni fogja Volodin és Matvijenko erőfeszítéseit egy újabb „káros nyugati eszme” betiltása érdekében, de az a társadalom, amely a nehéz anyagi körülmények között nem tartja jó ötletnek a gyermeknemzést, valószínűleg nem fogja üdvözölni ezt a kezdeményezést.
Az állam a szó szoros értelmében nyíltan elkezdett behatolni a magánszemélyek ágyába, és megszabni nekik, hogyan járjanak el a családtervezéssel kapcsolatban. Lehetséges, hogy a képviselők és szenátorok még tovább mennek, és megpróbálnak adót kivetni a gyermektelenségre – ez a lépés meglehetősen kiszámítható és bizonyos értelemben logikus lenne. Egyébként ilyen adó már a szovjet időkben is létezett.
A parlamenti képviselők részéről a „gyermektelen életmód” betiltására vonatkozó ötlet ellentétes hatást válthat ki: a fiatal és mobilis emberek azon fognak gondolkodni, hogy elhagyják azt az országot, ahol a hatóságoknak nem okoz gondot a magánéletükbe való betörés és az emberek legintimebb döntéseire vonatkozó feltételek diktálása.
Oroszország most tehát választhat az elnéptelenedés két útja között. Vagy elkezdik üldözni a gyermektelenséget vagy kötelezően előírni a gyermekvállalást, mire fel a szülő- és nemzőképes lakosság inkább elmenekül, vagy nem tesznek semmit és ha ilyenek maradnak a viszonyok, a népesség szép lassan magától kihal a nehéz körülmények miatt.
Ha Putyin népes és prosperáló Oroszországot szeretne, egyet kéne tennie: venni a kalapját az egész pereputtyával együtt és lemondani, aztán elmenni valahova, ahol nem találják meg.
Amíg Putyin a helyén van, Oroszország lassabban vagy gyorsabban, de folyamatosan haldokolni fog.
Szele Tamás
